Csányi Sándor

címke rss

Csányi nem hagyja annyiban, büntetést vár a Puskás-Vidin történt balhé után

Sport2018.10.02, 11:29

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke megfellebbezte a független fegyelmi bizottság (FEB) elsõ fokú döntését, melyet a testület az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában lejátszott Puskás Akadémia-Mol Vidi FC mérkõzés után történt rendbontás ügyében múlt kedden hozott.

Az OTP Bank idei eredménye elérheti az 1 milliárd eurót

Gazdaság2018.09.20, 15:41

A Budapesti Értéktõzsde harmadik alkalommal készítette el partnereivel a BÉT50 – ötven hazai vállalat sikertörténete címû kiadványt, amelynek célja, hogy konkrét példákon keresztül szemléltesse a hazai vállalkozásokban rejlõ potenciált. A korábbi évek gyakorlatával összhangban a kiadványt idén is szeptember 20-án, a BÉT50 – középvállalatok csúcstalálkozója konferencián mutatták be, amelyet az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor nyitott meg.

Itt vannak azok, akik Leekenst az MLSZ nyakára hozták

Sport2018.09.12, 18:41

A Görögország ellen aratott 2-1-es Nemzetei Ligája-diadal után Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke magára vállalta a felelõsséget Georges Leekens szerzõdtetésének ügyében. A teljesen alkalmatlan belga szövetségi kapitánnyal több mint fél évet vesztett a magyar válogatott és az MLSZ, most az olasz Marco Rossi és a csapat igyekszik eltakarítani a Leekens által itt hagyott romokat. Nem is akárhogyan, mert a kedd esti meccsen olyan futballt láttunk a magyaroktól, amelyet a Leekens-éra alatt sohasem.

Leekens szerint elindultak a helyes úton, csak Csányi lehetetlent kért

Sport2018.08.20, 18:36

Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott közelmúltban leváltott szövetségi kapitánya a Het Laatste Nieuwsnak elmondta, szerinte munkássága idején a nemzeti csapat elindult a helyes úton, a Csányi Sándor vezette MLSZ viszont lehetetlent kért tõle.

A FIFA elnöke is megemlékezett Szepesi Györgyrõl

Sport2018.07.31, 13:16

Csányi Sándornak küldött gyászlevelében emlékezett meg a múlt szerdán elhunyt Szepesi Györgyrõl Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.

Csányi Sándor már nem a Thália Színház mûvészeti vezetõje

Archívum2018.06.11, 19:05

A 2018/2019-es évadtól a Thália Színház mûvészeti vezetését Csányi Sándortól Schell Judit veszi át.

Csányi Sándor: a klubfutball miatt hiányoznak a válogatott eredményei

Sport2018.04.27, 14:35

Nem a válogatott, hanem a klubok feladata a játékosok mentális és fizikai felkészítése - jelentette ki Csányi Sándor elnök a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) éves közgyûlésén, s az azt követõ sajtótájékoztatón, pénteken Telkiben.

Az OTP több bankot is felvásárolhat a jövõben

Gazdaság2018.04.27, 11:31

Az organikus növekedés mellett az OTP az akvizícóval kíván bõvülni, a következõ 1-2 évben akár 5-6 bankot is vásárolhat a régióban – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az Inforádió Aréna címû mûsorában.

Szegeden a focit is a kézilabda szintjére emelnék

Sport2018.04.09, 20:13

Letették hétfõn a Szegedi Ifjúsági Centrum alapkövét. A létesítmény sportpályáknak, szabadtéri színpadoknak, rendezvénycsarnoknak és játszótereknek ad majd helyet.

Csányi Sándor átalakítaná az utánpótlás támogatását

Sport2018.03.06, 10:03

Csányi Sándor szerint át kell alakítani a magyar futball utánpótlásképzésének támogatását. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, akit múlt héten megválasztottak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökévé, a Világgazdaságnak adott interjút.

Csányi Sándor lett a FIFA alelnöke

Sport2018.02.26, 13:15

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetõjét választották a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökévé a kontinentális szervezet (UEFA) Pozsonyban zajló kongresszusán.

Csányi Sándor kitörne az örök sármõr szerepébõl

Kultúra2018.02.02, 17:34

Szerepálmokról és szerepskatulyákról is szó lesz a most vasárnapi Sláger Téma, miben Csányi Sándorral beszélget Kalmár Tibor.

Szerbiában terjeszkedik az OTP Bank

Gazdaság2017.12.11, 15:22

Fontos bejelentést tett Újvidéken Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Több pénzintézetet is szeretne megvásárolni a magyar bank, az integráció 2019-ben érhet véget.

Premierajándék - egy darab, amit nem bírsz ki nevetés nélkül

Life.hu2018.02.12, 12:18

A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezõje címû vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin nevetsz, és amin õk nevetnek – és ami a jelenlévõ rendezõt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja. A darab egyik próbáján jártunk.

