Cornexi

címke rss

Sugár: Boldog emberként vonulok vissza

Archívum2007.04.25, 15:58

Bár Sugár Tímea 9 hónapos rehabilitáció után a Kiskunhalas elleni bajnoki mérkőzésen visszatért a pályára, orvosai tanácsára mégis úgy döntött, hogy befejezi sikerekben gazdag aktív karrierjét. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding százegyszeres válogatott kézilabdakapusa a vele készített interjúban pályafutására tekintett vissza, s jövőbeli céljairól mesélt.

A Cornexi legyőzésével elődöntős a Fradi a kézikupában

Sport2007.03.15, 20:10

A nőikézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében a Ferencváros hazai csarnokában nyert 35-28-ra a Cornexi ellen. A zöld-fehérek az első negyedóra után átvették a játék irányítását, és bár már tíz góllal is vezettek, végül hétgólos győzelmet arattak a székesfehérváriak felett, így bejutottak a legjobb négy közé.

Sugár fél év után visszatérhet a kézilabdakapuba

Sport2007.02.23, 10:43

Sugár Tímea, a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának hálóőre a tavaly nyáron, Brazíliában elszenvedett térdsérülését követően immár több mint féléve új szerepben, kapusedzőként segíti a fehérvári csapatot. Ezzel párhuzamosan a színfalak mögött élete egyik legkeményebb felkészülését végezi a visszatérése érdekében. Sugárt arról kérdeztük, mikor lép újra pályára, illetve milyen munkával telt az elmúlt pár hónapja.

Vura még csiszolná a Cornexi támadójátékát

Sport2007.02.15, 08:51

Január közepén még igen távolinak tűnt a legjobb négy közé jutás a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata számára. Azóta azonban nagyon fordult a világ: a fehérváriak nyolc pontot szereztek öt mérkőzésből úgy, hogy a nagy riválisok közül otthon legyőzte a bajnok Győrt, s nyert a Dunaferr vendégeként is. A sűrű, de nagyon sikeres két és fél hétről Vura Józsefet, a Cornexi vezetőedzőjét kérdeztük.

Tápaiék idegenben oktatták a Dunaferrt

Archívum2007.02.07, 22:14

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata 30-27-es győzelmet aratott a Dunaferr otthonában, a 14. forduló elhalasztott mérkőzésén. A fehérvári együttes fennállása során először nyert Dunaújvárosban, ami egyben azt is jelenti, hogy a Dunaferr elszenvedte első hazai vereségét az idei bajnokságban.

Görbiczék a Dunaferrtől is kikaptak

Sport2007.02.01, 12:26

Az EHF-kupa-induló Dunaferr három góllal nyert a címvédő, Bajnokok Ligája-induló Győri Audi ETO ellen a nőikézilabda-bajnokság szerdai rangadóján. A Magyar Kupában a Cornexi könnyedén jutott nyolc közé a Csömör kiverésével.

Vírus dönthet a Csömör-Cornexi kupameccsen

Sport2007.01.30, 19:27

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata játékosainak vírusos megbetegedése miatt kérte a Csömöri KSK vezetőségétől, halasszák el a szerdai Magyar Kupa mérkőzést. A kérést a csömöriek elutasították, így a fehérvári játékosok egészségi állapota dönti el, hogy ki kerül az utazó keretbe.

A Cornexi legyőzte a címvédő Győrt

Sport2007.01.25, 08:38

A Cornexi egy góllal nyert a címvédő, Bajnokok Ligája-résztvevő Győr ellen a nőikézilabda-bajnokságban. A másik mérkőzésen a szintén BL-ben érdekelt Ferencváros az EHF-kupában szereplő Kiskunhalas vendégeként nyert három góllal.

Újvárosba hívják a Cornexi irányítóját

Sport2007.01.20, 21:10

A Papp László Sportarénában megtartott gálán - melyen húsz sportág legjobbjait tüntették ki - Tilinger Tamara vette át a Héraklész-program legjobb női kézilabdázójának járó díjat. A játékos megerősítette, érdeklődik után a Dunaferr, de a szerződés aláírására még nem került sor.

Magyar kézisikerek a női EHF-kupában

Sport2007.01.14, 20:08

A továbbjutását szombaton kiharcoló Kiskunhalas után a Debrecen és a Dunaferr is bejutott a női EHF-kupában a legjobb 16 közé, mivel román, illetve orosz ellenfelét - idegenbeli sikerét követően - a hazai visszavágón is felülmúlta. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding viszont kiesett a női KEK-ből, miután a hazai döntetlen után 40-23-ra kikapott a román Oltchim Valcea otthonában.

Óriási BL-csatát nyert a Fradi nőikézi-csapata

Sport2007.01.08, 09:37

Fantasztikus mérkőzésen megnyerte első idei BL-csoportmérkőzését a Budapest Bank-FTC nőikézilabda-csapata, amely gyenge játékvezetés mellett 31-28-ra legyőzte a 2002-es Bajnokok Ligája-győztes macedón rivális Kometal Szkopjét.

Vereséggel kezdte a Szuperligát a Cornexi

Sport2006.11.13, 11:25

A versenysorozat nevéhez illő szórakozást nyújtottak a csapatok a Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Hypo Niederösterreich nőikézilabda-Szuperliga-találkozón. A fehérváriak egygólos vereséget szenvedtek a világsztárok sorát felvonultató bécsiek ellen a látványos megoldásokkal tarkított meccsen. A mérkőzésre jellemző, hogy a játékvezetőknek egyszer sem kellett passzív játékot jelezniük. Pádár Margit kilenc gólt szerzett.

