csempész

címke rss

130 ritka, mérgező békát próbált meg kicsempészni egy nő Kolumbiából - videó

Egy brazil nőt letartóztattak hétfőn a kolumbiai Bogota repülőterén, mert 130 darab nyílméregbékát próbált kicsempészni az országból, melyek feketepiaci értéke meghaladja a 130 ezer dollárt (46 millió forintot) - közölték a hatóságok.

Ezeket a gyönyörű kiskutyákat egy sötét dobozba zárták, egy autó csomagtartójába

Itthon2023.11.07, 15:29

Szinte már mindent megpróbálnak illegálisan szállítani a csempészek. Idén ez már a sokadik alkalom, hogy kis állatott próbálnak meg életveszélyes körülmények között behozni az országba. A román kisbuszos egészen Németországig akarta elvinni az árut, de útközben a NAV megállította.

Értékes műkincseket akart az országba csempészni egy szerb férfi

Itthon2023.08.22, 09:51

Egy szerb férfi rengeteg, több millió forint értékű római, illetve középkori műkincset akart becsempészni az országba az autójában elrejtve.

Háromszáz oka volt, hogy furcsán járt a fiatalember

Techbázis2023.07.10, 12:58

Rendre a kapzsiságuk buktatja le az áfakerülésben utazó kínaiakat.

Több millió forintnyi csempész cigarettát foglaltak le a rendőrök

Itthon2023.06.26, 16:21

A határrendészek múlt héten csempészeket fogtak el a határ közelében. A férfiak több millió forint értékben akartak cigarettát átvinni a határon.

Két évtizedre elég potencianövelőt akart az országba csempészni egy török férfi

Itthon2023.06.14, 15:36

Egy török férfi annyi potencianövelőt akart becsempészni az országba, ami egy embernek 18 évig is elég lenne.

Egy hadseregnek is elég fegyvert akart behozni az országba egy albán férfi - videó

Itthon2023.05.23, 14:40

A röszkei határellenőröknek gyanús lett egy albán férfi, mert a kocsija oldalsó ajtaját nehezen lehetett kinyitni, valamint megütögetve érdekes, tompa hangja volt. Az átvizsgálás közben rengeteg fegyvert találtak az ajtóba rejtve.

Filmbeillő módon akart kokaint csempészni egy férfi Magyarországra

Itthon2023.04.13, 10:57

A Sierra Leone-i férfi viselkedése gyanús lett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ezért kórházba vitték vizsgálatokra. Ott kiderült, hogy több kapszula is van a gyomrában. A kapszulákban közel 1 kiló kokain volt.

Hatalmas drogfogás Mexikóban, több száz kilogramm kábítószert foglaltak le

Nagyvilág2023.03.22, 11:55

Mexikóban egy nagyszabású akció keretében, katonák bevonásával csaptak le a hatóságok. A katonák megrohamoztak egy házat, amit kábítószer-kereskedelemre használtak és több száz kilogram drogot és közel kétmillió ópium tablettát foglaltak le. 

Nyílméregbékát csempészett egy férfi az M7-es autópályán - videó

Itthon2023.03.09, 09:33

Hat nyílméregbékát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy szlovén autóban az M7-es autópályán.

A tetőkárpit alá rejtette a milliós értékű csempészcigarettát - videó

Itthon2023.03.03, 08:51

Egy bolgár sofőr autóját ellenőrizték a Nemzeti Adó - és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M1-es autópályán. A keresőkutya jelezte, hogy a sofőr nem volt teljesen őszinte az elvámolnivalókat illetően. 

A cigarettacsempész zsebből fizette ki a hárommilliós NAV-bírságot - videó

Itthon2023.02.20, 11:21

A keleti országrész egyik határátkelőjénél pénzügyőrök ellenőriztek egy férfit, aki két doboz cigarettáról tett bejelentést. A szolgálati kutya azonban az autó több részén is bejelzett, így a kocsi átvizsgálásakor, közel ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát az ellenőrök. A férfi minden kartonra azt mondta, hogy az övé, majd a helyszínen kifizette a több mint hárommillió forintos bírságot.