Kubatov: Az MLSZ ítélete a pártállami idõket idézi

Sport2017.12.02, 10:21

Magam is reménykedtem abban, hogy a másodfokú döntés során értékelik azt a munkát és erõfeszítést, amit a Ferencváros a biztonság terén elért az elmúlt években, visszaszorítottuk a rasszista, kirekesztõ megnyilvánulásokat, és a megszüntettük – ettõl az esettõl eltekintve - a stadionunkban az erõszak minden fajtáját - mondta Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke az Origónak adott interjújában annak kapcsán, hogy az MLSZ fellebbviteli bizottsága súlyosbította a Ferencváros–Debrecen-mérkõzés szünetében történtek miatt az elsõfokú ítéletét. Kubatov közölte, szó sincs arról hogy kétségbe vonnák a büntetés jogosságát, hanem annak a mértékétt, ...

Csányi Sándor: A klubfutball fejlõdése lassabb, mint vártam

Sport2017.11.07, 18:10

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a Portfoliónak adott interjúban elmondta, hogy a magyar a klubfutballt korántsem tartja sikertelennek, bár a fejlõdés valóban lassan, mint ahogy azt várta.

Dárdai Pál: Leekens kinevezése az MLSZ logikus döntése volt

Sport2017.10.31, 08:16

"Logikus döntésnek tartom a kinevezését" - mondta Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak az új szövetségi kapitány, Georges Leekens kinevezésérõl. A Hertha BSC vezetõedzõje szerint a rutinos szakembertõl tanulhatnak a fiatalabb trénerek és a játékosok is egyaránt, de elmondta a véleményét a mostani helyzetrõl és Bernd Storckról is.

Georges Leekens a fociválogatott szövetségi kapitánya

Sport2017.10.30, 15:09

A 68 éves belga Georges Leekens lett a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - jelentette be az MLSZ. A szakember Telkiben tart sajtótájékoztatót, amelyet az Origo élõben közvetítette.

Csányi Sándor fontos bejelentésre készül

Sport2017.10.30, 11:50

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke hétfõn délután 14 órakor fontos személyi kérdést érintõ témában fog sajtótájékoztatót tartani.

Az MLSZ szövetségi kapitányt keres, mi számba vettük a jelölteket

Sport2017.10.18, 17:29

A kedden közös megegyezéssel távozó sportigazgató és szövetségi kapitány, Bernd Storck után maradt ûrben, vagy inkább mikrokozmoszban újabb ûrhajós keresésébe kezd az MLSZ. A kozmonauta feladata lesz a semmiben keringõ magyar válogatott pályára állítása, hogy a nemzeti csapat ott legyen a 2020-as, részben budapesti rendezésû Európa-bajnokságon. Mi jön most, ki nyer, ha nem is ma, de a közeljövõben? Elemzés.

Õ lehet az ideiglenes szövetségi kapitány

Sport2017.10.17, 21:39

Ahogy azt megírtuk, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és Bernd Storck közös megegyezéssel szerzõdést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott. Mivel a közlejövõben Luxemburg, majd Costa Rica ellen lép pályára a válogatott, az MLSZ-t sürgeti az idõ, így Szélesi Zoltán lehet az ideiglenes kapitány.

Csányi: Storck nem tudott élni a második eséllyel

Sport2017.10.17, 20:27

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének keddi ülésén a testület elfogadta azt a közös megegyezéssel megszületett megállapodást, amelynek következtében Bernd Storck távozik a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói pozíciójából. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az elnökség ülése után adott terjedelmes interjút a szövetség honlapjának.

Bernd Storck közös megegyezéssel távozott

Sport2017.10.17, 21:13

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és Bernd Storck közös megegyezéssel szerzõdést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.

Az MLSZ jövõ kedden dönt Bernd Storck sorsáról

Sport2017.10.11, 19:54

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) jövõ hét kedden értékeli a világbajnoki selejtezõsorozatot, amelyet a Feröer-szigetek 1-0-ás legyõzésével a harmadik helyen zárt Bernd Storck együttese.

Csányi Sándor új vizsgálatot rendelt el a bíróhalál ügyében

Sport2017.08.08, 21:13

2017. augusztus 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Komlósi Lajos amatõr futballbíró, miközben a játékvezetõk számára elõírt teszteken vett részt. Az esetet kivizsgálta a Felügyelõ Bizottság, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor nem fogadott el.

Bernd Storck válogatottja kirakat, nem próbafülke

Sport2017.06.17, 08:53

Bõven akadtak szégyenletes vereségei a magyar válogatottnak az elmúlt harminc évben, és most már a korábban agyondicsért Bernd Storck neve mellett is ott ékeskedik egy történelmi zakó. Ennek ellenére maradhatott az összes pozíciójában, amit aposztrofálhatunk racionális döntésnek, és úgy is: az MLSZ nem adja fel egykönnyen a német vonalat, ha már nyakig benne van. De mit jelent ez a magyar futball jövõjére nézve? Koppányi Gergely elemzése.

Bernd Storck 25 milliót hagyott az MLSZ zsebében

Sport2017.06.16, 09:50

Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor elmondta, hogy mennyibe került volna elküldeni Bernd Storck szövetségi kapitányt az Andorra elleni vereség után.