Új edzőjével is kikapott a Cornexi

Archívum2006.11.09, 20:27

Hazai pályán ötgólos győzelmet aratott a Debrecen nőikézilabda-csapata a Cornexi-Alcoa-HSB Holding felett. A hazaiak az első félidőben ötgólos előnyt herdáltak el, jobb hajrájuknak köszönhetően azonban visszaállították a különbséget.

Vura József a Cornexi új edzője

Sport2006.10.31, 08:00

Hétfőn eldőlt, hogy - mint azt az [origo] "megjósolta" - Vura József váltja a szombaton menesztett Szabó Edinát a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának kispadján. 

Vura József lehet a Cornexi edzője

Archívum2006.10.29, 12:33

Információnk szerint a szombaton menesztett Szabó Edina helyett Vura József lesz a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának új vezetőedzője.

Szabó Edinát felállították a Cornexi-kispadról

Sport2006.10.29, 00:42

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata szombaton menesztette Szabó Edina vezetőedzőt. Az EHF-kupa-győzelmet elért szakvezetővel a klub elnöke, Balássi Imre a Vác NKSE elleni bajnokit követően közölte a döntést, a találkozón ugyanis a Cornexi 26-26-os döntetlent ért csak el a tabella tizedik helyén álló vendégek ellen.

Felemás sorsolás a nőikézilabda-kupákban

Sport2006.10.24, 14:51

Nehéz és legyőzhető ellenfeleket is kaptak a nőikézilabda EHF-kupában és KEK-ben érdekelt magyar csapatok.

Lépéselőnyben az FTC, továbbment a Cornexi

Sport2006.10.16, 07:49

Hatgólos előnyt szerzett a Budapest Bank-FTC a vendég román Rulmentul Brasov ellen a nőikézilabda Bajnokok Ligájában, a 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésen. A Cornexi-Alcoa-HSB Holding bejutott a KEK nyolcaddöntőjébe, miután második izlandi mérkőzésén 22-22-re végzett.

Ötgólos Cornexi-győzelem Izlandon

Archívum2006.10.14, 07:55

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding kemény mérkőzésen 31-26-ra nyert az izlandi Hafnarfjördur otthonában a nőikézilabda-KEK-ben, a 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésen.

BL: a Brassóval küzd az FTC nőikézi-csapata

Archívum2006.09.25, 11:29

Amint várható volt, a Budapest Bank-FTC a román Rulmentul Brasov csapatával játszik a női kézilabda Bajnokok Ligájában a 16 közé jutásért. Az első, hazai meccsre október 15-én 18 órakor kerül sor, amelyet a Sport1 közvetít, a visszavágót október 21-én vagy 22-én játsszák.

Ásványvizes hidegzuhany a Dunaferrnek

Archívum2006.09.17, 15:47

A Cornexi kétgólos győzelmet aratott vendéglátóként a Dunaferr felett a nőikézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. A fehérváriak sikere újabb jele annak, hogy az idei pontvadászatban kiegyenlítettebb erők küzdelme várható a bajnoki érmekért.

Pontot rabolt a fővárosból a Cornexi

Sport2006.09.14, 00:08

A nőikézilabda-bajnokság rangadóján a Vasas remek hangulatú, izgalmas rangadón játszott 27-27-es döntetlent a Cornexivel.

Biztosan lesz magyar bíró a férfikézi-vébén

Sport2006.08.25, 20:52

2007. január 19. és február 4. között nemcsak a magyar férfikézilabda-válogatottnak lesz dolga a németországi világbajnokságon, de a Nemzetközi Kézilabda Szövetség által kijelölt Herczeg Péter, Südi Péter játékvezető kettősnek is.

Kézidrukkerek csatája Veszprémben

Sport2006.08.24, 12:02

A Veszprém Kézilabda Fan Club 2006 augusztus 26-28. között ismét megrendezi a Veszprém Handball Fan Tour elnevezésű szurkolói találkozót. A résztvevők ezúttal is Szlovéniából és Magyarországról érkeznek. Itthonról a bakonyi drukkerek két csapata mellett idén a szegedi szurkolók egy csapata képviselteti magát a játékokon. Az MKB Veszprém KC legnagyobb hazai riválisának rajongói mellett rengeteg vendég érkezik Szlovéniából, 3 kézicsapat (Velenje, Celje és Lendva) támogatói is állítanak ki csapatot.

Izlandra utazhat a Cornexi kézicsapata

Sport2006.07.25, 13:04

A Haukar Hafnarfjördur lesz a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának ellenfele a Kupagyőztesek Európa Kupájában, derült ki a keddi, bécsi sorsoláson. Amennyiben a fehérvári csapat nyer, úgy bejut a sorozat legjobb 16 csapata közé.

Kupaellenfélre vár kedden a Cornexi

Archívum2006.07.24, 10:07

Az európai kézilabdakupákban érdekelt tizenegy magyar csapat közül csak a női KEK-ben szereplő Cornexi-Alcoa-HSB Holding várja a keddi bécsi sorsolást. A 2005-ben EHF-kupát nyerő székesfehérvári együttes a 16 közé jutásért játszik majd október 14/15-én, illetve egy héttel később. Hogy melyik alakulat lesz az ellenfele, majd kedden derül ki.

Fővárosi csapatépítés Cornexi-módra

Archívum2006.07.13, 18:45

A már másfél hete tartó alapozás monotonitását megtörendő, budapesti, csapatépítő kiránduláson vett részt a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata. A programban először bátorságpróba szerepelt a Hajógyári-szigeten található "Mászókaland" elnevezésű magas-kötélpályán, majd állatkerti sétával és a Széchenyi-fürdőbeli regenerációval tették a lányok teljessé a túrát.

