csaló

címke rss

Családok, akiknek a munkát sem csinálták meg, és a pénzükkel is eltűntek

Itthon2019.12.08, 14:36

Egy egészen elképesztő csalással találkoztunk néhány napja. Egy sződi család szerette volna felújíttatni a házuk tetőszerkezetét, de a csaló csak a pénzüket vette el. Ráadásul az eset nem egyedi, mi magunk is több hasonló esetről írtunk már, jártunk olyan családoknál, akiknél teljesen kilátástalan a helyzet. Miután ugyanis a csalók eltűnnek a pénzzel, még többe kerül a munka, mint azelőtt, mert az elrontott munkát is helyre kell hozatni.

A kis Noel betegségére gyűjtetnek pénzt csalók

Itthon2019.11.18, 17:25

Csalók gyűjtenek adományokat Noelre, az SMA-s kisfiúra hivatkozva – írja a Ripost. A csalók házról házra járnak és próbálnak pénzhez jutni azzal a szöveggel, hogy a beteg kisfiú génterápiás kezelésére gyűjtenek adományt. Noel édesanyja Facebook-bejegyzésében figyelmeztet mindenkit az esetre.

Befektetéseket kínált, több tízmilliós kárt okozott az ászári csaló

Itthon2019.11.13, 12:03

Több tízmillió forintot csalt össze 5 év alatt egy férfi azzal, hogy kedvező befektetési lehetőségeket kínált, majd egyszerűen lelépett az emberek pénzével, akik egy fillért nem láttak viszont az átadott összegből. A rendőrök tegnap megtalálták, és azonnal őrizetbe is vették a férfit.

Hitközség megbízottnak hazudta magát, 17 milliót csalt ki egy nyugdíjastól

Itthon2019.10.15, 16:02

A férfi egy hitközség megbízottjának álcázta magát, így tévesztett meg egy 89 éves, Budapesten élő asszonyt. Milliókat csalt ki tőle azzal, hogy elhitette vele, hogy segít neki biztonságba helyezni a megtakarításait. A bíróság 4 év 6 hónap börtönre ítélte, a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség súlyosabb büntetést kért rá. 

Kiderült, mi okozta az engedéllyel csaló bokszoló halálát a ringben

Sport2019.09.26, 09:55

A múlt hétvégi furcsa eseménysorozat Albániában egy olyan ökölvívó halálához vezetett, akinek tulajdonképpen engedélye sem volt, hanem az unokatestvéréét használta körülbelül egy éven át. Azóta az is kiderült, hogy szívelégtelenség okozta a bokszoló halálát.

Egy beteg és egy idős nőt csapott be

Itthon2019.09.09, 19:11

3 évre ítélte a bíróság azt a kaposvári nőt, aki egy idős, és egy súlyosan beteg asszonyt csapott be. Két cégnek is nagyobb kárt okozott.

Pokollá teszi egy csaló VV Zsuzsu életét

Archívum2019.09.04, 11:35

Egy csaló él vissza VV Zsuzsu nevével.

Csaló kutya kunyerál a turistáktól – videó

[origo] utazás2019.08.31, 08:31

Az alábbi felvételt Bangkokban készítették, ahol egy kutya azzal szokott alamizsnát vagy csak egy simogatást kunyerálni a turistáktól, hogy húzza a bal hátsó lábát. A Gae nevű állatnak persze nem tört el a lába, de a mutatványa hatásos. Most sem hagyott még fel vele, pedig a helyiek egyébként szokták őt etetni – írja a New York Post.

Internetes hitelhirdetésekkel csapott be több embert egy nő

Itthon2019.08.08, 12:06

Több kapitányságon is csalás miatt indult eljárás egy 30 éves nagylaki nő ellen, aki az interneten tévesztett meg embereket. Lezárták a nyomozást, hamarosan vádat emelhetnek ellene. 