Bernd Storck kapott egy második esélyt az MLSZ-tõl

Sport2017.06.16, 07:34

Bernd Storck marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - jelentette be Csányi Sándor az M4 Sporton. A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke elárulta, hogy a német szakember felajánlotta a lemondását, de õ arra kérte, hogy ezt ne kommunikálja a sajtónak. Storcknak többet kell majd egyeztetnie a klubedzõkkel. Korhut Mihály, a válogatott védõje örömét fejezte ki az MLSZ döntése után. Bernd Storck azt mondta, hogy örül az MLSZ döntésének, és össze fogják szedni magukat.

Orbán Viktor: Az MLSZ bölcs döntésében van minden reményünk

Sport2017.06.12, 15:49

A miniszterelnök szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetésének kell megtalálnia a megoldást arra a helyzetre, amely az Andorrától elszenvedett vereség után a sportágban kialakult. Orbán Viktor a Parlamentben beszélt errõl az õt kérdezõ újságíróknak.

Bernd Storck: A Mount Everestrõl a Mariana-árokig

Sport2017.06.12, 07:32

Bár a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és az MLSZ sportigazgatója, Bernd Storck csak 2015 márciusában érkezett Magyarországra, a magyar futballal való kapcsolata sokkal régebbre nyúlik vissza. A 2016 nyarán még ünnepelt szakember most olyan helyzetbe kormányozta magát, ahonnan nagyon nehéz lesz kitolatnia. Az Andorra elleni vereség óta eltelt két nap, egyelõre azonban semmi jel nem mutat arra, hogy a szövetségi kapitány belebukna ebbe a mérkõzésbe. Igaz, a kapitányi posztot akár át is adhatja, miközben az MLSZ-ben betöltött sportigazgatói munkáját tovább folytathatja. Az MLSZ elnöksége mindenesetre ezen a héten hallggatja ...

Csányi elmondta, miért volt a 2016-os év sikeresebb, mint az elõzõ

Sport2017.05.16, 13:07

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a szervezet keddi, éves közgyûlésén azt mondta, a 2016-os esztendõ sikeresebb volt, mint az elõzõ.

Csányi Sándor bekerült a FIFA tanácsába

Sport2017.04.05, 15:40

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán.

Csányi: Kelet-Európában venne bankokat az OTP

Gazdaság2017.03.21, 18:17

Interjút adott a Reutersnek és a Bloombergnek Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Ebben elárulta, hogy több kelet-európai bank megvásárlásának lehetõségét is vizsgálják. 

FIFA: Csányiék hárman maradtak

Sport2017.03.13, 21:17

Az izlandi Geir Thorsteinsson visszalépett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tanácsába való jelölésétõl, így az európai szövetség április 5-i választásán már csak három pályázó maradt, köztük a magyar szövetség elnöke, Csányi Sándor.

Kubatov Gábor: Már nincs meg a csibészbecsület az ultráknál

Sport2017.03.03, 09:35

A Ferencváros elnöki tisztét hat éve betöltõ Kubatov Gábor szerint soha többet nem fordulhat elõ olyan eset, amikor a labdarúgócsapat szurkolói megállítanak egy edzést, és számon kérik a játékosokat. Az elnök azt mondta az Origónak, hogy a Fradinál mind pénzügyi, mind szakmai kérdésekben átlátható és tiszta viszonyok uralkodnak, miközben az egyesület pénzügyileg is biztos lábakon áll. A hat év legcsodálatosabb pillanata – a labdarúgók sikerei mellett – a nõi kézilabdacsapat két évvel ezelõtti bajnoki gyõzelme volt a Gyõr ellen, a legnagyobb pofon pedig az albán bajnokság második helyezettje, a Partizani Tirana elleni BL-kiesés tavally ...

Csányi Sándor szovjet munkatáborban lesz fülig szerelmes

Film2017.02.03, 23:03

November végén írtuk meg, hogy a Félvilág és A berni követ rendezõje végre elkezdheti csinálni elsõ mozifilmjét Apró mesék címmel, de pár hete kiderült, hogy Szász Attila ez elõtt leforgat még egy második világháborús, szovjet munkatáboros filmet. Ez lesz az Örök tél, amelynek a részleteirõl a produkció által szervezett, péntek délelõtti sajtótájékoztatón hullott le a lepel. Szóba került a film rendhagyó finanszírozása, beszélgettünk a többéves kihagyás után visszatérõ Csányi Sándorral, és az alkotók arra is kitértek, lehet-e még újat mutatni a lágerfilmes témakörben a Saul fia után.

Mire készül Csányi Sándor ezzel a sok menõ nõvel?

Film2017.01.26, 17:16

Kedden délután, miközben a fél ország a Mindenki címû magyar kisfilm Oscar-jelölését ünnepelte, egy titokzatos plakát bukkant fel az interneten. A poszter a Félvilágot és A berni követet jegyzõ Szász Attila-Köbli Norbert páros Örök tél címû új filmjét hirdeti, amiben öt menõ fiatal színésznõ mellett Csányi Sándor is szerepelni fog. Mostanáig egy szót sem hallottunk errõl a projektrõl, az alkotók némaságba burkolóznak, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy vad találgatásba kezdjünk.

