csillagászat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- űrkutatás
- világűr
- NASA
- Naprendszer
- bolygó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Különleges vérhold uralja majd a magyar égboltot
Július 27-én és 28-án a keleti félgömb lakói a 21. század leghosszabb holdfogyatkozását figyelhetik meg – írja az EarthSky csillagászati portál. A jelenség Magyarországról is megfigyelhető lesz majd.
Valami óriásit robbant, még nem tudják, mi semmisült meg
Óriási sebességgel terjedő kozmikus robbanást figyeltek meg a csillagászok a hawaii ATLAS ikerteleszkópok segítségével. A jelenséget június 17-én észlelték, pedig két nappal előtte még nem látszott semmilyen furcsaság az égbolt vizsgált részén.
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
A rendőrség által 9500 fősre becsült tömeg békésen, piknikhangulatban köszöntötte a hajnalt az év legrövidebb éjszakájának végén, dacolva a derült éjszakai égbolt alatt késő ősziesre hűlő hőmérséklettel és a Wiltshire megyei kopár fennsíkon mindig fújó erős széllel.
Pályára állt a Hold "sötét oldalát" kutató kínai műhold
A Földtől több mint 400 ezer kilométeres távolságban pályára állt az a hatalmas antennával rendelkező kínai műhold, amely a később érkező Csang'o-4 nevű, a Hold túlsó, "sötét", vagyis a Földről nem látható oldalát kutató robot kommunikációját fogja biztosítani.
- címkék:
- csillagászat
- műhold
- Hold
- Címkefelhő »
Az első valódi felvétel egy csillagot bekebelező fekete lyukról
Először figyelték meg, ahogy egy fekete lyuk bekebelez egy csillagot, majd „kihányja" annak egy részét.
Tudja-e, miért nagyobb a Hold, amikor a horizonthoz áll közel?
A kelő Hold jóval nagyobbnak látszik, amikor még a horizont közelében áll. Mindez régóta ismert, és már az i.e. 4. század óta dokumentált, mivel a furcsa jelenség egyaránt komoly fejtörést okozott a régmúlt gondolkodóinak csakúgy, mint a jelen tudósainak.
Váratlan felfedezés: ősi anyag bombázza a Föld légkörét
Üstökösökből származó részecskéket találtak a kutatók a Föld atmoszférájának felső részében. A porszemcsék a csillagközi térből származnak, ősibbek még a Naprendszernél is, így vizsgálatukkal több mindent megtudhatunk arról, hogyan keletkeznek a bolygók és maguk a csillagok.
Ismeretlen objektumok bukkantak fel a galaxisunk centrumában
Az 1970-es években a csillagászok egy masszív rádióforrást fedeztek fel galaxisunk centrumában. Mint később kiderült, a jelek egy szupernagy tömegű fekete lyuk felől érkeztek, amely a Sagittarius A* nevet kapta. Egy közelmúltbéli kutatásban az is kiderült, hogy nagyjából ugyanebben a régióban további több száz vagy ezer kisebb fekete lyuk is megbújhat. A NASA Chandra röntgenteleszkópjának és a W. M. Keck obszervatóriumnak a legújabb megfigyelése azonban még ennél is izgalmasabb eredményeket hozott: titokzatos objektumok mozognak a központi, nagy fekete lyuk körül.
Megdöbbentek, amikor kiszámították a Tejútrendszer tömegét
A Tejútrendszer tömege 960 milliárd Nap tömegével egyenlő - állapította meg egy arizonai kutatócsoport egy új mérési módszer segítségével.
Sarki fény ragyog délben a Szaturnuszon
A Szaturnusz gyors tengelyforgása miatt sarki fény látható délben a bolygón egy nemzetközi kutatócsoport szerint.