Válogatott átlövővel erősített a Debrecen

Sport2006.07.07, 15:16

Visszatér nevelőegyesületéhez Szabó Valéria (Cornexi) és a nyolcszoros felnőtt válogatott Benyáts Beatrix (Team Esbjerg, dán) - jelentette be a nőikézilabda-bajnokságban legutóbb negyedik Debrecen pénteki sajtótájékoztatóján a két játékos leigazolását.

Lehullt a lepel a Cornexi-igazolásokról

Archívum2006.07.04, 18:29

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata július 4-én, kedden, sajtótájékoztatón és nyilvános szezonnyitó edzésen mutatta be a médiának, illetve a közönségnek a 2006/2007-es keretét. A csapat gerincét megszokott nevek alkotják a Cornexinél a következő szezonban, de új játékosokkal is bővült a fehérvári együttes. A négy újonnan igazolt kézilabdázó mindegyike szerepelt már hazája válogatottjában.

Brazil átlövővel erősít a Cornexi

Sport2006.07.01, 16:35

A Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata július 4-én, nyilvános edzésen mutatja be a szurkolóknak az újonnan igazolt játékosokkal kiegészült 2006/2007-es keretét. Információink szerint a csapat három légióssal és Szrnka Hortenziával erősödik.

Életben marad a győri férfikézilabda

Sport2006.06.15, 15:43

Talán körvönalazódik a megnyugtató megoldás a Győri ETO KC férfikézilabdacsapatának ügyében. A városi összefogásnak köszönhetően már az is kiderült, hogy a győri élményfürdőt üzemeltető Rába Quelle kft fogja átvenni a gárda működtetését.

Jótékonysági gyűjtést hirdetett a Cornexi

Archívum2006.04.13, 10:39

Mivel a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának fontos, hogy a maga módján minden segítséget megadjon a rászorulóknak, ezért a fehérvári klub újabb jótékonysági felhívást tett közzé: nevezetesen, hogy a rájátszás első két hazai mérkőzésére szurkolói gyűjtést szervez.

EHF-kupa: elődöntős a Fradi, kiesett a Cornexi

Sport2006.03.19, 13:27

Bejutott a legjobb négy közé a Ferencváros a nőikézilabda-EHF-kupában, miután a negyeddöntő visszavágóján kiváló játékkal legyőzte az első találkozón egy góllal diadalmaskodó dán GOG Gudmét. Búcsúzott viszont a címvédő Cornexi-Alcoa-HSB Holding amely a visszavágón óriási csatában kikapott a horvát Podravko Koprivnica vendégenként.

Ígéretes hétvége előtt a női kézisek

Archívum2006.03.10, 16:21

Legyőzhető riválisokkal találkozik a nőikézilabda európai kupákban szereplő öt magyar csapat a hétvégén.

Siti Beáta súlyos sérülése

Sport2006.03.01, 16:09

Siti Beáta, a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának irányítója, február 25-én, szombaton, a Dunaferr NK elleni bajnoki találkozó tizedik percében súlyos térdsérülést szenvedett. A csapatkapitány akkor még remélte, sérülése nem több, mint rándulás, a vasárnapi orvosi vizsgálat során azonban keresztszalag-szakadást állapítottak meg.

Siti Beáta lett a Cornexi technikai igazgatója

Archívum2006.03.01, 16:09

Miután Siti Beáta, a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának irányítója február 25-én megsérült, és bejelentette visszavonulási szándékát, a klub vezetése úgy döntött, hogy felkéri a technikai igazgatói poszt betöltésére. Feladata a jövőben a csapat körüli technikai teendők elvégzése, és a munkatársak tevékenységének koordinálása.

Lovakkal már megy a hajtás a Cornexinek

Sport2006.01.30, 18:06

A csípős, deres januári szombaton a Fehérvár melletti Kunos Lovardában gyűlt össze a város lovas sportot kedvelő közönsége, közéleti vendégekkel és neves sportolókkal, köztük a Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapatának tagjaival. Ugyanis első ízben rendezték meg egy téli kupasorozat részeként a fehérvári fedett pályás kettes- és négyesfogathajtó versenyt.

Görbicz sérülten is győzelemre vezette a Győrt

Sport2006.01.15, 02:09

Kiszenvedte a győzelmet hazai pályán a Győri ETO nőikézilabda-csapata a Volgográd ellen. A hazaiak elsősorban Görbicz nagyszerű játékának köszönhetően megszerezték első pontjaikat a BL-ben. A Dunaferr remekül helytállt a címvédő Slagelse otthonában, de 27-25-ös vereséget szenvedett a B csoport rangadóján. A KEK-ben a Vác ugyan kikapott Nisben, de így is bejutott a legjobb 16 közé, az EHF-kupában a Debrecen jól sáfárkodott az első meccsen összeszedett előnyével Norvégiában, míg a címvédő Cornexi kettős győzelemmel ment tovább.

Biztosan nyert a Cornexi az EHF-kupában

Sport2006.01.08, 22:14

A címvédő székesfehérvári Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata biztosan nyert a vendég osztrák Atzgersdorf ellen az EHF-kupában, a 16 közé jutásért rendezett első mérkőzésen.

Kiszenvedett Cornexi-siker a Vasas ellen

Sport2006.01.05, 07:17

A véghajrá döntött a nőikézilabda-bajnokság szerdai rangadóján, ahol a vendéglátó Cornexi már négy góllal is vezetett, de végül - az utolsó percet sikeresen kivédekezve - az egygólos sikernek is örülhetett a Vasas ellen.

A Fradinak minden összejött a Cornexi ellen

Sport2005.11.18, 20:18

A vártnál simábban dőlt el a győzelem sorsa a nőikézilabda-bajnokság rangadóján, a Ferencváros ugyanis 17-8-as félidő után 29-20-ra verte a Cornexit a Népligetben.

