Csillag István

címke rss
A válság előtti szinten teljesít Magyarország

A válság előtti szinten teljesít Magyarország

Hiába volt 2014 több makrogazdasági mutató szerint is sikeres év, közgazdászok szerint a növekedés nem fenntartható, az főleg külső tényezőknek köszönhető.

Félrevezetőnek tartja nyolc közgazdász Orbán adófüggetlenségi érveit

Gazdaság2011.03.25, 09:12

Nem ért egyet az Orbán-kabinet döntésével nyolc közgazdász, akik ezért közleményben kritizálták azt a döntést, hogy Magyarország nem kíván részt venni az európai gazdasági koordinációban. Szerintük félrevezető a kormány érvelése az adóügyi függetlenségről, és ezért Magyarország többet veszthet a kívül maradással, mint amennyi szabadságot az összehangolt politikával veszítene.

Bokros: Érezhető hatása lesz a reformoknak

Gazdaság2006.05.16, 16:40

Az átlagember rövid és hosszú távon is megérzi majd, hogy lesz-e költségvetési stabilizáció és elkezdődnek-e majd a szükséges reformok - mondta Bokros Lajos pénteken, egy vitafórumon.

Kiáltványban sürget reformot az Iparkamara

Gazdaság2006.05.12, 19:55

Magyarország versenyképességének helyreállítása érdekében szervezett fórumot több gazdasági érdekképviselet. A Bod Péter Ákos, Bokros Lajos, Csillag István és Draskovics Tibor részvételével lezajlott egyeztetésen a költségvetés szanálására és a strukturális reformokra helyezték a legnagyobb hangsúlyt. 

Megszorításokat sürgetnek Bokrosék

Gazdaság2006.04.28, 12:35

Hat év jövőfelélő gazdaságpolitikája után fordulatra, egyszerre végrehajtandó stabilizációra és államháztartási reformra van szükség - állítja az Élet és Irodalom legújabb számában megjelent, Utolsó esély című cikk négy szerzője: Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Csillag István volt gazdasági miniszter, Bauer Tamás és Mihályi Péter egyetemi tanár.

Hiller hiányzott a legtöbbször a kormányülésekről

Itthon2005.01.13, 15:34

A Gyurcsány-kormány tavalyi nyolc üléséről Hiller István kulturális miniszter hiányzott a legtöbbször, összesen háromszor. A miniszterelnök kétszer nem ment el kormánya ülésére. A Medgyessy Péter vezette előző kormányból maga a volt kormányfő vezeti a hiányzási listát, 12 alkalommal. Igaz, Medgyessy lemondása után bejelentette, hogy bár jogilag még 30 napig miniszterelnök, nem vesz részt a munkában. Medgyessyt Csillag István, Hiller István és Bárándy Péter követi a sorban. Több miniszter, például Kiss Péter egyszer sem hiányzott egész évben.

Gaál Gyula lett a MÁV új elnök-vezérigazgatója

Gazdaság2004.12.23, 13:58

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter bejelentette, hogy Gaál Gyulát a MÁV elnök-vezérigazgatójának, Csillag Istvánt az Eximbank-Mehib elnökének, Bodnár Zoltánt az Eximbank vezérigazgatójának, Szilágyi Andrást a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. vezérigazgatójának nevezi ki.

Hirdetésben búcsúztatják Csillagot volt munkatársai

Archívum2004.10.07, 08:50

Több napilapban fizetett hirdetésben köszönték meg a barátok és munkatársak Csillag István gazdasági minisztériumban végzett munkáját. A hirdetés kiemeli többek között a volt miniszter érdemeit azért, hogy új lendületet adott az autópálya-építéseknek.

Csillag péntek éjjel még aláírta az M6-os szerződést

Gazdaság2004.10.04, 11:41

Csillag István az utolsó pillanatban, péntek éjjel aláírta az M6-os megépítésére és üzemeltetésére vonatkozó szerződést a Bilfinger cég vezette német-osztrák konzorciummal - írta a Népszabadság.

Ma szavaznak Gyurcsányról

Itthon2004.09.29, 18:12

Gyurcsány Ferenc leendő miniszterelnök szerdai, parlamenti beszédében a céljai között - többek között - a leszakadó rétegek támogatását és a kisebbségek elfogadását említette. Beszédének egyik mondata, mely szerint az ország magyarok és cigányok közös országa, cigány nyelven hangzott el. Gyurcsány szerint a gazdaság fejlődik, az ellenzék viselkedése álságos, amiért hanyatlásról beszél. A kormánypárti vezérszónokok a kormányprogram támogatásáról biztosították az egybegyűlteket, míg az ellenzéki szónokok Gyurcsányt bírálták. Csillag István gazdasági miniszter utódjának üzent, ezzel egyértelművé tette, hogy távozik posztjáról.

Csillag elköszönt a kormánytól

Itthon2004.09.29, 15:26

Csillag István gazdasági miniszter a kormányprogram vitáján már utódjának üzent. Csillag már felajánlotta lemondását az SZDSZ ügyvivő testületének, amit a párt tudomásul vett.

Aláírták a M5-ös szerződésének módosítását

Gazdaság2004.09.22, 09:32

A magyar állam és az Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. külföldi tulajdonosai kedden aláírták az M5-ös autópálya építéséről és üzemeltetéséről szóló koncessziós szerződés módosítását, miután hétfőn az Országgyűlés többsége azt jóváhagyta.

Kilométerenként 2 milliárd az M3-as új szakasza

Gazdaság2004.09.06, 12:05

Aláírták az M3-as autópálya újabb, Görbeháza-Nyíregyháza közötti szakaszának kivitelezői szerződését. A nettó 79,79 milliárd forintért épülő 39 kilométeres sztrádarész 2006. december 31-re készül el - közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.

