csok

címke rss

Soha nem látott növekedés az építőiparban

Itthon2017.11.21, 15:27

A magyar építőipar látványosan és korábban nem tapasztalt ütemben nő, ezért a rendszerváltás óta először péntekre csúcstalálkozót szerveztek a kormány képviselői, a húsz legnagyobb építőipari vállalkozás küldöttei és az ágazat legfontosabb szereplői, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek részvételével - jelentette be sajtótájékoztatón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden, Budapesten.

Jelentősen megugrott a csok-folyósítás az idén

Gazdaság2017.11.15, 11:10

Mindegyik banknál nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósítási összege idén eddig a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva, több helyen is negyven százalék feletti volt a bővülés, miközben egyes pénzintézeteknél többszörösére emelkedett a kihelyezett összeg – derül ki az MTI körképéből, amelynek keretében nyolc magyarországi nagybank válaszolt az államilag támogatott konstrukcióval kapcsolatos kérdésekre.

Sokkal több lakás épült idén mint tavaly

Gazdaság2017.11.03, 10:57

Az idei év első kilenc hónapjában 7981 lakás épült, ami közel 52 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján a később építendő lakások száma 28 411, ami majdnem 33 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2018-as előrejelzés - Házépítés, lakásvásárlás, felújítás

Life.hu2017.10.26, 12:02

Azoknak, akik jövőre tervezik otthonuk megújítását, esetleg új ház építésén vagy épp vásárlásán gondolkodnak, hoztunk egy kis segítséget. Nem csupán az állami támogatásokról lesz szó; neves építész is kifejti véleményét, hogy szerinte milyen is egy jó ház.

Fidesz: Az ellenzék megszüntetné a CSOK-ot

Itthon2017.09.29, 14:49

A nagyobbik kormánypárt szerint az ellenzék átalakítaná vagy megszüntetné, a Fidesz-KDNP viszont folytatná a családok otthonteremtési programját, ha jövőre kormányra kerül.

A magyar fiatalok közel fele szüleivel lakik együtt

Gazdaság2017.09.26, 14:28

2012 óta folyamatosan növekszik a szülői otthonban maradó fiatalok aránya a magyar társadalmon belül. A 18-34 éves korosztály tagjainak közel 44 százaléka lakik otthon – hívta fel a figyelmet a friss Eurostat adatokra az OTP Lakástakarék közleménye. A magyar átlag az uniós érték fölött van, de több, jobb gazdasági teljesítményt nyújtó országban ez arány még magasabb.

Egyre több családi ház épül

Gazdaság2017.08.21, 07:49

Sok család kezdett házépítésbe az elmúlt időszakban, az adatok szerint folyamatosan nő a bejelentett és elkészülő családi otthonok száma - ismerteti hétfői számában a Magyar Idők.

Elnyelte a föld az áfacsökkentést

Gazdaság2017.08.16, 14:54

Az építkezők és felújítók 26 százaléka vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) az idén, öt százalékkal többen, mint egy évvel korábban - derül ki a Mapai nem reprezentatív felméréséből. 

Több éves csúcsokat dönthet idén a magyar építőipar

Gazdaság2017.08.10, 13:13

Ismét száguld a magyar építőipar, elemzők szerint az sem kizárt, hogy idén több éves csúcsokat dönt meg a termelés. A Nemzetgazdasági Minisztérium arra számít, hogy idén az ágazat 0,5 százalékponttal járul hozzá a GDP éves növekedéséhez - mondta Marczinkó Zoltán, a tárca kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán, a KSH adataira reagálva.  

Már 36 ezer család kapott CSOK-ot

Gazdaság2017.08.04, 19:47

A bevezetéstől tavaly év végéig már 36 000 család vehette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, amelynek értéke eddig hozzávetőleg 87 milliárd forint összeget tett ki. 2016-ban a megkötött szerződések mintegy egyharmada volt olyan, amelyben további gyereket vállaltak a támogatás igénybevételekor – olvasható a Pénzügyi Szemlében megjelent friss elemzésben.