Ciprus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Törökország
- Európai Unió
- magyar foci
- Görögország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyarországon játszana az izraeli válogatott
Magyarországon vagy Grúziában szeretné játszani utolsó két "hazai" Európa-bajnoki selejtezőjét az izraeli labdarúgó-válogatott, miután szerdán Palermóban fogadja a címvédő franciákat, s ugyanitt játszik négy hét múlva Ciprussal is.
Silvát megdöbbentette az MTK szurkolótábora
Négy mérkőzés - négy gól, ez az irigylésre méltó mérlege Welton Carlos Silvának, az MTK brazil szerzeményének. A 24 éves egykori Curitiba-csatárt négy évvel ezelőtt már kiszúrta magának Fülöp Ferenc, a kék-fehérek klubigazgatója, de akkor még Silva honfitársát, Gibát hozta el próbajátékra a Hungária körúti gárda. Aztán másfél hónapja Cipruson egymásra talált Silva és az MTK.
Megszállt területet visz Ciprus az EU-ba
Ha Ciprus megosztottságának problémája a jövő év májusáig sem rendeződik, akkor jogilag az a helyzet áll elő, hogy az EU területének egy része egy külső hatalom katonai megszállása alatt lesz - ismerték el kedden uniós illetékesek.
Ciprus
Ciprus gazdaságilag a legfelkészültebb tagjelölt. A sziget egy főre jutó GDP-je meghaladja az uniós átlag 75 százalékát. Az ország legnagyobb problémája politikai és gazdasági megosztottsága. Ciprus északi része a török hadsereg megszállása alatt van. Itt sokkal rosszabbak az életkörülmények, mint a sziget többi részén. A csatlakozást általában kedvezően értékelik a ciprusiak, bár sokan tartanak attól, hogy az országnak le kell mondania kedvező adózási feltételeiről, ami visszavetheti a jelenleg jó állapotban lévő gazdaságot.
- címkék:
- Ciprus
- GDP
- sziget
- csatlakozás
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Gyánó a ZTE-hez szerződik
A legutóbb Cipruson próbajátékon járt Gyánó Szabolcs végül a bajnok ZTE együttesénél kötött ki. A Vasas csatára kedden írhatja alá a szerződést a zalai klubhoz, s amennyiben Bozsik Péter vezetőedző úgy dönt, a szombati Videoton elleni hazai bajnokin bemutatkozhat új csapatában.
Elbúcsúztak a Kabulba induló magyaroktól
Kedden elbúcsúztatták az afganisztáni magyar katonai kontingens első szakaszát, akik egy rövid németországi kiképzés közbeiktatása után, a tervek szerint március 8-án állnak szolgálatba a Kabulban. A kontingensben a mellkas-sebésztől a raktárosig, a hadsereg több fegyverneme is képviselteti magát. A katonák közül sokaknak nem ez az első küldetése, többen szolgáltak már Boszniában és Cipruson, az ottani magyar kontingensben is.
Ciprus március 10-ig kapott időt az újraegyesülésre
Március 10-ig adott időt az ENSZ a ciprusi görög és török közösség vezetőinek, hogy megállapodjanak a közel harminc éve megosztott sziget újraegyesítéséről. Az ENSZ azért hosszabbította meg az eredetileg február 28-ig szóló határidőt, mert a Ciprus görögök lakta részén két hete tartott választások után még nem tárgyalt a kérdésről Rauf Denktas török és Tászosz Papadopulosz görög vezető. Amennyiben nem születik megállapodás, az EU várhatóan csak a sziget görögök lakta részét veszi fel tagjai közé.
Virágzik a ciprusi futballturizmus
Az elmúlt hetekben Törökországban táborozott az Újpest, a Győr, a Videoton , a Sopron és a Siófok, míg Cipruson az MTK, FTC, ZTE hármas vert tanyát. A Fradi és az MTK másodszor tért vissza a napfényes szigetre, ami húsznapos ideális felkészülést jelentett Garami József és Egervári Sándor legénysége számára. A ciprusi futballturizmus kialakulásának és az ottani táborozások anyagi vonzatának próbáltunk utánajárni.
Hivatalossá vált a félbeszakadt bolgár-magyar
A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalossá minősítette a február 12-én, Cipruson a mostoha időjárás miatt a szünetben félbeszakadt Bulgária-Magyarország barátságos mérkőzést, amelynek félidejében a bolgárok vezettek 1-0-ra.
