családon belüli erőszak

címke rss

Több mint 10 éven keresztül zaklatta szexuálisan nevelt és a vér szerinti lányait, valamint a fiait

Itthon2022.02.28, 12:18

Több mint egy évtizeden át keserítette meg az életét a teljes családjának egy férfi. Megerőszakolta a nevelt és a saját lányait, ahogy a fiait is szexuálisan zaklatta. Verte is a gyerekeket, szinte mindig brutálisan. A feleségét pedig volt, hogy majdnem megfojtotta.

Hónapokon keresztül válogatott módszerekkel, és eszközökkel verte testvérét és unokaöccsét

Itthon2022.02.24, 12:44

Hónapokon keresztül verte a testvérét és unokaöccsét egy nő a vádirat szerint Csongrád-Csanád megyében. Tette mindezt úgy, hogy pont az ő feladata lett volna, hogy gondoskodjon róluk, hiszen a hivatal őt jelölte ki erre.

Elítélték azt a 15 éves miskolci lányt, aki majdnem megölte a saját apját

Itthon2022.02.10, 16:39

Két felfüggesztett szabadságvesztére ítélték az a 15 éves lány, aki majdnem megölte a saját apját. Egy kést vágott hozzá, amely az apa hasába fúródott. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Rá mert szólni az apja a miskolci lányra, mert éjjel üvöltette a zenét, ezért majdnem megölte

Itthon2022.02.09, 16:38

Majdnem megölte a saját apját egy 15 éves lány. Egy kést vágott hozzá, amely az apa hasába fúródott. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Majdnem belehalt, hogy mindig megbocsátott a férjének, aki rendszeresen verte

Itthon2022.02.07, 11:13

Éveken keresztül verte, alázta, és tartotta rettegésbe feleségét egy Somogy megyei férfi. A verések általában brutálisak, és hosszan tartóak voltak. Volt, hogy nyilvánosak is, mások előtt sem fogta vissza magát. Az utolsó alkalommal, két olyan erejű ütés érte a nőt, hogy eltört a bordája, és mellűri léggyülem alakult ki nála. Életveszélyes állapotban került kórházba.

Brutálisan bántalmazta barátnőjét a sztárfocista, megszólalt az áldozat családja

Life.hu2022.01.31, 10:36

A manchesteri rendőrség letartóztatta a 20 éves Mason Greenwoodot, aki brutálisan bántalmazta 18 éves barátnőjét.

Kezében fogta újszülöttjét a frissen műtött nő, amikor párja egy flakonnal állon vágta

Itthon2022.01.26, 11:08

Hosszú időn keresztül verte, és tartotta rettegésben élettársát egy férfi. A terhessége alatt is ütötte, és akkor is, amikor a nő a császármetszés után hazakerült. A legutolsó alkalommal pont ekkor ütötte meg egy flakonnal úgy, hogy a nő kezében ott volt a kisbabájuk. A férfi nem sokkal korábban szabadult. Szintén nőverés volt börtönben, az akkori barátnőjét többször is brutálisan megverte.

Borzasztó tragédia: édesanyja barátja verte halálra az egyéves kisfiút

Life.hu2022.01.24, 14:49

A szomszédok a kisbaba segítségére siettek ugyan, ám ennek ellenére életét vesztette.

Védett otthonba menekült agresszív férje elől, aki azonban rátalált, hazavitte, és megerőszakolta

Itthon2022.01.17, 20:38

A korábban már többször börtönben lévő férfi rendszeresen verte feleségét, de a saját gyerekével is agresszív volt. Az asszony ki akart lépni a bántalmazó kapcsolatból, ezért pont egy éve a családvédelmi hatóságok segítségével titokban a gyerekével együtt elköltözött egy olyan, Kaposvártól távoli, védett otthonba, ahol a férfi nem találhatott rájuk. De ott is csak egy ideig lehettek biztonságban.

Hatéves kislányával ugrott a Bécs felé tartó vonat elé egy férfi: mindketten meghaltak

Life.hu2022.01.13, 10:10

Tragédia történt kedden késő este Ausztriában: a 38 éves édesapa hatéves kislányával a Bécs felé tartó Railjet elé ugrott Sollenauban. A mozdonyvezető tehetetlen volt, az apát és gyermekét nem tudták megmenteni.

