csecsemõ

címke rss

Meghalt egy csecsemõ, akit a forró autóban hagytak

Nagyvilág2020.06.30, 14:33

Teljesen megfeledkezett 11 hónapos gyerekérõl egy virginiai férfi péntek délután. A nyári kánikulában órákra a forró autóban hagyta a csecsemõt. Idegenek vették észre az autóban eszméletlenül fekvõ kislányt. Azonnal mentõt hívtak, de nem tudták megmenteni az életét.

Csecsemõk holttestét is hazavitte a pátyi halottszállító boncmester

Itthon2020.06.25, 11:50

Hatvan hordónyi emberi maradványt tárolt az udvarán R. Dénes. A halottszállító, aki boncmesterként is dolgozott az egyik fõvárosi kórház patológiáján, a házához hordta a holttesteket. Korábban felmerült a gyanú, hogy ezekkel kereskedett, de a Borsnak nyilatkozó szakértõ szerint nem úgy tárolta ezeket, hogy el lehessen adni. A lap azt is megtudta a szomszédoktól, hogy a halottszállító rendszeresen mosott fémkoporsókat a kertben, és sokszor éjjel a fészer mellé állított nagy üstnek is alágyújtott. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei test tiltott felhasználása miatt indítottak nyomozást.

Két, évekig köztünk élõ gyilkost is elfogtak a kiemelt ügyek nyomozói

Itthon2020.06.23, 13:24

Egy péteri férfi 16 évvel ezelõtt brutális kegyetlenséggel meggyilkolta az újszülött fiát, majd a holttestet elrejtette a házuktól nem messze lévõ lomtalanítási szemét közé. Tudta, hogy a hulladékot még aznap el fogják vinni. Késõbb a vecsési szeméttelepen találták meg a csecsemõ holttestét. Pár évvel késõbb egy hajléktalant gyújtottak fel Budapesten a holmijaival együtt. A férfi szinte fáklyaként égett. A kórházban még két napig életben tudták tartani, de késõbb belehalt a sérüléseibe. Ennek a két, egyébként egymással nem összefüggõ ügynek a sikeres nyomozásáról tartott sajtótájékoztatót a rendõrség.

Lomtalanításkor dobta a szemét közé újszülött gyermekét: letartóztatták a férfit

Life.hu2020.06.15, 18:48

Egy 16 évvel ezelõtt történt bûncselekmény ügyében hozott döntést hétfõn a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet - közölte a Budapest Környéki Törvényszék a honlapján.

Három autó karambolozott Békéscsaba mellett: egy csecsemõ is megsérült

Life.hu2020.06.15, 13:44

A Békéscsaba határában történõ tömegbalesetben négy embert szállítottak kórházba köztük egy két hónapos csecsemõt is. Az állapota az összes sérültnek stabil.

Áramütés miatt halt meg egy egyéves csecsemõ, az édesapját vádolják

Life.hu2020.05.31, 14:46

Szörnyû tragédia történt Nyíregyházán: meghalt egy egyéves csecsemõ, mert áramütés érte. Mint kiderült, az apja maga vezette be az áramot a lakásba, és nem a megfelelõ módon szigetelte le a vezetékeket. A férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják.

Igazi orvosi csoda a dupla szájjal született csecsemõ

Tudomány2020.05.30, 09:56

Számtalan biológiai folyamat befolyásolhatja egy embrió növekedését, és ennek a „bonyolult életcsodának" egyes részei idõnként meglepõ eredményeket produkálhatnak. És bár a terhesség ideje alatt az orvosok többször is megvizsgálják, különbözõ rendellenességekre tesztelik a babákat, mégsem tudnak minden egyes, szokatlan dologra felkészülni. Egy második száj kifejlõdése ráadásul általában nem szerepel a lehetséges variánsok között.

Átmenetileg örökbe fogadta egy koronavírusos pár újszülött gyerekét a tanárnõ

Itthon2020.05.09, 11:55

Hõssé vált az Egyesült Államokban egy tanárnõ, aki átmenetileg örökbe fogadta egy koronavírussal küzdõ pár újszülött gyermekét. A kicsivel minden rendben, a nõ pedig boldog pótmamája a csecsemõnek - írja a Bors.

A babaváró hitelesek a banki törlesztési moratórium igazi nyertesei

Gazdaság2020.04.27, 11:31

A babaváró kölcsönnel rendelkezõknek éri meg igazán a banki fizetési moratórium igénybevétele; azok az ügyfelek ugyanis, akiknek március 18-ig folyósították a babaváró kölcsönt, az elsõ öt évben nem fizetnek kamatot, tehát a fizetési stop alatt kamattartozásuk nem halmozódik fel. 

