családon belüli erőszak

címke rss

Máris börtönben van a 74 éves nő, aki Náriban megölte a férjét szerdán

Itthon2021.07.16, 16:12

Letartóztatták azt a Vas megyei nőt, aki kézzel és bottal halálra verte idős, 81 éves férjét. A mozgásában korlátozott férfinak esélye sem volt, hogy túlélje a támadást.

Felesége ölhette meg a 81 éves férfit Náraiban

Itthon2021.07.15, 11:37

Tegnap reggel hívták a rendőröket azzal, hogy Náraiban, egy családi házban egy 81 éves férfit holtan találtak – ahogy azt a történtek után azonnal megírtuk. A jelenlegi adatok szerint az idős férfit a hét évvel fiatalabb felesége ölhette meg.

Szőlőkaróval, kaszával és harci kutyával akartak meggyilkolni egy férfit Fejér megyében

Itthon2021.07.15, 11:19

Kis híján halálra verte volt felesége új párját, és magát az asszonyt is egy férfi. Ebben segítségére volt a fia és négy unokaöccse. Egy harci kutyát is vittek magukkal, az a férfi vejét harapta meg. Az egész mögött alaptalan bosszú áll.

Verték, megerőszakolták, férje arcon lőtte: a 25 éves nő mégis erősebb, mint valaha

Life.hu2021.07.14, 14:46

A 25 éves Shakila Zareen egy igazi túlélő. Afganisztánban született, gyermekházasságba kényszerült, megerőszakolták és 22 műtéten estek át, miután a férje arcon lőtte. Most arra használja a hangját, hogy az afgán nők jogaiért küzdjön. 

Nem tudott megváltozni, hiába bocsátott meg többször a felesége, mindig újra verni kezdte

Itthon2021.07.14, 11:06

Rendszeresen kért bocsánatot, és rendszeresen folytatta ott, ahol korábban abbahagyta, vagyis verte feleségét egy esztergomi férfi. Volt, hogy ütötte, volt, hogy rúgta, de előfordult, hogy lefejelte. A nő több esélyt is adott neki, de képtelen volt normálisan élni. Általában féltékenység miatt esett neki a feleségének.

Kisgyerekei szeme láttára verte rendszeresen az élettársát egy férfi – most a szülői felügyelettől is eltilthatják

Itthon2021.07.01, 10:25

Éveken keresztül verte élettársát egy férfi. A bántalmazások havonta legalább egyszer brutálisak voltak. Mindezt a kisgyerekei előtt tette.

A féltékeny férfi brutálisan összeverte a szerelmét Vámosszabadiban

Itthon2021.06.29, 12:42

Vámosszabadiban, egy munkásszállóvá kialakított családi házból hívták a rendőröket tegnap azzal, hogy egy férfi brutálisan megverte az élettársát. A nő súlyosan megsérült.

Elborzasztó eset látott napvilágot! A kalocsai rémapa saját kisfiával fajtalankodott, amikor lerészegedett (18+)

Life.hu2021.06.24, 09:11

A 40 éves kalocsai férfi gyakran itta magát a sárga földig, ilyenkor verte élettársát és kiélte kisfián pedofil hajlamait.

Harapófogóval a kezében mondta gyereke anyjának, ha a fiú nem kerül hozzá, kihúzza a nő fogait

Itthon2021.06.15, 16:53

Rendszeresen verte gyereke anyját egy férfit. A nő egy idő után nem bírta tovább, és elköltözött a gyerekükkel együtt. Ezután következtek a még brutálisabb verések, azért, hogy a nő lemondjon a gyerekük felügyeleti jogáról.

Brutálisan összeverte barátnőjét a féltékeny győri férfi

Itthon2021.06.15, 10:20

Kiabálni kezdett barátnőjével egy férfi a közös győri otthonukban. Aztán rá is támadt a nőre: ököllel, tiszta erőből ütötte meg az arcát. A 29 éves nő súlyosan megsérült.

Konyhakéssel szúrta hasba az apját a kecskeméti férfi

Itthon2021.06.14, 10:03

Nem először támadt rá az apjára az a férfi, aki ellen most vádat emeltek. A viták rendszeresek voltak köztük, ahogy a verekedések is. Egyszer egy baltával akart az apjára támadni. Később kis híján meg is ölte az idősebb férfi, egy konyhakéssel szúrta hasba.

Bárki válhat egy bántalmazó áldozatává - igen, te is...

She2021.06.11, 19:22

Vannak emberek, akik körül fogy a levegő, szűkül a tér. Vannak emberek, akik mellett Te magad is elfogysz, elhalványulsz, elveszíted önmagad. Vannak emberek, akik mellett romokba omlik minden, ami Te vagy. Mellettük teljesen mindegy, mit csinálsz és hogyan.