Ezzel a fabottal verte kis híján halálra a feleségét egy esztergomi férfi - fotó

Itthon2022.01.12, 11:39

Ki kellett venni a lépét annak a nőnek, akit a férje majdnem halálra vert. A férfi féltékenységből támadt rá a nőre, aki korábban elhagyta. Ököllel, és egy nagyobb fa bottal is verte. Az ujját, és a bordáját is eltörte.

Pszichológus a Molnár Gusztáv-pofonról: "Ebben az ügyben a gyerek a legnagyobb áldozat"

Life.hu2022.01.11, 07:37

Augusztusban robbant az ügy, melynek következtében a népszerű sorozatsztár Molnár Gusztáv elveszítette munkái jelentős részét. A színészt volt felesége azzal vádolta, hogy bántalmazta közös gyermeküket. Az indulatok fél évvel később ismét fellángoltak.

Ügyvéddel akarta örökre magához láncolni a brutálisan összevert Orosz Bernadettet támadója

Itthon2022.01.06, 08:40

Szerelmet vallott, majd néhány órával később majdnem halálra verte többgyerekes párját, Orosz Bernadettet a kegyetlen egykori alezredes. Több mint két év telt el a bujáki üdülőben történt brutális bántalmazás óta; a nő a közösségi oldalán osztotta meg hátborzongató történetét.

Van, amire nincs bocsánat - A történet, amiről soha nem beszéltem még

She2022.01.04, 23:00

A bántalmazásra sosincs bocsánat, akkor sem, ha az áldozat hosszú éveken át hallgat az őt ért abúzusról. Nincs bocsánat! Én sem bocsátottam meg, holott soha, senkinek nem meséltem arról, mi  történt velem tizenéves koromban.

Végighallgatta a három kisgyerek, amíg megölték az anyjukat

Nagyvilág2022.01.04, 19:35

Újévkor végzett a fiatal nővel a zenész - írja a Bors.

Előkerült Szilágyi Liliána édesapjának korábbi nyilatkozata

Life.hu2021.12.31, 09:49

Sokkolta az országot Szilágyi Liliána vallomása, miszerint édesapja, lelkileg, testileg és szexuálisan is bántalmazta őt gyerekkorában. Az édesapa, Szilágyi Zoltán nyílt levélben válaszolt lánya vádjaira, és most egy korábbi nyilatkozata is előkerült.

Szilágyi Liliána-ügy: Megszólalt a Magyar Úszó Szövetség elnöke, ezt mondta az úszónő apjáról

Life.hu2021.12.30, 18:49

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke (MÚSZ) elrendelte a szövetség fegyelmi és gyermekvédelmi bizottságának vizsgálatát Szilágyi Zoltán edzői tevékenységével kapcsolatban, a tréner lánya, Szilágyi Liliána szerdán közzétett nyilatkozata után.

Szilágyi Liliána az erőszakról: Nem egy-két pofonról volt szó, folyamatosan sebhelyekkel volt tele a testem

Sport2021.12.29, 21:03

Szilágyi Liliána, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, válogatott úszó szerdán állt a nyilvánosság elé, amikor közösségi oldalán egy hosszú bejegyzésben írta le, hogy a jelenleg ügyvédként dolgozó édesapja, korábbi edzője, Szilágyi Zoltán testileg és lelkileg is bántalmazta, valamint szexuálisan is zaklatta. 

Családon belüli erőszak vádja miatt őrizetbe vették az argentin válogatott focistát

Sport2021.12.27, 08:12

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő RC Lens védőjét, Facundo Medinát családon belüli erőszak vádja miatt őrizetbe vették december 26-án, vasárnap.

Fojtogatta barátnőjét a Reszkessetek, betörők! sztárja

Film2021.12.23, 09:46

Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Reszkessetek betörők színészét - írja a Fox News.