Kubatov Gábor szerint tarthatatlan, hogy nem bírálhatók a játékvezetõk – törvényt módosítana

Sport2017.01.20, 19:50

Ha szükséges és lehetséges, akkor országgyûlési képviselõként akár a sporttörvény módosítását is javasolni fogja a játékvezetés bírálhatósága védelmében – tájékoztatta az MTI-t Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

FIFA-tagságra pályázik Csányi Sándor

Archívum2017.01.11, 21:30

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség  elnöke szerdán bejelentette, hogy pályázik a nemzetközi szövetség tanácsában megüresedõ négy hely egyikére.

Csányi: Nagyon jó évet zárt a magyar labdarúgás

Sport2016.11.25, 16:58

Nagyon jó évet zárt a magyar labdarúgás a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor szerint.

Csányi erõs válogatottat akar a budapesti foci-Eb-re

Sport2016.11.16, 17:14

Szerdán délután bemutatták a 2020-as, tizenhárom helyszínen rendezendõ labdarúgó Európa-bajnokság budapesti logóját. Az eseményen az UEFA elnöke, a szlovén Aleksander Ceferin elárulta, hogy az ükapja magyar, ezért nagyon örül, hogy Budapest is a rendezõk között lesz. Csányi Sándor szeretné, ha a válogatott ott lehetne, és helytállna négy év múlva az Eb-n.

Végre! Feleségével együtt jelent meg Csányi Sándor színész – fotó

Life.hu2016.11.15, 11:53

Évek óta együtt van Csányi Sándor és Tenki Réka színésznõ, de gyakorlatilag sosem jelennek meg együtt a nyilvánosság elõtt. Most azonban kivételt tettek!

Az MLSZ elnöke még mindig dollármilliárdos

Gazdaság2016.11.03, 11:17

Továbbra is Csányi Sándor a leggazdagabb magyar, de vagyona csökkent tavalyhoz képest, derült ki a Forbes legfrissebb listájából. Az élbolyban nem történt jelentõs változás, és a magazin szerint továbbra is jól megy a kormányközeli nagyvállalkozóknak.

Csányi Sándor: Még jó helyzetben van a magyar mezõgazdaság

Gazdaság2016.10.26, 11:13

Bár a magyar mezõgazdaság jelenleg még kedvezõ helyzetben van, a világ más országaihoz hasonlóan elengedhetetlen a költségek csökkentése, a hatékonyság növelése, vagyis a precíziós gazdálkodásra való áttérés, mondta Csányi Sándor egy OTP-s agrárrendezvényen. A bank elnök-vezérigazgatója szerint a kedvezõ körülmények ellenére a hazai élelmiszeripar nemzetközi összehasonlításban még mindig komoly lemaradással küzd.

Bejelentették a Prima Primissima-díj 2016-os jelöltjeit

Itthon2016.09.14, 08:44

Bejelentették a Prima Primissima-díj 2016-os jelöltjeit. A díj tíz kategóriájának 30 jelöltje összesen 250 millió forintot kap - azaz a jelöltek fejenként 5 millió forinttal, a gyõztesek pedig 15 millióval lesznek gazdagabbak a magas erkölcsi elismerés mellett. 

Csányi Sándor: Magyarország jó úton halad

Gazdaság2016.09.08, 15:20

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint a magyar gazdaság jó úton halad, javulnak a makromutatók, azt azonban még nehéz megítélni, hogy 2020-ban be lehet-e vezetni az eurót. Csányi Sándor az MTI-nek és az Inforádiónak adott nyilatkozatában beszélt az uniós gazdasági kilátásokról és az OTP akvizíciós terveirõl is, leszögezve, hogy a Budapest Bank megvásárlása nem tartozik ezek közé.

Díszdoktorrá avatták Csányi Sándort

Itthon2016.09.08, 10:12

Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját szerdán díszdoktorrá avatták a McDaniel College Budapest Campus évnyitóján.

Csányi: Minden körülmények között Storck marad a szövetségi kapitány

Sport2016.07.16, 23:29

Csányi Sándor az Eb-szereplés kapcsán elmondta, hogy azért volt büszke a csapatra, mert végig bátran játszott. Az UEFA-tól kapott pénzt teljes egészében az utánpótlásra fordítják, ahol az edzõk felkészültségével van a legnagyobb gond. Az MLSZ tett ajánlásokat a közönség becsalogatására, és bármi is legyen a vb-selejtezõk végeredménye, biztos, hogy Bernd Storck marad a szövetségi kapitány.

Csányi Sándor és felesége közösen forgat

Tévé2016.06.25, 08:39

A Csak színház és más semmi második évadjában több új arc is csatlakozik a már ismert karakterekhez, többek közt Tenki Réka is kapott szerepet a folytatásban.

Csányi megvédi az alaptalanul lefasisztázott szurkolókat

Sport2016.06.21, 20:18

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a szövetség honlapján reagált arra, hogy az UEFA összesen 85 ezer eurós (kb. 27 millió forint) bírságot szabott ki az MLSZ-re az Ausztria és az Izland elleni meccsen történt rendbontásért és pirotechnika-használatért. 

