családon belüli erőszak

címke rss

Családon belüli erőszakért letartóztatták a tinisztárt

Tévé2019.11.15, 10:15

Családon belüli erőszakért letartóztatták a Disney egyik sztárját, Chris Tavarezt, aki először elmenekült a rendőrség elől.

Apja rendszeresen verte: pokoli gyerekkoráról vallott az X-Faktor sztárja, Gödöllei Emánuel

Life.hu2019.11.14, 10:35

Gödöllei Emánuelnek, az X-Faktor fiatal tehetségének sanyarú gyermekkora volt. Apja rendszeresen verte, a fiú sokszor nem látta a kiutat pokoli helyzetéből. Édesanyja sokáig nem mert lépni, majd  amikor összeszedte a bátorságát, a gyerekeivel együtt megszökött otthonról. 

Távoltartást kért a rendőrség egy nőt brutálisan megverő tartalékos katonatiszt ellen

Life.hu2019.11.14, 06:39

Kezdeményezte a távoltartás elrendelését a rendőrség egy tartalékos katonatiszt ellen, aki a gyanú szerint brutálisan összevert egy nőt szombaton Bujákon. A férfit súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel közölte: az ügyben az újabb adatok alapján a Pásztói Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében kezdeményezte, hogy az illetékes ügyészség indítványozza a bíróságon a távoltartás elrendelését. Kiemelte továbbá, hogy a büntetőeljárásban érintett férfi nem volt és jelenleg sem a rendőrség állományának tagja.

Megöltek egy 38 éves nőt Tárnokon

Itthon2019.11.08, 16:21

A rendőrséget hajnalban maga a férfi hívta azzal, hogy Tárnokon megölte az élettársát. A rendőrök elfogták, és eljárást indítottak ellene.

Megerőszakolta, megégette, és összevagdosta a 18 hónapos kisfiút

Itthon2019.11.08, 11:07

Fizikailag és szexuálisan is bántalmazott egy akkor másfél éves kisfiút egy angol férfi többször is 2018 májusa és júniusa között. A gyerek csak a csodának köszönheti életét. A kisfiút kórházba vitték, mivel több súlyos sérülést is szerzett. Egy kórházi dolgozó azt mondta, 25 évnyi praktizálás alatt sem találkozott ehhez hasonló esettel - írja a Blikk.

Majdnem halálra szurkálta idős barátnőjét, aztán megmentette az életét

Itthon2019.11.06, 14:48

A 60 éves férfi 2002-ben költözött össze barátnőjével. Viszonyuk az elmúlt években romlott meg, elsősorban a nő alaptalan féltékenysége miatt. Az elmérgesedő viszony további oka az volt, hogy rossz anyagi körülmények között éltek. Áprilisban is, az egyik este úgy feküdtek le, hogy összevesztek. Reggel a férfi békülni akart, a nő azonban újra veszekedni kezdett. Ezután esett neki szerelmének a férfi úgy, hogy majdnem megölte.

Megölte a fiát az apa, mert a férfi nem főzött neki vacsorát

Life.hu2019.11.05, 14:57

Megölte saját fiát egy 77 éves férfi azért, mert a férfi nem főzött neki vacsorát.

Brutális videó – fejbe rúgta barátnőjét a színpad közepén

Itthon2019.10.31, 20:09

Brutális videót rögzítettek egy brazil klubban: egy fiatal lány a színpadra felmászva táncolt, amikor egy férfi váratlanul elé lépett, és teljes erőből arcon rúgta. Mint kiderült, az agresszív támadó a táncos nő barátja volt, aki féltékeny lett a rögtönzött műsorra.

Olcsón megúszhatja a derecskei férfi, aki brutálisan arcon rúgta élettársát

Itthon2019.10.24, 11:52

Elkerülheti a bírói felelősségre vonást egy agresszív derecskei férfi, aki brutálisan bántalmazta élettársát. Az ügyben súlyos testi sértés miatt indult eljárást, és a férfi 1 év 6 hónapra felfüggesztettet kapott, és elrendelték pártfogó felügyeletét.

