Cseh László

címke rss

Cseh László ezüstöt nyert 200 pillangón

Archívum2010.06.13, 22:03

Cseh László ezüstérmet szerzett vasárnap 200 m pillangón a Mare Nostrum elnevezésű sorozat harmadik állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban.

Három magyar úszó is szembeszáll az amerikaiakkal

Archívum2010.02.02, 10:16

Három magyar úszó, Verrasztó Evelyn, Gyurta Dániel és Cseh László is bekerült az Európa-válogatottba, amely októberben az Egyesült Államok versenyzőivel méri össze erejét Manchesterben.

Cseh László: Végre vége

Archívum2009.12.15, 07:50

"Végre nem úszunk többé ezekben a borzalmas, méregdrága, szoros, a vizet mégis beeresztő dresszekben" - mondta Cseh László a vasárnap befejeződött, 13. rövid pályás Európa-bajnokság után, amelyen 400 vegyesen ugyan világrekordot úszott, ám az isztambuli viadalt - talán mert 200 pillangón hatodik, 200 vegyesen pedig csak hetedik lett - felemásnak nevezte. Gyurta Dániel a 200 mellen elért világrekordja mellett a 100-as ezüstnek is örül, hiszen utóbbival bebizonyította, hogy immáron benne is megvan a férfierő. A 200 vegyesen világcsúcsot döntő Verrasztó Evelyn úgy érzi, most kezdi elérni a legjobb formáját.

Verrasztó ezüstöt nyert, Cseh csalódást okozott

Sport2009.12.13, 12:57

Verrasztó Evelyn ezüstérmet szerzett az isztambuli rövid pályás úszó Európa-bajnokság 100 méteres vegyesúszó számában. 200 pillangón a címvédő Cseh László, aki pénteken világcsúccsal nyert 400 m vegyesen, a csalódást keltő 6. helyen zárt, ugyenezen távon Pulai Bence a kilencedik lett.

Cseh László a harmadik idővel döntős pillangón

Sport2009.12.12, 12:57

Cseh László teljesített a legjobban a szombat délelőtt vízbe szállt magyar úszók közül az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon: a Kőbánya SC klasszis versenyzője a harmadik legjobb idővel került be a 200 m pillangó délutáni tízfős fináléjába.

Cseh László világcsúccsal Európa-bajnok 400 vegyesen

Sport2009.12.11, 19:30

Cseh László hatalmas fölénnyel és nagy, 3:57.27-es világcsúccsal nyerte a 400 méteres vegyesúszást az isztambuli rövid pályás Európa-bajnokságon, a második helyen Verrasztó Dávid végzett. Gyurta Dániel tovább javította egyéni csúcsát és ezüstérmes lett száz mellen.

Cseh László: Én nem csak szuperdresszben tudok úszni

Sport2009.12.09, 16:54

Cseh László bízik benne, hogy a tévéközvetítés körüli bonyodalmak ellenére jövőre mégiscsak Budapesten lesz az úszó Európa-bajnokság, de egyelőre a csütörtöktől vasárnapig tartó, isztambuli rövid pályás Eb-n akarja négy számban is túlszárnyalni az eddigi legjobb időeredményét. Ehhez 400 méter vegyesen világcsúcsot kell úsznia a Kőbánya SC háromszoros olimpiai ezüstérmes, világbajnok és tizenötszörös Eb-aranyérmes klasszisának, aki eddig védőoltás nélkül is kibekkelte az influenzajárványt.

Cseh triplázott, Risztov bronzzal tért vissza

Archívum2009.11.14, 19:57

Két hazai férfi klasszis úszó vitte a prímet a százhalombattai rövid pályás ob második napján: Cseh László triplázott, míg Gyurta Dániel csupán egy leheletnyivel maradt el az Európa-csúcstól. A hölgyeknél Verrasztó Evelyn szintén duplázott, míg Risztov Éva bronzéremmel tért vissza pénteken.

Cseh László Európa-csúcsot úszott

Sport2009.11.13, 20:03

Cseh László 1:52.85 perces Európa-csúccsal nyerte a 200 m vegyest a százhalombattai rövidpályás úszó ob nyitónapján, pénteken.

Cseh Lászlóékra még három hét bányászmeló vár

Archívum2009.10.15, 15:21

Szeptember első napjaiban kezdődött meg és még körülbelül három hétig tart a Kőbánya SC élvonalbeli úszóinak második alapozó időszaka, amelyet Turi György edző a feladat nagyságára és nehézségére utalva a legtöbbször bányászmelóként emleget.