Galambok alá próbálta meg elrejteni a csempészcigit egy bolgár férfi - videó

Itthon2023.01.19, 09:32

Kétszázhúsz doboz zárjegy nélküli cigarettát rejtett galambok alá egy bolgár férfi, akit az M7-es autópályán ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. A furgonban hamis ruhákat és ismeretlen eredetű alkoholt is találtak.

Szerencsejáték adósságát törlesztette volna egy drogdíler férfi

Itthon2023.01.17, 16:44

Egy albán férfi úgy akarta törleszteni a szerencsejáték tartozását, hogy kábítószert csempészett volna Albániából Franciaországba. A tompai hátánál azonban megtalálták a kocsijában a 10 kiló drogot.

Óriási drogfogás Puerto Ricóban, komppal csempészték a kokaint

Nagyvilág2023.01.05, 14:05

Az amerikai vám- és határvédelmi tisztviselők hatalmas kokainszállítmányt füleltek le egy Puerto Riicóban, San Juan kikötőjében álló hajón. A kábítószer értékét 9,1 millió dollárra (azaz mintegy 3,4 milliárd forintra) becsülték.

Tollba rejtett minitelefont próbáltak becsempészni a tököli börtönbe

Life.hu2022.12.13, 10:36

Tollba rejtett minitelefont próbáltak bejuttatni a tököli börtönbe egy fogvatartottnak - írta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-nek hétfőn.

Császármetszéssel szült elektronikát a kínai nő

Techbázis2022.12.02, 16:19

Természetellenesnek találta a terhességét a kínai repülőtér vámellenőre.

Több mint 100 millió forintot érő csempész bébiangolnát foglaltak le Spanyolországban

Nagyvilág2022.09.30, 14:09

A spanyol rendőrség 29 embert tartóztatott le, miután lefoglalt 180 kilogramm kritikusan veszélyeztetett fiatal európai angolnaivadékot, amelynek értéke a feketepiacon 270 000 euró (114 millió Ft).

A gyomrában csempészett heroint egy férfi

Itthon2022.09.22, 16:17

Egy férfi több heroinkapszulát is lenyelt, így akarta azokat becsempészni Budapestre. A bíróság most elítélte a férfit.

Több kiló heroint próbált hazánkba csempészni egy férfi – videó

Itthon2022.09.13, 14:25

Egy férfi 4 kiló heroint akart becsempészni az országba a röszkei határon, de a határőrök megtalálták a lökhárítóba rejtett drogot.

Több milliárd forintos fogás Debrecenben, 23 millió szál cigit foglaltak le - videó

Itthon2022.08.29, 10:50

Óriási mennyiségű csempészcigit fogtak el a NAV munkatársai a debreceni reptéren. A több milló szál cigit autóalkatrészek közé rejtették, az akcióról most a NAV egy videófelvételt is közzétett.

300 méteres vodkavezetéket találtak az ukrán-moldovai határon

Gazdaság2022.07.21, 16:15

Összesen 300 méter hosszú vodkavezetéket fedeztek fel az ukrán hatóságok Ukrajna és Moldova között. A kijevi kormány szerint a vezetéken keresztül alkoholt csempésztek Ukrajnából.

Csempészett Picasso-rajzot koboztak el az ibizai repülőtéren

Kultúra2022.07.18, 17:17

Egy átszámítva csaknem 200 millió forintot érő Picasso-rajzot találtak vámosok az ibizai repülőtéren egy Svájcból érkező utas bőröndjében; a hatóságok szerint a műalkotást be akarták csempészni Spanyolországba.

Gelencsér Timi drágállta a piát, hajába rejtve csempészte be a fesztiválra

Life.hu2022.07.12, 23:19

Mindannyian tudjuk, hogy a különféle rendezvényeken és fesztiválokon drága az étel és az ital. A bevihető mennyiséget egyes helyeken csak korlátozzák, máshol viszont egyenesen tilos saját itallal érkezni. Gelencsér Timi ezt a rendszert játszotta ki, és a trükközésről videót is készített.

