CNN
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- USA
- iraki konfliktus
- Afganisztán
- Amerika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Öngyilkossággal tüntettek a koreai vak masszőrök
A dél-koreai rendőrség 26 vak masszőrt vett őrizetbe, akik közül többen azzal fenyegetőztek, hogy leugranak egy hídról. A masszőrök így akartak tiltakozni egy kormánydöntés ellen, amely szerintük elrabolja a megélhetésüket. Szöul ugyanis engedélyezné a látóknak is, hogy hivatásos egészségügyi masszőrök legyenek, holott eddig kizárólag vakok űzhették ezt a mesterséget - írja a CNN.
Egyiptomi politikust gyanúsítanak egy énekesnő megöletésével
Egy befolyásos egyiptomi politikus-üzletembert gyanúsítanak azzal, hogy a nyáron az ő megbízásából öltek meg egy énekesnőt Dubajban - írja a CNN. Állítólag 2 millió dollárt fizetett a férfi egy volt rendőrnek, hogy ölje meg a 30 éves nőt.
Többször beszólt Obamának McCain alelnökjelöltje
Többször bírálta Barack Obama demokrata elnökjelöltet Sarah Palin amerikai republikánus alelnökjelölt pártja országos konvencióján. A CNN szerint ilyen macsó beszédet nem hallottak még nőtől. A konvenció hivatalosan is jóváhagyta John McCain elnökjelöltségét, aki az ABC televíziónak kijelentette: ő tudja, merre keresse Oszama bin Ladent, és ha elnök lesz, elkapja az al-Kaida terrorszervezet bujkáló vezérét.
Népszavazással oldaná meg a válságot a thai kormány
Népszavazás elrendelésével oldaná meg az immár három hónapja tartó belpolitikai válságot a thaiföldi kormány. A tüntetők miatt a hivatalába visszatérni képtelen Szamak Szundaravedzs kormányfő azt ígérte a CNN-nek, hogy nem alkalmaz erőszakot a demonstrálókkal szemben. Az ellenzék szerint a kormány csak húzza az időt.
Szankciókat fontolgat Moszkva ellen az EU
Az EU szankciókat fontolgat Oroszország ellen. Erről Bernard Kouchner francia külügyminiszter beszélt csütörökön. A grúz-orosz konfliktus még mindig érezhető: szerdán Dél-Oszétia felett lelőttek egy pilóta nélküli grúz kémrepülőgépet. A német külügyminiszter nemzetközi vizsgálatot szeretne annak kiderítésére, hogy igazak-e a grúzok által elkövetett jogsértésekre vontkozó moszkvai állítások. Vlagyimir Putyin orosz kormányfő az amerikaiakat a grúz válság kirobbantásával vádolta a CNN-en.
A szemtanúk blogjai versenyeznek a médiával
"Mindenki úgy hazudik, ahogy csak tud, a CNN és a BBC állít valamit, a mi médiánk az ellenkezőjét mondja, már nem tudjuk, mi igaz és mi nem. Szamira, sok embert öltek meg Potiban?"
- címkék:
- háború
- szemtanú
- CNN
- BBC
- Címkefelhő »
"Aggodalmat érzékeltem a rovarirtók miatt"
Van egy ember, aki nagyon büszke megérzéseire. Rájött például, hogy a kávézás és a palackozott ásványvíz divat lesz, de előre látta a Szovjetunió felbomlását is. Viszont szeret ködösíteni, sosem lehet tudni, honnan tudja, amit tud. És persze nem tévedhetetlen. Szerinte 2000-ben nem George Bushnak kellett volna nyernie az elnökválasztást. Mégis kíváncsi a véleményére a Coca-Cola, a CNN vagy az amerikai játékgyártók. Gerald Celente a leghíresebb trendkutató.
Újabb földrengés volt Szecsuánban
Megint rengett a föld Kína Szecsuán tartományában, ahol májusban pusztított hatalmas erejű földmozgás. A CNN szerint egy ember meghalt, öten súlyosan megsérültek. A májusi nagy földrengés óta 12 600 utórengést észleltek a térségben.
- címkék:
- Kína
- Szecsuán
- földrengés
- utórengés
- CNN
- Címkefelhő »
Sietséggel magyarázzák a kínos CNN-videót
A szerkesztő összekeverte a felvételeket, mert sietett - ezzel magyarázza az AP hírügynökség londoni irodája azt a CNN-en közölt videót, amely egy belgrádi tüntetésről szól, de több képsora a másfél évvel ezelőtti budapesti zavargások alkalmával készült. A képeken magyar zászlók és egy Andrássy úti földalatti lejáró is jól felismerhető. A CNN bocsánatot kért.
