Császár Mihály

címke rss

Nyomoznak az egykori csepeli rendőrkapitány lakásvásárlása miatt

A Pest megyei rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozni kezdett az egykori csepeli rendőrkapitány lakásvásárlása ügyében. Császár először bérelt egy csillagtelepi lakást a csepeli önkormányzattól, majd meg is vásárolta azt 3 millió forintért. Az ingatlan két hónappal az után került a nevére, hogy leváltották a csepeli rendőrkapitányság éléről.

3 millióért vette csepeli lakását az egykori rendőrkapitány

Itthon2010.04.01, 17:40

Csillagtelepi lakást bérelt a csepeli önkormányzattól, majd leváltása után meg is vásárolta azt Császár Mihály, Csepel korábbi rendőrkapitánya. Helyi fideszes önkormányzati képviselők az előző héten kérdéseket tettek fel a polgármesternek az ingatlan eladásáról, de hivatalos választ egyelőre nem kaptak. A Csepeli Vagyonkezelő Zrt. csütörtökön az [origo]-val közölte: a lakás vételára 3 millió 3 ezer forint volt. Császár állítja: azon az úton kérelmezte a lakás bérlését, majd megvásárlását az önkormányztattól, amelyen bárki megteheti ezt. A korábbi rendőrkapitány sérelmezi, hogy lakásával foglalkozik a sajtó, szerinte ez magánügy.

"Tartottam ettől az iskolától" - interjú Császár Mihály egykori csepeli rendőrkapitánnyal

Itthon2010.04.01, 17:49

Ártatlannak vallja magát a csepeli kettős gyilkossággal összefüggésben indult bűnpártolási ügyben Császár Mihály egykori csepeli rendőrkapitány. Császár szerint a meggyilkolt intézményvezető, Takács József már halála előtt hónapokkal panaszkodott arra, hogy az egyik későbbi gyanúsított, Deme Gábor "elrontja az iskolát", de azt állítja: feljelentést csak a gyilkosság délelőttjén emlegetett először Takács. A gyilkosság előtt egy hónappal történt egy másik bűncselekmény is a csepeli iskolában: betörtek Takács irodjába - erősítette meg az [origo] információját Császár, aki szerint a BRFK ezt az ügyet együtt vizsgálja a Deme ellen gazdassági ...

Már emlékszik a feljelentésre a korábbi csepeli rendőrkapitány

Itthon2010.03.31, 07:27

Valóban járt nála és beszélt a tervezett feljelentésről a csepeli kettős gyilkosság egyik áldozata - ismerte el Császár Mihály korábbi csepeli rendőrkapitány a Népszabadságnak adott interjújában. Császár korábban a Tv2 műsorában még tagadta hogy feljelentésről beszélt volna a későbbi áldozattal, a Népszabadságnak már azt mondta: már a gyilkosság napján elmondta a nyomozóknak, hogy a későbbi áldozat fel akarta jelenteni az egyik gyanúsítottat.

Csöbörből vödörbe került a kettős gyilkosság miatt vizsgált egykori rendőrkapitány

Itthon2010.03.25, 12:43

Alighogy tisztázták a leváltásához vezető, hivatal visszaélés miatt indult büntetőügyben Császár Mihály korábbi csepeli rendőrkapitányt, máris újabb, őt érintő vizsgálat folyik a rendőrségen a csepeli kettős gyilkosság előzményeiről. Császárt bizonyítottság hiányában mentette fel jogerősen a Fővárosi Bíróság. Ő maga leváltása után az ártatlanságát hangoztatta, és arról beszélt, szeretne majd újra rendőrként dolgozni. Később mégis meggondolta magát: nyugdíjba vonult a rendőrségtől, és elszegődött egy magánnyomozó céghez tanácsadónak.

Leváltották a csepeli rendőrkapitányt

Itthon2009.03.24, 12:02

Visszavonta a csepeli rendőrkapitány, Császár Mihály vezetői megbízását a budapesti rendőrfőkapitány. Császárt március 12-én váltották le, azon a napon, amikor hivatali visszaélés gyanúsítottjaként hallgatta ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A gyanú szerint a csepeli rendőrkapitány egy, az ismerőseinél tartott házkutatás ügyében próbált közbenjárni egy másik kapitányságon.

Előző
  • 1
Következő