300 ezer forint büntetést kapott a mezőkeresztesi férfi, aki brutálisan megütötte nevelt fiát

Itthon2021.06.01, 15:06

A férfi két éve Mezőkeresztesen a nevelt fia után indult, aki az engedélye nélkül ment el otthonról biciklizni. Amikor utolérte az akkor 8 éves gyereket, rákiabált, hogy álljon meg, aztán együtt hazaindultak. Útközben tenyérrel, olyan erővel ütötte tarkón a biciklit toló kisfiút, hogy az a fejét a kormányba ütötte.

Az utcán, fényes nappal szurkálta majdnem halálra volt barátnőjét a bátonyterenyei férfi

Itthon2021.05.31, 17:27

A férfi és a nő egy éve szakítottak előbbi folyamatos féltékenység miatt. Mivel a férfi szakítás után is agresszíven viselkedett a nővel, a bíróság távoltartást is elrendelt. Ennek ellenére szurkálta kis híján halálra volt szerelmét a férfi.

Ütötte-verte, és az asztalhoz bilincselte barátnőjét egy tatabányai férfi

Itthon2021.05.31, 13:39

Két hónapon keresztül verte, és bezárva tartotta barátnőjét egy férfi Tatabányán. Volt, hogy az asztalhoz bilincselte. A nőt végül a rendőrök mentettek meg, a férfit egy nappal később fogták el. Azóta le is tartóztatták.

Egy volt katona rendőrökre lőtt Franciaországban

Nagyvilág2021.05.30, 17:18

Hajtóvadászat indult vasárnap egy volt katona ellen a dél-nyugat franciaországi Dordogne megyében, ahol egy volt katona rendőrökre lőtt. A rendőröket családon belüli erőszak miatt riasztották.

Hónapokon keresztül verte a gyerekét és az anyját egy hódmezővásárhelyi nő

Itthon2021.05.20, 12:01

Hónapokon keresztül tartotta rettegésben saját gyerekét egy hódmezővásárhelyi nő. Ordibált vele, és ütötte, amivel csak érte. Nem csak őt, a saját anyját is verte, és szidta. Végül a kisgyerek nem bírta tovább és megszökött otthonról.

A kaposvári kórház előtt verte meg brutálisan volt feleségét

Itthon2021.05.18, 12:06

Káromkodva kiabált volt feleségével egy férfi. Mindezt pont a kaposvári kórház előtt tette, ahol a nő dolgozik. Többször belerúgott a nőbe, és az arcát is megütötte.

Hatalmasat nőtt a pandémia alatt a családon belüli erőszak

Life.hu2021.05.17, 15:42

A Life TV Ébredj velünk adásában arról beszélgettek a műsorvezetők és Horváth Éva pszichológus, hogy mennyivel is emelkedett a házasságon belüli erőszak.

Családon belüli erőszak miatt tartóztattak le egy tévésztárt

Tévé2021.05.16, 17:33

Letartóztatták az American Idolban látott Doug Kikert, az éneklő kukást.

Akkorát ütött mostohafia fia fejére, hogy a gyerek lefejelte a biciklijét

Itthon2021.05.06, 11:07

Brutálisan megverte egy férfi a mostohafiát Mezőkeresztesen. A mindössze nyolc éves fiú fejére olyan erővel csapott rá, hogy a gyerek lefejelte a biciklit, amit pont tolt.

Többször megerőszakolta a fiát egy kalocsai pedofil

Itthon2021.04.27, 10:20

Egy 40 éves, kalocsai férfi részegen többször rátámadt a saját fiára az ágyában. Az élettársát is bántotta. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 18. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével vádolja. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Kecskeméti Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatának helybenhagyását.

Megöllek, a gyereket meg a tóba fojtom – mondta volt feleségének

Itthon2021.04.22, 10:55

A Hódmezővásárhely mellett, egy kistelepülésen élő nő 2019 végén vált el a férjétől. Tavasszal még megpróbálták a kapcsolatukat rendezni, azonban ez nem járt sikerrel, így a férfi végleg elköltözött a közös családi házból. A szakításba azonban nem tudott belenyugondi, és zaklatni kezdte a nőt.

Börtönre ítélték a híres színésznő erőszakos szeretőjét

Tévé2021.04.21, 12:19

45 nap börtönt kapott Brian Hickerson, aki többször is bántalmazta híres barátnőjét, Hayden Panettiere-t.

Néhány éve mellkason szúrta a saját fiát, aztán megölte a férjét a tokodi nő

Itthon2021.04.20, 14:34

A nő napra pontosan egy éve részegen a tokodi házukban egy vita közben felkapott egy kést, és szíven szúrta a szintén részeg férjét. A férfi a szakszerű mentős ellátás ellenére még a helyszínen meghalt.