Pesti utcai harcot kevert a belgrádival a CNN és az AP
Belgrádig járna a kisföldalatti? Létezik, hogy magyar zászlót lengetnek a Radovan Karadzic kiadatása ellen tiltakozó belgrádi tüntetők? Az AP hírügynökség a CNN honlapján közzétett rövid videója szerint igen. Az elvileg a kedd esti belgrádi randalírozásokról szóló kommentár nélküli felvételeket budapesti zavargások képei tarkították. A felvételt szerda délutánra eltávolították.
Visszaélés történhetett a kolumbiai túszmentésnél
A CNN szerint fotók bizonyítják, hogy a kolumbiai hírszerzés a Vöröskereszt jelzését használta annak a nagy sikerként elkönyvelt akciónak a során, amellyel kiszabadították a gerillák fogságából Ingrid Betancourt-t és több fogolytársát. A kolumbiai kormány tagadja ezt. Kényes kérdésről van szó, a Vöröskereszt emblémájának ilyen jellegű használata ugyanis háborús bűnnek számít.
Pajzsot vonnak Obama felesége köré
Külön stáb jön létre, hogy kezelje a Barack Obama demokrata elnökjelölt feleségéről szóló negatív állításokat. A CNN szerint ilyen csapatot rendszerint csak a jelölt körül szoktak felállítani, házastársa mellett nem. Michelle Obama esetében azonban attól tartanak a kampányszervezők, hogy az elnökválasztás közeledtével felerősödnek a konzervatív táborból ellene irányuló támadások.
Aktakukacok vezették az al-Kaidát Irakban
Bürokratákat megszégyenítő gondossággal készítette elő merényleteit és szervezte a toborzásokat az al-Kaida Irakban - derül ki azokból a 2006-os dokumentumokból, amelyek most a CNN birtokába kerültek. Az újoncokat négyhónapos eljárás után választották ki, és ha valaki hazudott, akkor azt megkorbácsolták. Kiderült az is, hogy a szervezet jóval több kivégzést vett videóra, mint amennyit közzétett.
Obama történelmet írt, Clinton még vár
A CNN előrejelzése szerint Barack Obama már elég küldöttet tudhat maga mögött ahhoz, hogy biztosan ő legyen a demokraták jelöltje az idei elnökválasztáson. Ez történelmi jelentőségű: ő az első afroamerikai, aki eljutott idáig. Riválisa, Hillary Clinton közölte, csak később hoz döntést arról, hogyan folytatja az előválasztás után, amelynek utolsó fordulóit kedden tartották.
1996 Atlanta - szomorú centenárium
Világméretű felháborodást váltott ki a NOB határozata, amely a centenáriumi olimpia helyszínét jelölte ki. Athén helyett ugyanis Atlanta "nyert", s a tradíciók helyett a pénz világa került ki győztesen a párharcból. Persze, szegény görögök nem versenyezhettek a Coca-Cola és a CNN világhírnevével.
- címkék:
- Michael Johnson
- Atlanta
- Coca-Cola
- CNN
- NOB
- Athén
- Címkefelhő »
Összedőlt egy daru Manhattanben
Felborult egy építkezési daru New Yorkban, a manhattani Upper East Side negyedben péntek reggel, egy munkás meghalt, kettő súlyosan megsebesült - jelentette a CNN hírtelevízió.
Kazah volt a szerb zene, fizet a CNN
A CNN amerikai hírtelevízió a Szerbiáról forgatott reklámfilmjének hibái miatt visszaad félmillió eurót (127,5 millió forint) Belgrádnak.
Kínaiak perlik a CNN-t
Két kínai 1,3 milliárd dollárra perelte a CNN-t, mert a csatorna egyik riportere szerintük megsértette a kínai népet.
- címkék:
- Jack
- CNN
- Címkefelhő »
Kínai hackerek a nyugati sajtó ellen
A CNN után a SportsNetwork.com weboldalt is blokád alá vették a Tibet megszállása mellett kampányoló kínai hackerek. Míg a hírportál bírta a rohamot, a sportoldalt sikerült feltörniük - adta hírül a TechCrunch.
