Crespo

címke rss

A római birodalom bukása?

Nem volt jó hétvégéjük a fővárosi csapatoknak Olaszországban, hiszen egyik római csapat sem tudott nyerni a Serie A harmadik fordulójában. A rosszabbul a címvédő AS Roma járt, amely a Piacenza ellen szenvedett vereséget, de a Lazio sem lehet büszke a Torino elleni hazai gól nélküli döntetlenre. Az éllovas Juventusszal egyedül a két milánói gárda, az Internazionale és az AC Milan tartja a lépést.

Vb-selejtezők futószalagon

Sport2001.10.05, 12:54

Nagyüzem lesz a hét végén a világbajnoki selejtezők frontján, hiszen három kontinensen is rendeznek mérkőzéseket a kvalifikációs sorozatban. A legnagyobb figyelem természetesen az európai találkozókra irányul, hiszen az öreg kontinensen az utolsó fordulót rendezik, vagyis a már kijutott három együttes mellé további hat csatlakozik. Persze nem csak itt dőlhetnek el fontos kérdések, hanem Dél-Amerikában és a CONCACAF-zónában is.

A Piacenza az idén már másodszor győzte le az AS Romát

Sport2001.11.12, 11:57

Az olasz bajnokságban a hét végén nem rendeztek fordulót, de mivel a talján válogatott már szerdán lejátszotta a maga barátságos mérkőzését Japán ellen, így a csapatoknak pályára kellett lépniük, ha nem is a bajnokságban, de az Olasz Kupában. A nyolcaddöntő első mérkőzései közül hatot rendeztek meg a hét végén, és a meglepő eredmények nem is maradtak el.

Az olasz csapatok még egy hétig igazolhatnak

Sport2002.09.04, 11:35

Úgy tűnt, hogy a szombati nappal viszonylagos nyugalom köszönt be az olasz labdarúgásba, hiszen augusztus 31-én lezárult az átigazolási időszak a campionatóban. Mivel azonban a Serie A küzdelmei csak szeptember 14-én indulnak (legalábbis mindenki nagyon bízik benne), így az Olasz Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy eddig az időpontig meghosszabbítják a transzferidőszakot. Az olasz klubok tehát szeptember 7-től további egy héten keresztül adhatnak-vehetnek focistákat.

Győzelemre vár az AS Roma

Sport2002.09.27, 09:23

Komoly rangadókra kerül sor a hét végén Európa vezető futballbajnokságaiban, még akkor is, ha némely esetben, mint például a Bayer Leverkusen - Bayern München találkozón, nem az adott liga legjobbjai néznek farkasszemet egymással. A legnagyobb érdeklődés még mindig a vegetáló AS Romát kíséri, amely idén nem nyert még mérkőzést.

Nyolc év alatt 106 új játékos az Interben

Sport2003.10.09, 07:09

Massimo Moratti 1995. február 18-án lett az Internazionale labdarúgócsapatának elnöke, ezalatt 106 játékost igazolt le 462,8 millió euróért. A spanyol hírügynökség Moratti-érát elemző jelentéséből kiderül, hogy 12 kapus, 39 védő, 33 középpályás és 22 csatár érkezett a klubhoz, köztük olyan világklasszisok, mint Crespo, Batistuta, Ronaldo, Roberto Carlos, Roberto Baggio.

A Chelsea Crespót is odaadná Sevcsenkóért

Sport2004.03.17, 13:04

Angol lapértesülés szerint Roman Abramovics, a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosa meg akarja szerezni Andrij Sevcsenkót, az AC Milan szupersztárját.

Ki megy ma? - Crespo, Cole

Sport2004.05.11, 15:00

Az FC Barcelona a Villarreal brazil jobbhátvédjét, Juliano Bellettit szeretné leigazolni abban az esetben, ha Michael Reiziger nem hosszabbítja meg szerződését a katalánoknál.

BL: a Barca, a Milan és a PSV is továbbjutott

Sport2004.11.25, 10:01

A papírformának megfelelően az ötödik forduló után a Milan és a Barcelona is továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiből: az olaszok az ukrán Sahtar Donyecket győzték le hazai pályán, míg a katalánok a Nou Campban döntetlent játszottak a skót Celtickel. A Porto, az Arsenal és a Werder sorsa az utolsó körben dől el: a portugál címvédő a CSZKA elleni sikerével maradt versenyben, míg az Ágyúsok a továbbjutást - épp az angolok ellen szerzett ponttal - kiharcoló PSV-vel, a brémaiak pedig a csoportéllovas Interrel ikszeltek.

Előző
Következő