cserbenhagyásos baleset
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- Szemtanúk
- könnyű sérült
- baleset
- ismeretlen tettes

Bocsánatkéréssel akarta elintézni egy részeg sofőr, hogy maradandó sérülést okozott
A nagykőrösi rendőrök befejezték annak a két évvel ezelőtti balesetnek a vizsgálatát, amelyben a gyanú szerint egy részeg sofőr elütött egy szabályosan közlekedő gyalogost, és a sorsára hagyta. Az idős asszonynak maradandó fogyatékossággal kell leélnie hátralévő életét.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Cserbenhagyásos balesetet okozott egy sofőr egy körforgalomban
Elfelejtett elsőbbséget adni egy körforgalomban egy sofőr, így összeütközött egy másik sofőr autójával, majd megállás nélkül elhajtott. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sérült meg senki.
Cserbenhagyásos síbaleset miatt áll bíróság elé Gwyneth Paltrow: 3,1 millió dolláros kártérítést követelnek tőle
Az Oscar-díjas amerikai színésznő még 2016-ban okozott súlyos sérülést síelése során egy nyugdíjas férfinak. Mivel Paltrow azt állítja, hogy a férfi ütötte el őt, most a bíróságon fog eldőlni, kinek van igaza.
Részeg sofőr áldozata lett egy nyugdíjas Kecskeméten
Parkoló autónak ütközött, ls elsodort egy gyalogost egy részeg sofőr, azán elhajtott. Menekülés közben egy oszlopnak is nekiütközött, végül gyalog folytatta az útját, de a kecskeméti rendőrök lecsaptak rá.
Előzés közben balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről egy férfi Kecskeméten
Előzés közben elvesztette az irányítást egy 39 éves ceglédi férfi, és nekiütközött egy másik autónak, majd elhajott a helyszínről, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy senki nem sérült meg, és nem szorulnak.e segítségre. A bíróság 90 nap elzárásra ítélte, és két évig nem vezethet.
Nem szabadulhat a tömegszerencsétlenséget okozó, grúz embercsempész
Április 12-ig meghosszabbították annak a grúz férfinak a letartóztatását, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd súlyos balesetet okozott, ami miatt az általa szállított 13 migráns közül ketten meghaltak, többen pedig súlyosan megsérültek. A sofőrt azonban ez nem hatotta meg, hátrahagyva őket, futva menekült el a helyszínről.
Cserbenhagyó gázolót keresnek a rendőrök
Mindössze két hónapja volt jogosítványa annak a 17 éves kamasznak, aki Bakonyszombathelyen hátulról nekiment egy másik autónak, aztán elhajtott.
Nem foglalkozott vele, hogy barátja haldoklik, csak a kéjgáz érdekelte a gyönyörű nőt
A 24 éves Macauly Boswell-Morgan BMW-jével hajtott a walesi Pembrokeshire-ben, amikor nekiütközött egy téglafalnak, ami miatt átrepült egy töltésen, és végül egy tengerparton állt meg. A nő első dolga az volt, hogy a nála lévő kéjgázt és vodkát elrejtse a rendőrök elől. Mindeközben teljesen megfeledkezett arról, hogy ott ült mellette a barátja, akit betört a koponyával, és agyi bevérzéssel hagyott magára.
Cserbenhagyó sofőrt keresnek Nyíregyházán
A nyíregyházi rendőrök várják annak a sofőrnek a jelenkezését, aki szeptember 30-án Nyíregyházán balesetet okozott, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről. Szemtanúk jelentkezését is várják.
Részeg sofőr hajtott neki egy robogósnak a Petőfi hídon: a motort talicskaként eltolta, az áldozatot cserbenhagyta
A gyanú szerint egy férfi ittasan hajtott egy robogósnak a Petőfi hídon – a vezető súlyosan megsérült, de az autó sofőrje nem állt meg.