- címkék:
- hacker
- Tibet
- CNN
- TechCrunch
- Címkefelhő »
Eloltották az olimpiai lángot a tiltakozók miatt
Párizsban el kellett oltani az olmipiai fáklyát, és elmaradt a fáklyavivők váltófutása is a Kína tibeti politikája ellen tiltakozók miatt. A demonstrálók számos helyen keveredtek összetűzésbe a rendőrökkel, akárcsak vasárnap Londonban. Pekingben Jacques Rogge, a NOB elnöke elítélte a tiltakozásokat, de egyúttal gyors és békés megoldást szorgalmazott Tibetben. Kínában eközben többször megszakították a CNN és a BBC élő közvetítését.
Ultimátummal bírnák fegyverletételre asz-Szadrt Irakban
Kizárják a politikai életből Muktada asz-Szadrt, ha nem oszlatja fel politikai mozgalmához kapcsolódó milíciáját, a Mahdi Hadseregét. Az ultimátumról Núri al-Máliki iraki kormányfő beszélt a CNN-nek.
Alig van légi marsall az amerikai járatokon
Az Egyesült Államokban naponta mintegy 28 ezer polgári légijárat indul újtára, s a repülőgépek csupán egy százalékát védi a fedélzeten helyet foglaló fegyveres őr, az úgynevezett légi marsall - derül ki, egy a CNN által elvégzett kutatásból.
Mit ígérnek a jelöltek az amerikaiaknak és a világnak?
Hogyan zárja le a tragikus iraki történetet? Mivel fogja meggyógyítani a betegeskedő amerikai gazdaságot? Mit képvisel az abortusz körül zajló örök vitában? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kell helyes választ adnia az előválasztások során még versenyben lévő két-két demokrata és republikánus jelöltnek. A BBC és a CNN alapján összegyűjtöttük a fontosabb programpontjaikat. Ne felejtse, amit ők ígérnek, az nemcsak az amerikaiaknak, hanem a világnak is szól!
Ez Hillary Clinton éjszakája volt
Hillary Clintont már többször temették, de most ismét rácáfolt a borús jóslatokra: a CNN előrejelzése szerint megnyerte az ohiói és texasi előválasztást is Barack Obamával szemben a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyben. Két kisebb államban is szavaztak, Vermontban már Obamát, Rhode Islanden Clintont hirdették ki győztesnek. Éjszaka eldőlt az is, hogy John McCain lesz a republikánus elnökjelölt.
A török katonákat keresik Irakban
Az NTV török hírtelevízió az észak-iraki török hadműveletek teljes lezárásáról adott hírt pénteken, és a katonák visszavonásáról beszélt az iraki külügyminiszter is. Szemtanúk szerint a határról tucatjával térnek vissza török területre a csapatszállító teherautók. A török CNN ugyanakkor arról számolt be, hogy csak a csapatok egy része tért haza Irakból, több térségben folytatódnak a hadműveletek.
Sértődés és nyafogás Obama és Clinton vitájában
Kiegyensúlyozott volt az amerikai demokrata elnökjelöltségre pályázó két politikus utolsó tévévitája a nagy jelentőségűnek tekintett ohiói és texasi szavazások előtt. Barack Obama és Hillary Clinton a negatív kampányon, az egészségügyön, a kereskedelmen és a külügyön vitázott. Obama támogatottsága egyre emelkedik - Texasban a CNN szerint már vezet - és úgy tűnik Clintonnak nem sikerült a vita során sem maga felé billenteni a mérleg nyelvét.
Romániai templom a szerb országimázs-filmen
Romániai templomot mutat az a Szerbiáról szóló turisztikai rövidfilm, amelyet néhány nappal ezelőtt kezdett vetíteni a CNN amerikai hírtelevízió, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában és Ázsiában is.
1996, Atlanta - szomorú centenárium
Világméretű felháborodást váltott ki a NOB határozata, amely a centenáriumi olimpia helyszínét jelölte ki. Athén helyett ugyanis Atlanta "nyert", s a tradíciók helyett a pénz világa került ki győztesen a párharcból. Persze, szegény görögök nem versenyezhettek a Coca-Cola és a CNN világhírnevével.
- címkék:
- Michael Johnson
- Atlanta
- Coca-Cola
- CNN
- NOB
- Athén
- Címkefelhő »
Obama szorongat, McCain lassan befut
Barack Obama és John McCain nyerték a keddi előválasztásokat az egyesült államokban. Obama ezzel zsinórban a 8. előválasztást nyerte meg a demokratáknál és úgy tűnik, egyre nagyobb a zavar riválisa, Hillary Clinton táborában. A CNN szerint Obama olyan jól áll, hogy már át is vette a vezetést. A republikánus McCain pár lépésre van csak a végső győzelemtől.