Sérüléshullám és büntetőiszony az MTK-nál
Hiába edzőtáborozott kétszer tíz napot Cipruson az MTK, Egervári Sándor vezetőedző nem teljesen lehet elégedett a felkészüléssel. Jelenleg ugyanis öt sérültje van a kék-fehéreknek, ugyanakkor a szakember kissé mérges a bajnoki rajt egyhetes elhalasztása miatt.
- címkék:
- Egervári Sándor
- foci
- magyar foci
- MTK
- Ciprus
- Címkefelhő »
Garami sokkterápiát kapott Cipruson
Jóllehet közel három héten keresztül jó körülmények között készülhetett a Ferencváros Cipruson, Garami József mégis gondterhelt. A zöldek szakmai igazgatóját elmondása szerint egyenesen sokkolta, amikor sorra dőltek ki a sorból alapemberei.
- címkék:
- Garami József
- foci
- Ferencváros
- Ciprus
- Címkefelhő »
Veszélybe került Ciprus egyesítése
Veszélybe került Ciprus újraegyesítése, miután a sziget görögök lakta részén tartott vasárnapi elnökválasztáson Taszosz Papadopulosz került hatalomra. Papadopulosz az ENSZ egyesítési tervének átdolgozását, a görög lakosságnak járó további jogok kiharcolását helyezte kilátásba. Ez azonban a ciprusi török politikusok ellenállásába ütközhet, akik már a világszervezet tervét is túl soknak tartják. A görög és török közösség vezetőinek február 28-ig adott határidőt az ENSZ a megegyezésre. Ha nem születik megállapodás az EU csak a görögök lakta részt veszi fel 2004-ben tagjai közé.
Elnököt választanak Ciprus görögök lakta részén
Ciprus görögök lakta részében az ellenzéki Taszosz Papadopulosz vezetett vasárnap kora este a exit poll-adatok szerint a reggel kezdődött elnökválasztáson. Ha véglegesnek bizonyul a menet közbeni összesítés eredménye, hogy Papadopulosz megkapta a voksok több mint 50 százalékát, akkor nem lesz szükség második fordulóra.
Ellenzéki győzelem a Ciprusi elnökválasztáson
A szavazatok 90 százalékának összesítése alapján az ellenzéki Taszosz Papadopulosz nyerte az elnökválasztást Ciprus görögök lakta részén. A még nem hivatalos eredmény szerint Papadopulosz a voksok 51,3 százalékát nyerte el, míg a jelenlegi elnök, Gláfkosz Kleridesz 39,01 százalékot kapott.
Szabics a Nürnberg bennmaradásáért szorít
Szó szerint viharos napokat élt át Szabics Imre, aki jelenleg még az osztrák Sturm Graz labdarúgója, ám nyártól a német 1. FC Nürnbergben folytatja pályafutását. Az első vihart akkor élte át a 21 éves csatár, amikor a zuhogó eső miatt a hajrában félbeszakadt a magyar U21-es válogatott Ciprus elleni mérkőzése, majd miután Szabics hazaért a stájer fővárosba, döbbenten tapasztalta, hogy vízben úszik a lakása is.
Gellei szerint van még mit gyakorolni
Bosszúság, könnyek és megkönnyebbülés is kísérte, amikor a ciprusi játékvezető a szünetben félbeszakította a Magyarország-Bulgária válogatott mérkőzést. A zuhogó eső, az orkánszerű szél, valamint a rendkívül mély talaj a bolgárok 1-0-s vezetésénél, indokolttá tette a találkozó lefújását. A csütörtökön délben még Cipruson tartózkodó Gellei Imre a pozitívumokról és hibákról is beszámolt.
A ZTE és az FTC meccsét is elmosta az eső
A válogatott fellépéshez hasonlóan csütörtökön a bajnok ZTE és a Ferencváros edzőmérkőzését is elmosta a Cipruson vigasztalanul zuhogó eső. Az Újpest Törökországban viszont jó körülmények között készülhet, nyert is a csapat 4-1-re a grúz Torpedo Kutaisi ellen.