Ferenc pápa: A nők ellen családon belül elkövetett erőszak úgyszólván sátáni tett

Nagyvilág2021.12.19, 22:37

Azok a férfiak, akik erőszakot követnek el nő ellen, "úgyszólván sátáni" módon cselekszenek - jelentette ki Ferenc pápa az olasz TG5 tévécsatorna egy vasárnap este sugárzott műsorában.

Egy bejárati ajtó kamerája buktatta le a brutális férfit - videó

Nagyvilág2021.12.18, 18:11

Brutális jelenetet rögzített egy bejárati ajtó kamerája Charlotte-Mecklenburgban. A felvételen látszik ahogy egy férfi összever, majd elvonszol egy nőt. Az elkövetőt az észak-karolinai rendőrség családon belüli erőszak miatt letartóztatta - írja a Fox News.

Szexuálisan zaklatta 10 év alatti húgait egy Békés megyei nő

Itthon2021.12.15, 11:05

A vádirat szerint a nő egy Békés megyei településen 2009 és 2010 között rendszeresen zaklatta szexuálisan a húgait és egy másik kislányt is, akire többször vigyázott. A kislányok egyike sem volt még tízéves sem, amikor a nő molesztálta őket.

A szüleim vernek és megvetnek...

She2021.12.06, 16:22

- Majd meglátod, mit kapsz apádtól, ha hazajön! Miért nem jegyezted meg, hogy ma dolgozatot írtok történelemből? Nem hiszem el, hogy ennyire sem vagy képes! Nézd meg a bátyádat, ő mindig tudja, mi a házi!

Hányingerem lett a félelemtől, amikor elborult a bántalmazó férjem tekintete... (18+)

She2021.12.10, 23:32

- Ugyan, csak viccből meglegyintettelek, ne vedd már ennyire komolyan. Ez a te bajod. Mindig, mindent túl komolyan veszel. Kata csak ült némán, feszes háttal, szálegyenes derékkal, üveges tekintettel maga elé bámulva, s még mindig érezte tarkóján az odacsapó tenyér nyomát.

Válni akart a felesége, kislányuk szeme láttára rátámadt a férfi

Itthon2021.12.10, 11:11

Zaklatással, valamint személyi szabadság megsértésével és kiskorú veszélyeztetésével vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a 49 éves, veszprémi férfit, aki erőszakkal és fenyegetéssel akarta rábírni feleségét, hogy ne adja be a válási papírokat.

A tisztes családokban sem ritka a bántalmazás (18+)

She2021.11.29, 15:06

Aranyember. Hát mégis mi bajod van neked, hogy el akarsz válni? Mondjuk az, hogy az aranyember csak távolról csillog, ám ha kissé megkapargatod a fénylő mázat, akkor bizony kiderül, hogy a belseje nem annyira csodálatraméltó.

Tiszta erőből ütközött neki anyja férjének úgy, hogy egy biciklist is elgázoltak és áthajtottak rajta - megrázó videó

Itthon2021.12.02, 13:32

Brutális gázolás lett a vége egy családi konfliktusnak. Egy fiú szándékosan ütközött neki az anyja férje kocsijának. Olyan erővel, hogy a férj kocsijában a légzsák is kinyílt, és közben elgázolt egy biciklist. Ekkor azonban nem volt vége, a fiú újra gázt adott, ekkor a másik autó tehetetlenül áthajtott a biciklin. A megrázó eseményeket rögzítette egy kamera. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

"Azt hittem, meg fogok halni" - élettársa verte félholtra az olimpiai bajnok sportolót

Life.hu2021.12.02, 10:37

A 27 éves Margaux Pinot, aki vegyescsapattal olimpiai bajnoki címet nyert, a közösségi oldalán osztott meg egy fotót, amin jól láthatóak az élettársa által okozott sérülései. A családon belüli erőszakért felelős edzőt bizonyíték hiányában már elengedte a bíróság.

Félholtra verték és az orrát is eltörték az olimpiai bajnoknak

Sport2021.12.02, 10:26

A 27 éves, a vegyescsapattal olimpiai bajnoki címet nyerő Margaux Pinotot szinte félholtra verte edző élettársa. A nő a közösségi oldalán tett közzé egy fotót, amelyen jól láthatóak az erőszak nyomai.