Abu Dhabiból akartak cigarettát csempészni, több mint 1300 kartonnal buktak le

Itthon2022.06.07, 13:29

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 1343 karton cigarettát foglaltak le öt, egy járaton utazó utastól - közölte a hivatal kedden.

Több milliárdnyi készpénzt akartak átcsempészni az ukrán-magyar határon

Life.hu2022.05.24, 15:56

Az orosz-ukrán háború elől menekülve akarhatta kimenteni vagyonát az egyik legbefolyásosabb ukrán üzletember és politikus felesége. A határőrök azonban kiszúrták a több bőrönddel érkező nőt, aki így akarta átcsempészni a milliárdokat.

Saját szeszraktárból csempészte az alkoholt a rejtélyes férfi a politikusoknak

Gazdaság2022.05.03, 19:18

1920. január 16-án életbe lépett a 20. század egyik legambiciózusabb törvényi rendelkezése: az Egyesült Államok alkotmányának 18. kiegészítése, amely betiltotta a szeszes italok előállítását, árusítását és szállítását az ország területén. A kongresszusban mind a republikánus, mind a demokrata frakcióban jóval nagyobb volt a „száraz" (a szesztilalmat pártoló) képviselők, illetve szenátorok száma, mint a „vizeseké" (a szesztilalmat ellenzők). Az alkoholtilalom által jelölt különös időszakban a tiltás ellenére az alkoholfogyasztás még a legfelsőbb körökben sem szorult vissza – erre talán a legkiválóbb példa a washingtoni Capitolium „zööld ...

Több százezer angolnát akartak Ázsiába csempészni

Nagyvilág2022.04.16, 17:11

Mintegy 300 ezer fiatal angolna Ázsiába csempészését akadályozták meg az amszterdami Schiphol repülőtér vámosai.

Több ezer antibiotikumot akart Londonba csempészni egy román férfi

Itthon2022.03.17, 15:57

Gyógyszerhamisítással vádolják azt a román férfit, aki több ezer gyógyszert akart az Egyesült Királyságba vinni illegálisan.

Alma és paprika között próbálták a dohányt átcsempészni Magyarországon

Nagyvilág2022.02.25, 10:56

Mintegy 26 kilogramm vágott dohányt találtak alma és paprika közé rejtve a NAV munkatársai.

Kokaint próbált a gyomrában Romániába csempészni egy brazil nő

Nagyvilág2022.02.18, 16:02

Egy kilónyi kokaint próbált a gyomrában Romániába csempészni egy brazil állampolgárságú nő - közölte pénteken a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség.

Cigarettával tömött autót fogott a NAV - fotó

Itthon2022.01.12, 09:55

626 doboz cigit találtak a nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy osztrák autóba rejtve. A sofőr azt mondta, hogy az összes dohányáru az övé.

Folyóvizekbe engedték a kecskerákokat, amelyeket román sofőrök csempésztek

Itthon2022.01.10, 12:44

Vádat emeltek két román férfi ellen, akik szeptemberben egy teherautóval több mint 4000 kecskerákot akartak engedély nélkül átcsempészni az országon. Kecskemét mellett buktak le. A kecskerák Magyarországon védett állat, egy egyed természetvédelmi értéke 50.000 forint.

Több ezer doboz cigit csempészett egy román férfi

Itthon2021.11.19, 15:03

Egy román férfi az Egyesült Királyságba akart ukrán és román zárjegyes cigit csempészni, összesen több mint 2 ezer darabot, azonban a rendőrök az M1-es autópályán elfogták.

Elfogtak egy embercsempészt Dusnoknál

Itthon2021.09.28, 22:52

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának járőrei 2021. szeptember 28-án 19 óra 10 perckor az M9-es autóúton – Dusnok térségében – intézkedés alá vontak egy járművet, amelyet egy német férfi vezetett - írja a Police.hu. 

Elfogtak egy kubai szivarcsempészt Ferihegyen

Itthon2021.09.16, 09:31

Egy utas poggyászaiban 1400 szivart találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Menekülés közben okozott balesetet egy cigicsempész

Itthon2021.09.10, 17:50

Egy ukrán férfi kocsijában csempész cigarettát találtak a határon, ezért menekülni kezdett, közben majdnem elütötte az őt ellenőrző pénzügyőröket. Nem sokkal később balesetet okozott.

