Cserhalmi György

címke rss

Nagy-Kálózy Eszter különleges felkérést kapott

Kultúra2017.12.15, 00:46

Már második alkalommal vállal karácsony előtti jótékonysági fellépést a Nemzeti Színház az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán. Idén Tompos Kátya, Nagy-Kálózy Eszter és Rubold Ödön illetve Cserhalmi György színészosztálya visz meglepetést december 18-án a beteg gyerekeknek.

Cserhalmi Györgynek fél év kell a teljes felépüléshez

Kultúra2017.12.06, 15:19

Néhány napja derült ki, hogy Cserhalmi György teljes felépülése érdekében a Nemzeti Színház későbbre halasztotta az Úri muri bemutatóját. Cserhalmi pedig most azt mondta, hogy még fél évre van szüksége ahhoz, hogy a korábbi gerincműtétje után teljesen felépüljön. 

Cserhalmi György: az a tervem, hogy meggyógyulok

Archívum2017.12.06, 11:53

Gerincműtéten esett át tavasszal Cserhalmi György, a színész most arról nyilatkozott, hogy halad a felépülése.

Elmondja Cserhalmi György, miért nem tér vissza mégsem januárban

Kultúra2017.12.01, 11:57

Később lesz az Úri muri premierje a Nemzetiben, maga Cserhalmi György beszél az okokról.

Visszatért Cserhalmi György

Kultúra2017.11.27, 09:19

Hosszú szünet után ismét próbál a nemzet színésze, az egyik legnagyobb magyar színész, Cserhalmi György. Minden túlzás nélkül, egy egész ország várta, hogy meggyógyuljon - és most már egészséges. Az Úri muri legendás szerepét, Csörgheő Csulit játssza, a bemutató január elején lesz a Nemzeti Színházban. A rendező Vidnyánszky Attila, Szakhmáry Zoltán szerepét Trill Zsolt játssza. 

Tovább kell várnunk Cserhalmi György visszatérésére

Kultúra2017.09.11, 11:29

A tervekkel ellentétben Cserhalmi György mégsem szerepel a Nemzeti Színház Bánk Bán-jában, ugyanis még tart az áprilisi műtétje utáni rehabilitáció. 

Még nem játszhat Cserhalmi György, nem épült fel teljesen

Archívum2017.09.11, 09:13

Cserhalmi György gerincműtéten esett át, de még most sem épült fel teljesen. Hiába számítottak rá a színházakban, sajnos még nem tud játszani.

Cserhalmi György: A világ pótolhatatlan tagja halt meg

Itthon2017.08.30, 19:16

"Valami rendkívüli dolog, egy világ ment el megint" – emlékezett Cserhalmi György a szerdán elhunyt Makk Károlyra.

Cserhalmi György maga dönt majd a visszatéréséről

Kultúra2017.07.11, 11:13

Cserhalmi György a Borsnak beszélt arról, hogy mikor lehet számítani régóta várt visszatérésére.

Cserhalmi György: Hatvan felett sajnos már nem repülhetek

Archívum2017.06.24, 13:48

A 69 éves színész éppen kórházban lábadozik, mégis vállalkozott arra, hogy interjút adjon az Origónak. Cserhalmi György játszotta Mundruczó Kornél Cannes-ban debütált filmjében, a Jupiter holdjában a fő antagonistát, a makacs, ellenszenves rendőrt, aki szívesen lődöz menekültekre, ha lehetősége nyílik. A Kossuth-díjas színészlegenda elárulta, miért nem izgatta soha a cannes-i puccparádé, miről álmodott régen rendszeresen, és miért nem szinkronizálta többet Robert De Nirót. Megkérdeztük tőle, ott ült-e a kocsiban, amikor forgatták a fantasztikus autós üldözést, és hogy csinálta, hogy olyan jól állt a kezében a pisztoly.

