családon belüli erőszak

címke rss

Megszólalt a férfi, aki rátalált a halálra vert Szilágyi Istvánra

Itthon2020.05.04, 11:27

A meggyilkolt színész, Szilágyi István felesége, Humenyánszky Jolán a tanúk elmondása szerint zokogva szaladt reggel a házuk melletti kisboltba, ahol kérlelte a dolgozókat, hogy segítsenek neki, mert a fia, Péter bántja a férjét, és attól fél, hogy megöli. A bolt tulajdonosa hívta a mentőket és a rendőrséget, míg az egyik vevő úgy döntött, nem vár, megpróbál segíteni. Ekkor azonban már késő volt.

A nemi szervén szúrta meg férjét védekezésképpen egy nő Tokodon

Itthon2020.04.29, 14:32

Rendszeresen ütötte-verte feleségét egy férfi Tokodon. Az egyik alkalommal hiába könyörgött az asszony, hogy már ne bántsa, tovább ütötte. A nő ekkor felkapott egy kést, és többször megszúrta vele.  

Majdnem széttépette kutyájával a barátnőjét egy brit férfi

Nagyvilág2020.04.28, 14:57

A 31 éves Lucy Jackson-Stifanese tinderen ismerte meg a barátját, akivel mindössze egy hónap után össze is költözött. A nő fokozatosan jött rá, hogy családon belüli erőszak áldozata lett. Végül a születésnapján a férfi ráuszította a kutyáját.

Brutálisan összeverte élettársát egy férfi Fejér megyében

Itthon2020.04.27, 12:52

Egy farúddal verte össze élettársát egy férfi Fejér megyében. A nőnek olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy sohasem épült föl teljesen. Az agresszív támadó ellen vádat emeltek.

Az utcán és a szállón is ököllel ütötte élettársát a salgótarjáni férfi

Itthon2020.04.22, 10:49

Rövid időn belül többször is megverte élettársát egy férfi Salgótarjánban. Ököllel is ütötte, és pofon is vágta. Volt, hogy mások előtt alázta meg.

10 önvédelmi tipp, ami megmentheti az életed

Life.hu2020.04.21, 17:07

Sajnos a karantén miatt növekszik a családon belüli erőszakos tettek száma is. Így védheted meg magad!

Élettársát és gyermekét verte meg ittas állapotban egy ceglédi férfi

Life.hu2020.04.20, 12:20

Döbbenetes dolog történt a napokban Cegléden: egy férfi nagyon durván megverte az élettársát és a közös gyermeküket is bántotta. 

Majdnem halálra verte barátnőjét, aztán kést szorított a nyakához

Itthon2020.04.17, 09:04

Úgy megütötte élettársát egy férfi az egyik Komárom-Esztergom Megyei településen, hogy a nő a földre esett, és a fejét járólapba verte. A nőt később életveszélyes koponyasérüléssel vitték kórházba. A férfi a májusi verés után meg sem közelíthette volna a nőt, de ő ezt nem tartotta be.  

Családon belüli erőszak: Bántalmazó és áldozat, egy karanténban...

She2020.04.15, 15:37

Lassan hozzászokunk az önkéntes karanténhoz. Ki jógával, ki kutyával, ki pedig erkély maratonnal próbálja túlélni a járvány formálta napokat, hiszen a távolságtartás most a legfontosabb. A káoszban otthonunk lett a biztonság szentélye.

A szenvedélybetegekre sokkal rosszabbul hat a bezártság.

She2020.04.14, 13:43

A kialakult helyzet kivétel nélkül mindenkire mázsás terheket tett. Egyik napról a másikra fordult akkorát a világ, hogy a legbiztosabbnak hitt talaj is kicsúszott sokaknak a lába alól.

Rihanna támogatja a családon belüli erőszak áldozatait

Life.hu2020.04.12, 14:36

A koronavírus miatt elrendelt karantén következtében megnövekedett a családon belüli erőszak. Rihanna hatalmas felajánlást tett az áldozatok védelme érdekében.