Tovább oson Obama és Huckabee
Demokrata oldalon Barack Obamáról, a republikánusoknál Mike Huckabee-ről szólt az amerikai előválasztások szombati fordulója. Obama és Huckabee is közelebb került az elnökjelöltségért folyó versenyben vezető riválisához. Sikerük arra jó, hogy rájuk irányítsa a figyelmet. Huckabee szavazatai azonban jelentős részben protestszavazatok a CNN szerint, amiket annak köszönhet, hogy sok republikánus szavazó nem bízik a túl liberálisnak tartott John McCainben. Obama támogatottsága tiszteletet parancsol, de igazi áttörést eddig nem sikerült elérnie.
Agyonlőtte két társát egy amerikai egyetemista
Agyonlőtte két társát, majd magával is végzett egy diáklány pénteken az Egyesült Államok Louisiana államának műszaki egyetemén - írja a CNN.
- címkék:
- USA
- Louisiana
- egyetem
- társ
- amerikai lány
- CNN
- Címkefelhő »
CNN: Obama országosan vezet Clinton előtt
Barack Obama országosan átvette a vezetést Hillary Clintontól a demokrata szavazók körében - közölte a CNN hírtelevízió hétfőn több felmérés adatainak összesítése alapján.
Obama kipipálta a kötelezőt
Lemosta ellenfeleit a jelentős fekete lakossággal rendelkező Dél-Karolinában a Demokrata Párt szombati előválasztásán Barack Obama. Így továbbra is versenyben van Hillary Clintonnal a demokrata elnökjelöltségért folyó harcban. A CNN elemzője szerint Obama győzelme beszédes: Clinton csak az idősek körében tudta megverni, míg a feketék 80 százaléka őt támogatta. A demokraták fehér szavazói tehát megosztottak, a feketék viszont egyértelműen Obama mellett állnak ki, ami döntő lehet.
935-ször lódítottak Bush és emberei
2001 és 2003 között Bush és munkatársai 935 hamis nyilatkozatot tettek az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverekkel és az al-Kaidával kapcsolatban, egyedül Bush 260-szor lódított - állítja egy amerikai tanulmány, amelyet a CNN ismertet. Mindez a készítők szerint az iraki háború előkészítését célzó kampány során történt. A Fehér Ház szerint Szaddám Huszein eltávolítása mégis helyes lépés volt.
Clinton és Obama bármilyen republikánus jelöltet megverne
Akár Hillary Clinton, akár Barack Obama szenátor lesz az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson, a CNN hírtelevízió szerint ha csekély mértékben is, de mindkettő megverné a republikánus jelöltet.
Morfondírozik az elnökjelöltségen Bloomberg
Kutatásokat végeztet New York polgármestere, Michael Bloomberg arról, hogy milyen esélyei lennének az elnökválasztáson - jelentette a CNN. Márciusra várhatóan meghozza a döntését arról, hogy elindul-e. Korábban jelentek meg találgatások arról, hogy Bloomberg független jelöltként szállna be a kampányba.
Amerikai hadihajókat provokáltak irániak
Az iráni elitalakulat hajói provokálták az amerikai haditengerészet vízi járműveit. A CNN szerint hajszálon múlt, hogy nem lett lövöldözés az incidensből.
- címkék:
- Irán
- lövöldözés
- haditengerészet
- iráni
- CNN
- Címkefelhő »
Képes beszámoló a Nobel-díjak átadásáról
Stockholmban XVI. Károly Gusztáv svéd király december 10-én ünnepélyesen átadta a 2007. évi Nobel-díjakat. A tíz kitüntetett közül ketten idős koruk és egészségi állapotuk miatt nem tudtak elutazni a stockholmi ceremóniára.
Nemi erőszakkal vádolnak 8-9 éves fiúkat az USA-ban
Az atlantai ügyészség egy 11 éves kislány elrablásával és megerőszakolásával vádol három 8-9 éves fiút. Az egyik fiú édesapja szerint volt szexuális aktus, de azt mindkét gyerek akarta. A rendőrség viszont állítja, a lány nem volt benne a dologban, így továbbra is fenntartja a nemi erőszak vádját - írja a CNN.