Egy 15 hónapos gyermek lett koronavírusos Hódmezõvásárhelyen

Life.hu2020.04.14, 17:30

15 hónapos gyermeknél is koronavírust diagnosztizáltak. A hódmezõvásárhelyi család többi tagja egyelõre negatív. 

Szívmûtött kisbaba küzd a koronavírussal

Life.hu2020.04.14, 11:10

A 6 hónapos kisbaba igazi csoda gyermeknek számít, hiszen a két betegsége külön-külön is életveszélyes, õ mégis mindkettõvel küzd. 

Csótányok másztak a haldokló csecsemõ pelenkájában

Life.hu2020.03.25, 11:32

Crystal Morrow és Dustin Harley, a fiatal arkansasi szülõk annyira elhanyagolták a két hónapos ikerbabáikat, hogy az egyikük éhen halt, a másikuk válságos állapotba került az intenzív osztályra.

Az anyatej molekulái védenek a véráram megfertõzõdésétõl

Tudomány2020.03.18, 13:55

Amerikai kutatók egereken végzett kísérletei szerint az anyetejben található molekulák egyike (epidermális növekedési faktor, EGF) aktiválja a bélsejtek receptorait, ezzel megakadályozza a veszélyes bélbaktériumok bejutását a véráramba, ahol szepszist, vagyis vérmérgezést idézhetnek elõ.

Elítélte a bíróság azt a nõt, aki hagyta meghalni a csecsemõjét

Itthon2020.03.06, 16:31

Egy magyarmecskei nõ mindenki elõtt titkolta a terhességét, majd az újszülött fiát hagyta meghalni. Ezek után a holttestet egy cipõsdobozban a szekrénybe tette.

Fotósnak adta ki magát a nõ, hogy babákat raboljon el

Life.hu2020.02.18, 10:55

Különös trükkel szeretett volna kisbabákat rabolni egy nõ Washingtonban.

Okospelenkát fejlesztettek ki amerikai kutatók

Tudomány2020.02.17, 12:23

Nedvességet érzékelõ okospelenkát fejlesztettek ki a Massachusettsi Mûszaki Egyetem (MIT) kutatói, akik szerint a találmány a kisbabák és az idõsek gondozását is megkönnyítheti.

Koronavírussal fertõzõdött anya újszülöttjét vizsgálták

Nagyvilág2020.02.15, 20:40

Kiengedték a kórházból azt a csecsemõt, akit egy koronavírussal fertõzött anyja szült Kínában. A vizsgálatok szerint az újszülött nem fertõzött. Az orvosok véleménye továbbra is megoszlik arról, hogy a méhen keresztül átmehet-e a betegség.

Gombafertõzésben halt meg egy csecsemõ egy seattle-i kórházban

Nagyvilág2020.02.14, 15:30

Egy hathónapos csecsemõ meghalt gombafertõzés miatt egy seattle-i kórházban. 2001 óta már több hasonló eset is volt, az áldozatok hozzátartózói beperelték a kórházat.

Barátnõje megölésével vádolnak egy férfit, akinek eltûnt gyerekét keresik

Nagyvilág2020.02.10, 20:08

A Connecticuti rendõrök gyilkosság miatt emeltek vádat a 43 éves Jose Morales ellen, aki a helyi hírek szerint halálra verte barátnõjét, a 43 éves Christine Holloway-t. A férfit emellett egyéves lánya eltûnése ügyében is gyanúsítják.

Csecsemõket morfiummal mérgezõ nõvért tartóztattak le Németországban

Nagyvilág2020.01.30, 14:54

A német rendõrség közlése alapján letartóztatták azt a nõvért, aki koraszülött csecsemõket akart megmérgezni. A nõt gyilkossági kísérlettel vádolják. A rendõrség hozzátette, hogy mind az öt csecsemõ életben van.

Öt gyerekét ölhette meg egy férfi

Nagyvilág2020.01.28, 17:58

Az 57 éves Paul Perezt azzal gyanúsítják, hogy 1992 és 2001 között megölte öt gyerekét. Egyikük holttestét már megtalálták, azonban további bizonyítékokat keresnek. A férfit õrizetbe vették, letartóztatták, és bíróság elõtt is felelnie kell.

Meghalt az a csecsemõ, aki több mint három ezrelékes véralkoholszinttel született Lengyelországban

Nagyvilág2020.01.21, 16:53

Több mint három ezrelékes véralkoholszinttel és génhibával jött világra egy újszülött Lengyelországban. Az orvosok több mint három hétig küzdöttek a csecsemõ életéért, de nem tudták õt megmenteni - jelentette be kedden a lengyel ügyészség szóvivõje Varsóban.