Nyakon szúrta volt feleségét a Pest megyei férfi

Itthon2020.04.07, 13:04

A vád szerint a házaspár két éve költöztek külön egymástól. Egy hónapja nem éltek együtt, de a nő rendszeresen hazajárt meglátogatni gyerekeit, akik apjukkal egy kertben, de elkülönülten laktak. Az egyik este a nő haza akart indulni, de részeg férje rátámadt.  

Saját gyerekei előtt verte rendszeresen az élettársát

Itthon2020.04.03, 11:04

A szomszédok írtak petíciót azért, hogy lakoltassák ki önkormányzati lakásából azt a férfit, aki rendszeresen viselkedett agresszíven az egész családjával. A feleségét rendszeresen verte meg brutálisan a saját gyerekei előtt.De a fiát is felpofozta havonta egyszer.

Brutálisan megverte kétéves kisfiát a nyírábrányi férfi

Itthon2020.04.01, 08:41

A férfi az élettársa, és két gyerekük együtt élnek nyírábrányi házukban. Nyáron az egyik gyerek, aki mindössze két éves volt akkor, felébredt, és sírni kezdett. Ennek egészen egyszerűen az volt az oka, hogy éhes volt. Az apát azonban idegesítette a gyereksírás, ezért kétszer tenyérrel megütötte a kisfiú arcát azért, hogy hagyja abba a sírást. Ekkor azonban még nem volt vége a verésnek.

Megkarmolta színész barátját, letartóztatták

Tévé2020.03.31, 20:58

Aaron Carter összekülönbözött a barátnőjével, a nőt le is tartóztatták családon belüli erőszak miatt.

Meghalt egy amerikai rendőr, akit családon belüli erőszak miatt riasztottak

Nagyvilág2020.03.30, 21:16

Családon belüli erőszakhoz riasztották a rendőrséget vasárnap éjjel az egyesült államokbeli Phoenixben. Az incidens olyan kaotikussá vált, hogy egy rendőr meghalt, ketten megsérültek.

A kapcsolati erőszak áldozatai a járvány alatt is számíthatnak a segítségre

Itthon2020.03.30, 11:05

Nőhet a kapcsolati erőszak áldozatainak száma a koronavírus-járvány idején, mert az otthoni összezártság miatt több feszültség keletkezhet az emberek között - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Novák Katalin azonban rögtön hozzá is tette, hogy az áldozatok most is számíthatnak segítségre.

Vádat emeltek a brutális férfi ellen, aki hajánál fogva vonszolta volt élettársát

Itthon2020.03.24, 10:34

Személyi szabadság megsértése miatt emeltek vádat egy 20 éves férfi ellen, aki októberében élettársát a hajánál fogva vonszolta a Pápát elkerülő főúton. Az egészről videó is készült, amely aztán felkerült az internetre.

Halálra szurkálta anyját egy Vas megyei férfi

Itthon2020.03.24, 10:21

Saját anyját szurkálta halálra egy férfi májusában. A nőt a másik gyereke próbálta megvédeni, egy 18 évnél is fiatalabb fiú. Ő sem úszta meg, őt is több szúrás érte. A támadó azóta kényszergyógykezelés alatt áll.

Megverte volt barátnőjét, majd lövöldözött egy keszthelyi férfi

Itthon2020.03.19, 11:59

Többször megütötte volt barátnőjét, aztán egy gázfegyverrel a levegőbe lőtt, később pedig részegen az árokba hajtott egy férfi tegnap este Kehidakustányban.

Halálra szurkálta az anyját Kádon, aztán mindent beismert

Itthon2020.03.04, 09:59

Néhány napon belül vádat emelhetnek a férfi ellen, aki a gyanú szerint halálra szurkálta az anyját májusban Kádon. A támadó az anyja segítségére siető 16 éves testvérét is megsebesítette. Őt súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Baltával gyilkolta meg a feleségét, továbbra is letartóztatásban marad

Itthon2020.03.02, 14:53

Minden ok nélkül, baltával gyilkolta meg feleségét a férfi Tatán. Továbbra is letartóztatásban marad.