A Győr a Cornexi ellen is megőrizte veretlenségét

Sport2005.11.10, 02:48

Vendéggyőzelemmel ért véget a székesfehérvári nőikézilabda-rangadó, a bajnok Győr 35-30-ra verte a nagy rivális Cornexit. A két válogatott játékos, Balogh Beatrix és Görbicz Anita gólpárbaja döntetlenre végződött, hiszen mindketten 11-szer voltak eredményesek. A Győr továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.

Fehérvári rangadó vár a győri nőikézi-csapatra

Archívum2005.11.08, 16:44

A bajnokság 11. fordulójában november 9-én a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapata otthonában fogadja a Győri Graboplast ETO KC együttesét. A 18 órakor kezdődő rangadóra - melyet a Sport1 élőben közvetít - mindkét gárda megsokszorozott erőfeszítéssel készül.  A találkozóval kapcsolatban Siti Beáta, a Cornexi csapatkapitánya osztotta meg gondolatait.

Tápai Szabina nélkül is nyert a Cornexi

Sport2005.10.21, 22:42

A Cornexi magabiztosan, 43-33-ra győzött hazai pályán a Vác ellen. A szerdai edzésen bokaszalag-szakadást szenvedett, így egy hónapig hiányzó Tápai Szabina hiányát nem érezte meg a székesfehérvári együttes és tízgólos sikerének köszönhetően feljött a tabella második helyére, az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Dunaferr elé. A mezőny legeredményesebb játékosa a 11 gólt szerző Őri Cecília volt.

Bombaerős BL-csoportba kerültek kézicsapataink

Sport2005.10.11, 16:36

Mind a Dunaferr, mind a Győri Graboplast ETO bombaerős csoportba kerül a nőikézilabda-BL-ben. A keddi sorsoláson a magyar bajnok győriek kiemeltként is erős ellenfeleket kaptak a macedón Kometal Szkopjét, az orosz Dinamo Volgogradot és a dán Aalborgot. A Dunaferr a szokásoknak megfelelően nem tudta elkerülni a címvédő dán Slagelsét, de nem lesz könnyű ellenfél a Lada Toljatti (orosz) és a Knjaz Milos (szerb-montenegrói) sem.

Szürettel készült a Hypóra a Cornexi

Sport2005.10.08, 18:07

Szombaton újra Szuperliga-mérkőzésnek ad otthont a székesfehérvári Köfém-sportcsarnok: 16.30-kor a Cornexi a nyolcszoros BEK- és BL-győztes Hypót fogadja. A lányok csütörtökön a szokásos edzés mellett szürettel is melegítettek.

Barcelonában kapott ki a Pick Szeged

Sport2005.10.10, 12:09

Nem sikerült a bravúr a Pick Szeged férfikézilabda-csapatának, amely a Bajnokok Ligája 2. fordulójában 27-20-as vereséget szenvedett a címvédő spanyol Barcelona otthonában. Az MKB Veszprém a papírformának megfelelően legyőzte a vendég román Dinamo Bucuresti csapatát.

BL-győzelemmel rajtolt a Pick Szeged

Sport2005.10.02, 14:41

Nehéz, fordulatos mérkőzésen győzelemmel kezdett a remekül hajrázó Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a D csoport nyitó mérkőzésén nyolc góllal jobbnak bizonyult a vendég ukrán Zaporizzsja csapatánál.

Súlyos Cornexi-vereség a Szuperligában

Sport2005.09.29, 08:16

Első mérkőzését elvesztette a hazai környezetben játszó, EHF Kupa-győztes Cornexi-Alcoa-HSB Holding nőikézilabda-csapata a Szuperligában: a székesfehérvári együttes a német HC Leipzigtől kapott ki öt góllal.

Farkasházy jósol, Tápai értékel - sportvideók

Sport2005.09.29, 08:34

Legfrissebb sportvideóinkban megtekinthetik a sakkvébé előzetesét, amelyben szakértők és a sportág rajongói is beszélnek az argentínai eseményről, míg a Cornexi Lipcse elleni Szuperliga-vereségének okait Tápai Szabina is megpróbálja megfejteni. Megtekinthetik az Alba Volán-Újpest jégkorong Interliga-meccs összefoglalóját, a futsal szerelmesei pedig az Aramis - Cső-Montage rangadó góljaiban gyönyörködhetnek.

Szuperliga: a Lipcse ellen kezd a Cornexi

Sport2005.09.27, 15:30

Szeptember 27-én, 16.30-kor a német HC Leipzig ellen kezdi meg Szuperliga-szereplését a Cornexi-Alcoa HSB Holding nőikézilabda-csapata. A hatcsapatos viadal csoportkörében még az osztrák Hypo Niederösterreich lesz Szabó Edináék ellenfele. A csapat a pénteki, Békéscsaba elleni bajnokit követően lecsófőző fesztiválon vett részt.

A Mocsai-lányok pontot loptak Tápaiéktól

Sport2005.09.15, 08:44

Alaposan belehúzott a Vasas nőikézilabda-csapata, a piros-kékek ugyanis a bajnokság első két fordulójában előbb a Dunaferr-rel, majd a Ferencvárossal találkoztak, és bár mindkét bajnokesélyest megszorongatták, pontot nem sikerült szerezniük. A következő ellenfél az EHF-kupa-győztes Cornexi volt, amely az első mérkőzését győzelemmel zárta, a második fordulóban azonban hazai pályán egy góllal kikapott a Ferencvárostól.