Társkereső oldalon csalt ki férfiaktól 15 milliót egy nő

Life.hu2019.08.06, 15:11

Gyermeke ismerősének fényképét felhasználva csalt ki férfiaktól 15 millió forintot egy 51 éves nő egy internetes társkereső oldalon – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az MTI-t kedden.

Vigyázzon, egy streaming szolgáltató nevében támadják a netezőket

Gazdaság2019.08.06, 11:53

Az Origóhoz eljutott információk szerint, a Netflix nevében küldenek minden bizonnyal rossz szándékú, adathalász elektronikus leveleket csalók magyar nyelven, nem vagy nemcsak az előfizetéssel rendelkezőknek.

Ablakot ígért, de csak a pénz kellett neki

Itthon2019.07.19, 11:41

Egy híján húsz embert csapott be az a férfi, aki ablakszerelőnek adta ki magát. Jó áron vállalt munkát, aztán előleget kért. Vagy a munka teljes összegét. A megkapott pénzért aztán semmit sem csinált.

Tábornoknak adták ki magukat, így csaltak ki pénzt emberektől

Itthon2019.07.02, 07:47

Két áltábornokot buktattak le a rendőrök, akik egymástól függetlenül csaltak ki pénzt emberektől. Az egyikük azt is állította, hogy ő a Világbank alelnöke.

Több százezret csalt ki rászorulókból egy termékbemutatós csaló

Itthon2019.06.26, 17:02

Hat évvel ezelőtt országszerte szervezett termékbemutatókat, amelyeken emberek tucatjait verte át egy tatabányai csaló. A férfi végre bíróság elé kerülhet - írja az Ügyészség oldala. 

Veszélyes anyaggal végzett ajakfeltöltést, 500 nőt tett tönkre a csaló kozmetikus

Life.hu2019.06.21, 16:01

Hamis diplomákat találtak Natalia Korosteleva orosz kozmetikus lakásán. A nő 500 vendégét tette tönkre ajakfeltöltéssel. Akadt olyan páciense, akit a kezelés után 25-ször kellett megműteni. 

Dél-koreai újságírót vert át egy külföldi csaló

Itthon2019.06.07, 20:41

Külföldi férfi csalta ki egy dél-koreai újságíró pénzét, aki a  Dunán történt hajóbaleset ügyében dolgozik Magyarországon. Az újságírónak gyanús volt a dolog, ezért ellenőriztette a pénzt, majd azonnal értesítette a rendőröket.

Közel egymillióért adott el filléres edényeket egy csaló Csongrádban

Itthon2019.05.28, 11:07

A vádirat szerint a férfi októberben becsengetett a több mint 80 idős ember házába. Azt hazudta, hogy drága edényeket árul.

Riasztás a NAV-tól, minden adóbevallónak figyelnie kell

Gazdaság2019.05.09, 10:39

Naponta több bejelentés is érkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez (NBSZ NKI), melyek szerint a közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbálnak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat. A csalók repertoárja egyre szélesebb, már nemcsak e-mailben, hanem sms-ben, sőt, élő telefonhívással is próbálkoznak.

Fantomkép alapján keresik a csaló vízvezeték- szerelőt

Itthon2019.05.07, 14:28

Két ismeretlen férfi május 3-án 12.15 és 12.30 között magát vízvezeték-szerelőnek kiadva lépett be egy váci lakásába, ahonnan pénzt és ékszereket lopott.

Interneten árult telefonokat, játékokat és minden mást, ami neki nem is volt

Itthon2019.05.06, 12:32

A férfi különböző internetes oldalakon, és egy közösségi oldal adás-vételi csoportjaiban kínált  mobiltelefonokat, játékkonzolokat, számítógép tartozékokat, gyerekjátékokat, mesekönyveket, babakocsikat és ruhákat. A hirdetéseket álnéven, és hamis profilokkal adták fel. Azok közül amit hirdetett, semmi sem volt nekik.