Varga Judit: A kormány az áldozatok mellett áll

Itthon2020.02.27, 13:49

A kormány az áldozatok mellett áll - jelentette ki az igazságügyi miniszter a tárca családjogi civil munkacsoportjának csütörtöki budapesti ülésén.

Halálra verte eszméletlen szerelmét egy Kecskeméti nő

Itthon2020.02.26, 10:14

Megölte ájult férjét egy nő a vád szerint Kecskeméten. A férj azután ájult el, hogy az egyik barátja egy kalapáccsal összeverte. Ezután esett neki a nő, az egész testét rugdosta, taposta egészen addig, amíg meg nem halt.

Lyukat ütött a falba, majd a barátnőjét verte meg egy tévésztár

Tévé2020.02.25, 11:57

Családon belüli erőszak miatt letartóztatták Chad Johnson realitysztárt, miután bántalmazta a barátnőjét.

A fiával együtt kötözte meg feleségét egy férfi

Itthon2020.02.21, 15:58

Egy férfi többször is bántotta a feleségét. Idén februárban is rátámadt és a gyereke segítségével megkötözte. A bíróság elrendelte a letartóztatását.

Varga Judit: Áprilisban lehet ítélet a kvótaperben

Itthon2020.02.15, 10:10

A kormánynak világos álláspontja van többek között a börtönbiznisz kérdésében, ám komoly társadalmi felhatalmazásra van szükség, hogy ezt hazai és nemzetközi szinten is képviselhessük - minderről Varga Judit, az Igazságügyi Minisztérium vezetője beszélt az Origónak adott interjújában. Szólt arról is, hogy véleményezni lehet a feltételes szabadságra bocsátást szigorító törvénytervezetet, amelynek célja, hogy aki más életére tör, azt ne lehessen idő előtt a börtönből kiengedni és feltételes szabadságra bocsátani. Azt is vizsgálják, hogy az illetékes intézmények megfelelően kommunikálnak-e egymással egyes esetek kapcsán. Ez a kérdés iss ...

Brutálisan összeverte fiatal barátnőjét egy férfi Zirc mellett

Itthon2020.02.13, 11:55

Ököllel verte össze barátnőjét, egy fiatal lányt egy 32 éves férfit. Ütötte ott, ahol csak érte. Egészen addig verte, amíg a rendőrök ki nem értek.

Áramütés állította meg a családját terrorban tartó agresszív apát

Life.hu2020.02.05, 14:37

Egész családját terror alatt tartotta egy 32 éves mezőberényi férfi, akinek párjától hat gyereke született. Mivel a gyerekeit különböző kínzásoknak vetette alá, ezért ötöt elvettek tőlük a hatóságok, csupán meghatározott időre felügyelhették őket. Így január másodikk felében a szüleikkel voltak a kicsik.

Kitagadta a pénteki apagyilkosság után 15 éves fiát az orgoványi anya

Itthon2020.01.27, 18:26

Pénteken egy 15 éves fiú elszökött a gyermekotthonból. Hogy oda miért került, egyelőre nem lehet tudni, ami viszont fontos adalék, hogy este már alkoholt ivott a szüleivel. És az is szerepel a rendőrök közleményében, hogy éjszaka az anyja és az apja verekedni kezdtek. A fiú számára már minden bizonnyal annyira megszokottá vált az erőszak, hogy a szülei egymásnak esnek, hogy egész egyszerűen felállt, és el akart menni. Nem tudott, mert az apja megfogta a karját. Néhány perccel később utóbbi már halott volt. 