Csányi elárulta, ki lett volna a kapitány Pintér helyett

Sport2016.06.10, 21:16

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az M4-nek adott hosszabb interjúban beszélt arról, hogy elnöklése alatt milyen lépcsõfokok vezettek odáig, hogy a válogatott kijutott az Európa-bajnokságra, és milyen további eszközei vannak a magyar foci fellendítésére.

Csányi szemet vetett a Tescóra

Gazdaság2016.05.26, 09:14

Az OTP-nek és vezetõjének, Csányi Sándornak az érdeklõdését is felkeltette, hogy a brit Tesco a visegrádi négyek területén mûködõ Tesco Európát megfelelõ áron eladná egy tõkeerõs befektetõnek, de a lengyel reakciótól tartó Orbán Viktor kérésére elállt ettõl.

Csányi hatmilliárd forintot költött Mol-kötvényre

Gazdaság2016.04.30, 22:06

Több mint 20 millió euró (nagyjából hatmilliárd forint) össznévértékû, a Mol Nyrt. által kibocsátott eurókötvény került Csányi Sándor, a Mol Nyrt. igazgatóságának alelnökének közvetett és közvetlen tulajdonába - olvasható a Budapesti Értéktõzsde honlapján.

Oroszországban vehet bankot az OTP

Gazdaság2016.04.15, 19:28

Az OTP Bank vezetése nem gondolkodik magyarországi bankvásárláson, inkább a régiós lehetõségeket keresi, mondta Csányi Sándor. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a közgyûlés után elmondta, hogy a bank idén, esetleg jövõre Oroszországban hajthat végre akvizíciót.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Hámori Gabriella

Film2016.04.09, 07:51

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzõink pszichoszexuális fejlõdésében. Volt idõ, amikor õ volt a magyar Bridget Jones, de Hámori Gabriella már régen túllépett ezen: poplemezt adott ki, szerencsét próbált Amerikában, ha nagyobb szerencséje van, lehetett volna Tom Cruise partnere a legújabb Mission: Impossible-filmben. A légies finomságú, huncut mosolyú színésznõ elõször egy tükör elõtt vetkõzött le, és méregette szépséges testét, késõbb felbátorodott, és egy brazil férfit kért arra, hogy büntesse meg végtelenül.

Két éven belül bajnok és BL-döntõs lesz a Pick Szeged

Sport2016.03.21, 19:24

A 2017/18-as szezonban bajnok lesz a Szeged, és döntõt játszik a kézilabda Bajnokok Ligájában is - ígérte Csányi Sándor, a MOL-Pick Szeged elnöke. Az elnök szót ejtett a szegediek bravúrjáról és a csapatnál már bejelentett személyi változásokról is. 

A kormány mintagazdasággá nyilvánítja a bankvezér földjeit

Gazdaság2016.02.29, 14:05

A kormány 35 ezer hektárnyi földet nyilvánít mintagazdasággá, ezeket a területeket nem adják el. 25 ezer hektárt Csányi Sándor OTP-igazgató cégei mûvelnek, 10 ezer hektáron három állami ménesbirtok mûködik.

Rejtély, hogyan simította el az OTP az Eb-malõrt

Sport2016.02.23, 13:07

Egy-két kivétellel kárpótolta az OTP a nyári foci-Eb-re szóló jegyüket két hete elbukó ügyfeleit. Hogy hogyan, azt sem az OTP-tõl, sem az MLSZ-tõl nem tudtuk meg.

Csányi Sándor jegyet ígért a hoppon maradt szurkolóknak

Sport2016.02.09, 13:36

A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki csoportmérkõzéseinek helyszínén, Lyonban, Bordeaux-ban és Marseille-ben is ideiglenes konzuli irodát mûködtet majd Magyarország.

A magyar foci videoüzenettel köszöntötte a szurkolókat

Archívum2015.12.24, 10:10

Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor elégedett a magyar labdarúgás 2015-ös esztendejével, de karácsonyi köszöntõjében hangsúlyozta, hogy a sportág szereplõinek az újévben is fejlõdniük kell.

Csányi elmondta, mi a magyar futball legnagyobb problémája

Archívum2015.11.25, 14:34

A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából rendezett ünnepségen az MLSZ elnöke, Csányi Sándor az NB I-es mérkõzések nézõszámának növelését nevezte az egyik legsürgetõbb feladatnak.

Csányi Sándornak szemétüzeme lesz

Gazdaság2015.11.24, 17:12

Százhalombattán tervez gumihulladékot feldolgozó üzemet építeni egy Csányi Sándor OTP-vezér cégbirodalmához tartozó vállalat. A telket a MET-csoporthoz tartozó Dunamenti Erõmû Zrt.-tõl vennék a projekthez, amivel Csányi Sándor cége egyébként ugyanarra a címre van bejegyezve.

Csányi: Mostantól mindig a kijutás lesz az elvárás

Sport2015.11.17, 08:59

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor azt szeretné, ha a továbbiakban is fejlõdne a magyar válogatott, amely felé a jövõben a rendszeres Európa-bajnoki részvétel lenne a minimális elvárás. Gera szerint az összetartás hozta meg a sikert, ami egy zárt Facebook-csoportból is kiderülne, ha látnák a szurkolók. 

