Csath Magdolna

címke rss

Varga Mihály: A versenyképesség a gazdaságpolitika központi kérdése

Gazdaság2022.05.13, 14:03

A versenyképesség a gazdaságpolitika egyik központi kérdése, ugyanakkor a helyes út kijelölése, és főképp az úton maradás a folyamatosan változó világgazdasági helyzetben nehéz feladat - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, Csath Magdolna Versenyképességi mozaik című könyvének bemutatóján. Hangsúlyozta, hogy erre csak akkor van esély, ha a hosszabb távon követett gazdaságpolitika szilárd elvekre épül, amelyektől a válsághelyzetekben sem szabad eltérni.

Magyarország a járvány után is vonzó termelési és befektetési célpont marad

Gazdaság2020.06.23, 13:16

A magyar gazdaság erős alapjai továbbra is jelentős mozgásteret biztosítanak a kormány válságkezelő intézkedéseihez - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak a járványhelyzetet követő első ülése után. Mint fogalmazott: a korábbi évek dinamikus növekedésének is köszönhetően jut elegendő forrás a gazdaság újraindításához.

Jó a magyar teljesítmény a V4-en belül

Gazdaság2020.06.17, 07:33

Az IMD idei versenyképességi rangsorát Szingapúr vezeti, az első tíz helyen csak három EU-s ország található. Magyarország pozíciója nem változott az előző évhez képest.

Uniós összehasonlításban is jó a magyar ipari termelés növekedése

Gazdaság2020.02.09, 11:25

Európai uniós összehasonlításban is jó a magyar ipari termelés tavalyi öt százalék feletti éves növekedése - mondta Csath Magdolna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Magyarországon minden makrogazdasági mutató kedvezően alakult 2019-ben

Gazdaság2020.01.03, 14:27

Minden makrogazdasági mutató kedvezően alakult Magyarországon 2019-ben – idézi a vg.hu Csath Magdolna közgazdászt.

Kiegyenlített fejlődés volt a magyar gazdaságban a harmadik negyedévben

Gazdaság2019.11.17, 12:26

Kiegyenlített növekedés volt a magyar gazdaságban a harmadik negyedévben a GDP-t adó ágazatok között - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Az összes makrogazdasági mutató jól alakult 2018-ban

Gazdaság2019.01.02, 11:08

Az összes makro mutató jól alakult 2018-ban – mondta Csath Magdolna közgazdász a 2018-as év magyarországi gazdasági teljesítményét értékelve.

Előző
  • 1
Következő