Csányi Sándor

címke rss

Mi ez a nagy sürgés-forgás az OTP-nél?

Gazdaság2013.09.20, 16:48

Túl sok jót nem jelent, ha egy vállalat bennfentesei két kézzel szórják a tulajdonukba kerülő részvényeket, márpedig az OTP-nél erről szólt az elmúlt fél év. Bár számos technikai tényező is közrejátszhatott az eladásokban, azok intenzitását a profitkilátásokat övező nagy kérdőjelek is magyarázhatják. Ezért is láthatjuk azt, hogy miközben a részvényeiket egyes vezetők eladták, vonzó eurós hozammal kecsegtető OPUS kötvényeket vásároltak. Egy devizahiteles mentés ugyanis a profitkilátásokat ronthatja, de a bank törlesztőképességét nem bántja. 

Csányi Sándort is meghallgatná a horvát rendőrség

Itthon2013.09.18, 10:45

Az OTP elnöke az INA és a MOL ügyeiről megy tárgyalni Zágrábba, de egy horvát lap szerint utána a rendőrségre is be kell néznie.

Orbánt letiltották a román-magyar témáról

Sport2013.09.10, 17:21

Orbán Viktor kint lesz a magyar-észt világbajnoki selejtezőn, mivel ez szerinte becsületbeli ügy - a kormányfő ezt a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón mondta el, ahol bejelentették, hogy pályázunk a 2020-as Európa-bajnokság egyik helyszínére.

Csányi: maximum 15 százalékkal csökkenhet a törlesztőrészlet

Gazdaság2013.09.10, 11:57

Maximum 15 százalékkal lehet csökkenteni a devizahiteles törlesztőrészleteket, hogy a forinthiteleseknél ne járjanak jobban a forintosításban résztvevők - mondta el dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a jegybank által szervezett bankár reggeli előtt a HírTV-nek.

Csányi Sándor ráérzett a nőkre

Archívum2013.09.08, 12:34

Csányi Sándor mostanában valamivel jobban megérti a nőket, mint korábban, ugyanis egy hímsoviniszta férfi bőrébe bújva kénytelen alaposan belelátni a nők fejébe.

300 milliárd forintos terhet is elbírhat az OTP

Archívum2013.09.03, 09:49

Csányi Sándor OTP-vezér elmondása szerint mintegy 900 milliárd forintjába kerülhet a hazai bankoknak a legújabb devizahiteles mentőcsomag. Véleménye szerint a lépés azonban nem fog kifogni az OTP-n, ugyanis a bank még azt is túlélné, ha a teher több mint harmada ráesne.

Csányi: A politikai közélet ma versenyhátránya az országnak

Gazdaság2013.09.02, 22:09

Csányi Sándor hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként beszélt a bankrendszerről, a populizmusról, a devizahitelesekről, a Takarékbankról és természetesen Lázár Jánosról is.

Csányi: kár a mentőcsomag hatásairól beszélni

Archívum2013.08.30, 08:38

Folynak a devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos tárgyalások, és mivel nagyon sok lehetséges variáció van még a probléma kezelésére, egyelőre kár ennek potenciális hatásairól beszélni, mondta el Csányi Sándor a Világgazdaságnak. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a bankok, a kormány és a lakosság közös teherviselését eredményezhetik majd a folyamatban levő tárgyalások.

Csótányirtóval fújtak be Csányi Sándor házába

Itthon2013.08.26, 10:25

Ismét tüntetést tartottak a devizahitelesek Orbán Viktor házánál, de ezúttal több politikus és bankár házát is felkeresték. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója házának kerítésén csótányirtó spray-vel fújtak be.

2020-ra valósulhat meg Csányi álma

Gazdaság2013.08.14, 09:50

Évi 10-15 százalékos bővüléssel 2020-ra érné el az OTP, hogy az agrárhitelezésben 40 százalékos részesedése legyen, ahogy azt Csányi Sándor vezér eltervezte.

Lázár: Csányi Sándornak jó egészséget kívánok

Itthon2013.08.13, 15:01

Lázár János azt mondta, mindig vállalja a felelősséget a szavaiért, ezért nyugodtan áll a bíróság elé, miután Csányi Sándor kedden feljelentést tett ellene, amiért az ország legnagyobb uzsorásának nevezte.