A csecsemõk mozgásfejlõdésérõl lesz szó a következõ egészségnapon

Tudomány2020.01.20, 13:05

A csecsemõk helyes mozgásfejlõdése lesz a fókuszban a Semmelweis Egyetem által rendezett egészségnapok következõ rendezvényén.

Megverte a kislányát, mert stresszes a gyereknevelés

Nagyvilág2020.01.16, 17:32

A bíróság több mint két évre ítélt egy új-zélandi apát, mert hónapokon keresztül bántalmazta a csecsemõjét, akinek többek között eltörtek a bordái.

4 tipp, ha babaszoba tervezésben vagy

Life.hu2019.12.27, 09:22

Egy kisbaba érkezése felhõtlen öröm és boldogság, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minden készen várja, amikor úgy dönt, itt az ideje világra jönni. A babaszoba tervezése elsõre nagy munkának tûnhet, de most pár hasznos tippel rávilágítunk, hogy egyszerûbb, mint hinnéd.

Halott csecsemõt találtak Baranyában (18+)

Life.hu2019.12.19, 14:28

Halott csecsemõt találtak Versenden. A rendõrök büntetõeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.

A tárgyalás szünetében szült a pásztói csecsemõgyilkos

Life.hu2019.12.17, 09:13

A tárgyalása szünetében szült a pásztói csecsemõgyilkos anya.

A vízben szülés ugyanolyan biztonságos, mint a hagyományos

Tudomány2019.12.11, 21:19

Egy amerikai tanulmány szerint a vízben szülés ugyanolyan biztonságos, mint a szárazon szülés.

A kecskeméti megyei kórház inkubátorában hagytak egy csecsemõt

Itthon2019.11.21, 16:25

Egészséges kislányt hagytak a Bács-Kiskun Megyei Kórház kecskeméti, központi telephelyének fõbejárata mellett található csecsemõmentõ inkubátorban csütörtök hajnalban. Az elmúlt több mint egy évtizedben õ a negyedik gyerek, akit az inkubátorban hagytak.

Emberi koponyából készült sisakot viseltek az eltemetett csecsemõk

Tudomány2019.11.20, 10:25

Körülbelül 2 100 évvel ezelõtt temethették el az a két csecsemõt, amelyek más gyerekek koponyáiból készült sisakot viseltek. A maradványokra kilenc másik temetkezési hellyel együtt találtak az Ecuador központjában fekvõ Salango településen. A régészek szerint ez az egyetlen ismert eset, amikor gyermekek koponyáját használták sisakként csecsemõk temetkezéseinél.

Iszonyú sok gyerek esik áldozatul az amúgy legyõzhetõ tudõgyulladásnak

Tudomány2019.11.12, 12:49

Minden 39. másodpercben meghal egy gyerek tüdõgyulladásban a világon. Az elmúlt évben több mint 800 ezer csecsemõ és kisgyerek halt meg a betegségben annak ellenére, hogy az gyógyítható és többnyire megelõzhetõ - olvasható egy kedden közzétett jelentésben.

Keresi a rendõrség a csecsemõjüket megölõ anyákat

Itthon2019.11.05, 07:34

Sok esetben lebuknak a csecsemõjüket hátrahagyó vagy meggyilkoló anyák, de van olyan eset is, amikor a hátrahagyott nyomok ellenére sem sikerül elõkeríteni a tettest, így a nyomozást egy idõ után felfüggeszti a rendõrség. A legbrutálisabb esetek közé tartozik, amikor valaki már a második gyerekét öli meg a szülés után.

Egy padon, parkban szült egy magyar nõ, bajba került az újszülött

Itthon2019.10.21, 11:20

Nem jutott el a kórházba a házaspár, így az anya egy parkban, egy padon hozta világra kisfiát. A szülés nem volt komplikációmentes, de szerencséjükre épp arra járt egy mentõápoló - írta az esetrõl az Országos Mentõszolgálat a Facebookon.

Hátborzongató: Élve temette el újszülött lányát az indiai férfi, de megmentették az életét!

Life.hu2019.10.17, 14:06

Egy sírásó férfi szerdán egy élve eltemetett újszülött kislányt talált Észak-Indiában. - számolt be a The Guardian.

Halálra kínozta gyermekét a rendõr- édesanyja sem mentette meg az életét

Life.hu2019.10.15, 14:20

A New Yersey-ben élõ Bannister családnak súlyos vádakkal kell szembenézniük, a hatóságok szerint ugyanis az édesapa folyamatosan bántalmazta kislányát, édesanyja pedig ahelyett, hogy segítséget kért volna, eltitkolta az igazságot.