Buzsáky szögletből lőtt gólt Ciprusnak
A 80. percben félbeszakadt a magyar olimpiai (U21) válogatott második ciprusi felkészülési mérkőzése, miután a szakadó esőtől felázott nicosiai pálya talaját a bíró alkalmatlannak ítélte a játékra. Róth Antal együttese 2-2-es döntetlenre állt a házigazdák korosztályos csapata ellen.
- címkék:
- Németh
- Róth Antal
- foci
- magyar foci
- Ciprus
- Címkefelhő »
Félbeszakadt a ciprusi bolgár-magyar meccs
Az olimpiai válogatott meccse után a nagyválogatott sem játszotta végig barátságos mérkőzését Cipruson: 1-0-s bolgár vezetésnél ugyanis a játékvezető a rossz időjárás, az irreális talaj és a sérülésveszély miatt lefújta a találkozót.
Gellei jó játékra és eredményre számít Bulgária ellen
A magyar labdarúgó-válogatott szerdán 17.30 órakor barátságos mérkőzésen Bulgária együttesével játszik a ciprusi Larnacában. Gellei Imre Ciprusról és Törökországból toborozhatta össze jelöltjeit, mivel honi csapataink zöme arrafelé edzőtáborozik, így a szövetségi kapitány mindössze egyetlen futballistával, az újpesti Juhárral kelhetett útra Ferihegyről. Nem kétséges: a sérült Gera nélkül felálló magyar csapatnak nem lesz könnyű dolga.
A Steaua súlyos vereséget mért a Fradira
Igazi presztízsmérkőzésre került sor kedden Cipruson, ahol a Ferencváros négygólos vereséget szenvedett a korábbi BEK-győztes Steaua Bukaresttől.
Sportszerűen zajlik a Libertadores-kupa
Az elmúlt héten megkezdődött Dél-Amerika legrangosabb klubtornája, a Libertadores-kupa, és az első játéknapokon nem annyira az eredmények okozták a meglepetéseket, hanem az, hogy a szokásokkal ellentétben semmilyen botrányról nem lehetett beszámolni, sőt, a találkozók kifejezetten sportszerűen zajlottak le. Futball a topligákon kívül.
Brazil játékost fogott Cipruson az MTK
Az élvonalbeli magyar csapatok sorozatban játsszák törökországi és ciprusi edzőmeccseiket. A ciprusi edzőtáborban hétfőn az MTK és a ZTE lépett pályára, míg az Újpest Antalyában tudta le az aznapra "kirendelt" kilencven percét. A kék-fehérek Rotor elleni meccsén az MTK gólját Zubanovic szerezte, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a jugoszláv játékost szerződtesse Egervári Sándor, ellenben a brazil Da Silva a Hungária körúton folytatja a pályafutását.
Miriutát és Sebők Józsefet is beválogatta Gellei
Kijelölte keretét a februári felkészülési mérkőzésekre Gellei Imre és Róth Antal, a felnőtt, illetve az olimpiai (U21) labdarúgó-válogatott szakvezetője. Gellei csapata 12-én kezdi el 2003-as sorozatát, az ellenfél Cipruson az Eb-selejtező csoportjában három győzelemmel élen álló Bulgária lesz.
Ciprus új zászlót és himnuszt kap
A tervek szerint hamarosan újraegyesülő Ciprus új lobogót és himnuszt kaphat, amelyekre pályázatot írt ki az ENSZ. Jelenleg külön zászlót használ a görög és a török közösség. Az új zászlónak egyszerűnek kell lennie, amit gyerekek is könnyen meg tudnak rajzolni. Miután az ország az EU-ba lép, elképzelhető, hogy az egyik jelenlegi zászló alapszínét festenék át fehérről kékre.
- címkék:
- Ciprus
- zászló
- Himnusz
- Európai Unió
- ENSZ
- Címkefelhő »
Az MTK viszontagságos hazaútja Ciprusról
Szemben az edzőtáborban tapasztalt körülményekkel és a tréningek ritmusával, nem éppen zökkenőmentesre sikeredett az MTK Hungária küldöttségének hazatérése Ciprusról, a pilóták sztrájkja miatt ugyanis a kék-fehér együttes Bécs érintésével tudott csak nagy nehezen Budapestre jutni.
