Cseh László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- úszás
- Hosszú Katinka
- Gyurta Dániel
- Jakabos Zsuzsanna
- Michael Phelps
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Művészet az uszodában - Festményen Gyurta, Hosszú és Cseh
Ahogy azt korábban a Life.hu megírta, Hosszú Katinka már az első napon brillírozott Moszkvában. Ezalatt azonban idehaza is további megtiszteltetés érte.
Gyurta megihlette a festőművészt
A Magyar Úszó Szövetség tette közzé Szabó Margit festőművész képét, amelyen a barcelonai vb-n aranyérmet nyert Gyurta Dániel és Hosszú Katinka, illetve Cseh László látható. A Facebookon az úszórajongók fogadtatása vegyes volt.
Ezekre a zenékre pörögnek fel a magyar úszók
Gyakori kép, amint az úszók fejhallgatóval sétálnak a rajtkő felé a nagy versenyek előtt. De vajon mit hallgatnak az utolsó pillanatokban? Megkérdeztük a magyar versenyzőket.
Gyurta világcsúcsra hajt, Cseh pillangókirály akar lenni
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Magyar Telekom székházában rendezett sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Kósa Lajos lesz a 2021-es budapesti és balatonfüredi vizes vb szervezőbizottságának az elnöke. Gyurta Dániel szeretné visszaszerezni a világcsúcsot 200 mellen, míg Cseh László ezentúl pillangóspecialista lenne.
Hosszú Katinka 400 vegyesen sem ismert kegyelmet
Hosszú Katinka csodaszép úszással, óriási fölénnyel nyert aranyérmet 400 m vegyesen a barcelonai úszóvilágbajnokságon. Ezzel ő az egyetlen háromszoros világbajnok magyar úszónő. 2009-ben, Rómában ugyanebben a számban nyert, a mostani vb-n pedig korábban 200 vegyesen bizonyult a legjobbnak.
Cseh László ezüstérmes 100 méter pillangón
Ezüstérmet nyert Cseh László 100 méteres pillangóúszásban a barcelonai vizes világbajnokság szombati versenynapján.
Takács keze beakadt, Hosszú lába lecsúszott
Gyurta Dániel mellett még öt magyar úszott pénteken a barcelonai vizes vb-n. Cseh László végre kezd jobb hangulatba kerülni, Verrasztó Evelyn viszont rövid jelzőkkel minősíti az úszását. Bernek Péter nem érti, miért nem megy neki, Hosszú Katinka és Takács Krisztián elrontotta a rajtot, az utóbbi már nem is tudott javítani. Nyilatkozatok.
Cseh lelkébe beépült a kudarc
Meg kell szabadulnom bizonyos beidegződésektől - jelentette ki Cseh László, miután ötödik lett kétszáz vegyesen az úszóvébén.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- vizes vb
- Címkefelhő »
Hosszú bronzérmes, Cseh ötödik
Hosszú Katinka az aranyérme mellé egy bronzot is szerzett az úszóvébén csütörtök este, 200 pillangón. Ugyanabban a számban Jakabos Zsuzsanna ötödik lett, ahogy Cseh László is 200 vegyesen. Rajtuk kívül négy magyar is úszott, Gyurta Dániel a legjobb idővel jutott döntőbe, Bernek Péter nyolcadikként, míg Balog Gábor és Verrasztó Evelyn lemaradt a fináléról. Rikke Möller Pedersen világcsúcsot úszott a 200 mell előfutamában.
Vizes vb - három magyar a mai döntőben
Fináléba jutott mindhárom érintett magyar úszónk a barcelonai vizes világbajnokság szerdai elődöntőiből, ezért ma éremért úszhat Cseh László, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is.
Cseh: Lochte azt mondta, inkább aludna
Cseh László jókat viccelődött Ryan Lochte-val, Hosszú Katinka nem tudja, mit csináljon a szabad délelőttjével, Jakabos Zsuzsannának pedig fájt, de jólesett az úszás a barcelonai világbajnokság szerda esti programjában.
Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen hétfőn, a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek második napján.
Cseh László lemaradt a döntőről
Cseh László nem jutott döntőbe száz háton a barcelonai vizes vb-n. Az előfutamában csak hetedik lett, egyedül a rajtja sikerült jól, de mint mondta, nem úszta ki magát.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- vizes vb
- Címkefelhő »
Vegyünk egy nagy levegőt!
Gyurta Dániel zsinórban harmadszor lehet világbajnok, de vajon mit tartogatnak egymásnak a nagy időkkel bejelentkező ellenfeleivel? Hogyan fog kicsapódni a Risztov Évában felgyülemlett feszültség, visszatérhet-e a csúcsra nyolc év után Cseh László? Mire lesz elég Hosszú Katinka parádés eredménysora, és összejöhet-e a nagy dobás Jakabos Zsuzsannának? Hogyan juthatnak éremközelbe az átformált vízilabdacsapatok? Elkezdődött a nyár legnagyobb sporteseménye, a barcelonai vizes világbajnokság.
Vége Cseh László rossz sorozatának
Cseh László győzött 200 méteres pillangóúszásban a franciaországi Vichyben zajló nemzetközi versenyen. A szám 2008-as, pekingi olimpiai ezüstérmese 1:57.07 perces eredménnyel végzett az élen.
- címkék:
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Másképp kell hozzáállnom az úszáshoz - interjú Cseh Lászlóval
Cseh László 2005-ben 400 vegyesen aranyérmes lett a montreali világbajnokságon, de azóta egyetlen világversenyt sem tudott megnyerni, és a mostani felkészülési versenyeken sem jött ki neki a lépés. A 27 éves, 27-szeres Európa-bajnok úszó a vele egyidős Michael Phelpsszel ellentétben hallani sem akar a visszavonulásról, a hó végi, barcelonai vb-n szeretné megszerezne második vb-címét, még úgy is, hogy a kedvenc számában nem indul. Szerinte Szepesi Nikolettnek a szép dolgokra kellene emlékeznie az edzőjétől kapot pofonok helyett.
- címkék:
- Michael Phelps
- Cseh László
- úszás
- Címkefelhő »
Jakabos és Gyurta nyert, Cseh kikapott Rómában
Akárcsak pénteken, a befejező napon, szombaton is négy magyar győzelem született a Rómában 50. alkalommal megrendezett Sette Colli, azaz hét domb elnevezésű nemzetközi úszóversenyen.
Jakabos legyőzte a magyarokat Rómában
Négy magyar győzelem született a Rómában 50. alkalommal zajló Sette Colli, azaz hét domb elnevezésű nemzetközi úszóverseny pénteki napján.
Három magyarnak sikerült, Gyurtának nem
Cseh László, Verrasztó Evelyn és Jakabos Zsuzsanna egyaránt ezüstérmet szerzett 100 méter pillangón a Rómában 50. alkalommal zajló Sette Colli (Hét Domb) elnevezésű nemzetközi úszóversenyen.
- címkék:
- Cseh László
- Gyurta Dániel
- Címkefelhő »
Gyurta öccse legyőzte Cseh Lászlót
Gyurta Dániel tavaly ilyenkori önmagához viszonyítva bő egy másodperccel jobb időt ért el a Budapest Openen 200 méteres mellúszásban, amelyben a londoni olimpián aranyérmet szerzett. Cseh László 400 vegyesen kikapott Gyurta Gergelytől.
Gyetván Csaba 10 éves kora óta focizik
Tudtátok, hogy Gyetván Csaba, a Barátok közt egykori szereplője gyerekkora óta focizik? Miért fagyoskodik a hidegkamrában Marosi Ádám olimpiai bronzérmes öttusázó? Hogyan segíti Cseh Laci olimpiai bajnokot egy csepp vére a győzelemhez? Az Ez zsír! magazin 40. adásából mindez kiderül.