Csányi Sándor feljelenti Lázárt az uzsorásozásért

Itthon2013.08.13, 13:27

Büntetőfeljelentést tesz Csányi Sándor Lázár János ellen, amiért a miniszterelnökséget vezető államtitkár az ország legnagyobb uzsorásának nevezte őt. 

Csányi elárasztaná pénzzel a gazdákat

Gazdaság2013.08.06, 14:01

A jelenlegi 13-ról 40 százalékra akarja feltornászni az OTP az agrárfinanszírozásban elért piaci részesedését - mondta Csányi Sándor.

Elkaszálták az OTP papírjait

Gazdaság2013.07.29, 17:11

A kezdeti nagy pofonokból múlt héten szépen összeszedte magát az OTP, a mai újabb huppanókkal viszont már nem tudott mit kezdeni a részvény. Reggel még úgy tűnt, hogy csak egy kisebb korrekció jön, a mostanra mutatkozó 5 százalékos árfolyam zuhanás azonban már ennél többet jelez. Pláne úgy, hogy közben a régiós szektortársak közül az Erste vagy a Raiffeisen is szépen tartják magukat.

Kik a magyar foci urai?

Itthon2013.07.26, 11:05

Úgy tűnik, a futballba annak ellenére érdemes befektetni, hogy a magyar klubok kudarca teljessé vált Európában. Az Origo megnézte, hogy rajongóként vagy üzleti számításból kik szálltak be Orbán Viktor kedvenc sportjába. 

Csányi: Nem akartam papírrepülővel dobálni Orbánt

Gazdaság2013.07.24, 13:57

Nem akar visszavonulni, és nem is üzent a kormánynak azzal, hogy eladta minden OTP-részvényét - mondta Csányi Sándor bankvezér azon a szűk körű háttérbeszélgetésen, amelyen választ akart adni az elmúlt napokban felmerült kérdésekre.

Csányi szerdán mondhatja el, miért adta el a részvényeit

Gazdaság2013.07.23, 11:11

Tíz napig külföldön volt, most jön haza Csányi Sándor OTP-vezér, aki holnap beszélhet arról, miért adta el OTP-részvényeit a múlt héten. Az eladások piaci riadalmat váltottak ki.

Nem egészségügyi okból adta az OTP részvényeket Csányi

Gazdaság2013.07.22, 09:34

Nem egészségügyi okokból kifolyólag adta el OTP-részvényeinek egy jelentős részét Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, mondta el az Origo megkeresésére a Bank. Még vasárnap jelent meg a Magyar Nemzet online oldalán, hogy visszavonulna a bank éléről Csányi Sándor egészségügyi problémák miatt, és ez állhat a csütörtöki nagy részvényeladások mögött.

Lázár János: Csányi tényleg polip, Simicska a kisegér

Itthon2013.07.02, 15:13

A miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint az OTP elnök-vezérigazgatója komoly kockázatot jelent az országra. Orbán Viktor kőkemény, de megéri mellette dolgozni.

Milliárdos tételben vett Mol-papírokat Csányi

Gazdaság2013.06.14, 09:58

Elképesztő méretekben vásárolt csütörtökön a Mol részvényeire átváltható Magnolia kötvényekből dr. Csányi Sándor, az olajtársaság alelnöke. Csányi 75 darab (100 ezer eurós névértékű) Magnolia kötvényt vásárolt fel az OTP Bank közreműködésével, 80 százalék körüli árfolyamon. Mindez annyit tesz, hogy jelenlegi devizaárfolyamokkal számolva az OTP elnöke közel 1,8 milliárd forintot költött a Mol-os papírokra. Mivel a megvásárolt mennyiség igencsak tekintélyesnek mondható, a tranzakció mellett nem szabad szó nélkül elmenni, az akár jelzésértékkel is bírhat a többi piaci szereplő számára.

Eltűnhet a magyarországi nagybankok fele

Gazdaság2013.05.23, 09:54

A nagybankok akár fele is eltűnhet Magyarországról az elkövetkezendő években, nyilatkozta Csányi Sándor az OTP bank elnök-vzérigazgatója a Reutersnek. A jelenlegi nyolc nagybankból véleménye szerint csak négy vagy öt maradhat meg, a konszolidálódás folyamatában az OTP vevőként kíván fellépni. Az elnök-vezérigazgató a következő években is nehéz működési körülményeket vár Magyarországon, így a jövőben egyre inkább a külföldi egységek növelhetik a bank profitját.