Az unokázós csalókkal ellen súlyosabb ítéletet vár az ügyészség

Itthon2019.05.03, 10:42

A két férfi korábban már több bűncselekményt követtek el közösen. 2016-ban aztán abban egyeztek meg, hogy telefonon véletlenszerűen ismeretlen embereket hívnak majd fel, és akikről a hangjuk alapján úgy tűnik, hogy idős, azoktól hamis ürüggyel pénzt próbálnak meg kicsalni.

Egy győri kuruzsló milliókat szed el az áldozataitól

Itthon2019.05.02, 13:00

Teljes agymosással veti uralma alá szektája tagjait egy győri nő, aki magát a brazil csodadoktor által felkent gyógyítónak és Ízisz istenasszony reinkarnációjának mondja. Elsősorban betegekre és magányosokra, könnyen befolyásolható személyiségekre veti ki a hálóját. Híveitől feltétlen engedelmességet követel, aki ellenszegül, azt megalázza. Több millió forintot csalt már ki szektája tagjaitól. Az elmúlt években több százan fordultak meg környezetében, a Ripost információi szerint még ma is 80-100 tagjuk van. A lapnak több egykori szektatag mondott el mindent.

Testőrnek adta ki magát, hogy ingyen szállhasson meg hotelekben

Itthon2019.05.02, 12:19

Egy hajdúszoboszlói hotel alkalmazottja jelentette be a rendőrségen, hogy április 17-én egy férfi több napot is ott aludt a szállodájukban, de végül fizetés nélkül ment el. A rendőrök azonosították a 48 éves, drégelypalánki férfit, akiről kiderült, hogy bejelentkezett egy másik hajdúszoboszlói hotelba is.

Német örökösnőnek hazudta magát, több év börtön vár az orosz Anna Szorokinra

Archívum2019.04.29, 21:10

Sokan akarnak gazdaggá válni, ezért pedig a legkülönfélébb eszközöket sem félnek bevetni. Egy orosz nő szinte már művészi szinten hazudott a remélt jólét érdekében. Ismerd meg Anna történetét, aki miatt a gazdagok most foghatják a fejüket.

Harminckét milliót csalt ki három embertől egy kisvárdai férfi

Itthon2019.04.24, 10:39

Üzletszerűen elkövetett csalással vádol a Kisvárdai Járási Ügyészség egy helyi férfit, aki egy nem létező szlovákiai pénznyereményre hivatkozva kért és kapott emberektől több mint 32 millió forintot. Mindet elköltötte.

Elképesztő, hogyan csalt ki 600 ezer forintot az emberektől

Itthon2019.04.15, 12:48

2017 novemberében a nő különböző cégeket keresett meg azzal, hogy decemberben adventi vásárt szervez Budapesten, ezzel kapcsolatban előre utalással kérte teljesíteni a regisztrációs, illetve bérleti díjat. A rendezvény szervezésével kapcsolatban létrehozott az egyik közösségi oldalon egy profilt, hogy még megbízhatóbbnak tűnjön.

Húszmilliós számlát csinált három szegedi családnak egy brit férfi

Itthon2019.04.05, 13:10

A vád szerint a brit férfi két társától azt kérte, hogy keressenek olyan embereket, akiknek vezetékes telefonjuk van. Amikor ez megvolt, a banda három lakáshoz ment el 2013-ban Szegeden. Azt mondták az ott lakóknak, hogy külföldi telefontársaság számára tesztelik a telefonvonalat, miközben valójában egyszerre több száz, emelt díjas, nemzetközi telefonhívást indítottak. Összesen húsz millió forintnyi forgalmat bonyolítottak, amelyet később a társaság kiszámlázott az ott lakóknak.

A tököli csaló rekordot dönthetett, de az biztos, hogy rengeteg embert vert át

Itthon2019.04.04, 15:21

Lezárult a nyomozás egy tököli nő ügyében. Kétszáz rendbeli csalással gyanúsítják. Hamarosan vádat emelhetnek ellene.