Gyurtát legyőzték 200 mellen, Cseh két döntőről is lemaradt
Három számban győzött Hosszú Katinka szombaton a szentpétervári rövidpályás nemzetközi úszóversenyen, amelyet a négyszeres orosz olimpiai bajnok, az ottani sportági szövetség jelenlegi elnöke, Vlagyimir Szalnyikov Kupáért írtak ki. Gyurta Dániel kikapott 200 mellen, Cseh László pedig három számban indult, de egyikben sem jutott döntőbe.
Hosszú három aranyérmet nyert Oroszországban
Hosszú Katinka öt számban állt rajthoz, és hármat megnyert Szentpéterváron a Vlagyimir Szalnyikov Kupája elnevezésű, 25 méteres medencében zajló nemzetközi úszóverseny nyitónapján.
- címkék:
- Cseh László
- Hosszú Katinka
- úszás
- Címkefelhő »
Cseh ezüstöt nyert, Lochte odaadta az övét
Cseh László nagy hajrával ezüstérmet szerzett kétszáz pillangón az isztambuli rövidpályás úszóvébén. Ryan Lochte egy török kisfiúnak adta a kétszáz háton szerzett ezüstjét, Bernek Péter ötödik lett ugyanabban a futamban. Hosszú Katinka ezüstérmes lett kétszáz gyorson, ezzel két-két arany- és ezüstérmmel, valamint egy bronzzal zárta a vébét.
- címkék:
- Cseh László
- Ryan Lochte
- úszás
- Címkefelhő »
Japán átok Csehen, Hosszú kalimpált
Hosszú Katinka és Cseh László is ezüstérmet szerzett az isztambuli rövidpályás úszóvébé zárónapján, így összesen tíz érmet gyűjtött a magyar csapat. A különdíjas Hosszú azt sem tudta, hol van a hajrában, Gyurta Dániel túl sokat tett a váltóért, kizárták őket.
A japán világcsúcstartó hajszállal verte Gyurtát
Nagy csatát vívott egymással a törökországi rövidpályás úszó-vb előfutamában a 200 mellen olimpiai címvédő Gyurta Dániel és a nagypályás világcsúcstartó Jamagucsi Akihiro. A japán 7 századdal a magyar előtt végezve jutott legjobb idővel az esti döntőbe. Hosszú Katinka mindenkinél gyorsabb volt a 400 gyors előfutamában, így a 100 vegyessel együtt két finálé vár rá pénteken. Cseh László sikerrel vette a 200 vegyes elődöntőjét, Verrasztó Evelynnek az országos csúcs is kevés volt a továbbjutáshoz 200 háton.
Két magyar vb-érmet hozott a 400 vegyes
Cseh László ezüst-, Verrasztó Dávid pedig bronzérmet nyert 400 méter vegyesen az Isztambulban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon. Cseh 100 pillangón a nyolcadik lett.
100 és 400 vegyesen is remekeltek a magyarok a vb-n
Mind a négy csütörtökön érdekelt vegyesúszónk futamgyőzelemmel jutott tovább délelőtt a törökországi rövidpályás világbajnokságon.
Jakabos: Nem vészes, hogy újra Katka nyert
Hosszú Katinka örül, hogy jó idővel nyert a franciaországi rövidpályás úszó-Eb-n a 100 m vegyes döntőjében, az ezüstérmet szerzett Jakabos Zsuzsanna pedig azt mondja: számára a helyezés most csak másodlagos volt. Cseh László érzi magában az erőt.
A legjobb idővel döntős Cseh László az Eb-n
Cseh László a délelőtti selejtező legjobb időeredményével biztosította helyét 200 méter pillangón a szombat délutáni döntőben a franciaországi rövidpályás úszó Európa-bajnokság harmadik versenynapján. Ugyanebben a számban harmadikként lett finalista Biczó Bence. Döntős Hosszú Katinka is 400 méter gyorson, ahol a második helyen jutott a legjobb nyolc közé.