Medgyessy nem kért vizsgálatot az M6-os ügyében

Gazdaság2004.08.31, 14:39

Medgyessy Péter miniszterelnök nem kért vizsgálatot Csillag István gazdasági és közlekedési minisztertől az M6-os autópályatender végeredményének kihirdetése előtt - mondta Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára egy keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Volt munkatársai kiállnak Csillag mellett

Archívum2004.08.30, 17:19

Csillag István több korábbi kollégája nyilatkozatban ítélte el azt a - megfogalmazásuk szerinti - "támadássorozatot, amely az elmúlt héten indult a gazdasági miniszterrel szemben".

Egymásnak adják a kilincset a miniszterek Gyurcsánynál

Itthon2004.08.27, 15:18

Folyamatosan érkeztek a miniszterek Gyurcsány Ferenchez a sportminisztériumba. Pénteken Hiller István kulturális, Csillag István gazdasági, Göncz Kinga esélyegyenlőségi, Bárándy Péter igazságügyi miniszter keresi fel a miniszterelnök-jelöltet, csütörtökön Kiss Péter kancelláriaminiszterrel találkozott Gyurcsány a Miniszterelnöki Hivatalban, és tárgyalt már Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel és Lamperth Mónika belügyminiszterrel is.  

Az autópálya okozhatta Csillag vesztét

Gazdaság2004.08.19, 09:20

A kormányfő szerdán bejelentette, hogy leváltja Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert. Csillag István miniszterségének központi kérdése volt az autópályaépítések ügye, és kudarcként könyvelheti el a tárca a meghiúsult magyarországi autógyártási terveket is.

Csillag szerint messze átlag felett teljesített a tárcája

Itthon2004.08.19, 21:27

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter közleményben ismertette tárcájának eddig elért eredményeit. Mint ismert, a minisztert Medgyessy Péter kormányfő fel akarta menteni tisztségéből, azonban ez a koalíciós partner, az SZDSZ ellenkezését váltotta ki, amely miatt végül Medgyessy lemondásra kényszerült.  

Szerdán kiderül, milyen lesz az új kormány

Itthon2004.08.18, 06:48

Kovács László MSZP-elnök szerint a kormányátalakítással kapcsolatos kérdések nagy részében kialakult az egyetértés a koalíciós pártok és a kormányfő között kedd esti egyeztetésükön, és csak egy-két, igaz, fontos kérdés maradt nyitva. A Népszabadság úgy tudja, hogy a fő nyitott kérdés Csillag István menesztése, akit Medgyessy mindenképen le akar váltani, de az SZDSZ ezt makacsul ellenzi. A lap szerint az ügy koalíciós válsággal fenyeget.

Az SZDSZ már nem bízik Medgyessyben

Itthon2004.08.18, 21:06

Négy miniszteri poszton lesz változás a kormányban: Burány Sándor munkaügyi minisztert Szekeres Imre váltja, Gyurcsány Ferenc sportminisztert Baráth Etele, Veres János pedig fejlesztési miniszter lesz - jelentette be Medgyessy Péter. A miniszterelnök kirúgta Csillag István SZDSZ-es gazdasági minisztert is. Az SZDSZ viszont nem ért egyet a kormányátalakítással, ezért nem jelöl új embert Csillag helyére. A vitás kérdésekről csütörtökön koalíciós tárgyalás kezdődik.

Politikai konszenzuskísérlet a versenyképességért

Gazdaság2004.06.07, 15:43

A gazdaság versenyképességének növelése érdekében egy évtizedre előretekintő program kidolgozásáról döntöttek a Nemzeti Versenyképességi Program vitafórumán résztvevők. A program Csillag István gazdasági miniszter szerint nemzeti konszenzus alapja is lehet.

Az amerikaiak is építenének sztrádát

Gazdaság2004.05.28, 08:04

Amerikai cég is beszállna az M6-os továbbépítésébe - tudta meg a Világgazdaság. Záhonyban pedig ukrán, orosz és kínai részvétellel logisztikai központ létesülhet, az 5-ös közlekedési folyosóval kapcsolatban, mondta Csillag István gazdasági miniszter.

Május közepétől tovább épül az M5-ös

Gazdaság2004.05.06, 10:34

A tervek szerint május 15-e és 20-a között elkezdődnek az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza és Szeged közötti szakaszának építési munkálatai mindkét város felől - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.

Másfél évig épül az M0-s új szakasza

Gazdaság2004.05.04, 16:14

Megkezdődhet az M0-s, Budapestet elkerülő körgyűrű legújabb szakaszának, és ezzel egy időben a Vecsés-Üllő elkerülő út építése - közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kedden Vecsésen a kivitelezési szerződés aláírása alkalmával. Az összesen 24 kilométernyi út építése másfél évig tart.

10 millióra nőhet a Széchenyi-kártya hitelkerete

Gazdaság2004.05.04, 15:19

A gazdasági tárca azt tervezi, hogy a Széchenyi-kártya hitelkeretének összegét a jelenlegi 5 millióról 10 millió forintra emelik - jelentette be Csillag István gazdasági miniszter a Kis- és középvállalkozások az Európai Unióban konferencián kedden, ahol átadták a tizenötezredik Széchenyi-kártyát.