Videón a kaposvári férfi, aki úgy megütötte a féléves gyerekét, hogy beszakadt a feje

Itthon2021.11.19, 11:56

Egy 25 éves kaposvári férfi egy hete ököllel ütötte meg többször a saját kisgyerekét Kaposváron a gyanú szerint. Azért esett esett neki brutálisan a hat hónapos kisbabának, mert az sírt, és nem hagyta őt pihenni. Mint kiderült, nem először ütötte meg.

Tíz dolog, amit tudnod kell nárcisztikus szüleidről

Life.hu2021.11.13, 17:39

Bizonyára ismerős a szituáció, amikor apád, anyád folyton saját magát próbálja újra megélni benned. Szerepelni, focizni, modellkedni küld, akkor is, ha neked semmi kedved hozzá. Mit érdekli őt... Az ilyen szülők rendszerint maguk is elnyomott gyerekként éltek. Ma már nevet is kaptak: ők a nárcisztikusok.

Nem féljen segítséget kérni, ha bántja a párja - videó

Itthon2021.11.10, 15:19

Nyolc éve került a Büntető Törvénykönyvbe a kapcsolati erőszak bűncselekményként hazánkban és azonnal szemléletváltozást is hozott.

A buszmegállóba szaladt segítségért az ötéves kisfiú: agresszív nevelőapjától ijedt meg

Life.hu2021.11.09, 17:20

A Veszprémi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki évekig terrorizálta családját.

Életem végéig gyötörni fog a bűntudat, hogy nem védtelek meg, anya (18+)

She2021.11.03, 21:06

Megint eljött ez az időszak. Megint itt vagyok nálad. A neved kopik a kőről, de még mindig felismerem, hol vagy... Gépiesen guggolok le hozzád, friss virágot hoztam neked, aminek harsány színei kirínak a szürke, ködös, ősziségből. Hiányzol. Nagyon sajnálom, anya... Talán még most is velem lennél, ha nem hagyom magam. Ha nem hagyom, hogy te védelmezz engem, amikor az én feladatom lett volna téged megvédeni.

Fél éven keresztül rendszeresen megerőszakolta 11 éves nevelt lányát egy Fejér megyei férfi

Itthon2021.10.27, 10:48

A 27 éves férfi 2020 elejétől rendszeresen erőszakolta meg a nevelt lányát a gyanú szerint Fejér megyei otthonukban. Éjszakánként támadt rá a 11 éves gyerekre. Végül a kislány már nem bírta tovább, és mindent elmondott az anyjának.

Döbbenetes: A fiatal anyuka végignézte, ahogy élettársa összeverte kisfiát

Life.hu2021.10.25, 10:27

Börtönbe került az a fiatal anyuka, aki végignézte, hogy erőszakos barátja súlyosan megveri a kisfiát.

Hagytam, hogy verj, hiszen anyámat is verték

She2021.10.20, 10:52

Szűnni nem akaró mantraként visszhangzott a fejemben az ezeréves sláger sora: "Tudod, az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod..."

Rettegésben tartotta a feleségét és a két kisgyerekét a verpeléti férfi

Itthon2021.10.20, 13:05

Egy 30 éves nő augusztusban azzal ment be az egri rendőrségre, hogy élettársa rendszeresen szidja és fenyegeti a verpeléti lakásukban, ahol két közös kisgyerekükkel élnek. A nő az éjszakai órákban reszketve és sírva panaszolta el a rendőröknek, hogy a férfi a gyerekek szeme láttára aznap már meg is ütötte, méghozzá olyan erővel, hogy több zúzódása is lett. Erről látleletet is vetetett. A rendszer pillanatok alatt lépett, és a férfi ma már a családja közelébe sem mehet.

Csúnyán összeverte volt barátnőjét a rapper - fotó

Tévé2021.10.12, 15:16

Családon belüli erőszak miatt nyomoz a rendőrség Tyga ellen, a volt barátnője fotót is mutatott a verés okozta nyomokról.