Szabó Dóra vallomása: lelki terrorban volt része

Life.hu2021.04.14, 10:48

A műsorvezető bevallotta, ő tudja, milyen amikor lelki terrorban él az ember, mert sajnos neki is volt benne része. Szabó Dóra őszintén mesélt arról, mit élt át.

Megkérte szerelme kezét, aztán leütötte, és addig rúgta, amíg el nem tört a nő orra

Itthon2021.04.09, 13:53

A férfi és a nő egy ideje már együtt éltek, amikor előbbi októberben úgy döntött, hogy megkéri szerelme kezét. Miután a nő igent mondott, elhatározták, hogy az örömteli hírt a rokonaikkal fogják megünnepelni. Arra azonban senki nem számított, ami az ünnepségen történt.

Rendszeresen verte a feleségét a szegedi férfi, megerőszakolta, és élve akarta felgyújtani

Itthon2021.04.08, 11:48

A 42 éves szegedi férfi 2020 elejétől részegen rendszeresen verte az élettársát, és szexuálisan zaklatta. Amikor a nő ellen akart állni az újabb szexuális erőszaknak, felvett egy benzines kannát, és azt mondta a nőnek, hogy lelocsolja vele, és felgyújtja. Mindez csak azért nem sikerülhetett neki, mert a nő elmenekült.

Börtönben marad az a Bács-Kiskun megyei férfi, aki a mostohaunokáját erőszakolhatta meg

Itthon2021.03.29, 10:09

Egy 10 éves kislányt erőszakolt meg egy 60 éves férfi a vád szerint. Egész egyszerűen, kihasználta, hogy sokkal erősebb, mint a gyerek, és szexuálisan zaklatta.

Brutális erővel rúgta kézen feleségét egy bonyhádi férfi

Itthon2021.03.17, 16:23

Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy 44 éves férfi ellen, aki két hónapja egy veszekedés közben olyan erővel rúgta meg felesége bal kezét, hogy a nőnek komoly sérülései lettek.  

Majdnem megölte szerelmét egy nő, de megbánta, és a férfi megbocsátott, így megúszhatja a börtönt

Itthon2021.03.17, 13:51

Majdnem halálra szúrta párját egy Siófok mellett élő nő. Azért támadt rá a szerelmére, mert a családját szidta. Egy vadásztőrt döfött a mellkasába. 

Nemi szerven szúrta férjét egy tokodi nő, hogy védje magát

Itthon2021.03.17, 13:26

Késsel támadt feleségére egy férfi Tokodon. Előtte ököllel többször is megütötte az asszonyt. A nő védekezésképpen maga is kést ragadott, és többek között a nemi szervén megszúrta szerelmét.

Meg fogom ölni a családom – mondta az érdi férfi a rendőröknek, aztán tört ragadott

Itthon2021.03.16, 11:03

A nyár közepén, miután az érdi férfi berúgott, felhívta a rendőröket, és azt mondta, hogy meg fogja ölni a családját. Ezután felvett egy vadásztőrt, és azt előre szegezve megállt a lakás folyosóján. Ekkor lépett ki a folyosóra anyja élettársa, akivel a férfi közölte, hogy meg fogja ölni.

Megéleztem a nagykést, azt fogom megforgatni benned – mondta szerelmének a jánoshalmai férfi

Itthon2021.03.11, 11:24

Hónapokon keresztül zaklatta szerelmét egy jánoshalmi férfi, telefonon és személyesen is. A végén már meg is verte. Előtte meg azt mondta neki, hogy meg fogja ölni, ha meglátja mással. Nem tudta elfogadni, hogy a nő elhagyta.

Így ártalmatlanították az agresszív férfit az esztergomi dohányboltban - videó

Itthon2021.03.10, 11:32

Egy férfit és egy nőt is megütött egy férfi egy esztergomi dohányboltban. Azért lett indulatos, mert az eladó a részegsége miatt nem szolgálta ki. Később kiderült, hogy a férfi fél éven keresztül rendszeresen verte az idős anyját.

Emberrablás miatt köröznek egy magyar anyát

Itthon2021.03.01, 11:52

Viktória azért menekült haza Magyarországra Svédországból, mert a volt férje rendszeresen verte, a végén pedig már a kislányukkal is erőszakos volt. A svéd hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert elszakította az apjától a gyereket – írja a Blikk.

Minden előzmény nélkül verte halálra és szurkálta össze újdonsült feleségét a tatai férfi

Itthon2021.02.26, 13:42

17 évre ítélte a bíróság azt a férfit, aki brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg a feleségét. Mindössze néhány hete voltak házasok, még nem is éltek együtt. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy a férfi miért ölte meg a nőt. Most úgy tűnik, a kegyetlen támadásnak semmi előzménye nem volt.