Gyurcsány a leggazdagabb nem képviselő miniszter

Itthon2004.03.31, 01:36

Szerdáig kell leadniuk a vagyonnyilatkozatukat a képviselői mandátummal nem rendelkező minisztereknek. A Miniszterelnöki Hivatal információi szerint keddig ezt Persányi Miklós környezetvédelmi miniszteren kívül mindenki megtette, aki ugyanakkor állítása szerint szintén leadta nyilatkozatát. A meglévő vagyonnyilatkozatok tanúsága szerint Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter a legszegényebb 6 millió forinttal, a leggazdagabb pedig Gyurcsány Ferenc sportminiszter, akinek cége 3,5 milliárdot ér jelenleg. Őt követi Csillag István gazdasági miniszter, akinek több mint 52 millió forintja van.

Nyár végén drágul az autópálya-matrica

Gazdaság2004.03.23, 17:20

Olyan mértékben drágul az autópálya-matrica a nyár végén, amilyen mértékben addig nő a magyarországi autópálya-hálózat hossza - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

Bárándy hiányzott legtöbbször a kormányülésekről

Itthon2004.03.22, 14:46

Az igazságügyi miniszter hiányzott a legtöbbször a kormányülésekről: Bárándy Péter 23 alkalommal maradt távol az értekezletről vagy annak egy részéről. Sokszor hiányzott Csillag István gazdasági miniszter, Kovács László külügyminiszter, Lamperth Mónika belügyminiszter és Görgey Gábor egykori kulturális miniszter is. Bár az előző kormány néhány tagjához képest a mostani miniszterek szorgalmasabban látogatják az üléseket, a 84 ülés közül kilencet teljesen kihagyó Medgyessy elmarad az 1998 és 2000 vége között mindössze egyszer mulasztó Orbánhoz képest.

Az unió 200-250 milliárd forinttal segíti a sztrádaépítést

Gazdaság2004.03.16, 14:30

Mintegy 200-250 milliárd forinthoz jut 2007-től a magyar költségvetés, mert az Európai Parlament döntése nyomán az unió által finanszírozott észak-déli közlekedési folyosó Magyarországon halad át, közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A folyosó a döntés nyomán a szlovákiai Zsolnán át, a Budapest-Eszék-Szarajevó-Ploce vonalon jut el az Adriáig.

Péntektől matricás az M5-ös

Gazdaság2004.03.11, 17:53

Medgyessy Péter miniszterelnök és Csillag István, a gazdasági és közlekedési tárca vezetője az M5-ös autópálya újhartyáni kapujánál csütörtökön délután kiemelte az Útdíj - Toll jelzőtáblát, és beillesztette helyére a Matrica feliratú eligazítót - ezzel péntektől a 120 kilométeres pálya bekapcsolódik az országos matricás rendszerbe.

Az iparűzési adó kiváltását tervezik

Gazdaság2004.02.24, 17:53

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vizsgálja azt a lehetőséget, hogy a költségvetés függvényében 2005-2006-ban megvalósulhat-e az iparűzési adó kiváltása - mondta Csillag István, a tárca vezetője kedden.

M5: 21 milliárd vételár, 20 milliárd bérleti díj

Gazdaság2004.02.12, 09:27

Az M5-ös autópályát üzemeltető AKA Rt. 40 százalékát 82,7 millió euróért (mintegy 21 milliárd forintért) veszi meg az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. A matricás rendszer bevezetésének ellentételezésére az állam rendelkezésre állási díjat fizet, melynek idei összege 15-20 milliárd forint. Az AKA Rt. a jelenleg érvényes koncessziós szerződés alapján építheti tovább az M5-ös autópályát Szegedig.

Milliókért utazik sok miniszter és államtitkár

Itthon2004.02.01, 18:19

A külügyi, a kulturális, a gazdasági és az oktatási tárca vezetői utaztak a legtöbbet, szinte a világ minden táján jártak - derül ki abból az összeállításból, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal tett közzé. Az összeállítás szerint a legdrágább Csillag István gazdasági miniszter távol-keleti körútja volt: Csillag utaztatása a költségvetés 2 millió forintjába került. A legtöbb minisztériumi vezető Európát vagy az Egyesült Államokat vette célba, de volt olyan, aki Üzbegisztánban, Jemenben, Kenyában próbálta érvényesíteni a magyar érdekeket. A kulturális tárca egyik helyettes államtitkára volt a legtakarékosabb: szlovákiai útját 411 forinntból ...

Nem zárult le a kormány átalakítása

Itthon2004.01.15, 15:29

A miniszterelnök még az európai parlamenti választások előtt - várhatóan május környékén - átalakítja kormányát - értesült a Népszabadság. Ez valószínűleg érintheti Csillag Istvánt - aki tárcavezető maradhat, de csak a gazdaságié. A terv ugyanis az, hogy külön választják a gazdasági és a közlekedési minisztériumot. Burány Sándor munkaügyi minisztert szintén érintheti a kormány átalakítása.

Idén 33 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre

Gazdaság2004.01.12, 13:32

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) 2004-ben összesen 36 pályázatot hirdet meg, mintegy 33 milliárd forint értékben. A pályázatokkal elnyerhető összegeket többek közt kis- és középvállalkozások fejlesztésére, turisztikai célokra, illetve út- és kerékpárút építésre lehet fordítani- mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn Budapesten.

Ismét kapható a négynapos matrica

Gazdaság2003.12.01, 07:01

December 1-jétől ismét kapható az állami autópályákon használható négynapos sztrádamatrica - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szombaton.

Új autópálya-szakaszt adtak át

Gazdaság2003.11.29, 14:44

Megindult a forgalom az M3-ast Miskolccal összekötő M30-as autópálya 8,5 kilométer hosszúságú új szakaszán. Az emődi csomóponttól a muhi csomópontig tartó szakaszt Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter adta át szombaton.

