Császár

címke rss

Egy bizarr, vérfoltos leplet is elárvereznek, ami Napóleonhoz köthető

Tudomány2021.05.02, 12:50

Bonaparte Napóleon személyéhez köthető tárgyakból, köztük egy, a DNS-ét is tartalmazó véres lepelből rendeznek árverést Párizsban május 5-én, a francia császár halálának 200. évfordulóján. Az árverésre kerülő tárgyak közül sok Longwood House-ból, Napóleon utolsó lakóhelyéről származik.

Tudja-e, hogy összesen hány francia forradalom történt?

Tudomány2021.01.19, 12:32

Hány forradalom volt Franciaországban? Úgy tűnik, hogy erre a kérdésre gyorsan és egyszerűen lehet válaszolni. Így van, három: az 1789-es, az 1830-as és 1848-as eseménysorozatok. Ám mint minden történelmi dolog esetében, itt is találkozhatunk egy hosszabb és összetettebb válasszal. Lássuk!

Szívta is és árulta is a marihuánát

Itthon2019.11.22, 10:44

Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat három férfi ellen, akik közül az egyik kisbéri lakos közel egy éven át havonta vásárolt marihuánát, amit nemcsak fogyasztott, el is adott belőle egészen az elfogása napjáig.

Két nap múlva koronázzák meg Japán új császárát

Tudomány2019.10.20, 16:01

Október 22-en tartják az új japán császár, Naruhito koronázási ceremóniáját, aki az 1989 és 2019 között uralkodó Akihito császár legidősebb fia - mondta a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomáciai tanszék tanársegédje, Bartók András vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Babonás félelmekkel küzdött, és nem érezte saját szívverését Napóleon

Tudomány2019.08.15, 20:42

A hadvezetés máig egyik legnagyobb ikonja több győztes csatát vívott meg, mint Nagy Sándor és Julius Cesar együttvéve, a legtöbben mégis az utolsó kettő, Waterloo és Lipcse révén emlékeznek rá. Bonaparte Napóleon méltán érdemelte ki a történelem egyik leghíresebb hódítója címet. A francia tábornok, hadvezér és a saját magát megkoronázó császár pontosan kétszázötven éve, 1769. augusztus 15-én született. Az évforduló alkalmából összegyűjtöttünk néhány kevésbé ismert érdekes tényt a világtörténelemi hírű korzikai-francia hadvezérről.

Lendületben marad a magyar gazdaság

Gazdaság2019.05.06, 11:26

A magyar kormány benyújtotta konvergenciaprogramját az Európai Uniónak, ami alapján a magyar gazdasági teljesítmény továbbra is minden évben jelentősen bővül, ami az ország makrogazdasági mutatóinak további javulását is magával hozza. Ezen a héten derült ki, hogy az OTP újabb, ezúttal szlovén bankot vásárolt, de a MOL-tól is fontos információk érkeztek, miközben Japában új császár ült a trónra. Az MNB és a Magyar Bankszövetség a változó kamatozású devizahiteleseket megszólítva kezd tájékoztatókampányba, miközben a csehek bejelentették, egy eddigi tabut ledöntve megadóztatják a Facebookot. Ez történt a héten a gazdaságban.

Új korszak kezdődik a világ egyetlen császárságában

Gazdaság2019.05.01, 19:46

Május 1-től új császára van Japánnak, miután április 30-án Akihito császár hivatalosan is leköszönt a Krizantém trónról, és átadta helyét 59 éves fiának, Naruhitónak. A világ legrégebbi, folyamatosan hatalmon lévő császári dinasztiájának 125. tagja mondott le az uralkodás jogáról, ezzel új korszak nyitányát hozva el Japánban, úgy, hogy Akihito 30 évnyi uralkodása alatt is rengeteg minden megváltozott. Az Origo összeállításában bemutatja, hova jutott Japán gazdasága, amíg a rendkívüli népszerűségnek örvendő Akihito és felesége képviselte a nemzeti egységet, és voltak a szigetország szimbolikus vezetői.

A japán császári pár megkezdte az uralkodóváltáshoz kapcsolódó rítusok elvégzését

Nagyvilág2019.04.17, 09:58

Akihito japán császár és Micsiko császárné megkezdte szerdán az április végére tervezett uralkodóváltáshoz kapcsolódó rítusok elvégzését.