A vb-érembe kerülhet junior kéziseink veresége

Sport2005.08.23, 20:57

Elszenvedte első vereségét a házigazda magyar válogatott a junior férfi kézilabda-világbajnokságon, ez azonban akár azt is eredményezheti, hogy lemarad az elődöntőről. Tóth László együttese 40-33-ra kapott ki Szlovéniától.

Németh Helga a Fradiba szerződhet

Sport2005.07.12, 15:18

Könnyen elképzelhető, hogy a Ferencváros játékosa lesz Németh Helga. A 142-szeres válogatott jobbátlövő az előző szezonban a Dunaferrt erősítette, Újvárosban azonban lejárt a kontraktusa, és elképzelhető, hogy az újabb szerződését a Ferencvároshoz írja alá.

Európa-bajnokot igazolt a Cornexi kézicsapata

Sport2005.07.06, 15:56

A spanyol Mar de Alicante Urbana nőikézilabda-csapatából erősített a győztes Cornexi-Alcoa-HSB Holding, amely szerződtette az Európa-bajnok jobbátlövőt, Brigovácz Nikolettát.

Mocsaival épít nagycsapatot a Vasas

Sport2005.06.11, 13:22

Sajtótájékoztató keretében bemutatkozott a Vasas nőikézilabda-csapatának új szakmai stábja, amely Mocsai Lajos vezetőedző irányításával július 4-én megkezdi a munkát a 2005-2006-os szezonra. Az angyalföldi csapat - négy új játékossal megerősödve - az 5-8. helyet tűzte ki célul. Alakul a Cornexi-Alcoa együttese is, amely szerződtette a Hypo beállósát, Sonata Vijunaitét, illetve a Ferencváros átlövőjét, Pádár Margitot.

Tápai: Nem szeretem, ha Görbiczhez hasonlítanak

Vendégszoba2005.06.09, 16:13

Az EHF-kupa-győztes Cornexi csapatában kézilabdázó Tápai Szabina járt a Vendégszobában, akitől megtudhattuk, hogy a kapuson kívül már minden poszton játszott, hogy nem érzi jogosnak, ha Görbicz Anitához hasonlítják, hogy a nagymama pulykamellje a legjobb étel a világon és hogy a férfirajongók nagy bánatára akkor sem vetkőzne le egy magazinnak, ha fizetnének érte.

EHF-kupa: a végső siker kapujában a Győr

Sport2005.05.24, 13:35

A története negyedik női kézilabda EHF-kupa-döntőjében szereplő és a korábbi hármat elveszítő Győri Graboplast ETO KC még soha sem várhatta hatgólos előnnyel a visszavágót. A rivális Cornexi-Alcoa-HSB Holding viszont a csodában bízva, a 3500 néző befogadására alkalmas székesfehérvári jégcsarnokban rendezendő, vasárnap 16.45-kor kezdődő második felvonásban képesnek érzi magát, hogy ledolgozza a 27-21-es hátrányt.

A Cornexinek elsőre sikerült, ami a Győrnek egyszer sem

Sport2005.05.23, 20:09

A sport vasárnap délután ismét megmutatta, miért is csodálatos: a sokak által esélytelennek tartott Cornexi-Alcoa-HSB Holding fiatal, lelkes csapata szenzációs, szinte hibátlan játékkal "móresre tanította" az idényben három aranyéremről álmodó Győri Graboplast ETO KC-t a női kézilabda EHF-kupa döntőjének visszavágóján.

Csodát tett a Cornexi az EHF-kupa-döntőben

Sport2005.05.22, 21:30

A vasárnapi visszavágón végig extázisban játszó Cornexi-Alcoa-HSB Holding nyerte a női kézilabda EHF-kupát: a székesfehérvári együttes 28-19-re győzte le a szintén első kupasikerére készülő Győri Graboplast ETO KC csapatát, így 49-46-os összesítéssel jobbnak bizonyult riválisánál.

Vasárnap kézicsodára készül a Cornexi

Sport2005.05.20, 11:38

"Kódoltan a csodára", vagyis a női kézilabda EHF-kupa megnyerésére készül a Cornexi-Alcoa-HSB Holding, amely a nyitó mérkőzésen, a Győri Graboplast ETO KC otthonában 27-21-es vereséggel zárt.

EHF-kupa: a csodában bízik a Cornexi

Sport2005.05.11, 13:41

Az újabb csodában bízik a Cornexi-Alcoa-HSB Holding kézilabdacsapata, amely története első nemzetközi kupadöntőjére készül, a székesfehérváriak ellenfele az EHF-kupa fináléjában a Győri Graboplast ETO KC lesz.

Jégcsarnokban játssza kupadöntőjét a Cornexi

Archívum2005.04.25, 14:06

Május 15-én és 22-én rendezik meg a női kézilabda EHF-kupa magyar döntőjének két mérkőzését. Az első összecsapáson a Győri Graboplast ETO KC, a másikon a székesfehérvári Cornexi-Alcoa-HSB Holding lesz a házigazda.

A Cornexi jutott az EHF-kupa döntőjébe a magyar párharcban

Sport2005.04.15, 22:55

Hatalmas, az utolsó pillanatokig kiélezett csatában a Cornexi-Alcoa-HSB Holding csapata bejutott a nőikézilabda-EHF-kupa fináléjába, mivel az egygólos hazai vereségét követően 31-29-re győzni tudott a Ferencváros otthonában. A székesfehérvári klub története során először szerepelhet nemzetközi sorozat döntőjében.

A Cornexi otthonában nyert az FTC az EHF-kupában

Sport2005.04.08, 21:15

Egygólos előnyt szerzett a kiválóan küzdő vendég Ferencváros a székesfehérvári Cornexi-Alcoa-HSB Holding otthonában a nőikézilabda-EHF-kupa magyar elődöntőjének első mérkőzésén.