Vezetés közben verte meg az élettársát, miközben a gyerekük hátul ült

Itthon2021.02.24, 12:50

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Ózdon, amikor egy férfi az élettársát vezetés közben verte. Ütötte a nőt, a haját tépte és a kéziféket többször behúzta. A nő végig küzdött, és próbálta a kocsit az úton tartani, a végén azonban ez már lehetetlen volt, a kocsi a szemközti sávban állt meg. Pont a rendőrök előtt.

Letartóztatták a pedofil apát, aki Fejér megyében a saját kislányát zaklatta szexuálisan

Itthon2021.02.23, 14:46

A Fejér megyei férfi szexuálisan molesztálta a saját lányát a gyanú szerint néhány napja. A bíróság máris elrendelte letartóztatását.

Saját anyját verte meg egy salgótarjáni nő

Itthon2021.02.22, 15:38

A nő egy hónapja a házában hangos vitába keveredett idős anyjával. A nő a vita végén többször ököllel megütötte, és egyszer megrúgta a lábán az anyját. Csak a véletlennek köszönhető, hogy az idős asszony nem sérült meg súlyosan.

Sokkoló: Rendszeresen megerőszakolta lányát a filmsztár (18+)

Life.hu2021.02.12, 16:59

Az egyik legismertebb francia film- és színpadi színész, Richard Berry lánya azt állítja, hogy édesapja rendszeresen megerőszakolta 15 éves koráig. 

A kamera előtt verte véresre élettársát egy férfi Tatabányán - videó

Itthon2021.02.10, 11:46

Perceken keresztül ütötte élettársát egy férfi Tatabányán. Többek között az orrát is eltörte. Fojtogatta is, és azt kiabálta neki, hogy meg fogja ölni. A verést egy kamera végig rögzítette.

Kikötözte és hajnalig verte az élettársát egy nagykőrösi férfi

Itthon2021.02.02, 11:30

Kikötözte az élettársát, majd hajnalig ütlegelte és vagdosta egy késsel egy nagykőrösi férfi. A nőnek ezután azt kellett mondania a kórházban, hogy ismeretlenek támadták meg, de a rendőröket nem sikerült félrevezetni. A férfinek aljas indokból elkövetett testi sértés miatt kell felelnie.

Hátba szúrta a némán teregető anyját egy nő egy hevesi faluban

Itthon2021.01.28, 17:09

Majdnem megölte az anyját egy nő Heves megyében, egy faluban. Kést döfött az asszony hátába, méghozzá olyan erővel, hogy az eltört. Még aznap elfogták.

Rendszeresen verte és megerőszakolta feleségét egy lajosmizsei férfi

Itthon2021.01.26, 11:12

Egy lajosmizsei férfi 2018 májusában többször megverte, és a nő tiltakozása ellenére szexre kényszerítette feleségét a vádirat szerint. A férfit a történtek után elfogták, és letartóztatták. A börtönből azóta sem szabadulhatott.

Több csontja is eltör, életveszélyes állapotba került a nő, akit rendszeresen vert a párja

Life.hu2021.01.21, 11:33

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy annak eltört a bordája, illetve több csont az arcán, és életveszélyes állapotba került.

Késsel kezében kiabálta a feleségének, hogy megöli és anyja mellé temeti

Itthon2021.01.15, 11:56

A férfi és felesége viszonya már jó ideje megromlott, ennek ellenére továbbra is együtt éltek. Közben gyakoran veszekedtek. Egy ilyen alkalommal a férfi 2019 nyarán kétszer is azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy elvágja a torkát és oda fogja eltemetni, ahol az ő édesanyja nyugszik.

Börtönben marad a kegyetlen kondorosi férfi, aki vascsővel verte az anyját, és forró vízzel öntötte le

Itthon2021.01.15, 09:36

Brutálisan megkínozta egy férfi a saját anyját. Egy vascsővel verte meg az idős asszonyt, aztán forró vízzel öntötte le. A férfit első fokon hét évre ítélték.

Nem húzta fel a redőnyt a 82 éves asszony, ezért kellett meghalnia

Itthon2021.01.11, 10:47

Nem húzta fel az egyik szobában a redőnyt egy idős, Győr-Moson-Sopron megyei asszony, ezért támadt rá a férje. Előbb egy pohárral akarta megdobni, aztán fel is lökte. Az asszonynak combnyaktörése és kulcscsonttörése lett, a férfi azonban nem segített rajta. A nő egy hét múlva meghalt.