Milliós FINA-jutalmak Cseh Lászlóéknak

Archívum2009.08.25, 16:40

Bár hivatalos nevében továbbra is hordozza az "amatőr" szót a Nemzetközi Amatőr Úszó Szövetség (FINA), a szervezet mindinkább arra törekszik, hogy a hozzá tartozó sportágak képviselői profikká váljanak. Mindennek alátámasztásaként Cornel Marculescu ügyvezető igazgató aláírásával megérkeztek a Magyar Úszó Szövetségbe azok az űrlapok, amelyeken az érmesekről kérik be az adatokat a római világbajnokság pénzdíjainak kiutalásához.

Hosszú Katinka világbajnok 400 vegyesen

Sport2009.08.02, 21:43

Hosszú Katinka 4:30.31 perces Európa-csúccsal aranyérmet nyert 400 méteres női vegyesúszásban a római világbajnokságon. A férfiaknál Cseh László bronzérmes lett, Kis Gergő pedig az ötödik helyen végzett ugyanebben a számban.

Cseh a második idővel döntős 400 vegyesen

Sport2009.08.02, 17:13

Cseh László a második, Kis Gergő pedig a harmadik helyen jutott be a 400 méteres vegyesúszás vasárnap esti döntőjébe a római világbajnokságon. A nőknél is két magyar döntős lesz ebben a számban, Hosszú Katinka a harmadik, Jakabos Zsuzsanna a nyolcadik idővel finalista.

Gyárfás Tamás: Ez csak bemelegítés volt

Sport2009.08.02, 09:27

Noha Gyárfás Tamás péntek este óta kétszer is elsírta magát (először Gyurta Dániel eredményhirdetésekor, majd szombaton délben, interjú közben), a Magyar Úszó Szövetség elnökeként mégis szigorúan értékeli a versenyzők eredményeit. A sportvezető nem isteníti az országos csúcsokat, szerinte a magyar úszósport mércéje nem a helyezés, hanem az aranyérem. Gyárfás abban bízik, Gyurta sikere szöget üt azok fejébe, akik odahaza folyton csak keseregnek. Azt mondja, a java még csak ezután következik a római világbajnokságon.

Cseh László fejben már megnyerte a 400 vegyest

Sport2009.08.01, 16:08

Magyar érdekeltség hiányában a római vizes világbajnokság utolsó előtti délutánja alapvetően a pihenésé, illetve a vasárnap érdemi fellépésre készülő Cseh László esetében a gyakorlásé volt.

Cseh: Jövőre kiderül, ki az igazán jó úszó

Archívum2009.07.30, 22:38

Újabb remek napot zártak a magyar úszók a Foro Italicóban: Cseh László ezüstérmes lett 200 vegyesen, míg Hosszú Katinka 200 pillangón ért el harmadik helyezést. Gyurta Dániel 200 mellen a negyedik idővel, Európa-csúccsal döntős.

Cseh ezüstöt, Hosszú bronzot nyert

Sport2009.07.30, 20:19

Nagy csatában a második helyen végzett Cseh László a római világbajnokság 200 méteres vegyesúszó-döntőjének fináléjában. A másik magyar, Kis Gergő a 8. helyen csapott célba. Női 200 pillangón Hosszú Katinka - egy századdal elmaradva saját Európa-csúcsától - harmadik lett.

Cseh Európa-csúcsot úszott 200 vegyesen

Sport2009.07.29, 11:32

Cseh László Európa-, Kis Gergő pedig egyéni csúccsal jutott be a férfi 200 méteres vegyes úszás szerda délutáni elődöntőjébe a római vizes világbajnokságon.

Cseh új Európa-csúcsánál is tud jobbat úszni

Sport2009.07.29, 13:30

Cseh Lászlón nyoma sincs a betegségnek, délelőtt saját Európa-csúcsát adta át a múltnak 200 vegyesen a római úszó-világbajnokságon. Elsőként jutott a középfutamba, Kis Gergő egyéni csúccsal hetedikként. Előzőleg Hosszú Katinka kétszáz pillangón megjavította Kovács Emese országos csúcsát, a bajai úszó harmadikként, Jakabos Zsuzsanna egyéni rekorddal tizenhatodikként középdöntős.