Átlagosan 13 százalékkal emelkednek az autópályadíjak

Gazdaság2003.11.19, 17:32

Az autópályadíjak január elsején a személygépkocsik esetében 5,2 százalékkal, a D2-es kategóriában 14 százalékkal, míg a nehéz-tehergépjármű kategóriában 20 százalék feletti mértékben emelkednek - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.

Decembertől kapható lesz a négynapos matrica

Gazdaság2003.10.17, 12:24

Legkésőbb december 15-től ismét kapható lesz az idei nyári szezonban már bevezetett négynapos autópálya-matrica - közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter pénteken.

Közlekedésre 3,5 milliárd euró uniós támogatás

Gazdaság2003.09.15, 16:44

Az Európai Bizottság az ISPA-keretből a napokban 3,5 milliárd euró felhasználását hagyta jóvá közlekedési projektek előkészítésére - közölte Csillag István. A következő nem egészen négy évben évente átlagosan 100-100 kilométerrel szándékozzák bővíteni a gyorsforgalmi úthálózatot

Szabad az út a kínai turistáknak

Gazdaság2003.09.01, 14:17

A jelenlegi négyről hétre tervezik növelni és az eddigi egy helyett pedig öt célállomásra terjesztenék ki a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn, Budapesten.

Jövő nyáron is lesz négynapos autópálya-matrica

Gazdaság2003.08.31, 13:12

Idényszerűen jövőre is életbe fogja léptetni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a négynapos autópálya-matrica rendszerét - mondta Csillag István gazdasági miniszter vasárnap. A matrica egész évre történő bevezetéséről egyelőre nem született döntés, ehhez több tényezőt is meg kell még vizsgálni - mondta a miniszter. 

Kínaiak építhetnének magyar autópályákat

Gazdaság2003.08.29, 12:12

Kínai építőipari cégeknek a magyar autópálya-programban való részvételéről is szó esett Medgyessy Péter miniszterelnök pekingi tárgyalásain. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter megerősítette, hogy a kormány komolyan gondolja kínai vállalatok meghívását a magyarországi autópálya-építési versenytárgyalásokra.

Medgyessy augusztus végén Kínába utazik

Itthon2003.08.18, 19:43

Medgyessy Péter miniszterelnök augusztus 26-án háromnapos munkalátogatásra a Kínai Népköztársaságba utazik. A kormányfőt útjára elkíséri Lamperth Mónika belügyminiszter, Kovács László külügyminiszter, Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint több szaktárca magas rangú képviselője mellett számos üzletember is. Kínában 44 éve nem járt magyar kormányfő.

Megalakult a Versenyképességi Tanács

Gazdaság2003.08.14, 17:44

A fenntartható, viszonylag gyors gazdasági növekedéshez stratégiai feladat a magyar vállalatok versenyképességének javítása, Magyarország versenypozíciójának erősítése - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Budapesten, a Versenyképességi Tanács első ülését követő sajtótájékoztatón.

A négynapos matrica ötödével növelte a forgalmat

Gazdaság2003.07.25, 11:28

Június 13-i bevezetése óta eddig 567 ezer D1 kategóriájú négynapos autópálya matricát értékesített az Állami Autópálya Kezelő Rt. Az 1000 forintért kapható négynapos matrica hatására 15-20 százalékkal nőtt az autópályát használók aránya - mondta Csillag István gazdasági miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.

Ötmilliárd forint lesz a befektetési küszöb

Gazdaság2003.07.17, 12:02

A versenyképesség javítására 10 milliárd forintról a tervek szerint 5 milliárd forintra szállítja le a befektetési küszöböt a kormányzat, közölte Csillag István gazdasági miniszter csütörtökön. Ezen kívül a cégeknek nyújtott 5 éves adókedvezményt 10 évre akarják meghosszabbítani. A kormány egy Versenyképességi Tanács felállításáról is döntött.

Három éven belül csökkentenék az áfát

Gazdaság2003.07.15, 08:22

Csillag István gazdasági miniszter szerint el kellene gondolkodni azon, hogy a jelenleg 18 százalékos társasági adót csökkenteni kellene, és a törvényben nyújtható kedvezményeket a környező országok szintjére kellene emelni. A miniszter szerint 2-3 éven belül az áfa felső kulcsa 20-22 százalékra csökkenhet - írja keddi számában a Magyar Hírlap.  

Kitiltják a nehézjárműveket a Velencei-tó környékéről

Itthon2003.07.14, 18:54

Július 21-i hatállyal megtiltják a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek átmenő forgalmát a Velencei-tavi közutakon. Az egy hét múlva életbe lépő rendelkezést hétfőn Velencén Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Oláhné Surányi Ágnes Velence polgármestere, a Velencei-tavi Kistérségi Területfejlesztési Társulás elnöke jelentette be.

Brókerbotrány: Rogán most Csillag Istvánt kérdezi

Itthon2003.07.12, 21:51

Rogán Antal szombaton Csillag István gazdasági miniszternek tett fel kérdéseket a brókerbotrány kapcsán. Szerinte a miniszternek válaszolnia kell arra, hogy kinek a javaslatára nevezett ki az Autópálya Kezelő igazgatótanácsába egy olyan szocialista politikust, aki a K&H Banknál is dolgozott. Az ellenzék szerint már három szál mutat egyértelműen az MSZP irányába. Gy. Németh Erzsébet MSZP-s frakcióvezető-helyettes szerint egyetlen szocialista politikus sem érintett a K & H brókercége körüli botrányban.