Az MKB tulajdonosa nem folytat előrehaladott tárgyalásokat senkivel az eladásról

Gazdaság2013.05.17, 16:46

Az MKB Bank bajor tulajdonosa szerint a magyar bank iránt folyamatosan nagy az érdeklődés, de nem folytatnak senkivel előrehaladott tárgyalásokat az eladásról.

Csányi Sándor: Nem kell tőlem féltenie a demokráciát senkinek

Gazdaság2013.05.10, 15:14

Magyarországot kiszámíthatatlan helynek könyvelték el, és a bizalmat csak lassan tudjuk újra felépíteni - mondta az [origo]-nak adott interjújában Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a kormány teljesen független tőle, még akkor is, ha barátja és korábbi kollégája, Pintér Sándor a belügyminiszter. Az pedig természetes, hogy az évek során kialakult egy kapcsolatrendszer körülötte. Simicska Lajossal nincs konfliktusa, mert más pályán mozognak. Az MNB hitelprogramján akkor is az OTP nyer, ha a jegybank elsősorban a kisebb bankokat segítené. Bánja, hogy a kormány felrúgta a bankokkal kötött megállapodását, de igazán a stíílus ...

A szlovák és cseh dúsgazdagok lepipálják Csányi Sándort is

Gazdaság2013.05.03, 11:35

A leggazdagabb szlováknak háromszor, a leggazdagabb cseh embernek 17-szer akkora vagyona van, mint a magyar toplistavezetőnek, Csányi Sándornak.

Csányi: Ha ránk esik százmilliárd, megduplázzuk

Gazdaság2013.04.26, 14:16

A Haza és Haladás kutatásait támogatta az OTP Bank, akkor, amikor az alapítvány még nem kötődött párthoz - mondta Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója, aki azt állította, hogy pártok mögötti alapítványokat nem támogatnak.

Csányi és Egervári a védnöke a cégek focibajnokságának

Sport2013.04.09, 16:56

A Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Telekom és a Heti Válasz közös szervezésében az idén is megrendezik az ország legsikeresebb vállalatai számára kiírt kispályás labdarúgó-bajnokságot.

Csányiékról fantáziált az elégedetlen OTP-ügyfél

Itthon2013.01.29, 16:46

Az OTP-elnök lányával kötött házasságról és Csányi Sándorról mint apósról fantáziált a bank egyik elégedetlen ügyfele, aki még 1994-ben akart szponzori segítséget kérni egy autós világ körüli úthoz, de kérését elutasították. Az ötrendbeli zaklatással vádolt férfi leveleket, SMS-eket és a közösségi portálokon zaklató üzeneteket küldött Csányi lányának és az OTP több munkatársának.

Csányi legfeljebb három légióst engedne játszani

Sport2012.12.18, 19:12

A Magyar Labdarúgó-szövetséget irányító Csányi Sándor a Pepsifoci.hu-nak adott évértékelő interjúban több kritikát is megfogalmazott a hazai klubokkal kapcsolatban, a fiatal játékosok szerepeltetését és a megfelelő stratégiát is hiányolta.

Támogatják a meleg Csányi Sándort

Film2012.11.13, 16:27

A Magyar Nemzeti Filmalap két újabb nagyjátékfilmnek ítélt gyártási támogatást: a Poligamy rendezőjének, Orosz Dénesnek a Coming out című vígjátéka 280 millió (150 millió alaptámogatás és 130 millió többlettámogatás), a Chico alkotójának, Fekete Ibolyának az Anyám és más futóbolondok a családból című filmje pedig 190 millió (150 millió alaptámogatás és 40 millió többlettámogatás) forintban részesül. Orosz Dénes és Csányi Sándor a Poligamy forgatásán A Coming out főszerepét Csányi Sándor alakítja majd. Mint a rendező elmondta nekünk, Csányi egy olyan férfit játszik, aki "Magyarország leghíresebb meleg személyisége. A sszexualitását ...

Aki Orbántól állt át Bajnaihoz

Gazdaság2012.11.13, 22:33

Majdnem pénzügyminiszter lett Orbán Viktor kérésére 1998-ban, most viszont Bajnai Gordon csapatát erősíti. A Fidesszel való viszonyát az őszintesége törte ketté, és az, hogy megmaradt az elvnél, amelyet a Fidesz és első embere is vallott 1990-ben: hisz a kicsi és hatékony államban. Végigdolgozta Magyarország és a világ több csúcscégét, közel 15 év után visszatér a politika közelébe. Ki az az Urbán László, és mit keres Bajnai Gordon mellett?