Hihetetlen magyarázattal állt elő a pécsi gyilkos, de a rendőrök nem hittek neki

Itthon2019.10.23, 11:59

49 éves élettársa ölte meg a nőt a gyanú szerint, akit egy pécsi lakásban holtan találtak. A férfi azt hazudta a kiérkező mentőknek és rendőröknek, hogy a nő agyvérzést kapott – tudta meg a Tények.

Ketrecben tartotta kislányát, akit egy vodkáért bárkinek odaadott

Itthon2019.10.22, 12:29

Sikerült megszöknie annak a lánynak, akit az anyja tartott fogva az oroszországi Oryol város közelében. A gyerek a megtalálása után csak morogni és sikítani tudott. Beszélni nem tanult meg – írja a Bors.

Szíjjal verte meg édesapja Lakatos Márkot

Life.hu2019.10.21, 14:48

Durva dolgot mesélt el gyermekkoráról Lakatos Márk.

V4NA: A saríával indokolták kegyetlenségeiket a muszlim férfiak a finn bíróságon

Nagyvilág2019.10.17, 17:11

A nő joga az alázat, és ha ellenszegül, a büntetése: halál - magyarázta a muszlim migráns férfi Finnországban, amikor a felesége válni akart. Két ügyet is tárgyalásra vitt a Helsinki Fellebbviteli Bíróság, amelyekben a kerületi bíróságokon ellenük meghozott távoltartási végzéseket a feleségeiket kegyetlenül bántalmazó muszlim férfiak az iszlám becsülettörvényére, a saríára hivatkozva támadtak meg - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Bedrogozva fenyegethette a feleségét a kétszeres Oscar-jelölt színész

Tévé2019.10.16, 13:05

Jeremy Renner volt felesége azt állítja, hogy a színész halálosan megfenyegette, majd magával is végezni akart.

Ütötte-verte hároméves fiát egy hosszabbítóval, majd magára hagyta

Nagyvilág2019.10.04, 19:14

Több tucatszor végigvágott gyerekén egy hosszabbítóval egy férfi, majd magára hagyta az autóban. Az esetről videó készült, amely elárasztotta az internetet, és világszerte közfelháborodást váltott ki.

Még azután is verte gyerekei anyját, hogy az elhagyta

Itthon2019.10.03, 13:30

A férfi 2015 óta rendszeresen verte élettársát. Volt, hogy a bútorokat is összetörte, előfordult, hogy baltát állított a szekrénybe. A nő idén nyáron nem bírta tovább az évek óta tartó bántalmazást, ezért elköltözött a férfitól. A fenyegetés azonban ezután is folytatódott.

Megelégelte a szakmári nő, hogy férje veri, ezért egy baltával ütött vissza

Itthon2019.10.01, 15:28

A 38 éves nő és férje hét éve éltek együtt, kapcsolatuk azonban két éve megromlott. A férj ugyanis egyre sűrűbben ivott, részegen pedig agresszíven viselkedett. Rendszeresen verte az asszony, pénzt pedig alig adott haza. A nő egy idő után meg is csalta a férfit. Miután ez kiderült, még agresszívebbé vált a férfi, még többet ütötte a nőt, aki egyik este nem bírta tovább.

A férje fojtogatta, de a színésznőt tartóztatták le

Tévé2019.10.01, 13:11

Családon belüli erőszak miatt tartóztatták le Stacy Dash színésznőt, pedig ő állítólag csak magát védte.

A szomszédnak köszönheti az életét a nő, akit volt férje fojtogatott

Itthon2019.09.30, 11:17

Kevésen múlt, hogy nem ölte meg volt feleségét egy férfi Pécsen. A gyerekeken és a vagyon elosztásán vitatkoztak rendszeresen. Aztán az egyik alkalommal fojtogatni kezdte a nőt, és nem engedte ki a lakásából. Csak azért nem folytatta az egészet, mert a szomszédok meghallották, hogy mi történik. Kifelé menet azért még úgy megütötte a nőt, hogy annak kiesett az egyik foga, korábban pedig eltörte az egyik ujját.

Eltörte saját 6 hónapos csecsemője kezét egy ötvöskónyi férfi

Itthon2019.09.26, 11:24

A férfi és élettársa 2016-tól éltek együtt Ötvöskónyiban. Velük élt az asszony három kisgyereke is, később aztán közös gyerekük is született. A férfi a gyerek sírása miatt gyakran indulatba jött, ezért többször, így karácsonykor, és márciusban legalább négyszer brutálisan megverte a gyereket. A legkegyetlenebb bántalmazás azonban csak ezután jött.