Letartóztatták a 15 éves orgoványi fiút, aki a gyanú szerint halálra szurkálta apját

Itthon2020.01.27, 14:30

Emberölés miatt tartóztattak le egy 15 éves orgoványi fiút. A gyanú szerint pénteken hajnalban egy családi veszekedés közben egy konyhakéssel többször megszúrta az apját, aki azonnal meghalt.

Egy széklábbal majdnem halálra verte barátnőjét egy Szeged melletti tanyán

Itthon2020.01.27, 11:15

A Szeged környéki faluban élő férfi egy hete részegen, minden előzmény nélkül a hálószobában brutális erővel verni kezdte a feleségét a gyanú szerint. A falnak lökte, aztán egy széklábbal az egész testét ütötte. Úgy összeverte a nőt, hogy az, miután ki tudott menekülni az udvarra, ott összeesett.

Súlyosan bántalmazta hűtlen élettársát egy férfi Somogyban, emberölés kísérletével vádolják

Life.hu2020.01.24, 18:30

Súlyosan bántalmazta hűtlenségen ért élettársát egy férfi tavaly nyáron Somogyban; az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a letartóztatásban lévő, erős felindulásban elkövetett emberölés kísérletével vádolt férfival szemben.

Halálra gázolta a férjét egy nő Szeged mellett - át is hajtott rajta

Itthon2020.01.13, 10:59

A nő egy veszekedés után ült autóba, és amikor a férje elé ugrott, halálra gázolta. Emberöléssel vádolták meg, amelyet az ügyészség szerint erős felindulásból követett el.

Borbély Alexandra családon belüli erőszakról vallott

Life.hu2020.01.10, 11:51

Borbély Alexandra sok sztárral együtt adot hangot véleményéről a családon belüli erőszakról. 

Élő pajzsként tartotta maga elé a gyerekét az érdi férfi, majd rátámadt a rendőrökre

Itthon2019.12.26, 09:22

Egy féltékeny férj kezdett ámokfutásba Érden tegnap este – tudta meg az Origo. Információink szerint  rátámadt a feleségére, később pedig a rendőrökre is, akik amikor megérkeztek, elővett egy gázpisztolyt, azzal fenyegetőzött. Közben a saját gyerekét tartotta maga elé élő pajzsként, ha a lövöldözés lesz, őt találják el.

Az ügyészség állítja, mindent megtettek, hogy a győri tragédia ne történjen meg

Itthon2019.12.20, 14:37

Az ügyészség mindent megtett azért, hogy a győri apa, aki megölte két gyerekét, majd öngyilkos lett, súlyosabb büntetést kapjon az után, hogy majdnem megölte a feleségét az egyik gyerekük előtt. Ezt azonban elutasították. Ahogy azt is, hogy az apa ne találkozhasson a gyerekeivel, ahogy azt is, hogy korábban szabaduljon. Az ügyészség pont ezek miatt azt is mondja, ők semmiben nem hibáztak.

Rettegésben tartotta a családját a környei férfi, a fiát leütötte

Itthon2019.12.16, 17:21

A férfi azután vált nagyon agresszívvé, hogy elkezdett inni. Rendszeresen kiabált a családtagjaival, az utolsó alkalommal pedig leütötte a saját fiát.

Véresre verte gyerekeit a tatabányai apa néhány szendvics miatt

Itthon2019.12.16, 15:22

Véresre verte gyerekeit egy férfi tavaly októberben. Nem először bántotta őket, rendszeresen verte a kislányt és a kisfiút is. Az utolsó verés azonban olyan brutális volt, hogy a gyerekek nem mertek hazamenni az iskolából.

Halálra verte kis híján a síró fiát az apa, börtönbe megy

Itthon2019.12.13, 17:17

Egy férfi és élettársa 2016-tól éltek együtt Ötvöskónyiban. Velük élt az asszony három kisgyereke is, később aztán közös gyerekük is született. A férfi a gyerek sírása miatt gyakran indulatba jött, ezért többször, így karácsonykor, és márciusban legalább négyszer brutálisan megverte a gyereket. A legkegyetlenebb bántalmazás azonban csak ezután jött. Sokat sírt a kisfiú, ez bosszantotta fel az apját annyira, hogy majdnem halálra verte az 5 hónapos gyerekét. A férfit most elítélte a bíróság.