A filmekben melltartóban szeretkeznek, itt nem

Archívum2017.06.12, 15:37

Sokan a Liza, a rókatündérben figyeltek fel rá először, az elmúlt évben három sikerfilmben (Tiszta szívvel, A martfűi rém, Kincsem) és egy népszerű tévésorozatban (Válótársak) is láthattuk, most pedig ő a női főszereplője a Cannes-ban debütált Jupiter holdjának. Balsai Móni számára 35 éves korában nyílt meg a világ, sajnálja, hogy nem lehetett ott a cannes-i vörös szőnyegen, mert kész lett volna egy kis ünneplésre. Magát egy kicsit mazochistának, filmbeli partnerét, Cserhalmi Györgyöt pedig egy ős félistennek tartja, a meztelen jelenet nem okozott neki gondot, és azt sem bánja, hogy Mundruczó Kornél rendező néha megríkatta a forgatááson. ...

Cserhalmi György semmit nem árul el állapotáról

Kultúra2017.06.07, 15:00

Cserhalmi György a családján kívül senkinek nem hajlandó beszámolni egészségi állapotáról. Pedig a közelmúltban volt egy térd- és egy gerincműtétje is. 

Semmit nem árulnak el Cserhalmi György állapotáról

Life.hu2017.06.07, 13:13

Cserhalmi György komoly gerincműtéten esett át még áprilisban, azóta nem sokat tudni a színészről. Nem árulnak el semmit az egészségi állapotáról.

Nehezen tudnám elképzelni, hogy Star Warst rendezzek

Archívum2017.05.23, 20:25

A cannes-i filmfesztivál legfontosabb szekciójában versenyző magyar film rendezőjével a díszbemutató utáni reggelen ültünk le beszélgetni tizenöt percre. Mundruczó Kornél elmesélte, miért félt a pisztolyos jelenetektől, és miért kellett Mihalik Enikő feneke a Jupiter holdjába. Kiderült az is, hogy a repülő fiú szuperhős-e, vagy angyal, és bár Cserhalmi György kezében ritka jól áll a pisztoly, a grúz színész, Merab Ninidze volt a kulcs a filmhez. Interjúnk Cannes-ból. 

Olyat mutattak a magyarok Cannes-ban, amitől megdöbben a világ

Film2017.05.20, 22:45

Elképesztően látványos filmmel szálltak versenybe idén a magyarok az Arany Pálmáért a cannes-i filmfesztiválon. A Filmalap 700 millió forintos támogatásával készült Jupiter holdja olyan lélegzetelállító snittekkel van tele, hogy tátva maradt a szánk. Egészen különleges elegy Mundruczó Kornél új filmje: akciófilmekbe illő vizuális megoldásokkal emel költői, már-már vallásos szintre egy emberi történetet. Szurkolunk, hogy a magyar film fontos díjjal jöjjön haza a Riviéráról. 

Mihalik Enikő olyat látott, hogy a szava is elakadt

Film2017.05.18, 09:36

Forrás: InterCom middle on 1772 2553   Mihalik Enikő nem akármilyen filmben színészkedik http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20170424-mihalik-eniko-is-kedvet-kapott-a-filmezeshez-mundruczo-kornel-jupiter-holdja-cannes-2017.html Menekült fiú lebegett egy budapesti utca fölött http://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/forgatas/20160726-menekult-fiu-lebegett-egy-budapesti-utca-folott-felesleges-ember-mundruczo-kornel-cserhalmi.html Megint van egy magyar a világ legjobbjai között http://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20170413-ismet-ott-van-egy-magyar-a-vilag-legjobbjai-kozott-cannes-2017-mund ...

Sürgős műtéten esett át Cserhalmi György

Life.hu2017.04.14, 09:38

Cserhalmi György, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művésze gerincműtéten esett át, ezért az áprilisra és májusra meghirdetett Cserhalmi Anzix esteket le kell mondania – közölte a teátrum igazgatója csütörtökön az intézmény honlapján.

Sürgősen meg kellett műteni Cserhalmi Györgyöt

Kultúra2017.04.13, 16:44

A Nemzet Színésze nemrég súlyos térdműtéten esett át. Eközben fedeztek fel nála egy komoly gerincproblémát, amelyet szintén azonnal meg kellett operálni.