Leszakította róla a sógora az inget, ezért támadt rá, csak azt nem tudta, hogy egy kamera mindent felvesz - videó

Itthon2021.10.08, 13:42

A férfi a sógorával szórakozott a munka ünnepén. Mindketten sokat ittak, aztán este, fél tizenegy körül indultak haza utóbbi lakásába. Vitájuk során a férfi többször meglökte a másik férfit, aki védekezésképpen sógora ingébe kapaszkodott, amely ettől elszakadt.

Agyonverte barátnőjét egy fiatal férfi a III. kerületben

Life.hu2021.10.05, 19:01

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg az ügyészség azt a 28 éves férfit, aki 2019 szeptemberében egy III. kerületi elhagyatott, romos épületben bántalmazta, majd megfojtotta 18 éves barátnőjét.

Ököllel és fabottal támadt feleségére egy esztergomi férfi

Itthon2021.10.01, 10:09

Életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás az ellen a férfi ellen, aki Esztergomban rendszeresen bántotta a feleségét. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség ügyészei indítványozták a férfi letartóztatása meghosszabbítását.

Holtan találtak rá egy nőre Angliában, kisfia mellette zokogott

Nagyvilág2021.09.30, 17:41

Az angliai Wolverhampton egyik West Midlands-i házából hallották a szomszédok, ahogy egy gyerek sírva kiabálja, hogy "anyát megölték". Azonnal értesítették a rendőröket, akik holtan találtak rá a 41 éves nőre, kisfia pedig vigasztalhatatlanul zokogott. A rendőrök az asszony férjét gyanúsítják a gyilkossággal.

Megverte barátnőjét a világ egyik legjobb ketrecharcosa

Sport2021.09.29, 19:34

A világ vezető ketrecharcos szervezetének, a UFC-nek korábbi kétszeres félnehézsúlyú világbajnoka, Jon Jones újabb botránya miatt nem tudott ott lenni a szervezet éppen számára rendezett ünnepségén.

Jogerősen is elítélték a brutális pedofil apát, aki éveken keresztül zaklatta szexuálisan a saját lányait

Itthon2021.09.22, 13:24

Jogerősen 12 év börtönre ítélték azt a férfit, aki két éven keresztül rendszeresen zaklatta szexuálisan a saját kislányait. Ugyan korábban mindent beismert, amikor a nem jogerős ítéletet meghallotta, azonnal fellebbezett. A Szegedi Ítélőtábla azonban a korábbi ítéletet megalapozottnak tartotta és helyben hagyta.

Szexuálisan zaklatta nevelt unokáját a pedofil férfi

Itthon2021.09.21, 17:40

Rendszeresen zaklatta 11 éves nevelt unokáját egy férfi. A kislányt fogdosta, és szexuális cselekedetre kényszerítette, illetve fajtalankodott ellene. Nyolc évre ítélték, ez azonban az ügyész szerint túl enyhe ítélet.

Dunakeszi családirtás - Korábban már fenyegetőzött barátainak a gyilkos apa: "A gyereket is megölöm!"

Life.hu2021.09.15, 07:50

A dunakeszi családirtó, B. Zoltán már hónapok óta fenyegette a családját. A Bors megtudta, hogy a férfi a baarátai előtt többször elmondta, hogy megöli volt feleségét, sőt, a gyereket is. Melinda ezért költözött el saját otthonából az édesanyjához. Zoltán a tragédia előtt szerezte be a fegyverét.

Összeszurkálta a felesége a Heves megyei házukban, aztán menekülni sem hagyta

Itthon2021.09.10, 12:08

A nő és a férfi egy kis Heves megyei településen éltek. Rendszeresen ittak, és ilyenkor veszekedtek egymással. Két éve egy ismerősükkel elmentek a falunapra, ahol mindketten berúgtak. Amikor hazaértek, ismét vitatkozni kezdtek. A vita hevében az asszony felkapott egy kést, és kétszer megszúrta a kezével védekezni próbáló férfit. Aztán azt sem hagyta, hogy férje elmeneküljön, vagy legalább mentőt hívjon.

Megütötte és megharapta a barátját, letartóztatták a tévésztárt

Tévé2021.08.30, 13:06

Letartóztatták a Dogként ismert tévés fejvadász Duane Chapman nevelt lányát, Cecily Barmore-t, akit szintén láthattunk már a tévében több realitysorozatban.