Cseh: Szerdára teljesen rendbe jövök

Sport2009.07.25, 20:14

Az egész magyar tábort - Rómában -, és idehaza a közvéleményt Cseh László egészségi állapota foglalkoztatja. A Kőbánya SC világbajnok úszója csütörtökön Ferihegyre már borzalmas állapotban érkezett, s amikor Rómában leszállt a gép, háromszoros olimpiai ezüstérmesünket mentővel kellett kórházba szállítani. Szerencsére azóta sokat javult az állapota, ahogy ő fogalmazott, szerdára teljesen rendben lesz.

Cseh jobban van, de a 200 pillangót kihagyja

Sport2009.07.24, 13:38

Nagy volt az ijedtség a római úszóvébére készülő magyar küldöttségben, amikor Cseh László csütörtökön gyomorfájással és magas lázzal kórházba került, szerencsére a Pekingben három ezüstéremig jutó klasszis már jobban van, bár a hasát még fájlalja. A vezetőség úgy döntött, Cseh visszalép a 200 pillangótól, így egy nappal több marad arra, hogy visszanyerje erejét.

Cseh László pénteken már edzett

Archívum2009.07.24, 19:49

Péntek este, ha csak rövid ideig is, de már edzett Cseh László, akit betegség döntött le a lábáról, s csütörtökön, a vizes vb városába érkezést követően pár órára kórházba is került.

Cseh Lászlót gyomorfájással szállították kórházba

Sport2009.07.23, 20:56

A római reptérre való érkezés után kórházba kellett szállítani Cseh Lászlót. A világbajnokságra készülő úszó már az indulás reggelén gyomorfájdalmakra panaszkodott.

Cseh László edzője csúcsesőt vár a vb-től

Sport2009.07.23, 11:51

Turi György immár a tízedik esztendeje irányítja a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László felkészítését, akinek a római világbajnokságon az első hely begyűjtésére is jó esélye lehet, hiszen 200 és 400 vegyesen nem indul Michael Phelps. A Swimming World Magazine szerint a magyar úszó meg is nyeri a 400 vegyest, második lesz a 200-as távon, illetve szintén ezüstérmes 200 m pillangón - ezt Cseh mesteredzője gondolkodás nélkül aláírná.

Cseh László a vb-re megszerette a csodadresszt

Sport2009.07.21, 14:39

Abban a három számban - 200 vegyes, 400 vegyes, 200 pillangó -, amelyben tavaly egyaránt ezüstérmet nyert Pekingben, Cseh László momentán csak 30., 12. és 23. a világranglistán, ez azonban ne tévesszen meg senkit. A római vizes-vb vasárnap kezdődő úszóversenyein a 23 éves, háromszoros olimpiai ezüstérmes lesz a magyar csapat első számú dobogóesélyese, egy amerikai úszószaklap például egy aranyat és két második helyet vár tőle. Turi György tanítványának a két vegyesúszó-számban ezúttal nem kell megküzdeni Michael Phelpsszel, Cseh László mégsem érzi úgy, hogy ezáltal nagyobb nyomás lenne rajta a győzelmi kényszer miatt.

A semmiből érkezik Cseh László új kihívója

Sport2009.07.14, 11:42

Az európai közvélemény számára bombameglepetésnek bizonyult Tyler Clary szereplése az amerikai úszóbajnokságon. A még csak 20 éves úszó megszorította 400 vegyesen a szám olimpiai bronzérmesét, Ryan Lochte-t és az úszótörténelem negyedik olyan úszója lett, aki 4 perc 7 másodpercen belül teljesítette a távot. Az eredmény a közelgő római vébé miatt magyar szempontból is figyelmet érdemel, mivel Michael Phelps távollétében a hazai drukkerek Cseh Lászlótól remélik az aranyat, aki így újabb komoly riválist kapott, Clary ugyanis egy év alatt nyolc másodpercet javított idején 400 vegyesen.

Szó sem lesz esélyegyenlőségről az úszóvébén

Sport2009.07.11, 13:29

Hatalmas változáson ment keresztül az úszósport az utóbbi másfél évben, a piacon megjelent szuperdresszek hatására csaknem minden világcsúcs megdőlt, a versenyzők a szerelésüktől függően jelentős előnybe, illetve hátrányba kerültek egymáshoz képest. A magyar szövetség elnöke, Gyárfás Tamás szerint a technikai fejlődésnek nem lehet az útját állni, a sportszergyártó cégek versengése révén pénz áramlik a sportágba, a versenyzők pedig inkább választják a magas pénzdíjakat, mint az esélyegyenlőséget. A sportvezető azt tanácsolja a július 17-én kezdődő római világbajnokságra készülő úszóknak, hogy ne a dresszre, hanem az ellenfelekre összzpontosítsanak, hiszen ...

