Csíkszereda

címke rss

A magyar focit táplálná az erdélyi kincsesbányából a székely akadémia

Sport2019.03.20, 15:34

A Csíkszeredai Futball Klubon belül működő, a 2012-ben alapított Székelyföld Labdarúgó Akadémiáról idén kerül ki az első végzős évfolyam, és az eredményekre már most sem lehet panasz. Kiterjedt hálózatuknak köszönhetően ma már mintegy 4000 fiatalt foglalkoztatnak Erdély-szerte. Tizenöt korosztályos válogatottat adnak túlnyomórészt a magyar csapatokba, és Dusinszki Zoltán szakmai igazgató szerint van köztük kiemelkedő tehetség is. Ahogy akad még tennivaló is, hiszen a léc igencsak magasra van téve.

Vér, gránát, verés: a Csíkszereda hokisait a pokol várta Bukarestben

Sport2019.03.10, 12:23

A Sportklub Csíkszereda a romániai jégkorongsport egyik első és legsikeresebb klubja. A hargitai csapat kezdetektől fogva képviselte egész Erdélyt, akkor is, amikor ezt nyilvános formában a legkevésbé volt tanácsos tenni. A csíki csapattal csak a legnagyobb bukaresti klubok tudták felvenni a versenyt, vagy még azok sem, nem csoda, hogy a nagyjából nyolcvanéves rivalizálásnak komoly történelme van. Két csíki legendával, Nagy Bélával és Moldován Ervinnel beszélgettünk ennek a kapcsolatnak a stációiról, és a Sportklub küldetéséről az erdélyi magyarság életében.

A székely focimeccs, amelyikért megéri 800 kilométert autózni

Sport2019.03.01, 10:13

Története során még soha ilyen magasságokban nem járt az FK Csíkszereda futballcsapata, mint csütörtök este, amikor az Universitatea Craiova ellen a Román Kupa elődöntőjébe jutásért lépett pályára Hargita büszkesége. Az, hogy a város megőrült a nagy lehetőség kapujában, talán nem is fedi a valóságot, a Dinamo Bucuresti csodával határos legyőzése után mindenki szentül hitte, de minimum titkon remélte, hogy a harmadosztályú hazai csapat az élvonal bajnoki címéért versenyben lévő „egyetemistákat" is elkaphatja. Székelyföldi futballkaland testközelből hóval, jéggel, titokban legurított felessel, meg persze csíki jégkoronggal.

Motoros szánosokat sodort el a lavina Csíkszeredán

Travelo2019.02.04, 13:30

Csíkszeredai motoros szánosokat sodort el a lavina vasárnap délután a Kelemen-havasokban, egyikük meghalt, írja a Székelyhon portál híre alapján az MTI.

Lavina sodort el három motorosszánozót a Kelemen-havasokban

Nagyvilág2019.02.04, 12:48

A csíkszeredai fiatalok a fokozott lavinaveszély ellenére mentek fel a hegyre, egyikük nem élte túl a balesetet. 

Traian Basescu a román-magyar diplomáciai kapcsolatok megszakítását követeli

Nagyvilág2018.11.26, 13:24

Romániának meg kell szakítania diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, ha a magyar nemzetpolitikai államtitkár csíkszeredai kijelentése, miszerint „a magyar kormány nem mond le erről a földről", Budapest hivatalos álláspontját tükrözik - követelte az erősen nacionalista Traian Basescu volt román államfő egy televíziós műsorban a szövegkörnyezetéből kiragadott kijelentés szándékos félreértelmezése kapcsán. 

A harmadosztályú Csíkszereda kiejtette a Dinamót a kupából - videó

Sport2018.11.02, 11:05

Kiejtette a Román labdarúgó-kupa negyeddöntőjében a Dinamo Bucuresti csapatát csütörtök este a harmadosztályban játszó AFK Csíkszereda.

Magyarnak születni Romániában nemzetbiztonsági kockázat

Itthon2018.10.16, 21:05

A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezete, a Fidelitas október 11-14. között rendezte meg székelyföldi csapatépítő táborát, amelynek a Hargita megyei Csíkcsicsó adott otthont. Az esemény főszervezője a budapesti Fidelitas elnöke, Borbély Ádám volt. A több mint száz hazai és külhoni résztvevővel megvalósult rendezvény során izgalmas aktuálpolitikai előadások, közösségépítő programok és kirándulások várták az érdeklődőket. Az esemény csúcspontja a három koncepciós per áldozatává vált magyar polgármester előadása volt.

