civilizáció

címke rss

Ferenc pápa mérsékletességre intette az energetikai vállalatok vezetőit

Nagyvilág2018.06.09, 14:03

Az emberi civilizációnak szüksége van energiára, de nem szabad, hogy ez az energia elpusztítsa a civilizációt - mondta vasárnap Ferenc pápa a nagy olaj- és földgázipari vállalatoknak a Vatikánban összegyűlt vezetői előtt.

Legalább ötezer éves a kínai civilizáció

Tudomány2018.05.31, 11:31

A kínai civilizáció eredetének és korai fejlődésének átfogó vizsgálatával sikerült igazolniuk kutatóknak, hogy a kínai civilizáció története legalább ötezer évvel ezelőttre nyúlik vissza.

A kereszténységgel állítható meg a nyugati civilizáció romlása

Itthon2018.01.05, 19:27

A Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára azt mondta, egyetlen út áll előttünk, mellyel megállíthatjuk a nyugati civilizáció romlását, ez a kereszténység visszaemelése kollektív identitásunk középpontjába, politikai cselekvésünk zsinórmértékévé.

Elfeledett civilizáció piramisai állnak az Antarktiszon?

Tudomány2017.08.26, 10:43

Az összeesküvés-elméletek hívőinek tárháza szinte kimeríthetetlen. A neten újra felkapottá váltak azok a fotók és videók, amelyek az Antarktiszon található „piramisokat" ábrázolják. A misztikus dolgok rajongói szerint ezeket egy 100 millió éve élt ismeretlen civilizáció építette. A geológusok más véleményen vannak.

Szexizmus vs. genderőrület - Van középút?

She2017.08.24, 11:05

Bár mi, férfiak szeretünk felvilágosult, elfogulatlan, a nőkkel mindenkor tisztességes emberekként tekinteni önmagunkra, azért van még hova fejlődnünk. Lássuk be, a szexizmus él és virul. Köszöni, jól van.

Mi a nyílt társadalom, amelyre Soros György is annyit hivatkozik?

Tudomány2017.05.08, 20:17

A közbeszédben – az aktuálpolitikai történésektől nem elválasztható módon – egyre gyakrabban idézik a nyílt társadalom fogalmát, amely mint társadalomrendező filozófiai elmélet, a 20. század két nagy kataklizmája, az első és a második világháború élményéből nőtte ki magát. Eszmetörténeti gyökerei azonban még ennél is mélyebbre, egészen az 1789-es francia forradalom koráig nyúlnak vissza. A nyílt társadalom eszméje az 1980-as évektől egyre masszívabban kiteljesedő globális világgazdaság sajátos politikai ideológiájává nőtte ki magát a Szovjetunió felbomlása után.

Balsafa tutajjal Polinéziába, az utolsó földi édenkertbe

Tudomány2017.04.28, 22:07

Thor Heyerdahl norvég tengerbiológus, antropológus és utazó a „high tech" korszak előtti embert próbáló, kalandos és romantikus felfedezések korának egyik utolsó nagy alakja volt. Kereken hetven éve, 1947. április 28-án vágott neki törékeny balsafa tutaján öt társával együtt a végtelen Csendes-óceánnak, hogy Dél-Amerikából Polinéziába hajózva bebizonyítsa, Polinéziát egykor nem Ázsiából származó emberek, hanem dél-amerikai őslakosok népesítették be.

Eddig ismeretlen, amazóniai indián törzset fotóztak

Life.hu2016.12.24, 08:41

A képeket Ricardo Stuckert, a National Geographic fotósa készítette egy helikopterről. Az indián törzs teljesen elzárva él a brazil őserdő mélyén, és eddig sosem találkoztak más civilizációk tagjaival, helikoptert sem láttak soha. Az egyik harcos nyilakat lőtt a gép felé.

Stephen Hawking szerint történelmünk nagyrészt a butaság története

Tudomány2016.10.23, 08:08

A Cambridge-i Egyetemen tartott előadásában Stephen Hawking azt a merész állítást tette, hogy a mesterséges intelligencia „vagy a legjobb, vagy a legrosszabb dolog, ami valaha történt az emberiséggel".