Kupadöntőért játszanak nőikézi-csapataink

Archívum2005.04.07, 13:35

Mind a négy magyar csapat bizakodva várja a nőikézilabda európai kupák elődöntőinek első mérkőzését. A Bajnokok Ligájában a Dunaferr a dán Slagelsével, az EHF-kupában a Győri Graboplast ETO a német Leipziggel, az FTC és a Cornexi pedig egymással játszik a döntőbe jutásért.

Mindhárom nőikézi-csapatunk előnyt szerzett

Sport2005.03.18, 09:24

A Dunaferr kemény összecsapáson egy góllal, 27-26-ra legyőzte a vendég dán Viborgot a nőikézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. Az EHF-kupában a Cornexi hattal verte a dán Horsenst, a Győr pedig fölényes, 35-22-es győzelmet aratott a román Zalau felett.

Magyar-dán meccsdömping a kézikupákban

Sport2005.03.11, 10:52

Még négy magyar nőikézilabda-csapat áll a nemzetközi kupákban, a hét végi fordulóban minden gárda hazai pályán fogadja ellenfelét. A Bajnokok Ligájában szereplő Dunaferr, illetve az EHF-kupában érdekelt Ferencváros és Cornexi dán ellenfelet fogad, kivételt csupán a Győr román riválisa, a Silcotub Zalau jelent. A férfiaknál a Fotex a lehetetlent próbálja meg a Ciudad Real ellen, míg a Dunaferr ötgólos előnnyel utazik Kölnbe.

EHF-kupa: elkerülték egymást a magyar csapatok

Sport2005.02.22, 19:46

A nőikézilabda EHF-kupában érdekelt magyar csapatok elkerülték egymást, így a legjobb négy közé akár három együttesünk is bekerülhet. A Győr román, a Ferencváros és a Cornexi pedig dán ellenféllel meccsel a negyeddöntőben, s az első találkozót mindhárom magyar gárda hazai pályán kezdi. A férfikézi-válogatott Macedóniával mérkőzik a 2006. január 26. és február 5. közötti svájci Európa-bajnokságra selejtező sorozat júniusi - utolsó - körében.

Negyeddöntős a Cornexi az EHF-kupában

Sport2005.02.20, 16:53

Három góllal legyőzte a vendég norvég Byasent és ezzel bejutott a nőikézilabda-EHF-kupa negyeddöntőjébe a székesfehérvári Cornexi-Alcoa. A KEK-ben a Vác hétgólos vereséget szenvedett a Nürnberg elleni párharc első felvonásán, míg a Bajnokok Ligájában a Dunaferr a sok hiányzó ellenére is simán felülmúlta a Podgoricát.

Kézikupa-bravúrra hajt a Cornexi és a Vác

Sport2005.02.19, 14:20

Két magyar nőikézilabda-csapat, a Ferencváros, illetve a Győri Graboplast ETO már kiharcolta a továbbjutást az EHF-kupában, hozzájuk csatlakozna a Cornexi-Alcoa, amely az első találkozón ledolgozható, egygólos hátrányt szedett össze a norvég Byasennel szemben. A KEK-ben érdekelt Vác hazai környezetben vívja az oda-visszavágót a német Nürnberg ellen, míg az ezer sebből vérző Dunaferr tét nélküli BL-meccsen a Podgoricát fogadja.

Kettős magyar továbbjutás az EHF-kupában

Sport2005.02.13, 20:53

Miután mind a görög Anagenniszi Artasz, mind a norvég Vaag Vipers nőikézilabda-csapata lemondott pályaválasztói jogáról, hazai környezetben játszhatta EHF-kupa nyolcaddöntő-mérkőzéseit a Ferencváros és a Győri Graboplast ETO KC együttese. A zöld-fehér együttesek a papírformának megfelelően kettős győzelemmel jutottak tovább.

Norvég ellenfelet kapott a Győr és a Cornexi

Sport2005.01.18, 17:19

Norvég, német és görög ellenfelet kaptak nőikézilabda-csapataink az EHF-kupában és KEK-ben a keddi bécsi sorsoláson. Az EHF-kupában a Győri Graboplast ETO KC és a Cornexi-Alcoa norvég riválissal, a Vag Vipersszel, illetve a Byasennel került össze, míg a Ferencváros a görög Anagenniszi Artasszal mérkőzik a nyolcaddöntőben. A KEK-ben a Vác a német listavezető Nürnberg otthonában kezd.

Hármas siker a nőikézilabda-kupákban

Sport2005.01.15, 19:26

Bár az első félidőben katasztrofálisan játszott a Dunaferr nőikézilabda-csapata, a második 30 percben parádés játékkal nemcsak a maga javára fordította az Astroc Segunto elleni BL-csatát, de fölényes, 35-28-as győzelmet aratott spanyol riválisa felett. Az EHF-kupában a Ferencváros Svédországban is nyert, s kettős győzelemmel lépett túl ellenfelén, míg a Cornexi-Alcoa hazai környezetben vívta ki a továbbjutást a német Frankfurt ellen.

Kemény kupameccs előtt a Dunaferr és a Cornexi

Archívum2005.01.14, 18:14

Három magyar nőikézilabda-csapat is érdekelt lesz szombaton az európai kupákban. A legkönnyebb feladat előtt a Ferencváros áll, amely az EHF-kupában 22 gólos előnnyel utazik Svédországba. Ugyanebben a kupában a Cornexi-Alcoa egygólos hátrányról fogadja a német Frankfurtot, míg a Bajnokok Ligájában a Dunaferr fontos meccset vív hazai pályán a spanyol Astroc Sagunto ellen.

