Colorspectrum Aramis

címke rss

Az Aramis feltámadt, a Rubeola lemaradt

Sport2006.04.25, 19:26

Az már korábban eldőlt, hogy a Gödöllő nyerte meg az alapszakaszt a futsal NB I-ben, arra azonban csak az utolsó, 22. fordulóban derült fény, hogy miképp alakul a rájátszás párosítása. A címvédő Aramis - az ötödik helyre visszacsúszott - Rubeolát legyőzte, ráadásul megelőzte a régóta második Szentest is, ami egy esetleges harmadik playoff-találkozó esetén pályaelőnyt jelent a Colorspectrum számára. A Cső-Montage vereségével negyedik lett, így a Gödöllő ellen meccsel a döntőbe jutásért.

A Gödöllő nyerte az alapszakaszt a futsal NB I-ben

Sport2006.04.21, 15:59

A Gödöllő nyerte az alapszakszaszt a futsal NB I-ben, miután a 21. fordulóban a Szentes kikapott a Szegedtől, és így már nem érheti be pontszámban a V-Dupont ellen diadalmaskodó listavezetőt. Az Aramis fontos pontokat szerzett a Miskolc vendégeként, a Csömör hozta a kötelezőt a Fortuna-Sirokkó ellen, a Cső-Montage hat forduló óta szárnyal, a berettyóiak pedig újabb nagyvadat ejtettek el, amivel biztossá vált, hogy a Kanárik nem jutnak a rájátszásba.

Lecsúszott az Aramis, dobogón a Cső-Montage

Archívum2006.04.12, 17:33

A kiesés ellen küzdő Fortuna-Sirokkó óriási meglepetésre 8-7-re legyőzte az Aramist, így a címvédő jelenleg nincs rájátszást érő helyen a futsal NB I-ben. Az élboly többi tagja viszont nyert, az éllovas Gödöllő a Berettyóújfalut idegenben verte 6-3-ra, a második Szentes pedig a Berek-Rolád ellen diadalmaskodott. A Cső-Montage - amely 5-3-ra győzött Szegeden - már harmadik, míg a Rubeola elérte a negyedik pozíciót, miután vendégként hat góllal jobbnak bizonyult a Dupont együttesénél.

Csábító futsalrájátszás

Sport2006.03.28, 16:11

A futsal NB I 18. fordulójában nagy meglepetésre a Berettyóújfalu otthonában 4-3-ra kikapott az Aramis, így a címvédő akár még le is maradhat a rájátszásról, hiszen a negyedik Cső-Montage és az ötödik Rubeola remek formában van. Előbbi a miskolci Berek-Roládnak lőtt tucatnyi gólt, míg utóbbi Siklóson diadalmaskodott 9-2-re. A Szentes élen maradt, miután nagy csatában 3-2-re legyűrte a Kanárik csapatát, a második Gödöllő pedig Szegeden nyert - némiképp nehezen - két góllal. Az utolsó négy fordulóban hallatlanul izgalmas hajrára van kilátás.

A Cső-Montage megtréfálta a Gödöllőt

Sport2006.03.21, 18:32

Óriási meglepetésre a Legrand-Szentes átvette a vezetést a Gödöllőtől a futsal NB I-ben, a Csongrád megyei együttes ugyanis a hétfői 16. fordulóban 5-2-re legyőzte a Rubeolát, míg a Bikák 7-4-re kikaptak a Cső-Montage otthonában. Jávor István fővárosi együttese ezzel feljött az ötödik helyre, és egy jó hajrával még elérheti a rájátszást érő negyedik helyet. A Szeged visszaesett a hetedik helyre, miután hazai pályán, szoros meccsen 6-5-re kikapott a címvédő és harmadik Aramistól.

Egyedül vezet a Gödöllő, gödörben az Aramis

Sport2006.03.08, 15:46

A futsal NB I-ben idén még nem sikerült nyernie a Colorspectrum Aramisnak, így nem meglepő, hogy a címvédő már csak negyedik. A budafokiak a 15. fordulóban a második Szentessel ikszeltek. A Gödöllő már egyedül vezeti a bajnokságot, miután 6-4-re legyőzte a Kanárik csapatát, amely szintén a rájátszást érő harmadik a tabellán. A Cső-Montage elbukott Csömörön, így könnyen előfordulhat, hogy Jávor Istvánék nem kerülnek négy közé.

Szökésben a Gödöllő és a Szentes

Sport2006.03.01, 14:28

Kettőről három pontra növelte előnyét a futsal NB I élén a Gödöllő és a Szentes, mivel mindkét együttes nyert, míg a forduló előtt még harmadik helyezett, címvédő Aramis "csak" döntetlent ért el az utóbbi évek sikercsapata, az idén már jóval gyengébb Cső-Montage otthonában. A friss kupagyőztes gödöllői Bikák ugyanakkor 10-1-re verték a Miskolcot, míg a Legrand-Szentes nagy csatában nyert 5-4-re a sereghajtó Fortuna-Sirokkó ellen. A Kanárik csapata viszont nem fukarkodott a gólokkal a Rubeola ellen, és a 8-1-es sikerrel fel is lépett a dobogóra.

A Gödöllő elhódította a Magyar Kupát az Aramistól

Archívum2006.02.24, 13:11

A Gödöllő nyerte a futsal Magyar Kupát, miután a sportág "sztárújonca" a szentesi döntőben - 5-1-es félidőt követően - 7-5-re legyőzte a címvédő Colorspectrum Aramis együttesét. A találkozó legjobbja a triplázó Tóth Szabolcs volt. A Bikák duplán örülhetnek, hiszen a héten vették át a vezetést az NB I-ben is, így jó esélyük van a duplázásra idén.

Már a Gödöllő vezeti a futsalbajnokságot

Archívum2006.02.21, 17:19

A télen alaposan megerősödött Gödöllő átvette a vezetést a futsal NB I-ben, miután a Bikák 6-3-ra nyertek Csömörön a Rubeola vendégeként, míg a címvédő - és a 13. forduló előtt még éllovas - Aramis hazai pályán csak 4-4-et ért el a Kanárik ellen. A budafokiakat megelőzte a Szentes is, amely a V-Dupont FC otthonában nyert szintén 6-3-ra.

A Bikák nyerték a gödöllői futsalrangadót

Sport2006.02.15, 10:55

A futsal NB I 11. fordulójában nagy rangadót rendeztek Gödöllőn, ahol a helyi csapat a listavezető Aramist látta vendégül, és 5-3-as győzelmet aratott, ezzel beérte pontszámban az eddigi éllovast. A Szentes sem hibázott a Berettyóújfalu ellen, így szintén 28 ponttal áll a tabellán, de a negyedik helyezett Rubeola ott liheg a nyakán, ugyanis a csömöriek elhozták a pontokat Miskolcról. A forduló leggólgazdagabb találkozóján a Kanárik 18 találattal terhelték meg a Fortuna-Sirokkó hálóját, Kovacsics és a góllövőlistát vezető Simon együtt hozta össze a góltermés felét. A sereghajtó Siklós mindössze egy cserével utazott el a Szeged ellenii ...