Csányi nincs meglepve, megérdemelt gyõzelemrõl beszélt

Sport2015.11.13, 09:11

Csányi Sándor MLSZ-elnök a Norvégia elleni gyõztes Eb-pótselejtezõ után felszabadultan nyilatkozott az Ullevaal stadion kijáratánál. A szövetség elnöke szerint remekül felkészített csapatunk megérdemelten gyõzött, csak azt bánja, hogy a mezõny legjobbja, Gera Zoltán nem játszhat a visszavágón. Kleinheisler játéka nem lepte meg. 

Rohamra számít a Tesco, árufeltöltõket toboroz

Gazdaság2015.11.08, 10:07

A Tesco árufeltöltõket toboroz az alkalmazottak között szenteste délutánjára. Az üzletlánc hatalmas forgalomra számít a karácsony utáni elsõ hétfõn, és nem akarja üres polcokkal várni a vásárlókat. Ha minden jól megy új, a meglévõknél nagyobb IKEA nyílik Budapesten, vidéken pedig csomagátvevõ pontok lesznek. Az állam nem árverezi el Csányi Sándor földjeit, az OTP-vezér ráadásul bekerült a világ leggazdagabb emberei közé a Forbes magazin listáján. Megérkeztek az elmaradt uniós pénzek a költségvetésbe, és sokkal több adóbevétel folyt be, mint tavaly. Az állam átvállalta a közmédia adósságát, és visszapótolta a tartalékot. Körülbelül 114 ...

Vannak, akik nem a politikából akarnak meggazdagodni

Gazdaság2015.10.25, 18:05

 „Nincs szükségem lobbistákra. Elég gazdag vagyok, hogy magam pénzeljem a saját kampányom” – mondta Donald Trump, a hírhedt republikánus elnökjelölt, akinek a vagyona Magyarországról hozzáférhetõ 2015-ös uniós támogatások mértékével egyezik meg. Leggazdagabb magyarunk pontosan 2585 milliárd forinttal szegényebb, mint a nagyszájú Trump.

Az adóbevallás nem szûnik meg, csak átalakul

Gazdaság2015.10.17, 14:15

Jövõre már a NAV csinálja az adóbevallásokat. Tállai András szervezi át az adóhatóságot. Andy Vajna megvette a TV2-t, de az is lehet, hogy mégsem, mert egy Simicska-közeli cég azt állítja, hogy megelõzte. A Közgép kirúgja a dolgozói felét. A versenyhivatal engedélyezte Csányi Sándornak, hogy megvegye a mezõgazdasági óriáscéget. Több pénzt szán a kormány a Miniszterelnökség Várba költöztetésére. Kötelezõ lesz visszavinni a megbuherált VW-motoros autókat kiigazításra, legalábbis Németországban, az Uber fontos csatát nyert Londonban. Ez volt a héten a gazdaságban.

Viheti Csányi Sándor a legendás mezõgazdasági céget

Gazdaság2015.10.16, 14:33

A versenyhivatal engedélyezte, hogy Csányi Sándor három cége irányítást szerezzen a KITE Zrt., a negyvenéves mezõgazdasági óriáscég felett. A KITE elõzõ tulaja 23 milliárd forintért vette meg a részvények 81 százalékát 2013-ban, sokan Csányi Sándort sejtették mögötte.

Csányi: Én mindig spanyolszurkoló voltam

Sport2015.10.12, 12:25

Az MLSZ elnöke Görögországból hazafelé repülve egész úton számolgatott. Szép eredménynek tartja, hogy lõttünk három gólt.

Csányi Sándor: Nincs szükség arra, hogy a mûvészek politizáljanak

Tévé2015.09.21, 21:32

Számos mozifilm után a tévéképernyõn tûnik fel, Csányi Sándor játssza az egyik fõszereplõt a közmédia új sorozatában, a Csak színház és más semmi-ben. Úgy gondolja, a legjobb, ha mindenki a saját szakterületénél marad: õ nem ad hangot véleményének politikai ügyekben, de azt sem szeretné, ha a belügyminiszter elemezné a Három nõvér-t. Az a jó irány, ha merünk tanulni másoktól, azt pedig, aki a saját mûfajában sikeres, nem lenne szabad leszólni. A színész az Origónak mesélt.

Csányi: Még jó, hogy a pontlevonást megúsztuk

Sport2015.09.18, 11:49

Az európai szövetség hatályos szabályai felülvizsgálatra szorulnak Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint, ugyanakkor hozzátette, még szerencse, hogy nem került sor pontlevonásra a románok elleni Európa-bajnoki selejtezõmérkõzésen tapasztalt szabálytalanságok miatt.

Szerb bankot vásárol fel az OTP

Gazdaság2015.06.12, 15:51

Az OTP Szerbia felvásárolta a Findomestic Banka a.d. Beogradot, így 1,9 százalékra növelte piaci részesedését Szerbiában - közölte az OTP Bank a Budapesti Értéktõzsde honlapján.