Három rendőrt lelőttek, egyet pedig megsebesítettek múlt éjjel Franciaországban

Life.hu2020.12.23, 08:53

Három rendőrt lelőttek, egyet pedig megsebesítettek keddről szerdára virradó éjjel Franciaország középső részén. Egy családon belüli erőszakhoz riasztották őket, ahol egy férfi tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre.

Többszer verte meg rokkant apját a Sümeg mellett élő férfi, volt hogy majdnem meg is ölte

Itthon2020.12.21, 14:20

Hónapokon keresztül tartotta rettegésbe apját egy férfi egy Sümeg melletti településen. Verte és meg is alázta a rokkant, nehezen mozgó idős embert.

A kamera előtt verte össze élettársát egy férfi Tatabányán – videó

Itthon2020.12.16, 09:38

Fényes nappal esett neki élettársának egy férfi Tatabányán. Többször megütötte, és megrúgta, aztán a földön rángatta. Később egy autót is megrongált.

Börtönben marad a 11 éves nevelt lányát megerőszakoló férfi

Itthon2020.12.16, 09:19

A román férfi 2019 szeptemberében kétszer is szexuálisan zaklatta, az akkor mindössze 11 éves nevelt lányát a gyanú szerint. Egyszer akkor támadt rá a kislányra, amikor az aludt.

Fejszével támadt unokájára egy nemesdédi férfi

Itthon2020.12.14, 17:41

Egy 72 éves férfi fejszével és machetével támadt rá az unokájára, miután összevesztek egymással. Mint kiderült, az idős férfi évek óta rettegésben tartotta a családját.

Láncfűrésszel támadt anyósára és apósára egy oroszlányi férfi

Itthon2020.12.03, 12:32

Rátört anyósára és apósára egy helyi férfi oroszlányban. Előbb csak kiabált velük, aztán az ablakukat is betörte. Később egy láncfűrésszel ment vissza fenyegetőzni.

Pedofil férfi a saját kisfiát zaklatta - fotó

Itthon2020.12.02, 14:29

Kiskorúakról készült pornográf felvételeket szerzett meg és tartott, valamint saját gyermekét is bántalmazta szexuálisan a gyanú szerint. A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.

A saját gyerekét is rendszeresen zaklatta szexuálisan a budapesti férfi, akit most fogtak el

Itthon2020.12.02, 12:53

Gyerekekről készült pornográf felvételeket szerzett meg és tartott egy budapesti férfi. Mint kiderült, közben a saját gyerekét is szexuálisan bántalmazta a gyanú szerint. A férfi letartóztatását már indítványozta a Fővárosi Főügyészség.

Rendszeresen verte az anyját egy szegedi férfi

Itthon2020.11.30, 10:37

Hosszú időn keresztül tartotta rettegésben egy férfi a saját anyját, és az ikertestvérét. Előbbit rendszeresen verte is. És el is tartatta magát, ugyanis nem dolgozott. Volt, hogy azért verte meg az idős asszonyt, mert az olyat főzött, amit nem szeret.

Baltával verte fejbe feleségét egy hevesi férfi

Itthon2020.11.18, 16:41

A heves megyei férfi válófélben volt a feleségétől, majd az utolsó együtt töltött éjszaka egy baltával fejen ütötte a nőt. Erre felébredtek a kiskorú gyerekeik is, akik elsírták magukat.

Halálra verte autista öccsét, az anyjuk nem avatkozott bele, inkább elment

Nagyvilág2020.10.28, 09:41

Semmit sem tett az 52 éves Rebecca Greenwood, miközben nagyobbik fia halálra verte öccsét. Most mindkettejük ellen gyilkosság miatt nyomoznak - számolt be az esetről a Bors.

Szabadulj meg tőle! - üvöltötte a férfi, miközben terhes barátnője hasát rugdosta 18+

Nagyvilág2020.10.25, 11:05

A fiatal amerikai férfi nem akarta a gyereket, ám a barátnője mégis úgy döntött, hogy megtartja. A 21 éves Gusk Ford kétszer is megpróbálta megverni, hogy a 19 éves lány elvetéljen - számolt be az elképesztő esetről a Ripost.

Ártatlan szemekkel beszélt a kamerák előtt a férfi, aki kiirtotta a családját

Itthon2020.10.24, 21:04

Megdöbbentő és megrázó részletek derültek ki egy hármas gyilkosságról. Egy, az Egyesült Államokban élő apa ölte meg két kislányát és a feleségét. A rendőrök előbb eltűnés miatt indítottak nyomozást. A családfő ekkor még a tv-kamerák elé is kiállt, és azt kérte családjától, hogy menjenek haza. Nem sokkal később megrázó részletességgel beszélt arról, hogy kivel hogyan végzett. Kislánya utolsó szavait is elmondta. Egy pszichológussal kerestük, hogy mi állhat az egész mögött.

