Csevegőszoba

címke rss

Bella Levente nem művészlélek

Vendégszoba2005.03.18, 15:54

Bella Levente keserédes búcsúja után néhány nappal már őt is az [origo] olvasói faggatták kulisszatitkokról a Csevegőszobában. A zalaegerszegi hőst máris visszavárják szülővárosa lányai. A kérdésekre válaszolva Levi elmondta, szerinte ezentúl bárki esik majd ki a Megasztárból: igazságtalan lesz.

Béres Deák Rita: Mindnyájan a szerelmet keressük

Vendégszoba2005.10.10, 18:54

Béres Deák Ritát, a Labrisz Leszbikus Egyesület tagját olvasóink kérdezték a Csevegőszobában. Többek mellett beszélt arról, hogy mi a jelentősége annak, ha közéleti személyiségek felvállalják a másságukat, vagy hogy hogyan lehet a homoszexuálisokkal kapcsolatos előítéleteket leküzdeni. Szó volt arról is, hogy gyermekvállalás szempontjából melyik a lényegesebb; hogy két (vagy több) szerető szülő nevelje a gyereket, vagy az, hogy milyen neműek.

Katona Klári: Nincs olyan ember, aki ne lenne fontos

Vendégszoba2005.10.10, 18:53

Katona Klári énekesnő, a Matáv Adományvonal szóvivője volt vendégünk. Olvasóink többek mellett arról faggatták a Csevegőszobában, hogy hogyan tud munkájával segíteni abban, hogy az emberek rászorulókkal szembeni közönye oldódjon. Beszélt arról, hogy miért találkozhatunk vele olyan keveset a színpadon, és arról is, hogy hogyan vélekedik a mai megasztárokról.

Bálint Ádám: Ez nem futóverseny

Vendégszoba2005.10.10, 18:52

Bálint Ádám jobban szereti látni és hallani is, akivel beszélget, hozzánk azért persze ő is eljött chatelni. A vetélkedés talán eljutott egy olyan szintre, ahol a versenyzők már beletörődtek a szimpátián alapuló döntésekbe: Ádám szavaiból már nem is érezhető ki zsűritagok iránti harag. Tóth Gabihoz fűződő érzelmeiről és Torres Danival kapcsolatos elsietett nyilatkozatáról is faggathatták a chatelők Ádámot, akit színházban ezentúl is rendszeresen láthatunk majd - ott többé senki nem szúrja le, ha musicalt énekel.

Bartók Eszter: Zenélni jöttem

Vendégszoba2005.04.06, 16:34

Bartók Eszter a kieséstől függetlenül nagyon elhivatott, a zenélés biztosan nem érhet véget az életében. Pillanatnyilag többnapos alváskúrát tervezget, de aztán teljes erővel veti bele magát az adódó új lehetőségek és az egyetem kihívásaiba. Chatelőink megszólták szűkszavúsága miatt, Eszter viszont nem szólt meg senkit a műsor résztvevői közül, ő még a sminkjével is minden alkalommal elégedett volt.

Demetrovics Zsolt: Piszkozat

Vendégszoba2005.10.10, 18:56

Demetrovics Zsolt pszichológust, a "Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein" című tanulmány szerzőjét elsősorban a különböző tudatmódosító szerek kockázatairól faggatták a Csevegőszobában. Elmondta, milyen tényezők befolyásolják a legalitás kérdését, de jutott ideje arra is, hogy eloszlasson néhány téveszmét, továbbá kifejtse, mit gondol a bekukkantásról az emberi tudat színfalai mögé.

Demetrovics Zsolt: Lássuk be, nem tudjuk megszüntetni a drogproblémát

Vendégszoba2005.10.10, 18:52

Demetrovics Zsolt pszichológust, a Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein című tanulmány szerzőjét elsősorban a különböző tudatmódosító szerek kockázatairól faggatták a Csevegőszobában. Elmondta, milyen tényezők befolyásolják a legalitás kérdését, de jutott ideje arra is, hogy eloszlasson néhány téveszmét, továbbá kifejtse, mit gondol a bekukkantásról az emberi tudat színfalai mögé.

Gál Csaba Boogie, és minden, ami zene

Vendégszoba2005.04.13, 09:32

Gál Csaba "Boogie" rutinosan kerüli a magánéletét firtató kérdéseket, barátnőjéről sem árult el semmit, azt kivéve, hogy a verseny óta szinte semmi ideje nincs rá. A blueszenekarban gitározó-éneklő Boogie-t ezentúl is folyamatosan hallhatjuk az együttes fellépésein, saját lemeze viszont még nem tudni mikor és milyen zenékkel születik majd meg. 

Czigány Ildikó: A madarak végül is a kollégáim

Vendégszoba2005.10.10, 18:51

Álmaiban vadászgépet vezet, egyébként pedig egy Fokker 70-es kapitányaként Európa nagyvárosaiba repíti az utasokat. Czigány Ildikó, a Malév első női pilótája volt a Csevegőszoba vendége. Többek mellett beszélt arról, hogy hogyan vezetett az út a zenetörténész diplomától a kapitányi kinevezésig, arról, hogy melyek a repülőút legizgalmasabb pillanatai. Kiderült, hogy hogyan lehet leküzdeni a repüléstől való félelmünket és az is, hogy mi a hasonlóság a jó pilóta és egy alvó macska között.