Telefonos csalót fogtak a rendőrök

Itthon2019.03.21, 14:25

A csaló egy telefonos szolgáltató munkatársaként mutatkozott be, és felhívott egy férfit, akivel közölte, hogy élettársa százezer forintot nyert egy szerencsejátékon. Azt mondta, meg is kapja a pénzt, csak azért tenni kell valamit.

Elhitette a szerencsi nővel, hogy szereti, aztán megkopasztotta

Itthon2019.03.20, 17:31

A férfi elhitette a nővel, hogy szerelmes belé, aztán kicsalta minden pénzét. Amikor már semmije sem maradt a nőnek, hatalmas kölcsönöket vetetett fel vele, óriási adósságba taszítva a nőt

Már családja sem tartja a kapcsolatot a zalaegerszegi kamujézussal

Itthon2019.03.19, 12:07

Lehetetlen elérni azt a férfi, aki Jézusnak adta ki magát, és több hívét becsapta – írja a Ripost. A férfi Zalaegerszegen szedte áldozatait: két évtizeden keresztül több száz tagot számláló szektát épített ki, fiatal női híveivel le is feküdt, és milliókat szerzett azoktól, akik tőle reméltek gyógyulást. Az adományokból luxuskörülményeket teremtett magának, miközben a szegénységről prédikált. A rendőrség kuruzslás miatt nyomoz ellene. 

Majka figyelmeztette rajongóit, hogy ne vásároljanak csalóktól jegyeket a koncertjére

Life.hu2019.03.06, 18:20

Csalók akarják megkopasztani Majka rajongóit: horribilis áron adnak el nem létező jegyeket a koncertre.

Milliókat utalt egy nagymama egy csalónak, mert azt hitte, a férfi filmsztár és szerelmes belé

Archívum2019.03.04, 14:42

Súlyos milliókat fizetett ki egy nagymama egy csalónak, aki egy jóképű filmsztárnak adta ki magát és elhitette a nővel, hogy szerelmes belé.

Bemutatjuk a csalót, aki emberek tucatjait verte át - Vigyázzon, ha ezt a hirdetést olvassa

Itthon2019.02.20, 20:18

Az ország egész területéről és területére toborzott, és folyamatosan toboroz építőipari munkásokat egy csaló. Úgy tudni, hogy már évek óta átver embereket. Nemrég azonban egy olyan férfit csapott be, aki nem hagyta annyiban a dolgot. A közösségi oldalon keresi az áldozatokat, és megosztotta történetüket az Origóval is. 

Csalók árulják Luxus Tünde lakását

Life.hu2019.02.14, 21:52

Csalók használták fel jogtalanul Polgár Tünde lakását. 

Zaklatták a Jóban Rosszban sztárját, Nagy Katalint

Life.hu2019.02.14, 11:29

Zaklatás áldozata lett a Jóban Rosszban sztárja, Nagy Katalin.

Álügyvéd segítette a romániai álsebészt

Nagyvilág2019.02.08, 16:42

A közegészségügyi igazgatóság engedélyének beszerzésében egy álügyvéd segített annak az olasz álsebésznek, aki több bukaresti magánklinikán is plasztikai sebészként dolgozott - nyilatkozta a Román Ügyvédi Kamara szóvivője az Europa FM rádiónak.

A magyar határnál kapták el azt az olasz parkolóőrt, aki plasztikai sebésznek adta ki magát

Archívum2019.02.07, 06:28

A magyar határnál kapták el a rendőrök azt az olasz férfit, aki plasztikai sebésznek adta ki magát Romániában.

120 milliót csalt ki ismerőseitől egy szegedi férfi

Itthon2019.01.30, 12:58

Uniós támogatásokra hivatkozva szerzett milliókat ismerőseitől egy szegedi férfi, az ügyészség indítványozta letartóztatását.