Néhány napos újszülöttet találtak holtan Csíkszeredán

Archívum2018.10.16, 15:17

Halott újszülöttet találtak Romániában, egy játszótér közeli padnál. A csecsemő néhány napos lehetett, keresik az édesanyját.

Lomnici Zoltán és Bajkai István meglátogatta a csíkszeredai börtönben a terrorváddal elítélt székelyeket

Nagyvilág2018.10.12, 11:56

Lomnici Zoltán volt legfelsőbb bírósági elnöke és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő pénteken a csíkszeredai börtönben meglátogatta a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

Kétszer kellett elriasztani egy medvét a csendőröknek Csíkszeredán - videó

Nagyvilág2018.10.04, 07:28

Kétszer kellett a csíkszeredai csendőröknek elriasztani egy medvét a helyi kórház parkolójából. Másodszor már petárdákat is bevetettek.

Lelőttek egy medvét egy csíkszeredai iskola udvarán - galéria

Nagyvilág2018.08.21, 13:25

Behatolt egy medve Csíkszeredára, ahol először egy ház udvarán rongált, majd egy iskola udvarára ment be, ahol a hatóságok kilőtték az állatot – írja a Székelyhon.

Életük nagy pillanatára készülnek a Csíksomlyói passió előadói

Kultúra2018.08.15, 19:06

Életük nagy pillanatára készülnek a Csíksomlyói passió szombat esti csíksomlyói szabadtéri előadásának az előadói. Erről a helyszíni próbafolyamat megkezdése előtt tartott csíkszeredai sajtótájékoztatón beszéltek szerdán.

Először írtak le új baktériumfajt a Szent Anna-tóból

Tudomány2018.07.11, 18:09

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai a Szent Anna krátertó baktérium-közösségének vizsgálata során a tudományra nézve új baktériumfajt izoláltak és írtak le Rhizobium aquaticum néven.

Megbüntették a csíkszeredai polgármestert a székely zászló miatt

Nagyvilág2018.06.20, 21:11

Tetemes, 75 ezer lejes (5,25 millió forint) bírságot rótt ki a Hargita megyei törvényszék Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterre amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére nem távolította el a székely zászlót a Csíki Játékszín előtti zászlórúdról.

Két Fidesz-mandátumot hoztak a levélszavazatok

Itthon2018.04.18, 10:12

A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a magyar kormánypártok két mandátumot szereztek a határon túli szavazatokkal. – írja a Székelyhon.ro.

Levetették a székely zászlót a csíkszeredai polgármesteri hivatalról

Nagyvilág2018.04.13, 14:40

Egy jogerős bírósági ítélet nyomán kénytelen volt eltávolíttatni a székely zászlót és a városzászlót a városháza épületéről.

Rendben zajlott a szavazás a magyar külképviseleteken

Itthon2018.04.08, 23:10

Rendben, fennakadások nélkül zajlott a szavazás az országgyűlési választásokon a magyar külképviseleteken.

Győzött a címvédő az Erste Ligában

Sport2018.03.10, 21:05

A címvédő DVTK Jegesmedvék együttese hazai pályán 4-2-re győzte le a Csíkszeredát a jégkorong Erste Liga elődöntőjének második, szombati mérkőzésén, így 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.

Csalódottak az erdélyi rajongók: nem vetítik le a Viszkist Csíkszeredán

Life.hu2018.01.26, 18:10

Nem lesz látható Csíkszeredán a Viszkis című film, amelyet már több erdélyi moziban is vetítenek.

Magyarellenes falfirkák jelentek meg Csíkszeredában

Nagyvilág2018.01.10, 11:08

Román nyelvű, magyarellenes falfirkák jelentek meg több csíkszeredai épület falán - közölte mai számában a Csíki Hírlap.