Másfél órán keresztül kínozta feleségét, aztán egy késsel levágta a haját

Itthon2019.09.25, 15:28

A férfi és a felesége 2017 karácsonyán azért találkoztak, hogy rendezzék korábbi vitájukat. A férfi azonban néhány mondat után ütni kezdte a nőt. És azt abba sem hagyta. Másfél órán keresztül brutálisan verte rugdosta a nőt. Egy zsebkéssel még a haját is levágta volt.

Kegyetlen min ment keresztül egy fiatal anya agresszív párja mellett

Itthon2019.09.23, 12:24

Nicole Pitcock egy kávézóban találkozott párjával, Christian Jones-al először. Már ezen az első randin úgy érezte, ő lesz az a kedves, jóképű pasi, akivel akár egy a közös jövőt is el tudna képzelni. Minden rendben is ment, egészen addig a pontig, amíg Jones el nem kezdett inni. Később pedig minden percéről be kellett számolnia: merre járt, kivel találkozott. Eluralkodott a férfin a féltékenység - írja a Bors a  Daily Mirror cikke alapján.

Megkéselte barátját a pornósztár

Tévé2019.09.20, 14:21

Letartóztatták a Bridget the Midget néven ismert pornószínésznőt, miután lábon szúrta a partnerét.

Elhagyta volt barátnője a dunaújvárosi férfit, ezért meg akarta ölni

Itthon2019.09.12, 15:26

Nem tudta elviselni, hogy barátnője elhagyta, ezért végezni akart vele. El akarta vágni a torkát. Csak a szerencsének, illetve a lány lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Demcsák Zsuzsa vendéglátóinak mesélt arról, hogy exférje bántalmazta

Archívum2019.09.11, 13:30

Demcsák Zsuzsa indiai vendéglátóinak mesélte el, hogy korábban bántalmazta őt exférje.

Fogva tartott és meg is vert a férje egy tévésztárt

Tévé2019.09.05, 19:41

Gina Kirschenheiter férjét már júniusban letartóztatták, most pedig vádat is emeltek ellene családon belüli erőszak és a nő fogva tartása miatt.

Feljelentették Britney Spears apját

Archívum2019.09.04, 17:04

Britney Spears exférje feljelentette az énekesnő apját. Az indok: családon belüli erőszak.

A Zöldlomb utcai kettős gyilkos előre eltervezte, hogy végez a családjával

Itthon2019.08.28, 13:33

Informatikusként dolgozott az a férfi, aki a múlt héten brutálisan megölte négyéves kisfiát, és 31 éves élettársát. A kettős gyilkosság után öngyilkos lett. A férfi az egyik ismerősének már évekkel korábban beszélt arról, hogy mit tervez, de akkor még senki sem hitt neki.

Megverte élettársát egy nagylóci férfi

Itthon2019.08.17, 10:53

A rendőrök elfogták azt a 32 éves férfit, aki súlyosan megverte az élettársát. 

Közel fél éve zaklatta élettársát, az utolsó alkalommal meg akarta ölni

Itthon2019.08.13, 14:28

A gyanú szerint a szegedi férfi március óta hetente többször megfenyegette élettársát, hogy, ha elmegy dolgozni, megveri. A fenyegetések ellenére a nő munkát vállalt, ami miatt a férfi a nyakánál fogva rángatta, és megtiltotta neki, hogy visszamenjen dolgozni. Később már meg akarta ölni.

Hasba szúrta élettársát a féltékeny nyíradonyi asszony

Itthon2019.08.13, 12:01

A nő és a férfi kapcsolata az elmúlt években megromlott, gyakran veszekedtek. Előbbi nagyon féltékeny volt. Októberben aztán a nő egy születésnapi buliból részegen ment haza, és aztán a vacsora után együtt is ittak. Ezután vette elő a kést, amellyel rátámadt a párjára.