Hosszú és Cseh is harmadik aranyát szerezte a rövidpályás-Eb-n
Hosszú Katinka 100 méter vegyesen, Cseh László pedig 200 méteres pillangóúszásban szerzett aranyérmet a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati napján.
Hosszú és Cseh az előfutamban sem viccel az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka és Cseh László úgy folytatta péntek délelőtt a selejtezőkben, ahogy a csütörtök esti döntőkben abbahagyta: mindketten a legjobb időt produkálták versenyszámukban a franciaországi rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
Csak Verrasztó veszélyeztette Cseh Eb-aranyérmét 400 vegyesen
Cseh László aranyérmet szerzett 400 méter vegyesen a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján. Verrasztó Dávid ezüstérmes lett.
Hosszú Katinka: Kiléptem a valós időből
A franciaországi rövidpályás Európa-bajnokság nyitónapján 200 vegyesen és 200 pillangón is aranyérmet szerző Hosszú Katinka szerint tud még ennél jobban is úszni.
Gyurta és Risztov nélkül is jók a kilátások az úszó-Eb-n
Jóllehet a két londoni olimpiai bajnok, Risztov Éva és Gyurta Dániel nem indul, így is több magyar érem várható az úszók idei rövidpályás Európa-bajnokságán, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg a franciaországi Chartres-ban.
Cseh László hét aranyat úszott össze az étlapról
Hét-hét aranyéremmel zárta a 10. rövidpályás úszó országos bajnokságot Cseh László és Verrasztó Evelyn a százhalombattai Kiss László Sportuszodában. A zárónap legkiemelkedőbb teljesítménye ugyanakkor Rákos Patriké, aki az európai ranglista harmadik helyére úszott 1500 méter gyorson.
- címkék:
- Cseh László
- Verrasztó Evelyn
- úszás
- Címkefelhő »
Gyurta Zágrábban, Cseh Százhalombattán oktatta a mezőnyt
Gyurta Dániel pénteken még a százhalombattai rövidpályás úszó országos bajnokságon nyert 50 méter mellen, szombaton pedig már a zágrábi nemzetközi viadalon győzött két szám döntőjében is. A hazai bajnokság pedig Cseh László remeklésével folytatódott.
- címkék:
- Cseh László
- Gyurta Dániel
- úszás
- Címkefelhő »
Gyurta Dániel győzelemmel tért vissza
Egyikűk sem fő számában indult, mégis, Gyurta Dániel és Cseh László is egy-egy egyéni aranyérmet szerzett a százhalombattai rövid pályás úszó országos bajnokság nyitónapján, a Kiss László-sportuszodában. A nyitónapon egyedül Dara Eszter tudott duplázni egyéni számokban, ő két aranyérmet szerzett a sprinttávokon.
- címkék:
- Cseh László
- Gyurta Dániel
- úszás
- Címkefelhő »
Hosszú Katinka már 46 ezer dollárt úszott össze a Vk-sorozatban
A szombati aranymentes első nap után vasárnap már a legértékesebb éremből is jutott a magyar úszóknak a rövidpályás Világkupa berlini állomásán.
Hosszú Katinka tarolt Stockholmban
Kilenc érmet nyertek a szombati döntőkben a magyar úszók a rövidpályás - 25 méteres medencébe kiírt - Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Stockholmban.
Hosszú Katinka Dohában is tarolt
Dohában is remekelt Hosszú Katinka a rövidpályás úszó Világkupa-sorozat második állomásán: a dubaji hét győzelem után a nyitónapon három számban lett első. Jakabos Zsuzsanna egy-egy ezüstöt és bronzot szerzett, míg Cseh László egy ezüsttel, Kis Gergő pedig egy bronzzal zárt.
