Cisco Systems

címke rss
A legtöbb felhasználó reneszánsz herceg az interneten

A legtöbb felhasználó reneszánsz herceg az interneten

Ébred a világ, bár szokásosan kissé későn. Idén számos nagy volumenű, a dolgok internetéhez (IoT) köthető támadás bizonyította, hogy az egyre több, netre kapcsolódó eszköz egyre nagyobb veszélyt is jelent. A legtöbb gyártó hozzáállása nem megfelelő, sok felhasználó esetében pedig hasztalan a tájékoztatás, és még a kormányok sem tudnak megvédeni minket, hiába áldoznak rá több millió dollárt. Mindenkinek együtt kell dolgoznia az IoT biztonságán, hogy ne akkor kapjunk észbe, ha már nagy baj van.

Fizet a Cisco, mint a katonatiszt

Gazdaság2013.03.29, 09:41

Egyötödével emeli osztalékfizetését a Cisco Systems, a hálózati eszközöket, megoldásokat szállító technológiai óriás ezzel is deklarálja, hogy a nehéz gazdasági környezetben is képes olyan készpénztermelésre, ami lehetővé teszi, hogy a szektor egyik legjobb osztalékfizető részvénye maradjon.

Bevásárol a Cisco Systems

Gazdaság2012.11.19, 11:35

A Cisco Systems (Nasdaq) 1,2 milliárd dollárt fizet a Meraki Inc. technológiai cégért, ami Wi-Fi hálózatok irányításával és felhő alapú számításokkal foglalkozik, ezzel erősíti a Cisco legfontosabb üzletágát, a számítógépes hálózati rendszerek előállítását.

Kilőtte rakétáit a Cisco

Gazdaság2012.11.14, 10:31

Vártnál jobb harmadik negyedéves jelentéssel rukkolt elő a Cisco Systems Inc. (Nasdaq), bevételben 100 millió dollárral, egy részvényre jutó nyereségben 1 centtel múlta felül az elemzői várakozásokat. A növekvő nyereség leginkább költségcsökkentéseknek, elbocsátásoknak köszönhető, míg a bevételek emelkedése is veszélyben forog az év utolsó negyedévére. A részvényárfolyam közel 7 százalékot ralizott a zárás utáni kereskedésben.

Lopott adatokkal céloznak be minket a spammerek

Archívum2008.12.19, 17:36

"Vegyen Viagrát, Rolex-órát olcsón" - ehhez hasonló hirdetésekkel szinte mindenki találkozott már elektronikus levelesládájában.  A Cisco cég biztonsági tanulmányából azonban az is kiderül, hogy a legális hirdetőkhöz hasonlóan a spammerek is kezdenek célzott marketingre váltani a jobb hatékonyság elérése reményében.

Nálunk fektetne be a Cisco Systems

Gazdaság2008.07.10, 09:33

Fejlesztőközpontot hozna Magyarországra, és kockázati tőkét is befektetne nálunk az amerikai infokommunikációs cég, a Cisco Systems.

Munkahelyi e-mail mobilon - Maastrichtban

Archívum2007.12.13, 15:19

Maastricht, Hollandia egyik legszebb kisvárosa, merőben új megoldással látta el köztisztviselőit - a Nokia jóvoltából. A Cisco vállalati IP-telefonrendszere és a Nokia Eseries-telefonok segítségével az önkormányzat dolgozói állandó kapcsolatban lehetnek a központi szerverekkel.

Osztozik az iPhone márkán az Apple és a Cisco

Archívum2007.02.22, 14:08

Véget ért az Apple-mobil márkaneve nyomán indult  pereskedés: az egyezség értelmében a Cisco és az Apple is használhatja az iPhone nevet termékeinél.

Új mobilja miatt beperelték az Apple-t

Techbázis2007.01.11, 13:29

Egy nappal azután, hogy a számítógépgyártó bemutatta első mobiltelefonját, a Cisco beperelte a céget, mivel a társaság jogászai szerint az Apple jogtalanul használja az iPhone márkanevet.

Egyesül az Alcatel és a Lucent Technologies

Archívum2006.04.03, 13:14

A francia Alcatel és az amerikai Lucent Technologies vasárnap bejelentett egyesülése révén 21 milliárd eurós árbevételű cégcsoport jön létre, amely a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems után a világ második számú távközlésihálózat-építője lesz.