Egy székkel majdnem halálra verte szerelmét, mert a nő megjegyzéseket tett a sorozatára

Itthon2020.10.22, 13:01

Előbb egy székkel, majd a nőn szétvert szék lábával verte össze élettársát egy férfi. A nő fejét több óriási ütés is érte. Mindezt azért, mert az asszony megjegyzést tett egy sorozatra, amelyet a tévében néztek.

A saját gyerekét erőszakolta meg egy Bács megyei férfi

Itthon2020.10.22, 10:18

A Bács megyei férfi a vád szerint 2017-től két éven keresztül zaklatta a saját kisgyerekét. Előfordult, hogy a molesztálásról videót is készített. Ezek a bántalmazások minden alkalommal akkor történtek, amikor a gyerek láthatáson volt nála.

Letartóztatták az egykori gyereksztárt, mert rátámadt a barátnőjére

Life.hu2020.10.19, 18:50

Zachery Ty Bryan, a Házi barkács egykori sztárja állítólag rátámadt a barátnőjére, és fojtogatta a nőt. A rendőrség letartóztatta.

Tokodi tragédia: előbb mellkason szúrta a fiát, aztán megölte a férjét

Itthon2020.10.19, 13:17

Egy részeg nő áprilisban a tokodi házukban egy vita után szíven szúrta a szintén részeg férjét. Bár a mentősök gyorsan kiértek, a férfi életét már ők sem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. A nőt azonnal őrizetbe vették.

Fojtogatta a barátnőjét, letartóztatták az egykori gyereksztárt

Tévé2020.10.19, 12:37

Letartóztatták a Házi barkács-ban még gyerekként látott Zachery Ty Bryant, miután elfajult egy vita közte és a barátnője között.

Maradandó fogyatékosságot okozott mostohafiának egy borsodi férfi, hatalmas bozótvágóval bántotta

Itthon2020.10.19, 11:40

Maradandó fogyatékosságot okozott mostohafiának egy borsodi férfi. Egy több mint félméteres bozótvágóval támadt rá a fiatalra. A homlokát a kard lapjával ütötte meg, aztán a karjára már az élével csapott rá. A fiúnak a fejéből és a kezéből is ömlött a vér, amikor kórházba vitték. Azonnal megműtötték, de teljesen soha nem fog felépülni.

Verte, késsel szúrkálta, megégette, fojtogatta a gyerekeit és feleségét egy mezőberényi férfi

Itthon2020.10.12, 13:20

Heteken keresztül, kegyetlen módokon bánotta a gyerekeit és a feleségét is egy 32 éves, mezőberényi férfi. Ügyében most született ítélet, ami nem jogerős, mert a férfi és védője is felmentésért és enyhítésért fellebbezett.

Fogva tartotta és kutyapórázzal fojtogatta barátnőjét egy nagykanizsai férfi

Life.hu2020.10.11, 06:13

A Zalaegerszegi Járásbíróság letartóztatásba helyezett egy 35 éves férfit 18. életévét be nem töltött személy sérelmére sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntettének gyanúja miatt - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék az MTI-t.

Ököllel ütötte élettársa fiát a magyar énekes - Részletek

Life.hu2020.10.08, 06:38

Guláys Roland, az egykori énekes verseny harmadik helyezettje ököllel ütötte élettársa 17 éves fiát egy elfajult vita hevében.

Halálra verte egy férfi az anyját, aztán az apjára támadt rá, majd a rendőröknek is nekiment

Itthon2020.10.05, 11:58

Félholtra verte a saját anyját egy férfi Szentmártonkátán egy hete. Szombaton aztán a férfi az apjának esett neki, kirugdosta őt a házból, majd a kiérkező rendőröknek is nekiesett. Egyiküknek eltörte az orrát, a társát pedig vascsővel verte úgy mellkason, hogy alig kapott levegőt – tudta meg a Blikk.

Vascsővel verte össze anyját a kondorosi férfi, aztán le is forrázta

Itthon2020.10.05, 10:46

Egy kondorosi férfi tavaly nyáron részegen majdnem halálra verte a saját anyját. Egy vascsővel magából kivetkőzve verte az idős asszonyt, majd forró vízzel is leöntötte. Csak kevésen múlt, hogy nem történt tragédia.

Két év után, a tengeren hánykolódva került elő egy eltűnt kolumbiai nő - videó

Nagyvilág2020.09.30, 11:17

Csodálatos módon élve került elő az a kolumbiai nő, akiről két év nem tudott családja. Egy hajó mentette ki a tengerből a teljesen kimerült és átfagyott Angelica Gaitat - írja a Foxnews.