Nem így akartunk búcsúzni

Film2016.12.22, 21:17

Ha minden úgy halad a medrében, ahogy a kezdő jelenetek ígérik. Ha Kováts Adélnak és Ónodi Eszternek a lelki megrázkódtatás után hiteles jellemfejlődés adatik, és nem egy akciókrimivel kevert bohózat. Ha a többi remek színész, aki a filmplakáton még izgalmas karakternek látszott, nem válik karikatúrává; és lenne egy főhősünk, akinek az élete mások számára is tanulság - akkor talán valamit megtudhattunk volna a közelmúltunkról Kamondi Zoltán utolsó filmjéből, a Halj már meg!-ből. De nem így történt, és ezt most különösen fájdalmas kimondani.

Menekült fiú lebegett egy budapesti utca fölött

Film2016.07.26, 18:28

Egy új technikai megoldást felhasználva forgattak levitációs jelenetet Mundruczó Kornél Felesleges ember címmel készülő, a menekültválság közepette játszódó új filmjéhez kedden Budapest belvárosában, a hetedik kerületi Murányi utcában.

Csodát tesz a magyar rendőr golyója

Film2016.06.23, 09:33

Már közel egy hónapja forog Mundruczó Kornél új filmje, a Felesleges ember, de csak most derült ki, pontosan miről fog szólni a Cserhalmi György és Balsai Móni főszereplésével, a Filmalap 700 millió forintos támogatásával készülő menekültválságos dráma.  

Bradley Cooper rajong egy magyar filmért, ami nem a Saul fia

Film2016.06.09, 08:00

Forrás: Photo12/Archives du 7e Art/Proton Cinema/Pola Pandora Filmproduktions/Proton Cinema/Pola Pandora Filmp middle on 4256 2832 A tavalyi menekültválság idején, Budapesten játszódó filmet 697 millió forinttal támogatta a Filmalap, a forgatás május közepén kezdődött és augusztusig tart. "Mivel jelenleg nincsenek menekültek Magyarországon, Németországból kell hoznunk migránsokat statisztának" - mondta a rendező a 168 órának. Rápörögtek Hollywoodban Mundruczó mélytengeri Gravitációjára http://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160413-raporogtek-hollywoodban-mundruczo-melytengeri-gravitaciojara-deeper-max-landis-braddley-cooper.html ...

Titokban temette el feleségét Cserhalmi György

Archívum2016.06.05, 08:02

Szinte teljesen titokban tartották, hogy Cserhalmi György elvesztette feleségét.

Meghalt Cserhalmi György felesége - A színész belefogyott a bánatba

Life.hu2016.06.04, 10:36

Cserhalmi György  tavaly februárban temette el édesanyját, Varga Magda operaénekes-színésznőt, nemrég feleségétől, Cserhalmi Erzsébettől búcsúzott. A művésznőt április 5-én, a nyilvánosság teljes kizárásával búcsúztatták. 

Cserhalmi György családi gondokkal küzd

Life.hu2015.08.08, 07:39

Hatalmas lehetőség előtt áll a színész, ám egyelőre kérdéses, elvállalja-e a szuperprodukcióban való szereplést.

A Bélával nem könnyű

Film2015.07.22, 12:45

Gondos és rátarti, monomániás őrült, egy flamand festő fekete-fehérben. Sok helyütt a világban ő a hungarikum, nem a szegedi nemes paprika. Brad Pitt a filmjeit hajkurássza, Susan Sontag élteti, és az Oktogonon is elég nagy a kultusza. A Guardian beválasztotta a negyven legnagyobb ma élő filmrendező közé, tíz hellyel előzi Tarantinót. A torinói ló után azt mondta, nem csinál több filmet - de ha ezt a cikket elolvassa, talán meggondolja magát. Tarr Béla ma hatvanéves, olyan embereket kérdeztünk róla, akik dolgoztak vele, vagy szeretik őt. Vagy mindkettő.

Megérdemeltem, hogy én lettem a Nemzet Színésze

Kultúra2014.11.30, 10:40

Cserhalmi Györgyöt nemrég választották a Nemzet Színészének. Interjúnk második részében elárulta, mit várt annak idején a rendszerváltástól, miért nem kap filmszerepet Andy Vajna rendszerében, és azt is megtudtuk, kit javasol új Nemzet Színészének.