Csak a midihitel az újdonság

Gazdaság2003.07.07, 12:57

Jelenleg mintegy 500 milliárd forint kedvezményes forrás áll a kis- és középvállalkozások rendelkezésére - mondta Csillag István gazdasági miniszter sajtótájékoztatón. A bejelentett négylépcsős hitelprogram három eleme már eddig is ismert volt, újdonság csak a harmadik lépcsőfokot alkotó midihitel-konstrukció bevezetése, mely 3-10 milliós hitelt biztosít fejlesztésekhez.

Beiktatták a GKM új politikai államtitkárát

Gazdaság2003.06.16, 14:31

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) munkájában a jövőben nagyobb hangsúlyt kap a Pénzügyminisztériummal, valamint a monetáris politikával létrehozandó szorosabb kapcsolat - mondta Csillag István gazdasági miniszter hétfőn, Gaál Gyula a tárca új politikai államtitkárának beiktatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

A Postabank eladásából fizetnék az M5-ös építését

Gazdaság2003.06.12, 15:18

Az M5-ös autópálya Kiskunfélegyháza-Szeged közötti szakaszának építésére fordíthatja a gazdasági és közlekedési tárca a Postabank eladásából származó bevételt, ha az idén sikerül az ÁPV Rt.-nek értékesítenie a hitelintézetet. A Konzumbank privatizációjából származó összegeket is a sztrádaépítésre lehet majd fordítani- közölte Csillag István csütörtökön Budapesten, a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón.

Miniszteri ígéretek a Paksi Atomerőműben

Itthon2003.06.01, 16:05

Sűrű ellenőrzéseket, a nyilvánosság biztosítását ígérte Csillag István vasárnap a Paksi Atomerőműben tett látogatásán. A gazdasági miniszter sürgette a szakhatóság és a környezetvédők együttműködését. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter szerint szükség van az ellenőrzési rendszerek további szigorítására, hosszú távon pedig erősíteni kell az országban a megújuló energiaforrások használatát.

László Csaba: Nem kell pótköltségvetés

Gazdaság2003.05.30, 14:47

Nincs szükség pótköltségvetésre az első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat ismeretében sem, azonban a jelenlegi 3,5-4 százalékos éves növekedési prognózis módosulhat - mondta László Csaba pénzügyminiszter, miután a KSH nyilvánosságra hozta az idei első negyedévre vonatkozó - a vártnál gyengébb - növekedési adatait.

Szólhatna az autó, ha jön a vonat

Itthon2003.05.13, 14:32

Elképzelhető, hogy egy magyar találmányt felhasználva hangjelzés is figyelmeztetheti majd az autósokat a vonat érkezésére az átjárókban - mondta hétfőn a parlamentben Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A terv megvalósításához minden autóba vevőkészülék és minden kereszteződéshez mágneses jeladó kellene.

Gyászszertartás a siófoki áldozatok emlékére

Itthon2003.05.11, 17:42

Ökumenikus istentiszteletet tartottak vasárnap délelőtt Siófokon, a csütörtöki tragikus buszbaleset 33 áldozatára emlékezve a vasúti átjáró közelében lévő Szent Kereszt kápolnában. Az elhunytak emlékére három német evangélikus lelkész és egy katolikus pap tartott istentiszteletet.

Másfél évig is eltarthat a helyreállítás Pakson

Itthon2003.05.09, 18:18

Pénteken Csillag István gazdasági miniszter átadta a miniszteri biztosi kinevezést Pakson Aszódi Attilának, akinek a kettes blokkban történt üzemzavar mielőbbi elhárításának koordinálása lesz a feladata. Ehhez fogható üzemzavar még egyetlen atomerőműben sem történt, amelynek teljes megoldása hónapokig, sőt akár másfél évig is eltarthat. Ez azt jelenti, hogy addig nem tud áramot termelni a kettes reaktor.

Készül a négynapos matrica

Gazdaság2003.05.02, 10:56

A nyári időszakra négynapos autópálya-matricákat vezetne be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A szaktárca megvizsgálta az SZDSZ elnökének, Kuncze Gábornak azt a javaslatát, hogy a nyári időszakra úgynevezett hétvégi matricák is forgalomba kerüljenek, mondta Csillag István miniszter.

Tavaly 18 százalékkal több működő tőke érkezett

Gazdaság2003.04.21, 10:33

Magyarországra tavaly 1281 millió euró külföldi működő tőke érkezett, ami 18,3 százalékkal haladta meg a 2001. évi teljesítményt. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a távirati irodának nyilatkozva kiemelte: a fizetési mérleghiány ellentételezése szempontjából figyelemre méltó úgynevezett nem adóssággeneráló befektetések tavaly szerény mértékben növekedtek. Tavaly a legnagyobb összegben Hollandia fektetett be Magyarországon.

Csillag újabb ellenőrzéseket sürget a Hungexpónál

Itthon2003.04.17, 16:25

Csillag István gazdasági miniszter megkérte a többségi tulajdonos Magyar Fejlesztési Bankot, hogy ellenőrizzék a Hungexpo Rt. vezetői döntéseit, és tartsanak fokozott ellenőrzéseket azokban az ügyekben, amelyekre a sajtó hívta fel a figyelmet. A Hungexpo-ügyben szerdán több százmillió forintos károkozás miatt büntetőfeljelentést tett a cég igazgatósága.

Nem büntetjük a hazai kisbefektetőket - Csillag István a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.16, 17:38

Az [origo] Társalgójának szerdai vendége Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter volt, akitől többek közt megtudhattuk, hogy a közvélemény is befolyásolta a döntéshozókat a közbeszerzéses eljárás kiírásakor, valamint hogy az M7-es felújításának befejezése után ezen a sztrádán is a matricás rendszer léphet életbe. A miniszter válaszaiból kiderül: a kormány kiemelt figyelmet fordít a városi tömegközlekedés fejlesztésére, a kisbefektetők megnyerése érdekében pedig eltörölné az árfolyamnyereség-adót. Csillag István azt is elmondta, hogy tudomása szerint nem volt titkos ügynök.