A volt feleségét, de még a saját anyját is verte a dabasi férfi

Itthon2020.09.24, 23:03

Rendszeresen verte volt feleségét egy férfi Dabason. Ott és úgy ütötte, ahogy csak bírta, de volt, hogy a hajánál fogva húzta végig a földön. A nőn persze állandó verés nyomok voltak. Egy idő után nem bírta, minden értékét maga mögött hagyva költözött el. A férfi ezután a saját anyját is megverte, és meglopta.

Hónapokon keresztül rabolta ki szüleit egy kiskunhalasi férfi a saját gyereke előtt

Itthon2020.09.22, 11:34

Fél éven keresztül verte és tartotta rettegésben saját szüleit egy kiskunhalasi férfi. Minden pénzüket elvette, volt, hogy késsel fenyegette őket. Végül az után vitték be a rendőrök, hogy a drogtól rosszul lett és kórházba került.

Majdnem meghalt a 45 éves férfi, akit anyja hónapokra a pincébe zárt

Itthon2020.09.10, 15:07

Április óta családi házuk pincéjében raboskodott egy 45 éves bécsi férfi, akit állítása szerint 77 éves anyja tartott fogva. A nő ellen személyi szabadság megsértése miatt indítottak nyomozást. Az anyát és több feltételezett tanút már ki is hallgattak.

Ejtették a vádakat Steven Spielberg pornós lányával szemben

Life.hu2020.09.08, 19:02

Családon belüli erőszakkal vádolták meg Steven Spielberg örökbe fogadott lányát, Mikaelát. Ötven éves párja, Chuck Pankow később azt mondta, félreértés történt, most pedig ejtették a vádakat.

Élete végéig börtönben maradhat a férfi, aki kis híján halálra szurkálta szerelmét a XI. kerületben

Itthon2020.09.08, 13:17

Majdnem halálra szurkálta volt barátnőjét egy férfi Budapesten. Nyakon szúrta, miután a nő kidobta őt. A nő csak a gyors orvosi segítség miatt maradhatott életben.

Brutálisan összeverte, aztán hagyta meghalni anyját egy makói férfi - vádat emeltek ellene

Itthon2020.09.08, 09:56

A férfi tavaly májusban otthonukban olyan brutálisan megverte az anyját, hogy az idős nő belehalt a sérüléseibe a vád szerint. A kényszergyógykezelés alatt álló férfit halált okozó testi sértéssel vádolják.

Gumibottal is verte élettársát a tokodi férfi, aztán eltörte a kezét, mert nem ízlett neki a vacsora

Itthon2020.08.25, 12:08

A vádirat szerint a férfi részegen rendszeresen veszekedett élettársával, és szidta őt, illetve azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát. 2018-ban négyszer is megverte barátnőjét, egyszer otthonukban egy gumibottal esett neki, majd a földre került nőt meg is rugdosta.

A nyílt utcán törte el szerelme karját a győri férfi, mert a nő nem költözött hozzá

Itthon2020.08.24, 11:06

A férfi idén tavasszal Győrben többször megütötte a barátnőjét. A földön húzta, és ott is verte. Olyan erővel ütötte, hogy nő karja eltört.

Éveken át verte az anyját, és azzal fenyegette, hogy megöli

Itthon2020.08.14, 16:52

A férfi márciusban a megpofozta, majd a házuk egy sarkába szorította és még legalább 20-szor megütötte a saját anyját. Ezután arra kényszerítette az idős nőt, hogy alkoholt vegyen neki. Mint kiderült, nem ez volt az első ilyen eset.

Egyre több Magyarországon a családon belüli szexuális erőszak

Life.hu2020.08.14, 08:11

Németh-Mészáros Tímea a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály Vagyonvédelmi, Igazságszolgáltatás és Nemi Erkölcs Elleni Bűncselekmények Alosztályának vezetője a Ripostnak adott interjújában mesélt, miképp járnak el olyan helyzetekben, ahol kiskorúak vannak veszélyeztetve. 

Saját anyját verte meg és rabolta ki a Győr-Moson-Sopron megyei férfi

Itthon2020.08.06, 13:54

A 39 éves férfi először telefonon azt követelte az anyjától, hogy adja neki oda az autóját. Amikor meghallotta, hogy nem kapja meg, átment hozzá, és a lakás ajtót rugdosni kezdte. Amikor bejutott, ököllel többször megütötte az anyját. Ekkor azonban még nem volt vége a támadásnak.

Vascsővel verte az anyját a kondorosi férfi, aztán forró vízzel öntötte

Itthon2020.08.04, 11:28

A férfi az első fokú ítélet szerint tavaly nyáron a vele egy házban élő anyját egy vascsővel megverte, aztán forró vízzel leöntötte. Az idős nőnek több törése és égési sérülései lettek. A férfit a bíróság hét évre ítélte.