A rendőrség is nyomoz, volt barátnője úgy megütötte az énekest

Tévé2019.08.13, 10:22

Aaron Carter a sérült arcát mutogatta a rendőröknek, akik most családon belüli erőszak gyanújával nyomoznak.

Terhes szépségkirálynőt bántalmazhatott a producer

Tévé2019.07.17, 22:03

Az amerikai Nagy Ő, vagyis a The Bachelor ötletgazdáját, Mike Fleisst perli a felesége, azt állítja, hogy a férfi bántalmazta.

Felvette, ahogy megerőszakolja egy éves kislányát a rohammentős

Itthon2019.07.15, 14:54

James Lockhart elismerte bűnösségét, de így is a maximálisan kiszabható 70 éves börtönbüntetést szabta ki rá a floridai bíróság, miután bebizonyosodott, hogy négy videofelvételt tett fel a dark webre, amelyeken egyéves kislányával fajtalankodik. Amerikai és ausztrál internetes nyomozók együttesen bukkantak a sötét neten álneveken regisztrált floridai rohammentős nyomára, és a felesége azonosította a pedofil férfit a keze alapján, amely az egyik videofelvételen látható volt. Lockhart a videó szerkesztése közben kitakarta kislánya arcát, de felesége a gyerek egyik plüssállatát is felismerte a háttérben - írja a Bors a Mirror cikke alapján.

Pamela Anderson azt állítja, exvőlegénye, Adil Rami bántalmazta

Life.hu2019.07.05, 12:32

Pamela Anderson állítja, korábbi vőlegénye, Adil Rami bántalmazta.

Családon belüli bántalmazás: amikor a szülő egyetlen eszköze a verés

Archívum2019.05.24, 20:48

A zéró toleranciát hirdető gyermekvédelmi törvény ellenére sokan még mindig családi belügynek tekintik a gyermekek bántalmazását, főleg a nevelő célú gyerekverést. A lehetséges okokról és az elszomorító következményekről F. Lassú Zsuzsa pszichológust, az ELTE docensét kérdeztem.

Lapáttal és karóval támadt feleségére egy mátraszőlősi férfi

Itthon2019.05.22, 11:16

Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás az ellen a 64 éves mátraszőlősi férfi ellen, aki nagyon megverte a feleségét. 

Hétéves kisfiú gyilkossági ügyében nyomoznak rendőrök

Itthon2019.05.14, 15:42

Gyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség Csehországban, az áldozat egy hétéves kisfiú. A Noviny.sk információi szerint a gyilkossággal az apát gyanúsítják.

Élettársa a dédnagyanyját a földre lökte, egy másik férfit karóval vert

Itthon2019.05.06, 10:54

A gyanú szerint egy vita közben a férfi az élettársát egy fotelbe lökte, ami miatt egyik gyerekük ijedtében a szomszédban lakó rokonokhoz szaladt és tőlük kért segítséget. Dédnagyanyja a nő segítségére sietve kiszaladt a lakásból és összevitatkozott a férfival, aki erre válaszul a földre lökte őt.

Másodszor tartóztatták le családon belüli erőszakért a tévésztárt

Tévé2019.05.02, 18:20

Egy hónapon belül másodjára tartóztatták le családon belüli erőszakért Ricky Schrodert.

Volt barátnője után kémkedett, beszorult egy alagútba - fotó

Nagyvilág2019.04.29, 12:16

Egy 50 éves mexikói férfit kellett kimentenie a Puerto Penascó-i hatóságoknak abból az alagútból, amelyet azért ásott, hogy barátnője után kémkedjen. Korábban erőszakos viselkedése miatt eltiltotta tőle a bíróság.

Kínozták, megölték és feldarabolták 5 éves kisfiukat a gonosz szülők

Nagyvilág2019.04.26, 14:16

Kétségbeesetten jelentette be egy illinoisi családapa április 18-án, hogy ötéves gyereke hirtelen eltűnt. Azt állította, épp lefektetni készültek a feleségével két gyereküket, amikor észrevették, hogy sehol sincs az egyikük. A rendőrök a ház összes zegzugát átkutatták, még a közeli mezőt, patakpartot, utcákat és benzinkutat is, míg végül előkerült. Akkor már nem élt. A szülei ellen gyerekgyilkosság, súlyos testi sértés, családon belüli erőszak és a rendőrök félrevezetése miatt indult eljárás – írta meg az ABCNews.