Remekeltek a kupákban nőikézi-csapataink

Archívum2005.01.08, 20:35

Négy magyar nőikézilabda-csapat lépett pályára szombaton a nemzetközi kupafordulókban, s három gárda olyan fölényes sikert aratott, hogy gyakorlatilag bebiztosította továbbjutását. Az EHF-kupában a Ferencváros 43-21-re verte a svéd Önnereds csapatát, a Győr 33-25-re a lengyel Lublint, míg a Cornexi Frankfurtban mindössze egy góllal, 26-25-re kapott ki. A KEK-ben a Vác 32-18-ra intézte el a macedón Prilepet.

Második BL-meccsét is megnyerte a Fotex

Sport2004.10.22, 10:15

A Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája G csoportjában, ezúttal a norvég Sandefjordot múlta felül 36-24-re. A Pick Szeged szintén BL-találkozón lépett pályára, és Szkopjéban 24-24-es döntetlent ért el. Az EHF-kupában Luxemburgban is győzött a Tatabánya, a KEK-ben viszont kiesett a Nyíregyháza. A nőknél a Vác és a Cornexi is továbblépett, a KEK-ben, illetve az EHF-kupában.

Győzelemmel kezdett a Pick Szeged a BL-ben

Archívum2004.10.09, 21:23

Jó napot zártak a magyar kézilabdacsapatok a nemzetközi kupákban, hat mérkőzésen öt győzelem mellett mindössze egyetlen vereség született. A Győr női kézisei ugyan kikaptak Ukrajnában, de így is jó eséllyel várják a visszavágót, ahol a BL főtáblája a tét. A Pick Szeged ugyanakkor már csoportmeccset játszott, és három góllal nyert a román Constanta ellen, mint ahogy nem hibázott az EHF-kupában a Cornexi és a Tatabánya, illetve a KEK-ben a Vác és a Nyíregyháza.

Kézilabdás átigazolási körkép

Sport2004.08.03, 17:41

Ugyan az olimpia miatt a világ legerősebb kézilabda-bajnokságai csupán szeptember elején-közepén kezdődhetnek meg, érdemes kicsit áttekinteni a várható változásokat. Összeállításunkban a magyar női és férfi csapatok 2004-2005-ös szezonra történő igazolásai mellett összegyűjtöttük a francia és a dán liga érdekességeit is - amennyire lehet, a teljesség igényére törekedve.

Farkas Andrea a Krim Ljubljanához igazolt

Sport2004.07.01, 14:08

Szlovéniai információink szerint magyar kapust szerződtetett a Krim Ljubljana nőikézilabda-csapata. A távozó norvég világklasszis Cecilie Leganger helyét Farkas Andrea, a Ferencváros, a Dunaferr, a Cornexi és a Vasas egykori hálóőre foglalhatja el.

Kialakult a győri kézisek felkészülése

Sport2004.07.01, 14:09

Mind a Győri Graboplast ETO női-, mind a Győri Tento ETO férfikézilabda-csapata július 12-én kezdi meg a felkészülést az új, 2004-2005-ös szezonra. A Cornexi  - utolsó igazolásként orosz és ukránt játékost szerződtetve- már megkezdte a felkészülést.

Sugár Tímea a Cornexihez szerződött

Sport2004.06.07, 13:03

Lehullt a lepel a nagy titokról, azaz kiderült, Sugár Tímea, a Ferencváros válogatott kézilabdázója jövőre a Cornexi-Alcoa együttesét erősíti. A kapus mellett a fehérvári együttes még három játékost szerződtetett. Új, Eb-ezüstérmes hálóőr igazolt Debrecenbe is az ukrán Vorozscova személyében.

Cornexi-FTC rangadó a kézilabda Magyar Kupában

Sport2004.02.17, 21:16

Kedden elkészítették a női kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítását. A bajnok Dunaferr a másodosztályú Kiskunhalast kapta, a Fradi a Cornexi otthonában lép pályára. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Németh Helga visszatérne a Cornexihez

Sport2004.02.06, 12:02

Nyáron nagy port kavart, hogy Németh Helga, a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapatának világklasszis átlövője elhagyta klubját, és Dániába, a Viborg együtteséhez szerződött. A játékos a Fehérvár Rádiónak adott nyilatkozatában a klubelnököt hibáztatja, de úgy gondolja, amennyiben a klub élén váltás történne, májusban visszatérne Fehérvárra.

Megoldódott Kulcsár Anita ügye

Sport2004.02.06, 19:38

A pénteki egyeztető tárgyalások eredményeként közös megegyezéssel szerződést bontott a Cornexi Alcoa nőikézilabda-csapata és az együttes világbajnoki ezüstérmes beállósa, Kulcsár Anita. A klasszist több magyar és külföldi csapat csábítja, de az olimpia miatt előtérbe helyezi az itthoni ajánlatokat.

Kulcsár Anita elhagyta a Cornexit

Sport2004.01.23, 08:50

Csütörtökön vett részt utoljára a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapatának edzésén Kulcsár Anita, magyar válogatott világklasszis beállósa. Az [origo] információi szerint a kézilabdázó a tréning után elbúcsúzott csapattársaitól, új klubját a jövő héten nevezi meg.

Gondban a Cornexi kézilabdacsapata

Sport2003.12.17, 17:29

Az 2003-2004-es kézilabdaidényben eddig két csapatnál vetődtek fel anyagi jellegű problémák. A férfiaknál a Százhalombatta nem is tudott kiállni egy mérkőzésen, így büntetést kapott, de Esztergomban is nagy esély van arra, hogy szétszéledjen a női csapat. Ez a veszély most a Cornexi-Alcoa gárdáját is fenyegeti.