Súlyos állami százmilliók a megbukott focicsapatoknak

Gazdaság2015.06.08, 06:09

A költségvetésbõl százmilliók mennek olyan focicsapatokra, amelyek nem tudják teljesíteni az elsõ osztályhoz szükséges elvárásokat. Úgy tûnik, a Nemzeti Stadionfejlesztési Program nem feledkezik meg azokról a klubokról sem, amelyek nem kaptak az NB I-re szóló licencet a következõ idényre az MLSZ-tõl.

Dárdai harsányan nevetett Csányin

Sport2015.06.01, 15:39

Nikolics Nemanját, a bajnok Videoton gólkirályát választották a vasárnap zárult NB I-es idény legjobb futballistájának.

Csányi halálát ünnepelnék a nyíregyházi szurkolók

Sport2015.05.29, 15:37

Mintegy 1500 szurkoló ment ki a Nyíregyháza labdarúgócsapatának edzésére, hogy tüntessen a Magyar Labdarúgó-szövetség licencadó bizottságának döntése ellen, amely szerint a Spartacus nem kapott indulási engedélyt a következõ NB I-es szezonra.

Tíz év után is izzik a levegõ Csányi Sándor és Schell Judit között.

Archívum2015.05.16, 19:12

Határozottan jól mûködik a kémia a két színész, Csányi Sándor és Schell Judit között, így már másodszor játszanak szerelmespárt.

Ismét elkészült a 100 leggazdagabb magyar listája

Life.hu2015.05.14, 12:07

Ismét Csányi Sándor vezeti a 100 leggazdagabb magyar listáját. Elkészült a Befolyás-barométer is, amely a legbefolyásosabb magyarokat állítja rangsorba. 

Erre a listára is felkerült a gecizõ Simicska

Gazdaság2015.05.14, 00:01

Egy év alatt 160 milliárd forint – ennyivel nõtt a vagyona tavaly hazánk 100 leggazdagabb emberének. Míg azonban a lista legtöbb helyezettjének gyarapodott a vagyona, akadt egy olyan üzletember is, aki nem kevés veszteséget könyvelhetett el a Napi.hu becslése szerint.

Csányi Sándor elárulta a boldogság titkát

Itthon2015.04.25, 15:11

Áder János köztársasági elnök szerint a Csányi Alapítványban tanuló gyerekek küzdelmes úton járnak, de soha nem fordulnak vissza, mert tudják, hogy minden nap egy kis hõsiesség kell ahhoz, hogy messzirõl indulva is mások elõtt érkezhessenek célba.

Strassbourgba mennek Csányiék a devizahiteles törvény miatt

Gazdaság2015.04.17, 17:08

Csányi Sándor érthetetlennek és igazságtalannak nevezte, hogy a tisztességes piaci szereplõkkel fizettetik ki a Quaestor ügyfeleinek kárát. Lázár János is szóba került, róla Csányi azt mondta, nem szabadna rá bízni az EU-s forrásokat.

Csányi Sándor kemény üzenetet küldött Lázárnak

Itthon2015.04.20, 12:36

Nem megnyugtató, hogy olyan ember kezében van a döntés az uniós százmilliárdokról, aki egy kisváros pénzügyeit sem tudta kézben tartani – nyilatkozta Csányi Sándor az OTP közgyûlése után. Nem ez az elsõ eset, hogy egymásnak üzentek a felek. 

Csányival nem tudunk úgy beszélni a fociról, hogy ne vesszünk össze

Archívum2015.04.10, 10:40

A Magyar Labdarúgó Szövetség újdonsült elnökségi tagja, Garancsi István azt mondja, új mentalitást hozhat a szövetségbe, õ ugyanis felvállalja a konfliktusokat. A Videoton tulajdonosa szigorúbb licenckövetelményeket állítana az NB I-es csapatok elé, hogy ne fordulhasson elõ, hogy klubok nem tudják befejezni a bajnokságot.

A Hertha nem hívhatja csak úgy vissza Dárdait

Sport2015.04.03, 10:39

A Hertha BSC-nél ugyan arról beszélnek, hogy ha a csapat megõrzi elsõ osztályú tagságát, a berlini klub visszahívja Dárdai Pált, és onnantól kezdve kizárólag a Herthának dolgozhat majd. Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint ez nem így van, de ettõl még elõfordulhat, hogy el kell engedni Dárdait. 

Csányi újabb öt évig lesz a magyar foci ura

Sport2015.04.02, 14:03

A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtöki küldöttközgyûlése ismét Csányi Sándort választotta meg elnöknek.

Negyedóránként meghal egy magyar rákban

Life.hu2015.03.23, 18:34

Évente mintegy 33 ezer ember hal meg daganatos betegségekben Magyarországon, ami a második leggyakoribb halálozási ok a KSH adatai szerint. A hírességek közül Dobó Kata, Bródy János és Csányi Sándor most összefogtak, hogy perceket gyûjtsenek, amit a gyógyíthatatlan betegek ápolására lehet fordítani.

Az újpesti polgármester az MLSZ-elnököt alázza

Sport2015.03.21, 15:04

Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt újabb nyílt levélben intézett verbális szõnyegbombázást Csányi Sándor MLSZ-elnök válaszát követõen. A vita végeláthatatlannak tûnik, viszont tagadhatatlan, hogy egyre szórakoztatóbb. 