Hosszú Katinka 1,1 milliót úszott össze Dubajban
Az egyéni számokban aratott három győzelmével és egy harmadik helyével ötezer dollárt (kb. 1,1 millió forint) úszott össze Hosszú Katinka a rövidpályás Világkupa-sorozat nyitóversenyének első napján Dubajban.
Hosszú újabb három aranyérmet nyert a Világkupán
Újabb négy aranyéremmel folytatta remeklését Hosszú Katinka a dubaji úszó-Világkupán. A magyar klasszis így hét győzelemmel zárta a kétnapos viadalt. Szintén győzött Kis Gergő 1500 gyorson, míg Jakabos Zsuzsanna három ezüstéremig jutott, Cseh László pedig negyedikként végzett 200 vegyesen. Zárásként a bemutatóként rendezett 4x50 méteres férfi-női gyorsúszó-váltóban is diadalmaskodtak a magyarok.
Hosszú legyőzte Jakabost, Cseh ezüstérmes Dubajban
Jól kezdtek a magyar úszók a rövidpályás Világkupában: a sorozat dubaji nyitóversenyének keddi első napján Hosszú Katinka három számot is megnyert, Cseh Lászlónak egy ezüst, Jakabos Zsuzsannának pedig egy ezüst mellé egy bronz is jutott.
Elárulta, hogy mire költi olimpiai jutalmát a sportoló
Bár még nem kapta kézhez olimpiai bronzérméért járó jutalmát Cseh Laci, már most tudja, hogy mit fog csinálni a milliókkal.
Jakabos Zsuzsa is a Fifty-Fiftyn vitorlázott
Az ország leggyorsabb katamaránján, a Kékszalag-győztes Fifty-Fiftyn vitorlázhattak ma londoni olimpikonjaink, a hajó legénysége ugyanis így akart tisztelegni a sportolók teljesítménye előtt. A hajó rekordidő alatt nyerte az idei Kékszalag versenyt.
Danitól kéne ellesni valamit - interjú Cseh Lászlóval
Cseh László nyert ugyan egy bronzérmet 200 vegyesen, a másik két számában még a döntőbe sem tudott bejutni a londoni olimpián. A 26 éves úszónak annyira hiányzik az olimpiai aranyérem, hogy eszébe sem jutott a visszavonulás, át akarja élni, hogy egy adott pillanatban ő a legjobb a világon. Phelps visszavonulását tényleg sajnálja, mert nélküle már nem lesz ugyanolyan érzés a győzelem, Lochte gyémánt fogsorát pedig bohóckodásnak tartja.
Közel volt az úszóérem, kikaptak a kézisek - olimpia percről percre
Csúnya vereséget szenvedett a kéziválogatot, így ki-ki meccset kell játszania a szerbekkel a továbbjutásért. Sokáig a harmadik a helyen állt, végül ötödik lett a magyar 4x100-as vegyesváltó, a számot az amerikaik nyerték, így Michael Phelps aranyéremmel búcsúzott a közönségtől. A férfivízilabda-válogatott simán verte a briteket, ezzel negyeddöntőbe jutott. Kosárlabdában az Egyesült Államok majdnem megégett Litvánia ellen, fociban a braziloknak rezgett a léc Honduras ellen a negyeddöntőben.
Nagy László a spanyolok ellen, fényes pólósiker
Káté Gyula a ringben, Cseh és Gyurta vállvetve küzd, lelépik a házigazdát a pólósok. Ez lesz ma Londonban.
Cseh László: Nem kell engem temetni
Csodálatos eredménynek tartja ötödik helyét a Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik összeállítású magyar négyes, amely országos csúcsot a 4x100 méteres vegyesváltó döntőjében. Cseh száz háton is országot rekordot úszott, ami jó visszaigazolás neki arra, hogy nem a felkészülésével volt gond.