Letartóztathatják a nevelőapát, aki brutálisan vert egy másfél éves kisfiút

Itthon2020.08.04, 10:33

A kaposvári ügyészség indítványozta egy 32 éves férfinak a letartóztatását, aki nevelt gyerekét hónapokon keresztül rendszeresen verte. Olyan brutálisan verte a kisfiút, hogy annak több csontja is eltört. 

Megölte a saját gyerekét egy nő Londonban

Itthon2020.07.24, 13:59

"Megöltem a gyereked, elvágtam a torkát" – ezt üvöltötte egy londoni csendes utcában egy nő a párjának tegnap reggel. Nem sokkal később a rendőrök bilincsben vitték, mint kiderült a nő valóban megölte a saját gyerekét - írja a Bors.

Börtönben marad a férfi, aki a kislányát hónapokon keresztül erőszakolta

Itthon2020.07.23, 10:04

A bíróság fenntartotta annak a 20 éves férfinak a letartóztatását, akit korábban kilenc és fél évre ítéltek nem jogerősen szexuális erőszak miatt. A férfi saját kislányát bántotta.

Konyhakéssel szúrta hasba élettársát egy nő Bácsalmáson

Itthon2020.07.22, 17:06

A pár közösen nevelték Bácsalmás közelében, a nő korábbi kapcsolatából született gyerekét. A nő a háztartást vezette a férfi pedig a család megélhetéséről gondoskodott.

Ezt mondta az anyagyilkossággal gyanúsított csorvási férfi barátnője a vérfertőzésről

Itthon2020.07.20, 12:15

Egy 42 éves csorvási férfi csütörtököm megölte a saját anyját. A nőt először megütötte, majd többször megszúrta, a holttestet pedig elásta kertjükben. Ezután reggelizni kezdett, de nem az ételét nem ette meg, úgy döntött, tettét úgysem úszhatja meg, ezért feladta magát a rendőrségen.

Órákig verte a feleségét, letartóztatták a sorozatsztárt

Tévé2020.07.15, 12:22

Családon belüli erőszak miatt letartóztatták az Empire sztárját, Bryshere Y. Grayt, miután bántalmazta a feleségét. 

Megölte 11 éves kisfiát, mert a gyerek este még telefonozott

Itthon2020.07.08, 15:23

11 éves kisfiát ölte meg egy brazil nő. A kisgyerek bűne mindössze annyi volt, hogy későn este édesanyja rajtakapta, hogy még mindig a telefonján játszik ahelyett, hogy aludna - írja a Bors.

Brutálisan bánt el menyasszonyával a világhírű együttes frontembere

Kultúra2020.07.08, 12:05

Raklappal akarta megütni menyasszonyát, akit előtte úgy lökött át a szobán, hogy a nő fejjel esett neki az ott lévő hörcsögketrecnek. A frontembert bűnösnek találták, és a zenekarból is kitették. 

Kínozta a saját kicsi gyerekeit, csikket is elnyomott egyikük talpán

Itthon2020.07.07, 13:06

Kegyetlenül bántalmazta gyerekeit egy mezőberényi férfi. Folyamatosan ütötte őket. A gyerekeket már korábban elvették tőle, pont a kegyetlenségei miatt. Legutóbb is csak néhány hétig lehettek nála, ezalatt bántalmazta őket brutálisan. A feleségét is többször megverte. Egyszer azért, mert nem vágott fel elég tüzifát.

Börtönben marad a férfi, aki 9 éves nevelt lányát szexuálisan zaklatta

Itthon2020.07.06, 10:30

A bíróság fenntartotta a letartóztatását annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 40 év körüli férfinak, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a nevelt gyerekét. A kislány mindössze kilenc éves volt, amikor molesztálni kezdte. A zaklatás hónapokon keresztül tartott. Mindig akkor támadt rá a gyerekre, amikor annak anyja nem volt otthon.

Letartóztatták a Maroon 5 zenekar egyik tagját

Tévé2020.07.01, 15:19

Letartóztatták a Maroon 5 basszusgitárosát, Mickey Maddent, családon belüli erőszak ellene a vád.

Családon belüli erőszakkal vádolják a Maroon 5 zenészét - letartóztatták

Life.hu2020.07.01, 10:50

A népszerű zenekar basszusgitárosát, Mickey Maddent június végén vették őrizetbe.

Vascsővel verte, és forró vízzel öntötte le édesanyját

Life.hu2020.06.25, 12:48

A Békés megyei férfi súlyosan bántalmazta saját édesanyját. Vascsővel verte az idős asszonyt, majd forró vizet öntött rá, a nő súlyos sérüléseket szenvedett.