A 20 éves cukorbeteg lány halva született újszülöttjével fotózkodott

Life.hu2019.10.03, 09:44

Egy fiatal anyuka sokkoló fotókat tett közzé Facebook oldalán, a képekkel a terhességi kockázatokra szeretné felhívni a cukorbeteg kismamák figyelmét.

Agyvérzést kapott egy öt hónapos gyerek, miután anyja földhöz vágta

Nagyvilág2019.09.30, 20:57

Gyerekbántalmazással vádolnak egy floridai nõt, aki 5 hónapos fiát többször földhöz vágta. A csecsemõ olyan súlyosan megsérült, hogy agyvérzése lett. Péntek óta a helyi kórházban ápolják, állapota még mindig kritikus.

Így táplálták az anyák a csecsemõket a bronzkorban

[origo] Gasztro2019.09.27, 12:59

Elõször találtak régészeti bizonyítékokat arra, hogy már több mint 3000 éve állatok tejét itatták a csecsemõkkel.

11 másodperceként meghal egy csecsemõ vagy egy terhes nõ a világon

Tudomány2019.09.20, 16:04

A jobb egészségügyi ellátásoknak köszönhetõen soha ilyen jók nem voltak még a mutatók a gyermek- és anyai halálozások tekintetében, ám még mindig 11 másodpercenként meghal egy csecsemõ vagy egy várandós nõ valahol a világban - derült ki az ENSZ csütörtökön közzétett adataiból.

Más a bélflórájuk a császármetszéssel született csecsemõknek

Tudomány2019.09.19, 14:06

Jelentõsen eltér a bélflórájuk a természetes úton és a császármetszéssel született csecsemõknek - állapította meg egy nagy létszámú kutatás, melyben csecsemõk székletmintáit elemezték.

Meghalt egy csecsemõ Szumátrán az erdõtüzek okozta légszennyezettség miatt

Nagyvilág2019.09.17, 11:02

Meghalt egy csecsemõ az indonéziai Szumátrán az erdõtüzek okozta légszennyezettség miatt, a szomszédos Malajziában pedig a levegõ szennyezettsége meghaladta az egészségügyi határértéket - jelentették helyi hatóságok kedden.

Tudja-e, miért nem könnyezik és izzad az újszülött?

Tudomány2019.09.16, 16:03

Az újszülött világrajövetelének körülményeit mindenki jól ismeri – ha erõsen bömböl a baba, nagy valószínûséggel megnyugodhatunk, minden rendben van. Ha közelebbrõl megnézzük a csöppséget, feltûnhet, hogy hiába sír, könnycseppeket nem látunk legördülni az arcán. Hogyan lehetséges ez?

Minimalizáld a babakelengye költségeit - Mutatjuk miként!

Archívum2019.09.14, 18:03

A babavárás csodás idõszakát gyakran beárnyékolják azok a kötelezõnek mondott kiadások, melyek sokak szerint elengedhetetlenek, ha jó szülõként akarod fogadni a kisbabádat. Most segítünk, hogy spórolhass, méghozzá anélkül, hogy újszülött gyermeked ennek kárát látná.

Saját kertjében ásta el kisbabáját egy nõ Romániában

Archívum2019.09.10, 15:31

Szörnyû tragédia rázta meg a romániai Kisõszit: egy nõ elásta kisbabáját.

Halálra rázta kisbabáját egy tini anyuka, mert nem volt érett az anyaságra

Nagyvilág2019.09.09, 20:58

Megölte négy hónapos csecsemõjét egy tini anyuka, mert máshogy képzelte el az anyaságot, mint amilyen a valóságban. Ügyvédje próbálja megóvni az életfogytiglani börtöntõl, arra hivatkozva, hogy neki is nehéz gyerekkora volt.

Közel egymillió forintért akarta eladni csecsemõjét egy Szilágy megyei nõ

Nagyvilág2019.09.06, 16:04

Tizenötezer lejért, mintegy egymillió forintért próbálta meg eladni kéthónapos csecsemõjét egy Szilágy megyei nõ. Az ügy a román Szervezett Bûnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatósághoz (DIICOT) került, amely õrizetbe vette a nõt, de a gyermeket megvásárolni szándékozó férfit is - írja a Maszol.ro portál.

Szellemeket rögzítettek a kamerás bébiõrök - Videók (18+)

Archívum2019.09.05, 08:42

Többen gondolják úgy, hogy a gyermekekre õrangyalok vigyáznak, akik idõnként megjelennek a róluk készült képeken, videofelvételeken is. Mások hisznek a szellemek kapcsolat-felvételi szándékában és nem mellékesen tudásában is, ami gyakran egy kisgyermek közvetlen környezetében történik meg. Te hiszel a természetfeletti létezésében? A válaszodtól függetlenül fog a hideg futkosni a hátadon a következõ videók láttán.