- címkék:
- foci
- Bécs
- Budapest
- MTK Budapest FC
- Ciprus
- Címkefelhő »
Az EU önkényétől félnek a tagjelöltek
Országuk függetlenségét, versenyképességét és gazdasági önállóságát féltik az EU-tagjelöltek csatlakozást ellenző pártjai az Uniótól. Míg egyes országokban szinte jelentéktelen populista pártok ellenzik csak a csatlakozást, addig Lettországban és Lengyelországban az EU-ellenes erők a kormányban is ott vannak. Összeállításunkból megtudhatja, hogy a tagjelölteknél mely pártok ellenzik az uniós csatlakozást, mik a fő érvek a belépés ellen és mekkora a szkeptikusok tábora.
A ciprusi törökök vezetője nem békül
A ciprusi törökök vezetője nem hajlandó aláírni a sziget egyesítéséről szóló ENSZ-tervet. Így a harminc éve megosztott szigetnek csak a déli, görögök lakta része csatlakozhat az Európai Unióhoz.
Remekeltek a ciprusi magyar focisták
Magyar szempontból nem akármilyen fordulót rendezték a hét végén Afrodité szigetén, hiszen mind a három, Cipruson légióskodó honfitársunk gólt szerzett. Futball a topligákon kívül.
- címkék:
- foci
- Ciprus
- Brugge
- Címkefelhő »
Elutazott Ciprusra az MTK
Pénteken délután elutazott a ciprusi edzőtáborba az MTK együttese. A kékek tíz napot töltenek a "szerelem szigetén", ahol napi két tréninggel készülnek a tavaszi szezonra, majd februárban ismét visszatérnek Ciprusra, de ekkor már mérkőzések is szerepelnek a programban.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- MTK
- Ciprus
- Címkefelhő »
Sztipánovics duplája kevés volt Keneseiék ellen
A múlt héten arról számoltunk be, hogy Sztipánovics Barnabás csapata, az APOEL Nicosia a magyar támadó két góljának is köszönhetően 5-0-s győzelmet aratott Kenesei Zoltán gárdája, az AEK Larnaca ellen. Nos, a két együttes a hét végén is összecsapott egymással, mégpedig a ciprusi kupa csoportmérkőzései során, ám a két meccs között mindössze annyi hasonlóság volt, hogy Sztipánovics ismét kétszer volt eredményes - futball a topligákon kívül.
Csak Cipruson nem szavaznak a csatlakozásról
A belépésről a felkészülési folyamatot lezáró országok közül kilencben tartanak népszavazást. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a nyolc közép- és kelet-európai országban, valamint Máltán és Cipruson az emberek többsége támogatja a csatlakozást, bár mindenhol tapasztalható némi euroszkepticizmus.
- címkék:
- Ciprus
- Málta
- népszavazás
- csatlakozás
- belépés
- Címkefelhő »
Cipruson készülnek Tököliék a Fradi-Újpestre
Csütörtök délután a népligeti edzőközpontban a Ferencváros őszi bajnok labdarúgócsapata is megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Garami József ifistákkal "felduzzasztotta" a keretet, a szakvezető összesen huszonöt játékosnak vezényelte az idei első tréninget.
- címkék:
- Garami József
- foci
- Ferencváros
- Ciprus
- Lipcse
- Címkefelhő »
Sztipánovics, a ciprusi gólvágó
Sztipánovics Barnabás góljaival nyert, s tovább növelte előnyét az APOEL Nicosia a ciprusi labdarúgó-bajnokságban. Afrikában és Dél-Amerikában most rendezik az U20-as kontinensviadalt - futball a topligákon kívül.
Ciprus: Ankara újraegyesítést szeretne
A Törökországban kormányzó Igazság és Haladás pártja pénteken ismét a ciprusi probléma mielőbbi megoldására szólított fel.
Nyíregyházán játszana teremben az MTK
Az MTK vezetői azzal a kéréssel fordultak a nemzeti teremlabdarúgó bajnokságot szervező Magyar Labdarúgó Liga illetékeseihez, hogy Zalaegerszeg helyett Nyíregyházán léphessenek műfűre. Az ok, hogy a kék-fehérek január 17. és 28. között Cipruson edzőtáboroznak, márpedig a zalai csoportküzdelmek január 26-án lennének esedékesek Egervári Sándor csapata számára.
Bulgária ellen kezdi az évet a fociválogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 2003-ban először február 12-én lép pályára, mégpedig Bulgária ellen Cipruson. A programban hat Európa-bajnoki selejtező és három barátságos mérkőzés szerepel.