- címkék:
- USA
- rendőrség
- erőszak
- szexuális aktus
- CNN
- Címkefelhő »
Feloszlatják a pakisztáni parlamentet
Feloszlatják a pakisztáni parlamentet helyi idő szerint csütörtök éjfélkor, amint lejár a mandátuma. A választásokat a pakisztáni elnök, Pervez Musarraf január legelejére ígéri, miközben az országban bevezetett, a szélsőségesek fenygetésével indokolt rendkívüli állapot várhatóan továbbra is fennmarad. Szerdán két pakisztáni ellenzéki párt összefogásról állapodott meg. Pakisztánban csütörtöktül újra lehet CNN-t és BBC-t nézni.
Bombát találtak a legnagyobb amerikai atomerőműnél
- címkék:
- Japán
- kékfény
- atomerőmű
- biztonsági őr
- CNN
- Címkefelhő »
Fenyegetéssel gyűjtött támogatókat a mianmari junta
Pénzbüntetéssel fenyegette meg a mianmari katonai kormányzat azokat a helyieket, akik nem akartak részt venni a junta melletti szimpátiatüntetésen - írja a CNN. Az elmúlt hetek tiltakozásait erőszakkal leverő kormányzat így több tízezres támogató tömeget tudott felmutatni maga mellett egy szombati megmozduláson, miközben nemrég még ellenük tüntettek ugyanennyien.
- címkék:
- Mianmar
- tüntetés
- mianmari junta
- junta
- CNN
- Címkefelhő »
Keressük a magyar hősöket
Amerika hőseit keresi a CNN, olyan kategóriákban lehet embereket jelölni, mint a bolygó, az igazság, a szegények védelmezője. De kit érdekel Amerika? Van elég hős Magyarországon is. Ott van például a postás, akit nem rég tüntett ki a rendőrség, mert gondolkodás nélkül megakadályozott egy késes gyilkossági kísérletet Miskolc főutcáján. Ismer hasonlót? Írja meg nekünk, vadásszunk együtt a magyar hősökre!
- címkék:
- Miskolc
- Amerika
- rendőrség
- kékfény
- gyilkosság
- CNN
- Címkefelhő »
Durvulnak a zavargások Mianmarban
Katonák támadtak a tüntető buddhista szerzetesekre Mianmarban, ahol egy hete tartanak a húsz éve nem látott méretű demonstrációk. A tömegoszlatási kísérletben legalább egy ember életét vesztette, és legalább 17 buddhista szerzetes megsérült. A CNN öt halottról tud. Az országban a helyzet egyre feszültebb, hétfőn százezer ember vonult az utcára a volt fővárosban. A szerzetesek vezetésével a lakosság a katonai diktatúra ellen tüntet. Szerda este összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa a helyzet megvitatására.
New York-i főbírót jelölt Bush igazságügyminiszternek
A demokrata ellenzék számára számára is elfogadható jelöltet, egy New York-i szövetségi bírót jelölt igazságügyminiszternek George Bush amerikai elnök. A CNN kommentárja szerint az elnök hivatali ciklusa hátralévő részében kerülni akarja az összeütközést, ezért keres egy ideológiailag semlegesnek tartott jelöltet az augusztusban lemondott Alberto Gonzales helyére.
Beváltotta ígéretét bin Laden
Oszama bin Laden újabb üzenettel jelentkezett kedden, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások hatodik évfordulóján. Az al-Kaida vezére a támadást végehajtó egyik gépeltérítőt magasztalja, de a CNN szerint a szövegből nem derül ki, mikor készülhetett a felvétel. A videó eredetiségét hivatalosan még nem erősítették meg.
Oszama bin Laden visszatért
Három év után visszatért Oszama bin Laden, az al-Kaida vezére. A BBC és a CNN szerint az amerikai kormány megszerezte annak a videofelvételnek a másolatát, amin bin Laden az amerikaiaknak üzen a 2001. szeptember 11.-i öngyilkos támadások hatodik évfordulóján. Bin Laden állítólag nem fenyegeti az amerikaiakat, de felszólítja őket, térjenek meg az iszlámra. A felvétel állítólag a közelmúltban készült, ami hosszú idő óta az első bizonyíték lenne arra, hogy bin Laden él.
Nem kér a hírekből a CNN
A CNN felmondta 27 éve tartó együttműködését a Reuters brit hírügynökséggel: péntektől nem használja sem szöveges, sem fotós, sem videós szolgáltatását.
- címkék:
- Reuters
- CNN
- Címkefelhő »