című kiadvány

címke rss

A Fidesz megköveti Újhelyit

A Fidesz elismerte, hogy egyik irodájából küldték el a Magyar Vizsla című kiadvánnyal kapcsolatos faxot, állítja viszont, hogy munkatársai nem tudtak annak tartalmáról és címzettjéről. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a pártnak bocsánatot kell kérnie a szocialistáktól. Korábban a párt még hamisítványnak nevezte azt az erre vonatkozó dokumentumot, amelyet az MSZP alelnöke mutatott be.

Jövőre átlagosan 200 ezer forintot utazunk el

[origo] utazás2005.12.19, 11:49

Jövőre mintegy 4 százalékkal nő az idegenforgalom teljesítménye - állapítja meg az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet új kutatásában, a Turizmusbarométer című kiadványában.

Fellendülést várnak a cégvezetők

Gazdaság2003.10.31, 15:56

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke a szeptemberivel megegyezően 54,9 százalék - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) pénteken, Üzleti Jelentések című kiadványában.

Vádemelés a Happy End alvállalkozójának vezetője ellen

Itthon2003.01.11, 09:41

Várhatóan két hét múlva vádat emelnek a MERT 2000 Rt. vezetője ellen, akivel szemben az előző kormány idején született Millenniumi Országjáró és a Magyarország mindannyiunké című kiadványok túlszámlázása miatt indult nyomozás - értesült a Népszabadság. Az Országimázs Központ és a Happy End, valamint az Ezüsthajó Kft. Között létrejött szerződések ügyében tovább vizsgálódik a rendőrség.

Őrizetben a Happy End egyik alvállalkozója

Itthon2002.11.12, 12:14

Csalás alapos gyanúja miatt hétfőn őrizetbe vette a rendőrség a Happy End Kft. egyik alvállalkozóját. T. Szabolcs a Mert 2000 Kft. tulajdonos-vezérigazgatója. Ez az a cég, amely 867,5 millió forintért rendelte meg a Millenniumi Országjáró című kiadvány elkészítését, melyet a Happy End Kft. közel egymilliárd forinttal drágábban számlázott tovább az Országimázs Központnak. A céget nem sokkal a sok százmillió forintos állami megbízatások előtt alapították.

Előző
  • 1
Következő