Amerika büntetheti a kínai netcenzúrát

Techbázis2006.02.17, 15:40

Megtiltaná az amerikai internetes vállalatoknak az internet cenzúrázását egy kongresszusi törvényjavaslat, amelyet a Google, a Yahoo és a Microsoft és Cisco meghallgatása után született.

Hálózatba kapcsolt közösségek

Techbázis2004.11.18, 16:20

A Cisco Systems az immár hetedik alkalommal megrendezett Cisco Expón mutatta be a "Connected Communities - Hálózatba kapcsolt közösségek" kezdeményezését, amely támogatja a helyi és regionális önkormányzatokat a vállalkozások és a lakosság jobb kiszolgálásában, a helyi gazdaság élénkítését célzó törekvéseik megvalósításában.

Neten árulják egy tűzfal forráskódját

Archívum2004.11.03, 10:26

Egy hackercsoport megkaparintotta, s a világhálón árusítja a hálózati eszközöket gyártó Cisco cég egyik tűzfalában használatos szoftver forráskódját.

Biztonsági hibák Cisco- és Microsoft-termékekben

Techbázis2003.07.18, 15:14

Informatikai biztonsági szakemberek csütörtökön arra hívták fel a figyelmet, hogy két - a közelmúltban a Cisco bizonyos hálózati útválasztóiban, illetve a Microsoft Windowsban felfedezett -, egymástól független biztonsági rés számos internetre kapcsolt gépet érint.

Pécsi iskola a hálózati akadémiában

Techbázis2003.06.05, 11:10

Az Axelero Internet és a Cisco Systems a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában átadott egy hálózati labort, melyet a Cisco Hálózati Akadémia (CNA) keretén belül a cégek közösen hoztak létre.

40 gigabites átvitel Etherneten

Techbázis2003.05.16, 11:53

Technológiai fejlesztések révén az Ethernet számítógépes hálózati szabvány 2 éven belül akár másodpercenkénti 40 gigabit adat átvitelére is alkalmassá válhat - véli a Cisco.

Bővül a Cisco Hálózati Akadémia

Techbázis2003.03.26, 14:38

A Cisco Systems, az Accenture és az Axelero együttműködése révén az idei évben további iskolákban kapcsolódhatnak majd a diákok a Cisco Hálózati Akadémiához, amelyen nemzetközileg is elismert informatikai képesítést szerezhetnek.

Huawei hálózati eszközök Magyarországon

Techbázis2003.03.07, 16:55

Magyarországon is megkezdődött a Cisco által beperelt Huawei Technologies hálózati eszközeinek forgalmazása. Az importőr szerint a cég peres eljárásai befolyásolhatják a hazai eladásokat is.

Betűre egyezett a lopott szoftverkód

Techbázis2003.03.06, 17:39

A Cisco beperelt egy kínai székhelyű, hálózati eszközöket gyártó céget, mivel állítása szerint az utóbbi cég engedély nélkül használt fel saját termékeiben az előbbi társaság által kifejlesztett technológiákat.

Vállalati figyelmeztetések miatt esnek a tőzsdeindexek

Gazdaság2003.02.04, 17:27

A tengerentúlon negatív irányban nyitottak a Wall Street-i mutatók, miután a Cisco Systems keddi jelentése csökkenő eladásokról számol majd be. Az európai tőzsdéket nyitás után az Alcatel prognózisa húzta le, majd az amerikai gyengélkedés is kifejtette hatását.

Folytatódik a Cisco oktatási programja

Techbázis2003.01.16, 13:53

Az oktatási miniszter együttműködési megállapodást írt alá a Cisco Systems elnök-vezérigazgatójával az informatikai hálózati szakképzést nyújtó Cisco Hálózati Akadémia Program bővítésérlől.

Menetel a Cisco Systems

Archívum2002.08.07, 11:00

A költségcsökkentő programok révén meredeken emelkedett, bár a várakozástól valamelyest így is elmaradt a világ legnagyobb internetberendezés-gyártója, az amerikai Cisco Systems által elért eredmény a cég üzleti évének júliusban zárult utolsó negyedében.

Háromszorosára nőtt a Cisco profitja

Archívum2002.05.08, 17:00

Az internetes hálózati berendezéseket gyártó Cisco Systems profitjának háromszoros növekedéséről számolt be az áprilissal végződő negyedévben. A bejelentés hatására a társaság részvényeinek árfolyama meredeken emelkedni kezdett. A szerdai nyitás után a papírok értéke 15 dollár fölé ugrott, és magával húzta a tecnológiai szektor egészét - írja a BBC.

