Csizmár Gábor

címke rss
Az MSZP végső szétesését mutatja a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergely támogatása

Az MSZP végső szétesését mutatja a teljesen alkalmatlan Karácsony Gergely támogatása

Évek óta adja fel a nyerhető körzeteit és hátrál ki a helyben beágyazott, sikeres politikusai mögül az MSZP, leginkább Gyurcsány Ferencék javára — támasztja alá a már jó ideje feltűnő tendenciát Csizmár Gábornak, a szocialisták egykori munkaügyi miniszterének, országgyűlési képviselőjének még 2017 novemberében a pártvezetéshez írt levele. „Képesek lennétek átadni ezt a DK-nak? Gyurcsánynak? Annak, aki dezertált az MSZP-ből?" — figyelmeztetett Csizmár az újpest-angyalföldi választókerülettel kapcsolatban. Azóta kiderült: hiába. Az MSZP teljes szétesését jól mutatja, hogy a párt már arra sem volt képes, hogy főpolgármester-jelöltet álllítson. ...

Nehéz helyzetükre hivatkoznak a korai nyugdíjt választó expolitikusok

Itthon2011.02.14, 10:43

Többek között a kedvezményes nyugdíjazás szigorításával akar takarékoskodni a kormány, de jelenleg épp a politikusok számára is nyitva áll a korai nyugdíjba vonulás lehetősége. Ezzel a lehetőséggel élt több egykori SZDSZ-es és szocialista képviselő, de kollégái szerint így vonult nyugdíjba Dávid Ibolya korábbi MDF-elnök is. Az 50-es éveikben nyugdíjazott egykori politikusok szerint "bonyolult" élethelyzetük miatt érhető a kedvezmény, de volt, aki elismerte, hogy nem jó, ha egyes szakmákra kiváltságos nyugdíjszabályok vonatkoznak.

Visszatér Keller László

Itthon2008.02.13, 19:09

Több személyi változást is végrehajtanak az államtitkárok körében: a szociális tárcától a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerül át Csizmár Gábor, Keller László pedig Pénzügyminisztérium államtitkára lesz.

Olasz álláspiaci nyitás: nem számít magyar rohamra a munkaügyi tárca

Állás 20112006.07.26, 12:29

Olaszország megnyitja munkaerőpiacát a két éve csatlakozott keleti EU-tagállamok állampolgárai előtt. Ugyan még csak politikai nyilatkozat hangzott el, a korlátok feloldása a közeljövőben valószínűleg megtörténik. Csizmár Gábor, a munkaügyi tárca államtitkára nem számít tömeges magyar rohamra. Tavaly a keleti uniós tagállamok munkavállalói nem töltötték ki a számukra fenntartott kvótát. Közöttük is csak 2500 volt magyar állampolgár.

Izlandtól Görögországig szabad az út az álláspiacon

Állás 20112006.05.03, 19:04

Május elsejével négy további EU tagállam -Spanyolország, Portugália, Görögország Finnország -, és az Európai Gazdasági Térséghez tartozó Izland is megnyitotta munkaerőpiacát a kelet-európai EU tagállamok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Hat tagország, köztük Németország és Ausztria továbbra is elzárkózik a nyitás elől, több tagország részleges engedményeket tett.  A kialakult helyzetről és a keresett szakemberekről Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter tartott tájékoztatót.

Hiteleiket törlesztik a pártvezetők

Itthon2006.02.02, 09:32

Nyilvánosságra hozta az Országgyűlés a képviselők idei vagyonnyilatkozatait. E szerint Lamperth Mónika 8 milliót, Orbán Viktor csak 100 ezret spórolt tavaly óta, a legtöbb pártvezető hiteleit törleszti. Csizmár Gábor munkaügyi miniszter vagyona viszont 300 ezerrel csökkent. Baráth Etele rendesen kiköltekezett, megtakarítása 35 millióval csökkent, és 25 milliós építési hitelt is felvett. A leggazdagabb továbbra is az MSZP-s Kapolyi László, számtalan ingatlanja és 1 milliárd körüli pénzvagyona van. A legszegényebb címért többen versenyezhetnek, Deutsch Tamás az egyik esélyes.

4 milliárd forint piacképes szakmaszerzésre

Állás 20112006.01.11, 09:50

A  Lépj Egyet program keretében  átlagosan 262 500 forintos képzési támogatást vehetnek igénybe az idén mindazok, akik nem rendelkeznek alapfokú iskolai végzettséggel, szakképesítéssel vagy szakmájuk nem piacképes - idézi Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert az MTI.

32 ezer tartósan betöltetlen álláshely az országban

Állás 20112005.12.12, 14:04

Nemzetgazdasági szinten mintegy 30-32 ezerre tehető a tartósan betöltetlen munkahelyek száma, jelentette ki Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján az Állami Foglalkoztatási Szolgálat friss felmérésére hivatkozva.

Három újabb, munkaügyi lépés a százból

Gazdaság2005.11.15, 17:47

A száz lépés program részeként újabb három munkaügyi intézkedéssel kívánja javítani a foglalkoztatási lehetőségeket a kormány - ismertette Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.

Csizmár Gábor: Még várni kell az uniós bérszínvonalra

Vendégszoba2005.10.21, 14:52

Csizmár Gábor munkaügyi miniszter járt az [origo] Vendégszobájában. Olvasóink az elhelyezkedés nehézségeiról, a kényszervállalkozásokról, és a munkaerő-kölcsönzőkről faggatták a minisztert. A miniszter elmondta: egy évtizedet még várni kell az uniós bérszínvonalra.

Előző
  • 1
  • 2
Következő