Megverte és szexre kényszerítette volt élettársát egy dabasi férfi

Itthon2019.12.09, 16:18

Ököllel ütötte, hátba rúgta és orális szexre kényszerítette volt élettársát egy dabasi férfi. 

Akkor sem üthetsz meg, ha a gyerekem apja vagy!

She2019.12.04, 13:43

Evelin az arcát sminkelte a tükör előtt. Épp a gyönyörű zöld szemét keretező szempilláit festette, mikor eszébe jutott az a bizonyos szombat, amikor a párja felkapott a padlóról egy játékot, és dühében az arcához vágta.

Fojtogatta a szép színésznőt a barátja, üveget is hozzávágott

Tévé2019.11.28, 23:30

Megrázó videóban mesélt régi kapcsolatáról a Supergirl címszereplője, Melissa Benoist, kiderült, hogy családon belüli erőszak áldozata volt.

Anyám vert, mert szörnyeteggé tette az erőszak!

She2019.11.25, 16:07

Anyám soha nem tűrte meg az erőszakot az otthonunkban. Habár ennek ellenére azért rajtam többször eljárt a keze. Ambivalens, nem? De. Neki mégsem kapcsolódott össze, hogy a gyerekét ütni nem fair.

Megütötte fiát, aki csak a kishúgát és az anyját akarta megvédeni

Itthon2019.11.25, 12:18

Erőszakosan viselkedett egy környei férfi a családjával, ezért az ügyészség vádat emelt ellene, kiskorú veszélyeztetése miatt. Az apa részegen üvöltözött a gyerekeivel és az élettársával. Agresszívan közelített az anya és a 8 éves kislánya felé, végül kamaszfiát meg is ütötte. 

Összefogás indult a zaklatóappok ellen

Techbázis2019.11.21, 12:17

Egy új globális munkacsoport az áldozatoknak támogatást nyújtó szervezetek és a kiberbiztonsági cégek szakértelmét egyesítve kíván segítséget nyújtani az érintett felhasználóknak.

Párkereső oldalon regisztrált az exkatona, aki majdnem halálra verte barátnőjét

Itthon2019.11.19, 15:39

Tömegével érkeznek a hálálkodó üzenetek a volt párja által félholtra vert Orosz Bernadett telefonjára. A családanyának több nő is írt, akik úgy érzik, ők lettek volna a kirúgott tartalékos katona következő áldozatai - írja a Blikk.

Megverte volt barátnőjét, mégis megúszhatja büntetés nélkül

Itthon2019.11.19, 12:44

A férfi nem tudott belenyugodni, hogy szerelme elhagyta, ezért májusban az egyik éjszaka megjelent az asszony új élettársának újtikosi házánál. Ott berúgta bejárati ajtót, és többször arcon ütötte a nőt. Az új élettárs emiatt dulakodni kezdett a férfival, és mivel sokkal erősebb volt, a földre vitte. Csak ezután volt hajlandó elmenni. De nem végleg.

A tatabányai gyerekeket úgy megverte az apjuk, hogy féltek hazamenni

Itthon2019.11.19, 10:26

A férfi egyedül nevelte a tatabányai lakásban két kisgyerekét. A 8 éves kislányt, és a 12 éves fiút rendszeresen verte. Tavaly októberben aztán a gyerekszobában elrejtve, az ágyak mögött penészes szendvicseket talált. Már ettől nagyobb ideges lett, ráadásul később kiderült, hogy a család tabletjei nincsenek meg, mivel összetörték és azokat a gyerekek kidobták a kukába. Ezután jött a brutális verés.