Én már nevetve figyelem, ki fasisztázik, ki zsidóbérencezik

Kultúra2014.11.29, 16:45

Cserhalmi Györgyöt nemrég választották meg a Nemzet Színészének, de csupa jót gondol a Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díjáról is. Interjúnk első részében elárulta, hamarosan újra leül beszélgetni Schiffer Andrással, és arról is beszélt, mitől kell tartania a hatalomnak.

Cserhalmi Györgyöt és Bitskey Tibort választották a nemzet színészének

Life.hu2014.09.29, 17:27

Az elmúlt hetekben két színészóriástól búcsúztunk, akik birtokolták a nemzet színésze címet. Az ő helyükbe választották most Cserhalmi Györgyöt és Bitskey Tibort.

A Kultkikötő darabjai mellé bor is jár

[origo] utazás2012.07.12, 10:17

16 színházi előadást, 5 kamara produkciót, 24 gyerekdarabot és 2 koncertet kínál az idén a Kultkikötő programsorozata Balatonföldvári Szabadtéri Színházban. Az elismert művészek mellett a kiállítások és dél-balatoni borok miatt is érdemes beiktatni egy színházi estét.

Cserhalmi a ravatalon érzi magát

Archívum2012.06.12, 14:35

Cserhalmi bajusszal, Cserhalmi keménykalapban, Cserhalmi katona, bőrdzsekit hord, őrjöng. Kiállítás nyílt Pécsett a Cserhalmi Györgyről készült filmes fotókból, ami miatt kicsit feszengve érezte magát, de aztán jót nevetett. Neki az a kedvence, amelyiken a vasút nyomvonalát méri be és zászlót lenget. A színész a POSZT-on árulta el, hogy mit nem tehet meg.  

Csányi Sándor észrevett valamit

Kultúra2012.06.12, 12:47

Rózsa vagy mályva színű Hollósi Frigyes pólója? Uzsonna vagy kis méretű pisztoly lapul Csányi Sándor zacskójában? Trokán Nóra a falat támasztja, Keresztény Tamás az élet császára, Schneider Zoltánt ölelik, de ő az óráját nézi. Továbbá: Alföldi Róbert, Eperjes Károly, Halász Judit és még sokan. Az [origo] a színházi elitet fotózta a Pécsi Országos Színházi Találkozón.   

Nincs új jelentés

Film2012.02.05, 16:04

Attól még, hogy valami egyszerű, lehetne akár nagyszerű is, mint tudjuk. Feltéve, hogy az egyszerűség titkokat rejt, és nem pont annyi, amennyinek látszik. A forma puritánsága lehetne stílus, a tartalomé vibrálhatna a feszültségtől. Cserhalmi Sára első filmje, a Drága besúgott barátaim azonban attól egyszerű, hogy elmesél és kimond mindent, amit már eddig is tudtunk, és az ábrázolással sem bíbelődik sokat. Ez így sajnos édeskevés.

Rudolf Péter: Közöm van ezekhez az ürgékhez

Film2010.12.17, 13:35

Szerda óta vetítik a mozikban az egyetlen magyar filmet, amelynek esélye van komoly nézőszámot produkálni idén. Az Üvegtigris 3 író-rendező-főszereplőjét kérdeztük arról, hogyan szőtte tovább a sztorit, hogyan válogatott az ország legjobb női között, tervez-e negyedik részt, mi köze van Kamarás Iván figurájának Gyurcsány Ferenchez, és miért mindig olyan búval bélelt az arca.

Az egyetlen igazi férfi a parlamentben

Film2009.10.14, 19:39

- tartotta a második világháború utáni mondás Kéthly Annáról, a magyar parlament második női képviselőjéről és a Nagy Imre-kormány államminiszteréről. Mészáros Márta ennek a meg nem alkuvó, bátor, szerető asszonynak állít emléket, felkavaró és - hibái ellenére - főhőséhez méltó filmjében. Az Utolsó jelentés Annáról egy tévedhetetlen morális iránytűvel megáldott, izgalmas ember megkísértésének története, egy különleges nő drámája.