Futball a topligákon kívül
Európa elitbajnokságai mellett a világ más tájain is zajlottak az események, Brazíliában például Pelé egykori klubja bezsebelte a bajnoki címet, Cipruson Sebők József két gólt vágott, míg Hollandiában elveszítette veretlenségét az Ajax.
EU: problémák Ciprus újraegyesítése körül
Az ENSZ koppenhágai irodája megerősítette, hogy kudarcba fulladtak a Ciprus újraegyesítéséről szóló tárgyalások.
A ciprusi törökök az ENSZ-béketerv ellen
A ciprusi törökök kormánya nem írhatja alá a Ciprus konföderációs újraegyesítését célzó ENSZ-béketervet az Európai Unió koppenhágai csúcstalálkozóján - mondta szerdán Rauf Denktas, a ciprusi török közösség vezetője.
Futball a topligákon kívül
Sztipánovics Barnabás ismét eredményes volt, Romário újra a góllövő cipőjében tündököl, míg Románia és Svájc botrányoktól volt hangos.
Futball a topligákon kívül
Gólzápor árasztotta el Európa futballpályáit a hétvégén, míg Argentínában a nyitószakasz csúcsrangadóját játszották az utolsó előtti fordulóban. Cipruson egy bírói ítélet, Portugáliában a Benfica és a Boavista kupakudarca, Ausztriában pedig az Austria hazai veresége borzolta a kedélyeket.
Megmenekültek a magyar lányok Ciprusról
A magyar nagykövetség segítségével menekült el Ciprusról kedden öt magyar táncosnő. A lányokat könnyű, nyaralással egybekötött munkára toborozták a szigetre.
- címkék:
- Ciprus
- nagykövetség
- lányok
- táncosnő
- Címkefelhő »
2004-re versenyképességet ígér az EU
Az Európai Unió bizottsága Brüsszelben elfogadta azt a jelentést, amely hivatalosan javasolja tíz ország EU-csatlakozását 2004-ben. Az Európai Bizottság szerdán közzétett stratégiai jelentésében a felvételi tárgyalások év végi lezárását javasolta. A jelentés gazdasági része a tavalyihoz hasonlóan Máltát és Ciprust külön kezeli a többi tagjelölttől. E két ország már tavaly is képes volt megbirkózni a belső piac támasztotta versenykihívással. A másik nyolc "első körös" tagjelölt a jelentés szerint csak a csatlakozás idejére lesz képes megfelelni ennek az ismérvnek - írja a Bruxinfo.
Le Monde: alacsony költséggel jár a 2004-es csatlakozás
Tíz szegény, főleg agrárlakosságú ország lép be az Európai Unióba 2004 elején, s bár csatlakozásuk néhányak félelme szerint igen sokba kerülhetne a közösségnek, a valóságban az unióbővítés a legkisebb költséggel fog megvalósulni - állapítja meg a Le Monde.
A tagjelölt országok
Az alábbiakban olvashatja a tizenhárom tagjelölt ország legfontosabb jellemzőit: mennyire felkészült, mely területeken mutat lemaradást, és mennyire támogatja a lakosság az EU-csatlakozást. Az Európai Unió Bizottságának most elfogadott javaslata szerint a tizenhárom országból tíz - Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia - csatlakozhat 2004-ben, kettő - Románia és Bulgária - 2007-ben, Törökországnak pedig nem tűztek ki konkrét időpontot.
Reagálások az Európai Bizottság döntésére
Az Európai Bizottság jelentése 10 országot felvételét ajánlja az EU-nak 2004-ben.Az első reakciók általában üdvözölték a döntést.
Hivatalosan is javasolják a 2004-es csatlakozást
Az Európai Unió Bizottsága szerdán elfogadta azt a jelentést, amely hivatalosan javasolja az Unió tíz országgal való kibővítését 2004-ben. A jelentés javasolja, hogy tíz ország - Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia - fejezze be a csatlakozási tárgyalásokat decemberben és 2004-től váljék az Unió tagjává. Két - kissé lemaradt - balkáni állam, Bulgária és Románia 2007-ben csatlakozhat az Európai Unióhoz abban az esetben, ha fenntartja reformjai jelenlegi ütemét. A tervezet ugyanakkor a 13. tagjelölt országnak, Törökországnak - az emberi jogok régóta aggályos hhelyzete ...