Megverte a feleségét egy fegyvereket is tartó, soproni férfi

Itthon2019.04.24, 14:08

A rendőrök lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt fogtak el egy soproni férfit, aki nem csak engedély nélkül tartott fegyvereket, hanem még a feleségét is megütötte. 

Letartóztatták a Manchester United korábbi sztárját

Sport2019.04.18, 10:57

A rendőrség őrizetbe vette a Manchester United egykori középpályását, Nicky Buttot, aki jelenleg az együttes ifiakadémiájának vezetője. A klub legendás játékosát családon belüli erőszakkal vádolják. 

Teherbe ejtette unokáját, aztán amit ezután tett, arra nincsenek szavak

Nagyvilág2019.04.16, 19:20

A fiatal lányt megerőszakolta és teherbe ejtette a mostohanagyapja, majd miután ez kiderült, házilag végzett rajta abortuszt: egy fogassal kiszakította belőle a gyereket. A most 22 éves nő azt mondta, soha nem érzett még akkora fájdalmat, mint amikor nagyapja elvégezte rajta a szörnyű műtétet, és azt hitte, bele fog halni. A lány ekkor mindössze 12 éves volt. A fiatal nő nevét felvállalva elejétől a végéig elmesélte gyerekkora borzalmas történetét – írja a Mirror. 

Jogerős ítélet született horrorgyilkosságban Debrecenben

Itthon2019.04.16, 16:39

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen 25, illetve 20 évre ítéltek egy házaspárt. Lányuk két évet kapott, de az ő büntetését felfüggesztetták. Az anya, az apa és a lányuk utóbbi titokban szült gyermekét ölte meg. A kisgyerek apja, a lány apja volt. Őt vérfertőzés miatt is elítélte a bíróság.

A nyílt utcán, fényes nappal verte meg feleségét Szegeden

Itthon2019.04.16, 12:55

A gyanú szerint a férfi, miután kábítószerezett múlt héten, találkozott volt élettársával, egy francia nővel Szegeden, a Mátyás téren. A férfi pénzt kért a nőtől, amelyet, amikor nem kapott meg, többször megpróbált belenyúlni volt párja táskájába, hogy a pénztárcáját elvegye tőle. A rángatás hatására a nő a földre esett, de még ekkor sem engedte el a táskáját. Ekkor a férfi megragadta a nő kabátját és ismét lerántotta a földre, aztán többször tiszta erővel ököllel arcon ütötte. Végül így sikerült megszereznie a nő pénztárcáját.

Nem akart házi feladatot írni egy 5 éves lány, az apja agyonverte

Archívum2019.04.14, 07:06

Egy Új-Mexikóban élő édesapa, Brandon Reynolds egyedül nevelte a lányát. Az 5 éves kislány nem akarta elkészíteni a házi feladatát, erre az apa agyonverte őt.

Évekig zaklatta szexuálisan saját lányát egy Tolna megyei férfi

Itthon2019.04.08, 13:10

A most 42 éves, letartóztatásban lévő férfi a saját lányát 11 éves korától három éven keresztül rendszeresen megerőszakolta. A kislányt mindig akkor zaklatta szexuálisan, amikor a több műszakban dolgozó, sokszor túlórázó felesége, és a nevelt fia nem voltak otthon. A férfitól egyébként is retteget az egész családja, mindenkit folyamatosan fenyegetett, ezért sem mertek volna szólni.

Meztelenül menekült a tóba egy Szigetvári asszony brutális férje elől

Itthon2019.04.01, 13:22

A vádirat szerint egy asszony házassága megromlott a férjével, ezért albérletbe költözött közös és a korábbi házasságából született gyerekével. A férfi azonban rendszeresen látogatta őket. Tavaly júliusban az egyik ilyen alkalom során – amikor a kicsikre a nagyszülők vigyáztak – a férfi féltékenységi rohamot kapott, és megütötte a nőt, aki a földre esett, majd a hajánál fogva az ágyhoz húzta, miközben azt kiabálta neki, hogy meg fogja ölni. Ekkor azonban még nem volt vége a kegyetlen verésnek.