Romános és kopasz fejű rendező Jancsó új filmjében

Archívum2009.08.15, 00:30

Mint nemrég megírtuk, most forog Jancsó Miklós Oda az igazság című Mátyás király-filmje. A producer, Berger József akkor elmondta az alapvető tudnivalókat a filmről: a sztori három részből épül fel, az első az ifjú uralkodót mutatja be, a másodikban Mátyás haldoklik, és az a kérdés, hogy ki kaparintja meg a trónt, a harmadik középpontjában pedig Kinizsi Pál áll. Már ebből is sejthető volt, hogy Jancsó elsősorban a mai áthallásokkal bíró politikai-hatalmi kavarásokra koncentrál a filmben, a szereposztásból pedig arra gyanakodtunk, hogy itt is lesznek az utóbbi tíz évben készült filmjeire jellemző szerepcserés játékok, hiszen a szerepposztás ...

Cserhalmi György: Hol a határ?

Film2008.04.19, 12:53

Cserhalmi György műtéten van túl; nemcsak lassan jár, de nehezére esik az ülés is. Mégis eljön a Centrálba, hogy új filmje, az Eszter hagyatéka kapcsán többek között Márairól, a bűnről és nyelvünk méltóságáról beszélgessünk.

Csoportkép szomorú hölggyel

Archívum2008.04.16, 16:51

Ha eltekintünk attól az "apróságtól", hogy az Eszter hagyatéka nem annyira film, mint inkább tévéjáték, akkor már nem is maradt túl sok kritizálnivaló rajta. Akár abba is lehet hagyni a cikket itt. De akit érdekel, mitől jó, ízléses és nemes, az nyugodtan folytassa az olvasást.

A szent tehén is lebőghet

Film2008.03.26, 23:27

Bacsó Péter Majdnem szűz című új filmje mai témát boncolgat régimódni szemlélettel. Az idős mesternek sajnos (és szerencsére) nem sok fogalma van arról, mi zajlik ma a prostitúcióban, ezért naiv jóindulattal és kellemes derűvel vezeti végig főhősét a perifériára szorult társadalom útvesztőiben.

Rendezői változatok

Film2006.02.03, 19:38

A Filmszemlén nagyjátékfilmmel jelentkező rendezők közül, a fesztivál sürgés-forgásában tizenhármat sikerült letámadnunk villámkérdéseinkkel. Miniinterjúinkból kiderül, hogy melyikük, mit változtatna a filmjén, ha lehetne, kik azok a rendezők, akik az ő példaképeik, milyen filmterveket dédelgetnek legmerészebb álmaikban és mit isznak szívesen, amikor épp nem dolgoznak.

Színházszerelem-játékunk nyertesei

Női Lapozó2004.09.01, 15:59

Berniczky Konkoly Edit Színházszerelem című kötetében többek között olyan színészekkel beszélget életről, kihívásokról, kudarcokról, hitvallásról, mint Cserhalmi György, Mácsai Pál, Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter vagy Kováts Adél.

Mesterlövészek ügyelnek az Oscar-díjátadáson

Nagyvilág2004.02.28, 23:46

A legnagyobb hollywoodi ünnep idén újra régi pompájában ragyog: helyreállították a nézői tribünöket a Hollywood Boulevard vörös szőnyeggel borított szakaszán, a show-ra közel 3000 hírességet várnak. Magyar vonatkozása is van az Oscarért folyó versenynek: Cserhalmi György a főszereplője Ondrej Trojan cseh rendező Zelary című alkotásának, amely bekerült az öt legjobb idegen nyelvű film közé.

Oscar - amerikaiak kisebbségben

Film2004.02.03, 20:45

A 76. Oscar-gála a nagy meglepetések ünnepe lehet - feltéve, hogy a jelöltek között felsorakozó külföldi alkotók és művészi alkotások el is nyerik a díjat ismertebb amerikai vetélytársuk elől. Mindenesetre már az is eredmény, hogy esélyt kaptak a küzdelemre és a figyelem középpontjába kerültek. Magyar jelöltnek idén nem szurkolhatunk, de egy kis közünk van a Zelary című cseh film sikeréhez: Cserhalmi György a főszereplője a legjobb külföldi film egyik jelöltjének.

Előző
  • 1
Következő