Cseh László

címke rss

Risztov 400, Cseh 200 vegyesen nyert Rómában

Sport2004.06.12, 21:12

Magyar szempontból jól kezdődött az olasz főváros hagyományos nemzetközi úszóversenye, amelyet a Mare Nostrum elnevezésű sorozat keretében rendeznek meg ezen a hétvégén. A viadal nyitónapján tudniillik mind Risztov Éva, mind Cseh László, a sportág jelenlegi legjobb két honi reprezentánsa első lett.

Kovács Ágnes két ezüstérmet szerzett

Sport2004.06.14, 10:49

A szombati két arany után - Risztov Éva 400, Cseh László pedig 200 m vegyesen nyert - vasárnap három ezüst jutott a magyar úszóknak a római nemzetközi versenyen. A második helyek megszerzésében ezúttal Kovács Ágnes jeleskedett, aki két számban is a dobogó második fokára állhatott fel.

Cseh 11 számban indul az úszó-ob-n

Sport2004.06.30, 18:08

Jövő héten csütörtöktől vasárnapig rendezik a Komjádi uszodában a T-Mobile országos úszóbajnokságot. Az athéni olimpia előtti utolsó hazai megméretésen - melyen többen is kiharcolhatják a várhatóan rekordlétszámú magyar ötkarikás úszócsapatba kerülést - két frontemberünk, Cseh László és Risztov Éva 11, illetve 9 számban áll rajthoz.

Phelps megjavította saját világcsúcsát

Sport2004.07.09, 10:05

Szédületes eredménnyel kezdődött a kaliforniai Long Beachben az amerikai úszók olimpiai válogatója: a 400 m vegyes döntőjében Michael Phelps 4:08.41 perccel 68 századmásodpercet javított saját, 4:09.09-es világrekordján. A 19 éves baltimore-i úszó régi csúcsát tavaly a barcelonai világbajnokságon érte el, ahol Cseh László végzett mögötte a második helyen 4:10.79-es Európa-csúccsal. A magyar bajnokság egyébként csütörtökön kezdődik a Komjádi uszodában, de Cseh a tervek szerint nem úszik 400 vegyesen, jóllehet 11 számban indul.

16 éves rekord dőlt meg az úszó ob-n

Sport2004.07.09, 20:27

A 106. magyar országos úszóbajnokság első napján nyolc számban avattak győztest. A Komjádi uszodában megdőlt egy 16 éves országos csúcs, a férfi 1500 méteres gyorsúszásé, amit Kalaus Valter még a szöuli olimpián úszott. Az új rekorder a 16 éves ajkai Kiss Gergő, aki ezzel meg is váltotta az athéni repülőjegyet, miként sokan mások, hiszen egy legalább harmincfős "mamutcsapat" utazik majd az olimpiára.

Risztov Éva már hat aranynál tart

Sport2004.07.11, 17:41

Négyszer csobbant vízbe, s négy aranyérmet nyert Risztov Éva, a magyar úszóbajnokság pénteki napján. A Bp. Spartacus kitűnősége 100 és 1500 méteres gyorson, illetve 200 pillangón sem talált legyőzőre, de a dobogó tetejére vezette a Szpari 4x200-as gyorsváltóját is. 200 méteres mellúszásban Kovács Ágnes nyert, a férfiaknál Cseh László magabiztosan diadalmaskodott 200 pillangón.

Hansen újabb világcsúcsot úszott

Sport2004.07.12, 07:24

Eddig - bármilyen hihetetlen is - nem Michael Phelps az Egyesült Államok úszóinak olimpiai válogatóján a legnagyobb sztár. Nem, mert egy 22 éves, pennsylvaniai mellúszó, Brendan Hansen vasárnap már második világcsúcsát úszta a 100 után, míg Phelps egyelőre még csak egynél tart a Long Beach-i uszodában.

Újabb két világcsúcs az amerikai úszóválogatón

Sport2004.07.13, 12:23

Immár öt világcsúcsnál tartanak az Egyesült Államok úszóinak Long Beach-i olimpiai válogatóján. Hétfőn Aaron Peirsol a 200 méteres férfi pillangóúszásban, Amanda Beard pedig a 200 méteres női mellúszásban ért el világrekordot, megjavítva az ausztrál Leisel Jones háromnapos csúcsát. Michael Phelps elszenvedte első vereségét - méghozzá Peirsoltól -, megtapasztalva, mennyire nem lesz gyerekjáték besöpörni Athénban a tervezett öt aranyat s az ezzel járó egymillió dolláros prémiumot.

Hét nap, hat csúcs az amerikai úszóválogatón

Sport2004.07.14, 08:31

Long Beachben, az amerikai úszók olimpiai válogatójának hetedik napján megszületett a hatodik világcsúcs: Ian Crocker állította fel a 100 méteres pillangóúszásban, ezzel tovább növelve a kételyeket Michael Phelps nagy dérrel-dúrral beharangozott vállalkozását illetően. Phelps ugyanis legalább hét aranyat szeretne nyerni Athénban, ám a 200 hát után a 100 pillangón is kikapott a válogatón.

Jenny Thompson negyedik olimpiáján indul

Sport2004.07.15, 08:23

Befejeződött Long Beachben az Egyesült Államok úszóinak olimpiai válogatója - de az utolsó napra már nem maradt világcsúcs. Ekként nyolc nap alatt hat világrekord dőlt meg. A szerda eseménye volt, hogy kijelölték a számonkénti olimpiai indulókat - és Michael Phelps visszamondta a 200 méteres hátúszás rajtját. Így a csodaúszó "csak" öt egyéni számban és három váltóban áll rajtkőre, hogy beállítsa vagy túlszárnyalja a legendás Mark Spitz rekordját, aki 1972-ben, Münchenben hét aranyérmet nyert.