Matolcsy sokkolta a bankárokat

Gazdaság2012.10.18, 08:47

Kész tények elé állította a kormány a legújabb csomagjával a bankszövetséget, amelynek elnöksége fél nappal a hivatalos bejelentés előtt értesült a pofonokról. Infomációnk szerint Patai Mihály, a szövetség elnöke felajánlotta a lemondását, ha a csomagból törvény lesz.

Ötvenmilliárdból fejleszti a Picket Csányi

Gazdaság2012.10.12, 10:56

Évi egymillió sertés kapacitású vágóhidat terveznek Pécsre, és új telephelyek épülnek Szegeden is. A Bonafarm-csoport újabb romániai befektetésre is készül.

A magyar gazdagok félnek vagy szégyenlősek

Gazdaság2012.10.01, 08:14

A válság csak rontott az amúgy is kezdetleges magyar adományozói kultúrán. A legnagyobbakon és legismertebbeken kívül a többség vagy fél az adóhivataltól vagy szégyenlős. Amerikában egyre dagad Bill Gates és Warren Buffet mozgalma - ők vagyonuk felét el akarják adományozni még életükben.

Szuperhőssel nem lőttek mellé

Film2012.08.25, 21:54

Batman és az alienek teljesítették a kötelességüket, a füvező maci és a meztelenkedő pasik minden elvárást felülmúltak, Johnny Depp átment unalmasba, Kristen Stewart pedig összetörte az Alkonyat-rajongók szívét. Ez történt a nyáron.

Kerényi Imre tudja, de nem súg

Archívum2012.06.12, 17:58

Szarvas József szerint inkább népünnepély a POSZT, Alföldi Róbert szerint inkább nem az. A múlt pénteken kezdődött Pécsi Országos Színházi Találkozón a 2011/12-es évad legjobb előadásai közé választott tizennégy közül választják ki szombaton a legjobbat. Hollósi Frigyesnek hiányzik néhány előadás, Kerényi Imre úgy érzi, a POSZT tálcán kínálja az egész szezont. Ő egyébként tudja, mi volt a legjobb, de nem súg.

Csányi Sándor cége megvenné a Ságát

Gazdaság2012.06.08, 08:46

A Bonafarm Zrt. tulajdonába kerülhet a Sága Foods Zrt. - értesült a Világgazdaság. A Csányi Sándor tulajdonában lévő élelmiszeripari csoporthoz tartozik a Pick és a Sole-Mizo is, az újabb bevásárlással hozzájuk kerülne a hazai pulykafeldolgozás egyik főszereplője.

Jó üzleti ötletekre vadászik Csányi új cége

Gazdaság2012.05.30, 18:34

Új céget alapított Csányi Sándor, az OTP vezetője. Az új társaság uniós pénzeket közvetítene kis- és középvállalkozások számára.

OTP: Nem nyerészkedtünk

Gazdaság2012.04.27, 17:38

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója reméli, hogy a tranzakciós adó bevezetését a kormány még átgondolja. A csütörtöki jogerős bírói döntést, amellyel egy devizahitelessel szemben pert vesztettek, nem fogadják el.

Csányi szerint sem jó ötlet a devizakötvény kibocsátása

Gazdaság2012.03.28, 13:52

Magyarország aláásná a hitelességét azzal, ha az IMF-megállapodás előtt megpróbálna eurókötvényt értékesíteni a nemzetközi piacokon - figyelmeztetett Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Portfolión idézett Bloomberg tudósítás szerint. A bankvezér szerint a kormány végül meg fog állapodni a hitelkeretről, mert ez mindenkinek az érdeke.

Kínai terjeszkedést fontolgat az OTP

Gazdaság2012.01.17, 14:28

Az OTP Bank első embere nem számol azzal, hogy Magyarország nem köt új megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. Csányi Sándor a Kínai-Magyar Üzleti Tanács alakuló ülésén elmondta azt is, hogy az állat-egészségügyi megállapodás hiánya gátolja a magyar élelmiszerexport felfutását, valamint bízik abban, hogy a Malév és a Hainan légitársaság között csak időlegesen álltak le a tárgyalások.

