cigarettásdoboz

címke rss

Saját amputált lábát ismerte fel egy férfi a cigarettásdobozon

Tudta nélkül került fel elrettentő illusztrációként a cigarettásdobozra egy albán férfi amputált lába. A férfi megdöbbenve ismerte fel a saját végtagját, ügyvédjével magyarázatot várnak - írja a BBC. 

Sokkoló képek, ez lehet a hatásuk

Itthon2016.08.26, 21:33

A tudományosan ronda csomagolás elsődleges célja, hogy a fiatalok ne szokjanak rá a cigire, de a leszokással kapcsolatos feliratok miatt a régi dohányosok is nagyobb arányban próbálják meg letenni a cigarettát. Magyarországon évente 23-25 ezer ember hal meg dohányzással összefüggésben, ez az összes haláleset csaknem ötöde. 

Ezen a héten sem derült ki, kié lesz a TV2

Gazdaság2015.10.24, 15:24

Andy Vajna és Simicska Lajos is magáénak akarja a TV2-t, de ezen a héten sem derült ki, hogy az végül melyiküké lesz: az ügyben már több feljelentés is volt, és már a versenyhivatal is vizsgálódik. A kereskedelmi tévécsatornát övező botrány mellett a héten kiderült, hogy nőttek a bérek, kivonulhat a Tesco, minden ötödik építőipari forint a Közgépé, egyre népszerűbb az Uber, és bebetonozták a vasárnapi boltzárat is. Ez volt a héten a gazdaságban.

Ajjaj! Harry herceg füstöl, mint a gyárkémény

Archívum2015.09.20, 19:07

Azt mindig is tudtuk, hogy a herceg nem veti meg a földi élvezeteket, most viszont az is kiderült, hogy a  sportos Harry valójában úgy pöfékel, mint egy gyárkémény.  

Vigyázzon! Ha dohányzik, tíz évvel hamarabb hal meg

Egészség2015.02.25, 14:41

Akár a dohányosok kétharmada is belehalhat függőségébe egy kétszázezer ember bevonásával készült átfogó vizsgálat szerint. Az orvosok szerint viszont leszokni sosem késő, akármilyen idős, illetve akármilyen sokat dohányzik is valaki.

Gyomorforgatóak, de hatékonyak az új cigisdobozok

Egészség2012.11.13, 07:38

Szeptemberben már Magyarországon is megjelentek azok a cigarettásdobozok, amelyeken ijesztő képekkel hívják fel a figyelmet a dohányzás veszélyeire. De vajon tényleg hatásosak-e a dobozokon látható elrettentő felvételek? - ezt vizsgálta nemrég egy átfogó kutatás.

Az ijesztő cigisdoboz nem riaszt el

Itthon2004.01.13, 11:54

"A dohányzás öregíti a bőrt", "A dohányzás lassú és fájdalmas halálhoz vezet" - többek között ezekkel a rémisztő feliratokkal próbálják elriasztani a dohányzástól a cigarettavásárlókat. Az év elejétől ugyanis a cigarettásdobozokon a korábbinál jóval nagyobb felületen, konkrétan meghatározott ártalmakra kell felhívni a figyelmet. Ez önmagában kevés a dohányzás visszaszorítására: Kanadában például sokkoló képek és ábrák díszítik a cigisdobozokat, de emellett komplex programokat kínálnak a leszokni vágyóknak.

Jövőre átöltöztetik a cigidobozokat

Itthon2003.05.28, 09:45

A dohányzás veszélyeire figyelmeztető feliratoknak jóval nagyobb méretben kell szerepelniük a cigarettásdobozokon egy tervezett rendelet szerint. Jövőre így, akár olyan, a cigarettásdobozok közel felét beborító feliratok is feltűnhetnek, mint "A dohányzás elzárja az artériákat, szívrohamot és agyvérzést okoz" - írja a Népszabadság.

Itt az eldobható műtüdő

Tudomány2002.04.25, 12:31

Cigarettásdoboz méretű műtüdőt fejlesztettek ki az Okajama Egyetem tudósai - jelentették be Tokióban.

Előző
  • 1
Következő