Nem lesz napijegy az M7-esen

Gazdaság2003.04.11, 07:33

A matrica magas előállítási költsége miatt nem oldható meg a napijegy bevezetése az M7-es autópályán; a sztráda fizetővé válása miatt a 7-es főutat választó nehéz járművek viszont időlegesen kitilthatók a főútvonalról - jelentette ki Csillag István egy velencei fórumon.

Vizsgálnák a Hungexpo szerződéseit

Itthon2003.04.10, 11:00

A Magyar Hírlap tudomása szerint a Hungexpo Rt. már 2002 végén felmondhatta volna az Expo Trade Kft.-vel kötött, számára igen kedvezőtlen szerződését, ám az rt. vezetése ezt mégsem tette meg. Csillag István gazdasági miniszter szerint péntekre meglesznek a most kezdeményezett vizsgálat előzetes eredményei. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint azonban a Hungexpótól független, külső vizsgálatot kellene végezni. 

Fél százalékkal lassíthatja a növekedést a hosszabb háború

Gazdaság2003.03.20, 13:58

Az európai gazdaságok növekedési üteme legfeljebb 0,5 százalékkal mérséklődhet, Magyarországot ennél kisebb mértékben érintheti az iraki háború, ha az rövid ideig tart - mondta Csillag István gazdasági miniszter. A háború esetleges elhúzódása Európában a gazdasági növekedési ütem 0,5-0,8 százalékos, Magyarországon 0,5 százalékos mérséklődésével járhatna - véli a miniszter.

Túl sokba kerülne az olimpia - Csillag István a Társalgóban

Vendégszoba2003.03.13, 07:25

Meghaladná Magyarország gazdasági teherbíró képességét a 2012-es olimpia budapesti megrendezése - derül ki Csillag István gazdasági miniszter olvasóink kérdéseire adott válaszaiból. Az [origo] Társalgójának vendégeként a tárca vezetője elmondta: 19 kereskedelmi bank a tervezett 40 milliárd forint helyett összesen majdnem 300 milliárd forintnyi hitelt ajánlott beruházás-ösztönzésre az Európa-terv keretében.

2004 az autópályaépítés éve lesz

Gazdaság2003.03.05, 12:39

A 2004. évi költségvetés prioritása az autópályaépítés lesz - jelentette ki Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.

Demszky a kormányra hagyná a metróépítést

Itthon2003.02.26, 07:29

Építse meg a kormány a 4-es metrót - ajánlotta Demszky Gábor több kormánytagnak. A főpolgármester Medgyessy Péter miniszterelnöknek, László Csaba pénzügyminiszternek és Csillag István gazdasági miniszternek írt ez ügyben levelet. A főpolgármester a héten tárgyalni szeretett volna a metróról a levelek címzettjeivel, ám várnia kell - írja a Magyar Hírlap.

Medgyessy EU-s tárgyalása az Európa Tervről

Nagyvilág2003.02.25, 11:07

Medgyessy Péter miniszterelnök fogadta Erkki Liikanent, az Európai Bizottság vállalkozásokért és információs társadalomért felelős tagját hétfőn hivatalában. Az uniós politikus találkozott Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel is.

Nyilvánosak a miniszterek korábbi érdekeltségei

Itthon2003.02.25, 20:21

Közzétették hétfő este a kormánytagok cégeivel, korábbi munkahelyeivel kapcsolatos nyilatkozatokat. A kormány tagjai közül Medgyessy Péter miniszterelnök, Csillag István gazdasági, Bárándy Péter igazságügyi, Kovács Kálmán informatikai, Németh Imre földművelésügyi miniszter dolgozott magáncégeknél vezető beosztásban vagy rendelkezett tulajdonnal nem állami vállalkozásban 1998 után.

Csak este közlik a miniszterek céges ügyeit

Itthon2003.02.24, 13:11

Csak hétfő este teszik közzé a kormánytagok cégeivel, korábbi munkahelyeivel kapcsolatos nyilatkozatokat. Az [origo] összesítése szerint a korábban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatok, életrajzok alapján Csillag István mellett Medgyessy Péter, László Csaba, Németh Imre, Kovács Kálmán, Kiss Péter és Bárándy Péter dolgozott magáncégeknél vezető beosztásban vagy rendelezett tulajdonnal nem állami vállalkozásban.  

Korábbi cégét bízta meg Csillag is

Itthon2003.02.24, 08:28

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter korábbi cégének, a Pénzügykutató Rt.-nek adott minimum nettó 29,5 millió forintos megbízást, közbeszerzési eljárás keretében - írja a Magyar Nemzet. A múlt héten hasonló okok miatt mondott le a miniszterelnöki hivatalt vezető Kiss Elemér posztjáról. A kormányfő ennek nyomán elrendelte, hogy az összes kormánytag hozza nyilvánosságra milyen cégekben van vagy volt érdekeltsége, tisztsége az elmúlt öt évben, ezeket hétfőtől lehet olvasni az interneten.

Csillag továbbra is számít a Pénzügykutatóra

Itthon2003.02.24, 14:12

A Pénzügykutató Rt. vezetője szerint semmi nem indokolja, hogy visszaadják a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól szerzett megbízásukat, mert a tárca vezetője, Csillag István soha nem volt a cég tulajdonosa, csak az igazgató-helyettese. A cég vezetője, Lengyel László állítja: minden kormány idején kaptak állami megrendeléseket. Csillag István szerint azért nem hibázott, mert végig nyilvános volt az eljárás. Csillag közölte: nem tervezi, hogy volt kollégáit arra kérje, hogy a jövőben ne induljanak a minisztérium pályázatain.