Lochte veszélyes lehet Cseh Lászlóra az úszó-vb-n

Archívum2009.07.08, 13:01

Korábbi bejelentésének megfelelően nem indult el a 400 m-es vegyesúszásban a szám olimpiai bajnoka, Michael Phelps az amerikaiak országos bajnokságán. Távollétében a tavalyi, pekingi ötkarikás játékokon - honfitársa és Cseh László mögött - harmadik Ryan Lochte nyert a római világbajnokságra válogató indianapolisi viadal első napján, magyar idő szerint szerda hajnalban.

Olyan dresszben úsznak a magyarok a vébén, amilyenben akarnak

Sport2009.06.29, 14:30

Tizenhat magyar úszó utazik a július 16-án kezdődő római vizes világbajnokságra, amelyen mindenki a saját maga által választott dresszben versenyezhet - hangzott el a magyar szövetség (MÚSZ) hétfői sajtótájékoztatóján.

Kis Gergő legyőzte Cseh Lászlót az úszóbajnokságon

Sport2009.06.27, 20:31

Kis Gergő 200 méter pillangón nagy csatában legyőzte Cseh Lászlót, a szám olimpiai ezüstérmesét a 111. úszó országos bajnokság harmadik napján, Egerben.

Cseh László és Kis Gergő országos csúcsot úszott

Sport2009.06.26, 21:57

Cseh László 100 m pillangón, Kis Gergő pedig 400 m gyorson országos csúccsal győzött a 111. magyar bajnokság második napján, Egerben.

Cseh országos csúccsal nyitott az úszó-ob-n

Sport2009.06.25, 20:00

Cseh László 200 m gyorson új országos csúccsal diadalmaskodott az Egerben zajló 111. országos bajnokság első napján. A háromszoros olimpiai ezüstérmes kiválóság a nemrég engedélyezett új csodadresszben 1:47.12 percre javította Kis Gergő Pekingben felállított rekordját (1.47.39), ám az eredményhirdetést követően úgy nyilatkozott, hogy számára még szokatlan volt az új mez és inkább akadályozta, mint segítette.

A magyar úszók is használhatják a csodadresszt

Sport2009.06.22, 11:30

Engedélyezte a FINA, a Nemzetközu Úszószövetség az összes olyan, úgynevezett csodadressz használatát, amelynek módosítását és felülvizsgálatát még májusban rendelte el.

Cseh-arany és Kis-ezüst Monacóban

Archívum2009.06.14, 19:28

Kétféle éremből jutott egy-egy a magyar úszóknak  a Mare Nostrum elnevezésű körverseny monacói állomásán vasárnap: aranyat érdemelt ki Cseh László, s ezüstöt Kis Gergő.

Cseh László remekelt a Mare Nostrum-versenyen

Archívum2009.06.13, 19:59

Cseh László nyerte a 200 méteres pillangó és az ugyanilyen távú vegyes úszás döntőjét  a Mare Nostrum elnevezésű  körverseny monacói állomásának szombati versenynapján.

Jól úsztak a magyarok Zágrábban

Archívum2009.06.07, 22:56

Hét számban avattak magyar győztest a horvát fővárosban az Arany Medve elnevezésű nemzetközi úszóviadal második, egyben befejező napján. A verseny legeredményesebb férfi versenyzője Cseh László lett.

A nap sportvideója: Cseh László a csodadresszről

Archívum2009.05.30, 20:42

Egy hónapon belül dől el, hogy használhatja-e Cseh László és a többi válogatott úszó a római világbajnokságon a Magyar Úszó Szövetséggel kizárólagos szerződésben álló Arena úgynevezett csodadresszét, amelyben már világcsúcs is született, de a nemzetközi szövetség egyelőre nem engedélyezte a viseletét. A háromszoros pekingi olimpiai ezüstérmes Cseh mindenesetre már kipróbálta az X-Glide elnevezésű modellt, tapasztalatait pedig az [origo] stábjával is megosztotta.

Csehtől és Gyurtától is vb-aranyat várnak a LEN-nél

Archívum2009.05.25, 14:54

Az európai úszószövetség (LEN) szakembereinek általános várakozása szerint Cseh László és Gyurta Dániel is világbajnok lesz Rómában, a vizes sportágak nyári csúcstalálkozóján.