Csányi simította el Orbánék és a bankok újabb ütközeteit

Gazdaság2011.12.21, 11:59

A végtörlesztés miatti hidegháborús hangulatot látványos béküléssel, majd a múlt héten egy megállapodás aláírásával zárta le a kormány és a Bankszövetség. Ahogy a békülésben, úgy a megállapodásban is kulcsszerepe volt Csányi Sándornak. Az [origo] információi szerint négy konkrét ügy miatt is meghiúsulhatott volna az egyezség, ha az OTP vezére nem járt volna közben Orbán Viktornál a bankok érdekében.

Csányi és Orbán titkos tárgyalása is kellett a bankháború végéhez

Gazdaság2011.11.09, 08:05

Az aggódó külföldi befektetők és egy "határozott hangnemben" folytatott beszélgetés Orbán Viktor és Csányi Sándor között - banki források szerint ezek kellettek ahhoz, hogy lezáruljon a pénzintézetek és a kormány között hónapok óta dúló hidegháború. A bankok lázasan dolgoznak a devizahiteles probléma megoldásán, és az első közös találkozó után azt ígérik, bármit is javasolnak a kormánynak, az "csak jobb lehet" a végtörlesztésnél.

Csányit és Giró-Szászt is tanúként hallgatták meg az UD Zrt.-perben

Itthon2011.09.30, 00:07

Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató, Giró-Szász András  jelenlegi kormányszóvivő és Somogyi Zoltán volt MDF-es tanácsadó tanúkénti meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a per, amelyben Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és egykori frakcióvezetőjét, Herényi Károlyt személyes adattal való visszaéléssel vádolják. Ítélet februárban várható.

Csányi: A kormány legyőzi saját magát, ha legyőzi a bankokat

Gazdaság2011.09.27, 19:12

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint akkor lehet gond a végtörlesztésből, ha tömegesen akarják igénybe venni a lehetőséget a devizahitelesek.  Az OTP első embere saját elmondása szerint lobbizott a devizahitelek elterjedése ellen, derül ki a Privátbankár.hu cikkéből.

WikiLeaks: Csányit és Hernádit sejtették az Emfesz mögött az amerikaiak forrásai

Gazdaság2011.09.07, 15:36

A kiszivárgott WikiLeaks-iratok szerint rendkívüli módon izgatta az amerikai diplomatákat a rejtélyes magyarországi gázcég, az Emfesz tulajdonosi háttere, és az általuk idézett források Csányi Sándort, az OTP Bank és Hernádi Zsoltot, a Mol vezetőjét sejtették a vállalat mögött. A Mol nem kommentál, az OTP tagad.

Csányi cége a Raiffeisentől és a CIB-től vesz fel 38 milliárdot

Gazdaság2011.08.05, 09:44

Hónapokon át tartó egyeztetések után megállapodott a CIB és a Raiffeisen Bankkal Csányi Sándor cége, a Bonafarm Csoport. A Pick, a Herz és a Mizo tulajdonosa összesen 38 milliárd forint hitelt vett fel, hogy további fejlesztésekhez további forrásokat biztosítson. 

Csányi: kazah és türkmén bankokat is vehet az OTP

Gazdaság2011.06.15, 15:34

Az OTP csoport tovább terjeszkedne, ezért vizsgálja Ázsiát, illetve a volt Szovjetunió utódállamait. Csányi Sándor közölte, a lehetséges célpontok között van Kazahsztán és Türkmenisztán is.

Orbán nem tudta bevinni Csányit Kassaihoz

Sport2011.05.30, 11:44

Habár a szombati BL-döntő után Orbán Viktor - a Barcelona játékosai után - személyesen gratulált Kassai Viktornak és társainak, az MLSZ elnöke, Csányi Sándor még a miniszterelnök közbenjárásával sem tudott bejutni a játékvezetők öltözőjébe.

Napi Gazdaság: Csányi Sándor a leggazdagabb magyar

Gazdaság2011.05.05, 08:32

Harmincöt milliárd forinttal nőtt Csányi Sándor OTP-vezér vagyona egy év alatt, ezzel ő a leggazdagabb magyar a Napi Gazdaság becslésen alapuló összeállítása szerint. A második helyen Demján Sándor, a harmadikon Várszegi Gábor áll. A leggazdagabb nő a lista 13. helyén álló Kósa Erika, a Brokernet Jövő Alapítvány elnöke.

Egyelőre nem tudja megszerezni a beruházásához szükséges telket a Pick

Gazdaság2011.04.18, 09:53

Egy földterület tulajdonjoga hátráltatja a Pick Szeged Zrt. új beruházásának megvalósítását - írja hétfői számában a Népszabadság.