Ezermilliárd közútfejlesztésre

Gazdaság2003.02.20, 11:37

A kormány szerdán fogadta el azt a mintegy 1100 milliárd forintos beruházást igénylő közúthálózat-fejlesztési programot, amelynek keretében a gyorsforgalmi úthálózat a jelenlegi 633 kilométerről 1053 kilométerre bővülne 2007 januárjáig - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

Európa-terv: kisebb hitelkeret, 7,1 százalékos kamat

Gazdaság2003.02.12, 13:11

A piacinál alacsonyabb, 7,1 százalékos kamat mellett juthatnak hosszú távú, 4-15 éves hitelhez az Európa-terv keretében a kis- és középvállalkozások a második negyedévtől - jelentette be Csillag István gazdasági miniszter szerdán. A korábbi hírekkel ellentétben a hitelkeret összege nem 190, hanem 150 milliárd forint.

Megszűnik a műtrágya vámpótléka

Gazdaság2003.02.11, 16:12

Azonnali hatállyal megszüntetik az ammóniumnitrát műtrágya vámpótlékát - jelentette be Csillag István gazdasági miniszter. A vámpótlék bevezetésével ugyanis visszaesett a nitrogén műtrágya forgalma, ami munkahelybezárással fenyegetett az egyetlen magyar gyártónál.

Szerdára helyreáll a vasúti közlekedés

Itthon2003.01.24, 17:48

A sínbuszok 30 százalékának tengelyét ki kell cserélni - derült ki a MÁV-nél megkezdett vizsgálatokból. A közlekedési miniszter bejelentette, hogy szerdára az összes vonatot átnézik és utána már egy-két vonal kivételével helyreállhat a rend.

Budapest-Rijeka autópálya 2006-ra

Gazdaság2002.12.13, 09:01

A tervek szerint 2005 végére, 2006 elejére végig megépül a Budapest - Rijeka autópálya - nyilatkozta a Világgazdaságnak Csillag István gazdasági miniszter horvátországi tárgyalásait követően.

Újabb adókedvezmények befektetőknek

Gazdaság2002.12.10, 14:36

Az unióval pénteken kötött megállapodás értelmében az "érzékenyebb" magyarországi iparágak - így az autóipar - a befektetés értékének 20-30 százalékát vehetik igénybe adókedvezményként - mondta László Csaba pénzügyminiszter. Csillag István, a gazdasági tárca vezetője újabb, beruházás-élénkítő adókedvezményeket jelentett be.

Több bank, a Mol és a Dunaferr szerepel az amerikai kívánságlistán

Archívum2002.11.14, 14:09

Élénk érdeklődést tanúsítottak az amerikai befektetők a Konzumbank, a Postabank, a Mol, valamint a Dunaferr privatizációja iránt - mondta Csillag István gazdasági miniszter az Amerikában tartott befektetési és kereskedelmi szemináriumról hazaérkezve a repülőtéren. Az amerikaiak ezen kívül gyógyszeripari és informatikai befektetési lehetőségek iránt érdeklődnek.

Gyorsított amortizáció a vállalkozásoknak

Archívum2002.10.30, 17:33

A beruházási kedv helyreállítása érdekében 2003-2004-ben gyorsított amortizációs leírást tesznek lehetővé a vállalkozások számára az abban az évben üzembe helyezett berendezések esetében - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szerdán.

Nem lesz Kunczéből gazdasági miniszter

Itthon2002.10.28, 14:30

Mind a kormányszóvivő, mind Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke tagadja a Magyar Nemzetben megjelent információt, miszerint menesztenék Csillag István gazdasági minisztert, és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kerülne posztjára.

A szaktárca 200-260 milliárdnyi támogatás vár az útépítési programhoz

Gazdaság2002.10.10, 14:34

A kormányzat a következő négy évben 200-260 milliárd forint európai uniós támogatást remél a tervezett 830 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út megépítéséhez - közölte Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Szekszárdon az M6-M56 autópálya építéséről folytatott tanácskozás keretében tartott sajtótájékoztatón.

Az SZDSZ 800 kilométernyi új autópályát szeretne

Itthon2002.10.06, 15:55

Nyolcszáz kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat építene az SZDSZ ebben a kormányzati ciklusban. A hét közepén Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter még azt nyilatkozta, hogy 300 kilométer új autópálya fog épülni 2006-ig. Korábban pedig az Orbán-kormány eredeti terveinek átütemezését javasolták, mondván, hogy az nincs arányban a költségvetés teherbírásával.

A gazdasági tárca 300 kilométer autópályát tervez

Itthon2002.10.03, 15:03

Bár korábban csak 144 kilométernyi új autópálya építését javasolta a gazdasági tárca 2006-ig, Csillag István miniszter szerdán azt nyilatkozta, hogy 300 kilométernyi új sztrádaszakasz épül. A ciklus végéig elkészül az M7-es, az M5-ös és az M3-as autópálya határig tartó része.

Kedvezményes hitel fővárosi kisvállalkozóknak

Archívum2002.09.30, 17:35

A tőkepiacon még hitelképtelen, ám jó üzleti tervvel rendelkező kisvállalkozások novembertől kedvezményes 7,75 százalékos kamatozású, legfeljebb 10 millió forintos hitelhez juthatnak a Budapest Kisvállalkozó Hitelprogram keretében - jelentette be pénteken Demszky Gábor főpolgármester és Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. 