Több kiló kábítószert akart átcsempészni hazánkon két román

Itthon2021.08.06, 14:26

Két román férfi egy menetrendszerinti busszal akart bejutni az országba a röszkei határon keresztül, de nem sikerült nekik. A határon ugyanis átvizsgálták a bőröndjeiket, amelyekben több kiló kábítószert találtak. Kiderült, Belgrádból akartak Bukarestbe csempészni.

Processzorcsempészeket kapcsoltak le Hong Kongban

Techbázis2021.07.11, 12:39

Főleg Intel Core i7-10700 és Core i9-10900K CPU-kat fogtak a hatóságok Hong Kongban.

Az olasz maffia tanult a magyar rendőrség sajtótájékoztatójából, és módszert váltott

Itthon2021.06.18, 14:16

A rendőrség hónapokkal korábban tartott sajtótájékoztatót egy olasz bűnbandával kapcsolatban, akik lopott autókat hoztak be az országba, majd azokat itt eladták. Mint kiderült, a banda reagált a magyar rendőrség lépésére, és később már csak tárolták az autókat Magyarországon, hogy majd Kelet-Európában eladják.

Csempészmacskát fogtak egy panamai börtönben

Nagyvilág2021.04.19, 12:15

Kokaint és marihuannát találtak egy macska nyakára rögzített csomagban egy panamai börtönben. A rabok nem először vetnek be állatokat csempészésre.

Fegyverarzenált akart az országba csempészni két férfi

Itthon2021.03.31, 13:34

Egy kisebb hadseregnek elég fegyvert akart országba csempészni két férfi Röszkénél. Elsősorban az ideges viselkedésük lett gyanús. A határőrök a tankban találták meg a fegyvereket.

Így bukott le a határon a fekete BMW sofőrje - fotó

Itthon2021.03.30, 10:56

A vámosszabadi határon akart Magyarországra lépni egy 41 éves győri férfi a szlovák rendszámú autójával. A rendőrök gyanúsnak találták, ezért átvizsgálták a kocsit. Ekkor került elő a több kiló kábítószer.

Ukrajnában nyomoznak a baloldali cigarettacsempész, Legény Zsolt ellen

Itthon2021.03.30, 11:05

Nyomozás indult a cigicsempész szocialista Legény Zsolt ellen Ukrajnában - jelentette be közösségi oldalán Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője. 

Furcsán álló parókájuk buktatta le az amatőr csempészeket

Nagyvilág2021.03.24, 12:13

Vasárnap letartóztattak két férfit egy indiai repülőtéren, mivel aranyat és készpénzt próbáltak becsempészni az országba. A hatóságok a frizurájuk miatt szúrták ki a csempészeket, akik a fejük tetejére, egy paróka alá rejtették az értékeket - írja a Mirror.

Apa és fia titokban csempészett marihuánát a barátaikkal Szerbiából

Itthon2021.03.18, 10:20

A két férfi azt mondta barátaiknak, hogy egy munka miatt kéne Szerbiába menniük, igazából azonban marihuánát kellett volna Magyarországra csempészniük. A gyanútlan férfiak bedőltek az apa és fia meséjének.

Intimbetétek közé rejtve akart egy nő pénzt csempészni a detroiti repülőtéren

[origo] utazás2021.02.16, 08:40

Több mint 60 ezer dollárt koboztak el a detroiti repülőtéren egy utastól, aki intimbetétek közé rejtve akarta a pénzt kicsempészni.

A röszkei határon azt mondta, nincs vámolnivalója, aztán ez mind előkerült – fotó

Itthon2021.01.29, 12:39

A nő a röszkei határon egy autó utasaként akart belépni Magyarországra. Amikor megkérdezte tőle a pénzügyőr, hogy van-e nála olyan, amit vámvizsgálatra kell vinni, azt mondta, hogy nincs. Amikor azonban átnézték a táskáját, abban összesen 17 darab ékszert: gyűrűket, karkötőket, nyakláncokat és medálokat találtak.

Előző
Következő