Továbbra is négy közé jutna a Cornexi

Sport2003.11.19, 07:06

Jó hangulatú, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankéton búcsúzott az idei esztendőtől a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapata. A búcsú természetesen csak az őszi szezon lezárásának szól, hiszen a gárda előtt még december 30-án komoly erőpróba áll: az óév búcsúztatója előtt a Dunaferr lesz az ellenfél. Az a csapat, amelyet a szakvezetés erősebbnek vél a fehérváriaknál, de amely ellen ugyancsak győzelmi szendékkel lépnek majd pályára. A célkitűzés nem változott: a bajnokság végén a legjobb négy közé szeretne jutni az együttes.

A Cornexi is legyőzte a Hypót

Sport2003.10.25, 21:53

Újabb kínos vereséget szenvedett a Hypo Niederösterreich a magyar nőikézilabda-bajnokságban: a südstadti gárda két góllal kapott ki a vendég Cornexi-Alcoától.

Felemás kézikupa-hétvége

Sport2003.10.18, 21:25

A Cornexi győzött, de kiesett, a Ferencváros kikapott, de továbbjutott a női nemzetközi kézilabdakupák szombati játéknapján. A férfi BL-ben a Fotex győzött, a Szeged kikapott, míg a KEK-ben a Csömör kettős vereséggel búcsúzott.

Norvégiában is nyerhet a Pick-Szeged

Sport2003.10.17, 17:58

Bizakodásra okot adó hétvége előtt állnak az európai kupákban érdekelt magyar kézilabdacsapatok. A férfiak Bajnokok Ligájában a Pick-Szeged a norvég Sandefjord vendégeként készül meglepetésre, a Fotex-Veszprém itthon esélyesként fogadja a lengyel Kielce csapatát. A női BL-ben a Fradi 14 gólos előnnyel utazik Artaszba. A férfi KEK-ben a Csömör négy-, a női EHF-kupában a Cornexi hatgólos hátrányról próbál továbbjutni, míg a Győri Tento ETO férfi csapata két nap alatt kétszer is megmérkőzik litván ellenfelével.

Új edzővel nyert a Cornexi

Sport2003.10.15, 20:48

A kedden menesztett Farkas József utódjául kinevezett Szabó Edina vezetőedző irányításával a Cornexi-Alcoa legyőzte a vendég Bp. Kőbányai-Spartacust a nőikézilabda-NB I-ben.

Klubon belül váltott edzőt a Cornexi

Sport2003.10.14, 13:53

A gyenge bajnoki és kupaszereplés miatt edzőt váltott a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-együttese, amely közös megegyezésel szerződést bontott Farkas Józseffel. A szakvezető utóda az eddigi segítő, Szabó Edina lett.

Nehéz csatát nyert a Dunaferr nőikézi-csapata

Sport2003.10.08, 20:30

Közepes színvonalú mérkőzésen, nagy csatában nyerte újabb rangadóját a Dunaferr nőikézilabda-csapata, amely az NB I 8. fordulójában 20-18-re győzött a Ferencváros ellen. A Cornexi simán nyert Békéscsabán, míg a korábban elmaradt Vác-Debrecen mérkőzés újrázásán pontosztozkodás született.

A Győr ellen támadt fel a Cornexi

Sport2003.10.05, 11:37

Nincs már százszázalékos csapat a nőikézilabda NB I-ben: az eddig a vártnál halványabban szereplő Cornexi-Alcoa minimális  különbséggel, óriási csatában legyőzte az eddig százszázalékos vendég Győri Graboplast ETO KC-t. Az osztrák Hypo Niederösterreich sorozatban harmadszor kapott ki a magyar bajnokságban: szombaton a Hódmezővásárhely győzte le a vendégeket.

Kézirangadót nyert a Pick, Bécsben győzött a Dunaferr

Sport2003.10.02, 07:32

Magabiztos játékkal, 25-20-ra nyerte a férfikézilabda-bajnokság ötödik fordulójának a rangadóját a Pick-Szeged férfikézilabda-csapata a Dunaferr ellen. A hölgyeknél jobban szerepeltek az újvárosiak, 29-21-re elpáholták idegenben az osztrák Hypo együttesét. A Fradi Esztergomban győzött, míg a Cornexi ezúttal Debrecenben kapott ki, azaz az elnökség által kitűzött három meccsről és négy pontról szóló ultimátumot nem tudta teljesíteni a szakvezetés.

A Népligetben is kikapott a Cornexi

Sport2003.09.28, 22:11

Hárommérkőzéses ultimátumának harmadát már elvesztegette a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapata, amely a Ferencváros vendégeként 34-28-as vereséget szenvedett a bajnokság 5. fordulójában. Ami a fehérváriaknak biztató lehet, az a javuló játék - de ez a Népligetben egyelőre nem volt elegendő.

Érik az edzőváltás a Cornexinél

Sport2003.09.19, 21:49

Negyedik bajnokiján harmadik vereségét szenvedte el a Cornexi-Alcoa nőikézilabda-csapata, s miután a klub vezetése hétfőre rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, lehet, az edzőváltás is napirendre kerül. A további mérkőzéseken a Spartacus meglepetésre legyőzte az Esztergomot, a Dunaferr nyert Békéscsabán, míg a Fradi kikapott a Hypo otthonában.

A Győr legyőzte a Dunaferrt a kézirangadón

Sport2003.09.15, 06:59

Az eredményeket tekintve meglepő, a játék képét látva megérdemelt győzelmet ért el a Vasas és a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapata a bajnokság harmadik fordulójában. A fővárosiak két vereség után otthon verték a szebb reményekkel startoló Cornexit, míg a bajnok Dunaferr hazai pályán szenvedett vereséget a Rába-parti gárdától.

Előző
Következő