Széchenyi terv: 3-5 milliárd forintos többletforrás

Archívum2002.08.05, 14:23

A gazdasági tárca 3-5 milliárd forint pluszforrást kapott a Széchenyi-terv azon pályázatainak finanszírozására, amelyek jövőre is folytatódnak - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szerdán. A pályázatok egy része a jövőben nem folytatódik, és az ezekre beadott munkákat sem bírálják már el. A miniszter közölte azt is, hogy 2003-tól másként bírálják el a pályázatokat.

Új beruházás-csábító stratégia

Archívum2002.09.06, 17:21

A magyar gazdaság versenyképességének csökkenése és a befektetői figyelem lankadása miatt a kormány beruházás-ösztönzési stratégiát fogadott el pénteki ülésén - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A kabinet erről szóló törvényjavaslatát az őszi ülésszak során tárgyalja a parlament.

Nem lesz több pénz a Széchenyi tervre

Archívum2002.05.30, 07:42

Azok a vállalkozások járhattak jól, amelyek korán leadták pályázataikat a Széchenyi tervre. Az újonnan kinevezett miniszter, Csillag István szerdai nyilatkozata alapján arra lehet következtetni: nem lesznek többletforrások. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium dolgozóinak tartott bemutatkozásakor a Pénzügykutató Rt. volt vezetője úgy fogalmazott: oroszlánként fog harcolni azért, hogy minél gyorsabban fejlődjön a "sikerre ítélt" magyar gazdaság.

2004-től új néven fut tovább a Széchenyi-terv

Archívum2002.08.26, 18:58

A beruházások üteme a korábbi élénkülés után most csökken, ennek ellenére a magyar gazdaság tartja jó pozícióit az EU-csatlakozásra váró más közép-kelet-európai országokhoz képest - mondta egyebek mellett Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn.

A Széchenyi tervnek egyelőre vége

Archívum2002.07.13, 11:23

Aligha lesz új Széchenyi terves pályázat, mivel az előző kormány már elköltötte az erre szánható pénzt - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter pénteken. Szerinte ugyanis a tárca előző vezetése még - az egyelőre nem is létező - 2003-as keret terhére is kötelezettséget vállalt. Ha ez így van, valószínűleg megsértették az államháztartási törvényt.

Egy sávra szűkül az út - dugók az M7-esen

Itthon2002.07.25, 12:47

Az M7-es autópálya felújítása miatt a Balaton felé több helyen is egy sávra szűkül az út, ezért szerdán hosszú kocsisorok alakultak ki. A felújításban nem lesz szünet, augusztusban 28 kilométernyi szakaszon kell elterelésre számítani. Az egyik fő-építésvezető az [origo] felvetésére, hogy korábbi tapasztalatunk szerint alig dolgoztak a munkások, álltak a gépek, azt felelte, hogy egyedi esetről volt szó, egy híd elkészülésére vártak.

Ma jelentik be az autópálya-közbeszerzést

Itthon2002.07.25, 11:59

Csillag István gazdasági miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelenti, hogy nem hirdetnek győztest az autópálya-építésre meghirdetett pályázaton. A minisztérium végül mégis közbeszerzési pályázatot ír ki. A részletekről várhatóan a pénteki kormányülésen döntenek.

Csillag: kármentés miatt nincs közbeszerzés

Itthon2002.07.18, 17:35

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter egyszerű kármentési akciónak nevezte, hogy nem írnak ki közbeszerzési pályázatot három autópálya-szakasz megépítésére. Ezt azzal indokolja, hogy a Vegyépszernél olcsóbb megoldást kerenek, de közbeszezési eljárással csúszna a munkálatok kezdete. Keller László, a MeH közpénzek elköltését felügyelő államtitkára szerdán azt mondta: a nyílt közbeszerzés megkerülhetetlen.

Feszültség a kormányban az autópálya-építés miatt

Itthon2002.07.17, 18:34

Az SZDSZ-es gazdasági és közlekedési miniszter, Csillag István azt tervezi, hogy közbeszerzési eljárás nélkül, meghívásos pályázat útján választják ki három autópálya-szakasz építtetőit. A miniszter szerint csak így lehetséges idén elvégezni a munkálatokat. Keller László, a MeH közpénzek elköltését ellenőrző MSZP-s államtitkára kifogással élt. Szerinte ez ellentétben áll azzal, amit a kampányban ígértek.

Beruházásösztönzési csomagot tervez a gazdasági tárca

Archívum2002.07.16, 17:17

Az ősszel kerülehtnek a parlament elé azok a kidolgozott intézkedési javaslatok, amelyek a gazdasági tárca beruházásösztönzési csomagját  tartalmazzák - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón kedden. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy december 31-jével megszűnik a nagyberuházók jelenlegi adókedvezménye.

A Bosnyák térig megy a 4-es metró

Itthon2002.06.26, 17:58

Ha 2003-ban kiírják a metrótendert, négy-öt év múlva elkészülhet a beruházás - mondta Demszky Gábor a gazdasági miniszterrel, Csillag Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatón, miután tárgyaltak az állami támogatást igénylő fővárosi fejlesztésekről.

Öt százalékkal emelkedik a gáz ára

Gazdaság2002.06.25, 10:42

A nem kedvezményezett ipari nagyfogyasztók számára a gáz ára 5,2 százalékkal emelkedik július 1-jén - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A lakosságot és a kedvezményezett fogyasztókat (iskolákat, kórházakat, közintézményeket), valamint a távhőszolgáltatókat az áremelés nem érinti.

Előző
  • 1
  • 2
Következő