Cseh László

címke rss

A FINA szócsűrése csak olaj lesz a tűzre Hosszú Katinkáéknál

Sport2018.11.19, 16:41

Miután a világ úszósportjának több jeles képviselője is kikelt a Nemzetközi Úszószövetség ellen, a szervezet szánalmas magyarázkodásba fogott azért, hogy miért kellett törölni a decemberben Torinóban tervezett nemzetközi versenyt, amely persze nem a FINA égisze alatt zajlott volna.

Cseh László: A FINA vezetői fordítva ülnek a lovon

Sport2018.11.16, 23:39

Hatott a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) fenyegetőzése, így nem rendezik meg az Energy for Swim 2018 elnevezésű viadalt, amelynek december 20-21-én Torino adott volna otthont. Az olasz szövetség elnöke, Paolo Barelli elmondta: azért fújták le az eseményt, mert nem szeretnék kockáztatni a sportolók pályafutását. Mint ismert, a FINA korábban kétéves eltiltással fenyegette meg azon úszókat, akik rajthoz állnak a pénzdíjas versenyen - adta hírül a Bors.

Cseh László szabadulással hangolódik a csobbanásra

Sport2018.10.23, 18:16

Október 26-án ismét megrendezik a Szabadulószobák Éjszakáját. Az országos rendezvényen több tucat szabadulószoba várja a nyomozni vágyókat egy fergeteges csapatépítő játékra. Cseh László, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, százszoros magyar bajnok úszó szeret játszani, a szabadulószobákban is rendszeresen megfordul. A bajnok egy „szabadulással" hangolt az eseményre.

Hosszú Katinka legjobb idővel jutott döntőbe a Duna Arénában

Sport2018.10.05, 14:08

Továbbra is remek teljesítményt nyújt Hosszú Katinka az úszó világkupa-sorozat budapesti állomásán: a háromszoros olimpiai bajnok a péntek délelőtti előfutamos programban 100 méter háton bizonyult a leggyorsabbnak.

Cseh Laci nem borotválja le a fejét a világkupára

Archívum2018.10.05, 09:24

Hat számban nevezett az úszó-világkupára Cseh Laci, ám a szokásától eltérően most nem borotválja le a haját. Azt is elárulta, hogy miért. 

Chad le Clos úszó Cseh Laciról nyilatkozott: videó

Life.hu2018.10.04, 13:04

Chad le Clos mindössze 20 évesen lett a 200 méteres pillangóúszás olimpiai bajnoka, Cseh Laci nagy versenyzői riválisa, aki 2014-ben az év úszója is lett. A sportoló exkluzív interjút adott a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak és elárulta, mi a véleménye a magyar versenyhelyszínről és arról is beszélt, milyen kapcsolatban van Cseh Lacival.

Pálinkával itatta, kolbásszal etette ellenfelét Cseh László

Sport2018.10.04, 08:19

Igazi magyaros vacsorával vendégelte meg otthonában barátját és ellenfelét Cseh László. Világ- és Európa-bajnok úszónk az úszó világkupa budapesti állomása előtt hívta meg magához a dél-afrikai Ched le Clost, aki szüleivel együtt látogatta meg Cseh Lászlót és feleségét. Az Origónak a riói olimpián 100 méteres pillangón Micheal Phelpsszel hármas holtversenyben ezüstérmet szerzett úszók elmondták: mindketten ettek a vacsorából, így biztos, hogy nem valamilyen titkos fegyvert vetett be Cseh László.

Hat számban indul a budapesti világkupán Hosszú Katinka

Sport2018.10.03, 14:05

Hosszú Katinka hat egyéni számban indul a FINA úszó világkupa-sorozat budapesti rövidpályás versenyén. A csütörtöktől szombatig tartó viadalon igazi vb-hangulat várható a Duna Arénában. A háromszoros olimpiai-, többszörös világ- és Európa-bajnok úszónő mellett egy másik nagy magyar közönségkedvenc, Cseh László is rajthoz áll. Az esemény sajtótájékoztatóján rajtuk kívül jelen volt a svéd Sarah Sjöström, a dél-afrikai Chad Le Clos, valamint az orosz Anton Csupkov. A Magyar Úszó Szövetség elnöke Wladár Sándor köszöntötte elsőként a világsztárokat. 

Cseh László úgy érzi, még sok van benne

Sport2018.08.10, 11:38

A rövidpályás kontinensversenyeket is beszámítva 16 év után idén először zárt érem nélküli Európa-bajnokságot Cseh László, a magyar úszósport 32 esztendős legendája. Az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó versenyző sem bosszúsnak, sem lelombozottnak, de még dacosnak sem érzi magát, úgy gondolja, hogy két évtizedes ragyogó mérlegű sportolói pályafutásába egy ilyen fiaskó még bőven belefér. De csak egy.

Verrasztó Dávid szenzációs versenyzéssel Európa-bajnok, magyar éremeső

Sport2018.08.09, 19:59

Csütörtökön este a glasgow-i úszó-Európa-bajnokságon férfi 400 méter vegyesúszásban Verrasztó Dávid 4.10.65-tel Európa-bajnok lett, a 16 éves Késely Ajna 4:03.57-es idővel korosztályos Európa-csúcsot úszott, amely az ezüstéremhez volt elég, Burián Kata 2:07.43 új egyéni csúccsal bronzérmet nyert női 200 méter háton, a férfi 100 méter pillangó döntőjében Milák Kristóf és Cseh László sem tudott dobogóra állni, a férfi 4x100-as vegyesváltó az 5., míg a női a 8. lett.