Felvette az előleget, aztán eltűnt a szerelő

Itthon2019.01.29, 13:30

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfi ellen nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás és kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás miatt is.

Durva álhír terjed a közösségi oldalon Pogány Juditról

Archívum2019.01.29, 09:28

Pogány Juditról valaki azt terjeszti a közösségi oldalon, hogy nagybeteg és az utolsó fellépésére készül.

Visszaéltek Köllő Babett nevével: perverz csaló zaklatja a luxusfeleség ismerőseit

Archívum2019.01.17, 11:26

Köllő Babett nagyon kiakadt: egy internetes csaló az ő nevében zaklatja az ismerőseit, barátait.

Hajléktalan lett az ország egyik legnagyobb csalójából

Archívum2019.01.08, 18:01

Jelenleg hajléktalanként él az a magyar férfi, aki sokáig papnak adta ki magát és még a Nyugati Pályaudvar tetőszerkezetét is eladta.

Százmillióval károsíthatta meg az Omegát a zenekar menedzsere

Life.hu2019.01.04, 10:16

Elképesztő, mi történt az Omega zenekarral évekkel ezelőtt: menedzserük közel százmillióval károsította meg őket.

Vigyázat! Álkéményseprők csalnak ki pénzt Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Itthon2018.11.26, 16:26

Csalók járják Jász-Nagykun-Szolnok megyét. Azt mondják magukról, hogy kéményseprők, pénzt kérnek a kémények ellenőrzéséért, de nincs megfelelő szaktudásuk, megtévesztik az embereket és hamis biztonságérzetet kelthetnek. 

Horrorösszeget követelt a taxis, aztán pedig ütött is

[origo] utazás2018.11.26, 15:48

Párizs nemcsak az Eiffel-torony, a Champs-Élysées és a romantika városa, de a lehúzós taxisofőröké is. Most épp két thaiföldi turista esett áldozatul egy taxisnak, aki csaknem ötször annyi pénzt követelt tőlük, mint amennyi járt volna.

Gázszerelőnek adta ki magát a budapesti csaló

Itthon2018.10.25, 15:38

Egy 33 éves férfi három idős asszonytól csalt ki pénzt úgy, hogy gázszerelőnek adta ki magát. A rendőrség elfogta az álmestert.

Dwayne Johnsonnak adta ki magát egy csaló, hogy pénzt szerezzen egy nőtől

Nagyvilág2018.10.20, 20:20

A hiszékeny nő Sandra néven mondta el a történetét. Az állítja, hogy a felkereste őt Dwayne Johnson és arra kérte, hogy segítse ki őt pénzzel, ugyanis szakítottak barátnőjével, Lauren Hashiannal, a nő pedig kiforgatta vagyonából és kislányukat is el akarja most venni tőle. 

Durván tisztességtelen szerződéseket kötött egy budapesti utazási iroda

Itthon2018.10.16, 11:19

Több emberrel kötött tisztességtelen szerződést egy budapesti iroda több üzletkötője vidéki városokban. A közvetítőknél az ügyfelek szerződéseket köthettek és befizethették utazásuk díját, de az egyik feltétel úgy szólt: ha a befizetett összeget a közvetítő nem utalja tovább időben, akkor az utazás nem jön létre és az utas még bánatpénzt is köteles fizetni.

Több ezren is áldozatul eshettek már idén az adathalász csalóknak

Itthon2018.10.09, 17:07

A Magyar Bankszövetség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet közös sajtótájékoztatóján hívta fel a figylmet arra, hogy az adathalászat kiszűrésére nincs technikai megoldás. Éppen ezért olyan fontos, hogy mindenki legyen fokozottan óvatos és ne adja ki bárkinek az adataikat. Az ORFK tájékoztatása szerint több százmillió forintos kárt okoztak már eddig a csalók.