Ismét a General Electric a világ legnagyobb vállalata

Archívum2001.05.11, 14:36

Az amerikai General Electric két év után visszavette vezető szerepét a Microsofttól a Financial Times éves vállalati világranglistáján. A brit üzleti körök lapjának pénteki számában közzétett lista a vállalatokat tőkepiaci értékük alapján rangsorolja - a GE piaci értéke a 2001 januári adatok szerint 477 milliárd dollár, 50 százalékkal több, mint a második helyen lévő Cisco Systemsé, amelynek értéke 304 milliárd dollárra apadt a tavalyi 550 milliárd dollárról.

Stabilan őrzi első helyét a General Electric

Archívum2002.05.11, 11:22

Mint minden évben, idén is kiadta top 500-as vállalati listáját a neves brit gazdasági lap, a Financial Times. A piaci kapitalizáció alapján a világ félezer legnagyobb vállalatát megnevező lista élén idén is a General Electric végzett, idén is a második helyen befutó Microsoftot megelőzvén. A rangsor legnagyobb vesztese a Cisco: a tavaly még negyedik helyen tanyázó hálózati eszközgyártó értékéből 180 milliárd dollárt vesztve csak a 20. helyre futott be. Kelet-európai cég négy található a top 500-ban: négy orosz energetikai óriás.

Szárnyalás a tengerentúlon

Gazdaság2002.05.09, 10:11

A Nasdaq, technológiai papírokat tömörítő piaci tőzsdemutató, közel 8 százalékot emelkedett, jórészt a Cisco Systems első negyedéves eredményének hatására, míg a Dow Jones ipari átlagindex 3 százalékos erősödést mutatott a Wall Street szerdai kereskedésében. A technológiai szektorban két éve nem volt ilyen hossz.

E-üzlet: 82 milliárd eurós megtakarítás

Archívum2002.03.26, 12:04

Az internetes üzleti megoldások használatával az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban a vállalatok a következő tíz évben összesen 82 milliárd eurót takaríthatnak meg - mondta Chris Dedicoat, a Cisco Systems európai alelnöke sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.

Iroda és szórakoztató központ a mellényzsebben

Techbázis2002.03.14, 14:37

A Compaq, a Cisco és a Microsoft bemutatta Magyarországon egyedülálló, vezetéknélküli technológiákra alapozott megoldás-rendszerét.

A trenddel szemben a Cisco Systems

Archívum2001.11.06, 10:25

A technológiai részvények az elmúlt pár napban némi rugalmasságot mutatnak köszönhetően annak az általános várakozásnak, miszerint az amerikai jegybank (Federal Reserve - Fed) keddi ülésén 50 bázispontos kamatcsökkentéssel 2 százalékra mérsékli az irányadó kamatlábat. A szektor papírjait ugyancsak fölfelé tolja a Cisco harmadik negyedéves eredménye, melyet hétfőn hoztak nyilvánosságra a kereskedés vége után. A várakozások szerint a Cisco pozitív mérlegről számolt be, két centtel magasabbról, mint azt az elemzői konszenzus prognosztizálta.

Vállalati botrány az amerikai Cisco-nál

Gazdaság2002.02.23, 10:30

Rendkívül kínos, a legfelsőbb vezetőkig elérő botrányba keveredett a Cisco. A világ meghatározó hálózati eszközgyártójának több vezető tisztségviselője - köztük John Chambers elnök-vezérigazgató - birtokolt részesedést abban a befektetési alapban, amely állítólag súlyos pénzeket keresett magával a Ciscóval kötött üzleteken.

A Cisco egyetért a negyedéves elemzői várakozásokkal

Archívum2001.10.04, 14:17

Az amerikai Cisco Systems és a piaci elemzők is egyaránt részvényenkénti 2 centes nyereséget várnak a cég 2001-2002-es pénzügyi évének októberrel záruló első negyedévére. John Chambers, a Cisco elnöke elmondta, hogy a szeptember 11-i terrorakciók után csak kis mértékben estek vissza az eladások, azóta pedig a korábbi szintre álltak vissza.

A Cisco második negyedévi nyeresége alulmúlta a várakozásokat.

Archívum2001.04.20, 11:10

Az előrejelzésekhez képest kisebb nyereséggel és árbevétellel zárta a második negyedévet a Cisco Systems Inc., és ennek következtében részvényeinek árfolyama 10 százalékkal esett. A számítógépes hálózati eszközöket gyártó cég 11 éves története során most először regisztrált bevételcsökkenést két egymást követő negyedévben.

Előző
  • 1
Következő