Csányi fociügyben kioktatta az újpesti polgármestert

Sport2015.03.19, 19:22

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke válaszolt Wintermantel Zsoltnak, Újpest polgármesterének, aki csütörtökön délelõtt nyílt levélben támadta az MLSZ-elnököt.

Komplexusos diktátor, vagy a magyar foci megtisztítója?

Sport2015.03.19, 13:39

Bernd Storck két hete irányítja a Magyar Labdarúgó Szövetségnél az utánpótlásképzést, de máris menesztett több szövetségi edzõt. Néhányan azt állítják, minõsíthetetlen stílusban beszélt velük a játékosok elõtt. Az MLSZ szerint ez "természetes egy rendszerszintû változtatásnál."

Csányi készen áll az UEFA végrehajtó bizottságára

Sport2015.03.14, 15:40

Hosszú interjút közöl Csányi Sándorral, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökével az AP amerikai hírügynökség annak kapcsán, hogy a sportvezetõ pályázik az európai szövetség végrehajtó bizottsági tagságára. Csányi Sándor az egyike a 12 jelentkezõnek, a Michel Platini elnök vezette testületben pedig hét üres hely van - a választásra még ebben a hónapban sor kerül.

Csányi nem kegyelmezett a focibohózat szereplõinek

Sport2015.02.19, 17:20

Csányi Sándor MLSZ-elnök nem kegyelmezett meg Mátyus János csapatának, a Nyíregyházának, így a Spartacus valószínûleg kapusokkal a mezõnyben kénytelen kiállni szombaton a Paks elleni NB I-es meccsen.

Csányi Sándor fontos pozíciót kaphat az UEFA-nál

Archívum2015.01.27, 09:09

A Magyar Labdarúgó Szövetség Csányi Sándor elnököt jelölte az európai szövetség végrehajtó bizottságába, amelynek új tagjairól a március 24-i tisztújító közgyûlés dönt.

Csányi Sándor szokatlanra vette a Mikulás-figurát

Life.hu2014.12.10, 12:48

Életében elõször bújt a nagyszakállú, jóságos télapó bõrébe Csányi Sándor, de nem a hagyományos módon. Szokatlan alakítását imádták a gyereket!  

Török Gábor mindenkié, és végül senkié sem?

Itthon2014.11.28, 15:45

Tartották Orbán Viktor „jelöltjének”, de az ellenzéki pártok által támogatottnak is, sõt még Csányi Sándor „emberének” is, amiért el akart indulni a veszprémi idõközi választáson, Török Gábor szerint azonban egyik sem igaz.

Csányi: Még több pénzt a magyar focira!

Sport2014.11.24, 19:40

Pintér Attila kinevezése nem bosszú volt Orbán Viktor bankadója ellen, több pénzt is kaphatnának a magyar fociklubok, a szurkolói kártya pedig marad, mert nem akar zsidózást és buzizást a stadionokba - errõl is beszélt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a Hir24 internetes oldalnak adott interjúban.

Pornóval szerezte vagyonát a leggazdagabb magyar

Life.hu2014.11.05, 14:55

A Forbes magazin idén elõször állította össze magyarországi listáját a leggazdagabb emberekbõl, amelynek élére a LiveJasmin oldal alapítója, Gattyán György került.

Dobó Kata: "Minden problémám eltörpül, amikor betegek szenvedését látom"

Archívum2014.10.30, 16:02

Keserédes hangulatú sajtótájékoztatón jártunk, ahol közszereplõk fogtak össze az élet méltó befejezéséért. Dobó Kata és Bródy János is a Minden perc értékes elnevezésû kampány élére állt.

Füstbombákkal tüntetnek a Kossuth téren a foci drukkerek

Itthon2014.10.26, 15:38

Megközelítõleg 1000-1500 futballszurkoló gyûlt össze a fõvárosi Kossuth téren, ahol petárdákat és füstbombákat durrogtatva tüntetnek a hazai labdarúgás hanyatlása és a Magyar Labdarugó Szövetség ellen. 

Látta már Csányi Sándort tizenegyest rúgni?

Sport2014.10.13, 23:05

A magyar válogatott története során elõször lép pályára a Feröer-szigeteken, és Csányi Sándort sem láttuk eddig tizenegyest rúgni. Egészen hétfõ délutánig.

Csányi: Még nem ment el a hajó

Archívum2014.09.08, 12:07

Csányi Sándornak csalódást okozott a magyar labdarúgó-válogatott teljesítménye vasárnap az Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtezõn (1-2), különösen az elsõ félidõbeli passzív játéka.

Hatalmas ára lehet a második nagy magyar banknak

Gazdaság2014.08.14, 17:42

Vagy hatalmas állami tõkeinjekcióból valósul meg a második nagy magyar banki csoportosulás, vagy legalább egy évtized kell a felépítéséhez. A bankpiaci szakemberek szerint viszont nem lesz olcsóbb a bankok szolgáltatása, ha felépül az OTP-hez hasonló méretû konkurencia.

Elõzõ
Következõ