Cseh László országos csúcsot úszott a Budapest-bajnokságon

Sport2009.03.28, 19:22

A harmadik nap sem múlt el országos csúcs nélkül az úszók Budapest-bajnokságán, a Komjádi uszodában: szombaton Cseh László 100 m háton 54.21 másodpercre javította saját, 54.27-es legjobbját, amelyet még a 2005-ös montreali világbajnokságon állított fel.

Megbocsát Phelpsnek a NOB

Archívum2009.02.02, 14:23

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága, Doppingellenes Ügynöksége (USADA), valamint Úszószövetsége is sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Michael Phelps, a pekingi játékok sztárja marihuána szívására alkalmas pipát használt, ugyanakkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak elég a versenyző bocsánatkérése.

Csoda a jégen, vízben, parketten - magyar módra

Sport2008.12.22, 18:25

A pekingi olimpián csak három aranyérmet nyert Magyarország, a labdarúgó Európa-bajnokságot pedig szokás szerint idén is nélkülünk rendezték, mégis különleges és sikeres volt a 2008-as év a magyar sport számára. Csapatban jók voltunk: a pólósok harmadik olimpiai aranyérmüket nyerték, a hokisok feljutottak az A csoportba, a nőikosárlabda-válogatott kiharcolta az Európa-bajnoki részvételt, a fociválogatott pedig három győzelemmel zárta az esztendőt. Rajtuk kívül egy kosár- és egy fociedzőre, trükkös freestyle-osra, focivébé-gólkirálynőre és pekingi éremszerzőinkre is büszkék lehetünk. Nézzék meg, hogy szerintünk kik és hogyan tették ccsodássá ...

Vajda és Mincza-Nébald az év sportolói

Sport2008.12.20, 11:18

Vajda Attila kenust, Mincza-Nébald Ildikó párbajtőrözőt, a férfivízilabda-válogatottat, Kemény Dénest, a pólósok szövetségi kapitányát,  illetve Turi Györgyöt, Cseh László edzőjét választották az év legjobbjának a hazai sportújságírók.

Tíz sportorgazmus Pekingből

Sport2008.12.19, 20:54

Nem kis élmény Usain Bolt száguldását, Michael Phelps aranyhalmozását, Rafael Nadal erőteniszét vagy éppen Kobe Bryant zsákolását pár méterről látni, ám ugyanilyen felejthetetlen Kemény Dénes pólókapitánnyal egyből a döntő után beszélni, Kovács Katalin nyakába aranyérmet akasztani, a megnyitó szemkápráztató lánggyújtását vagy épp a kínai strandröplabda-fanatikusokat figyelni, s persze közben drukkolni, drukkolni, drukkolni. Volt több ezer, ezúttal mégis csak tíz felejthetetlen pillanatot, sportorgazmust választott ki két újságíró és egy fotós tudósítónk a pekingi olimpiáról.

Vajda aranyérme vagy Cseh három ezüstje ér többet?

Sport2008.12.15, 18:46

Várhatóan Vajda Attila és Cseh László közül kerül ki az Év sportolója - a díjátadást pénteken 19 órától rendezik meg a Syma Csarnokban a Sportcsillagok Gálaestje keretében.

Verrasztó Evelyn ezüstérmes a rövid pályás úszó-Eb-n

Sport2008.12.11, 19:44

Egy érem már megvan abból a három-négyből, amit Kiss László szövetségi kapitány várt a rijekai rövidpályás Európa-bajnokság előtt. A hagyományos elsőnapi szállítónak számító Cseh László helyett ezúttal Verrasztó Evelyn állhatott dobogóra - a közös nevező a 200 méteres vegyesúszás.

Három-négy érem az elvárás a rövidpályás úszó-Eb-n

Sport2008.12.09, 13:59

Kiss László szövetségi kapitány arra számít, hogy 3-4 érmet szereznek a magyar úszók a csütörtöktől vasárnapig tartó, rijekai rövidpályás Európa-bajnokságon.

Csak Phelps lehetett az Év Sportembere a Sports Illustratednél

Archívum2008.12.02, 16:41

A tekintélyes Sports Illustrated című lap Michael Phelpset, a pekingi olimpián nyolc aranyat nyert úszósztárt választotta az Év Sportemberének.

Cseh csak váltóban indul az úszó-Eb-n

Archívum2008.11.30, 22:24

Nem indul egyéniben, csak a 4x50 méteres vegyesváltóban Cseh László a december 11. és 14. közötti rijekai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.