Bécstől Erdélyig járhat Makovecz nyomában a Héttorony Fesztiválon

Travelo2017.11.24, 15:13

Bécstől Erdélyig járhat Makovecz nyomában a Héttorony Fesztiválon

Erste Liga: nyert a Csíkszereda és a MAC

Sport2017.10.14, 20:03

A Csíkszereda és a MAC Budapest sikerét hozta a jégkorong Erste Liga szombati játéknapja.

Egy medve megsebesített két pásztort Csíkszeredán

Nagyvilág2017.05.01, 11:54

Két pásztort sebesített meg egy medve vasárnap késő este Csíkszereda határában - írja a Székelyhon portál.

Mínusz kilenc fok volt Csíkszeredában

Nagyvilág2017.04.22, 12:02

A kivirágzott, kirügyezett fákban tehet kárt az áprilisi rendkívüli hideg Hargita megyében, ahol mínusz 9 fokot is mértek.

El kell távolítani a Városháza feliratot Csíkszeredán

Itthon2017.02.16, 11:20

Egy jogerős bírósági ítélet értelmében 30 napon belül el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatal homlokzatáról - írta a Krónika napilap.

Csíkszeredai főkonzul: Mindig vannak, akik bántják a magyarokat

Itthon2017.01.17, 14:11

Január végén lejár a csíkszeredai főkonzul megbízatása. A diplomata arról beszélt, hogy mandátuma idején szorosabbá váltak a magyar-magyar kapcsolatok. Zsigmond Barna Pál arról is beszélt: mindig vannak, akik életfeladatuknak tekintik, hogy bántsák a magyarokat.

A tiszta lélek ellenségeiről beszélt Áder

Itthon2016.05.15, 15:47

Márton Áron gyulafehérvári püspök szobrát adta át vasárnap Áder János, az ünnepségen pedig a gyűlölet és félelem nélküli életről, a tiszta lélek ellenségeiről beszélt. Az államfő repülőgépe lerobbant az erdélyi utazás előtt, újat kellett bérelni számára.

1,2 milliárdos támogatás a székelyföldi focinak

Itthon2015.09.22, 14:35

Nem vásárolt Erdélyben focicsapatot a magyar kormány, de a kabinet támogatja a harmadosztályú csíkszeredai klubot – tudta meg az Origo. A Miniszterelnökség szerint a nemzeti alapon szerveződő sportegyesületek nagyban hozzájárulnak a külhoni magyarság közösségi- és régiós öntudatának, nemzeti identitásának megerősítéséhez. 

Bezúzatnák a Csíki Söröket

[origo] Gasztro2015.07.04, 13:49

Első fokon pert vesztett az Igazi Csíki Sör gyártója a Heinekennel szemben, a pénteki ítélet szerint meg kell semmisíteniük az összes terméküket. A sörmanufaktúra nem ijed meg, folytatják a forgalmazást.

Egy magyar tinédzser telefontöltővé változtatta a biciklijét

Techbázis2015.06.12, 16:20

Egy tizenhat éves fiú megoldotta, hogy biciklizés közben is töltődjön a telefonja.

Házi őrizetben Csíkszereda korrupcióval vádolt vezetői

Nagyvilág2015.04.30, 18:49

A bukaresti törvényszék házi őrizetbe helyezte csütörtökön Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és helyettesét, Szőke Domokos alpolgármestert – közölte a Mediafax hírügynökség.

Korrupciógyanú miatt őrizetben a polgármester

Nagyvilág2015.04.30, 13:29

Őrizetbe vette a román korrupcióellenes ügyészség Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, a város egyik alpolgármesterét. Egyházi elöljárók, köztük Böjte Csaba ferences szerzetes is kiállt a polgármester mellett.

Segít a kormány a határon túliaknak az uniós pályázatokban

Nagyvilág2015.03.13, 15:11

Nemcsak a magyarországiakat, hanem a külhoni nemzetrészeket is segíti az idén létrehozott Magyar Fejlesztési Központ a közvetlenül elérhető brüsszeli támogatások megpályázásában.

15 millióval segíti a hokiszövetség a székely fiatalokat

Archívum2014.10.17, 16:12

A Magyar Jégkorong Szövetség 15 millió forinttal támogatja a csíkszeredai korosztályos jégkorongcsapatokat, hogy részt vehessenek a korosztályaiknak megfelelő magyarországi bajnokságban.

