Csömör

címke rss

A Gödöllő nyerte az alapszakaszt a futsal NB I-ben

Sport2006.04.21, 15:59

A Gödöllő nyerte az alapszakszaszt a futsal NB I-ben, miután a 21. fordulóban a Szentes kikapott a Szegedtől, és így már nem érheti be pontszámban a V-Dupont ellen diadalmaskodó listavezetőt. Az Aramis fontos pontokat szerzett a Miskolc vendégeként, a Csömör hozta a kötelezőt a Fortuna-Sirokkó ellen, a Cső-Montage hat forduló óta szárnyal, a berettyóiak pedig újabb nagyvadat ejtettek el, amivel biztossá vált, hogy a Kanárik nem jutnak a rájátszásba.

M0-ás: civilek az árpádföldi szakasz megépítését kifogásolják

Itthon2006.05.08, 19:59

Több civil szervezet úgy véli, hogy az M0-ás autópálya keleti szektora újabb szakaszának építése Árpádföld és Csömör között egy hibás és ésszerűtlen nyomvonalon, a joggal visszaélve kezdődött meg márciusban. A Nemzeti Autópálya Zrt. ezzel szemben arra emlékeztet, hogy az M31-es Gödöllő felé megépülő bekötő út éppen a civilek kérésére épül meg.

Több mint ezer résztvevő a Bükk-maratonon

Archívum2006.08.07, 13:03

Több mint ezer hegyikerékpáros vett részt a T-Mobile top maraton mountainbike versenysorozat 3. futamán, a VI. Bükk-maratonon, az egri Berva-völgyben. A leghosszabb, 100 km-es távon a férfiaknál a német Jürgen Kotulla, míg a hölgyeknél a duatlon világbajnok, Csomor Erika győzött.

Görbiczék a Dunaferrtől is kikaptak

Sport2007.02.01, 12:26

Az EHF-kupa-induló Dunaferr három góllal nyert a címvédő, Bajnokok Ligája-induló Győri Audi ETO ellen a nőikézilabda-bajnokság szerdai rangadóján. A Magyar Kupában a Cornexi könnyedén jutott nyolc közé a Csömör kiverésével.

A legfrissebb futsaleredmények

Sport2007.04.24, 14:08

Alábbi gyűjtőcikkünkben a futsal NB I 2006/2007-es bajnoki szezonjának, valamint a magyar válogatottnak az eredményeit tekinthetik meg.

Tüntettek a járda nélkül hagyott csömöriek

Itthon2007.10.28, 18:27

Mintegy kétszázan demonstráltak Csömörön, így tiltakozva az ellen, hogy az M0-ás körgyűrű felüljárói járda és biciklisáv nélkül épültek meg. A tüntetők szerint ez balesetveszélyes.

Dühös vevőkkel nyitott az óriás pláza

Itthon2007.11.16, 08:38

Háromórás késéssel megnyílt a a 200 ezer négyzetméter területű Arena Plaza, Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja - a betóduló több száz vásárló futva közlekedik a boltok között, az akiós árukra vadásznak. A tervek szerint csütörtökön tíz órakor nyílt volna meg a pláza, a nyitás azonban csúszott, mert még félkész állapotban van az épület, és a takarítással nem végeztek. A késés többeket felháborított, az egyik bejáratnál erővel kellett visszatartani egy férfit, aki aztán kávét és teát követelt.

Szegregációért akarnak tüntetni Kerepesen

Itthon2007.12.11, 18:01

Demonstrációt szervez pénteken Pest megyei Kerepesre a radikális Magyar Önvédelmi Mozgalom. A helyi kisebbségi önkormányzat szerint a tüntetők cigányellenes megmozdulásra készülnek, amelyen részt vesz a Magyar Gárda is. A rendőrség tudomásul vette a tüntetést, de nem tud arról, hogy a Gárda is készülne Kerepesre.

Szóváltással kezdődött a kerepesi akció

Itthon2007.12.14, 19:41

Erős rendőri jelenlét mellet zajlott le a szülők áltak szervezett demonstráció Kerepesen. A szülők az ellen tiltakoztak, hogy szerintük ellehetetlenül az oktatás az iskolába járó gyerekek 10 százalékának "deviáns magatartása" miatt. A tüntetés előtt megjelentek a helyszínen a Fiatal Baloldal és az SZDSZ Új Generáció tagjai, hogy kiálljanak a cigány kisebbség mellett, de a település polgármestere azt mondta, hogy nincs rájuk szükség ott. "Ne itt hancúrozzák magukat fényesre a kamerák előtt" - mondta Franka Tibor polgármester.