családon belüli erőszak

címke rss

Eltörte saját 6 hónapos csecsemője kezét egy ötvöskónyi férfi

Itthon2019.09.26, 11:24

A férfi és élettársa 2016-tól éltek együtt Ötvöskónyiban. Velük élt az asszony három kisgyereke is, később aztán közös gyerekük is született. A férfi a gyerek sírása miatt gyakran indulatba jött, ezért többször, így karácsonykor, és márciusban legalább négyszer brutálisan megverte a gyereket. A legkegyetlenebb bántalmazás azonban csak ezután jött.

A szomszédnak köszönheti az életét a nő, akit volt férje fojtogatott

Itthon2019.09.30, 11:17

Kevésen múlt, hogy nem ölte meg volt feleségét egy férfi Pécsen. A gyerekeken és a vagyon elosztásán vitatkoztak rendszeresen. Aztán az egyik alkalommal fojtogatni kezdte a nőt, és nem engedte ki a lakásából. Csak azért nem folytatta az egészet, mert a szomszédok meghallották, hogy mi történik. Kifelé menet azért még úgy megütötte a nőt, hogy annak kiesett az egyik foga, korábban pedig eltörte az egyik ujját.

A férje fojtogatta, de a színésznőt tartóztatták le

Tévé2019.10.01, 13:11

Családon belüli erőszak miatt tartóztatták le Stacy Dash színésznőt, pedig ő állítólag csak magát védte.

Megelégelte a szakmári nő, hogy férje veri, ezért egy baltával ütött vissza

Itthon2019.10.01, 15:28

A 38 éves nő és férje hét éve éltek együtt, kapcsolatuk azonban két éve megromlott. A férj ugyanis egyre sűrűbben ivott, részegen pedig agresszíven viselkedett. Rendszeresen verte az asszony, pénzt pedig alig adott haza. A nő egy idő után meg is csalta a férfit. Miután ez kiderült, még agresszívebbé vált a férfi, még többet ütötte a nőt, aki egyik este nem bírta tovább.

Még azután is verte gyerekei anyját, hogy az elhagyta

Itthon2019.10.03, 13:30

A férfi 2015 óta rendszeresen verte élettársát. Volt, hogy a bútorokat is összetörte, előfordult, hogy baltát állított a szekrénybe. A nő idén nyáron nem bírta tovább az évek óta tartó bántalmazást, ezért elköltözött a férfitól. A fenyegetés azonban ezután is folytatódott.

Ütötte-verte hároméves fiát egy hosszabbítóval, majd magára hagyta

Nagyvilág2019.10.04, 19:14

Több tucatszor végigvágott gyerekén egy hosszabbítóval egy férfi, majd magára hagyta az autóban. Az esetről videó készült, amely elárasztotta az internetet, és világszerte közfelháborodást váltott ki.

Bedrogozva fenyegethette a feleségét a kétszeres Oscar-jelölt színész

Tévé2019.10.16, 13:05

Jeremy Renner volt felesége azt állítja, hogy a színész halálosan megfenyegette, majd magával is végezni akart.

V4NA: A saríával indokolták kegyetlenségeiket a muszlim férfiak a finn bíróságon

Nagyvilág2019.10.17, 17:11

A nő joga az alázat, és ha ellenszegül, a büntetése: halál - magyarázta a muszlim migráns férfi Finnországban, amikor a felesége válni akart. Két ügyet is tárgyalásra vitt a Helsinki Fellebbviteli Bíróság, amelyekben a kerületi bíróságokon ellenük meghozott távoltartási végzéseket a feleségeiket kegyetlenül bántalmazó muszlim férfiak az iszlám becsülettörvényére, a saríára hivatkozva támadtak meg - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Szíjjal verte meg édesapja Lakatos Márkot

Life.hu2019.10.21, 14:48

Durva dolgot mesélt el gyermekkoráról Lakatos Márk.

Ketrecben tartotta kislányát, akit egy vodkáért bárkinek odaadott

Itthon2019.10.22, 12:29

Sikerült megszöknie annak a lánynak, akit az anyja tartott fogva az oroszországi Oryol város közelében. A gyerek a megtalálása után csak morogni és sikítani tudott. Beszélni nem tanult meg – írja a Bors.