Kamionsofőrök szállták meg Soroksárt

Itthon2014.10.09, 20:00

Egy soroksári negyvenágyas panzióba közel 1200 sofőrt jelentettek be, amitől jelentősen megnőtt a fővárosi, XXIII. kerületi állandó lakosok száma is. „Ennek semmi köze az önkormányzati választáshoz, a Waberer's kamionosai szállnak itt meg pár napra" – mondta el az Origónak a panzió tulajdonosa. Tény viszont, hogy az állandó lakosok szavazhatnak is a kerületben. A bevándorlási hivatal tud a gyarapodásról, vizsgálatot indítottak az ügyben.

Kiakadtak az osztrákok Miklós Edittől

Archívum2014.02.13, 18:06

Egy osztrák lap fájó kudarcnak minősítette, hogy Miklós Edit mind a négy osztrák versenyzőt maga mögé utasította az alpesi sízők lesikló versenyén a téli olimpián.

Hírszerző fényképezte le a csíkszeredai polgármestert

Nagyvilág2013.08.07, 11:29

A román hírszerzés elismerte, hogy az ő alkalmazottjuk az a férfi, akit a hétvégén az utcán átadott a rendőröknek a csíkszeredai polgármester.

Titokzatos férfi követte Csíkszereda polgármesterét

Nagyvilág2013.08.03, 12:44

Heteken keresztül a nyomában volt egy fotós Csíkszereda RMDSZ-es polgármesterének. Ráduly Róbert Kálmán pénteken begurult, keresztülüldözte a férfit egy parkon, és elkapta. Szerinte a fotós a titkosrendőrségnek dolgozik, de a férfi nem mondott semmit.

Sportcsarnok is őrzi Erőss Zsolt emlékét

Archívum2013.08.02, 14:49

A Kancsendzöngán eltűnt magyar hegymászóról nevezték el a csíkszeredai sportcsarnokot.

Erőss Zsoltról nevezték el a csíkszeredai sportcsarnokot

Sport2013.08.02, 12:25

A Himalájában eltűnt hegymászóról, Csíkszereda szülöttéről Erőss Zsolt Arénának nevezték el a székelyföldi város sportcsarnokát - közölte pénteki számában a Hargita Népe című napilap.

Sportcsarnokot neveznének el Erőss Zsoltról

Nagyvilág2013.05.25, 11:02

A csíkszeredai polgármester Erőss Zsoltról, a napokban elhunyt hegymászóról nevezné el a város sportcsarnokát. Erőss erdélyi, csíkszeredai születésű.

Ez melyik filmből van? - Kiskamoni-Szalay Lilla

Film2012.12.07, 18:52

Sorozatunkban fiatal magyar színészek adnak elő részleteket ismert filmekből. Neked az a feladatod, hogy kitaláld, melyik filmről van szó. A helyes választ beküldők között nyereményeket sorsolunk ki, és nem utolsósorban bemutatunk egy sor figyelemre méltó ifjú tehetséget is. A tizenegyedik részben a határon túlra pillantunk. Kiskamoni-Szalay Lilla, a csíkszeredai Játékszín 23 éves művésze elmeséli, hogyan szúrta el a megismerkedést a leggyönyörűbb lánnyal, akit életében látott.

Eltiltottak nyolc csíkszeredai hokist

Archívum2012.10.02, 19:53

Játékjoguk tisztázásáig nem szerepelhet a magyar-román-szlovák közös bajnokságban nyolc csíkszerdai jégkorongozó.

Elvehetik az állami támogatást a román hokisoktól a magyar himnusz eléneklése miatt

Sport2011.12.19, 15:08

A Román Jégkorong Szövetség támogatásának felfüggesztését fontolgatja a román Nemzeti Sport és Ifjúsági Hatóság azt követően, hogy a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar himnuszt énekelték a két ország pénteki válogatott-mérkőzése előtt Csíkszeredán.

Himnuszbotrány a román-magyar hokimeccsen

Sport2011.12.18, 22:25

Páratlan botrányként tálalja a román sajtó, hogy a pénteken Csíkszeredában lejátszott román-magyar válogatott jégkorongmérkőzésen a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai is a magyar himnuszt énekelték.

Előző
Következő