cigányság

címke rss

Ugyanolyan magyar vagyok, mint ők

Film2012.04.05, 09:38

Toldi Katalin 32 évesen lett színésznő, amikor megkapta a romagyilkosságokról szóló Csak a szél egyik főszerepét. Előtte volt takarítónő, szobalány, és lámpákat szerelt össze a gyárban. Először ült repülőn, amikor a film berlini premierjére utazott, és az alkalom kedvéért még a magas sarkút is elviselte. Az ott tapasztalt rajongásnak örült, de közben tudta, hogy itthon csak a semmi várja. A történetben és az életben is két gyereket nevel. Interjú.

Ez mirajtunk nem segít

Itthon2012.03.14, 10:55

Hatalmas rendőri jelenlét és ahhoz képest szolid érdeklődés mellett zajlott le a Jobbik kesznyéteni tüntetése, amelyet egy idős nő bántalmazása miatt szerveztek. A nő családját nem érdekelte a rendezvény, a helyi romákat nem engedték a tüntetők közelébe, a kertjét pár éve villanypásztorral megvédő helyi férfi pedig inkább a favágást választotta.

Hirtelen háromszáz buddhista romát találtak Sajókazán

Itthon2012.02.26, 11:32

Mindennapos a feszültség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajókazán, a harcoló felek a helyi cigányok, az önkormányzat és egy buddhista szervezet. A harc eszközei: lakcímkártyák, népszámlálási adatok, számviteli vizsgálatok, túlzottnak tűnő, de törvényes szabálysértési eljárások, időnként előállítások. A jegyző csalással gyanúsítja a település egyetlen középiskoláját működtető buddhista segélyszervezetet, időnként kellemetlen helyzetbe hozza magát, a rendőrök nem visznek magukkal elég bilincset az iskolába, a népszámlálási biztosnak pedig ajándékpólók és buddhista cigányok válnak gyanússá.

Kigyulladt a gyöngyöspatai cigányvajda háza

Itthon2012.02.11, 21:50

Eddig ismeretlen eredetű tűz miatt égett egy ház tetőszerkezete Gyöngyöspatán. Mint kiderült, a ház a helyi cigányvajdáé az épület.

"Aki félfasiszta diktatúrára hivatkozik, az nem mond igazat" - interjú Balog Zoltán államtitkárral

Itthon2012.01.30, 15:49

A segélyekre berendezkedve élőket akarja kimozdítani a kormány a közmunkaprogrammal - mondja Balog Zoltán felzárkóztatási államtitkár, aki szerint az újfajta gondolkodástól idegenkedők arra számíthatnak, hogy romlani fog a helyzetük. Balog szerint a külföldre távozott romák aránya egyelőre nem érte el azt az arányt, ami káros lenne, de igazságtalannak tartja azt, ha valaki politikai üldöztetésre hivatkozva költözik el. Interjú.

Negatívabb lett a cigánykép a sajtóban

Itthon2012.01.26, 09:04

Szinte teljesen érzéketlenné vált a cigányokat érő diszkriminációra a magyar média 2011-re, a cikkek és tudósítások harmada a bűnözéssel köti össze a romákat, ilyen rossz arányra utoljára 1988-ban volt példa - mutatja egy évről évre elkészülő felmérés. Eszerint a Jobbik előítéletes kommunikációja mellett a szalonképesebb beszédbe csomagolt megbélyegző megnyilvánulások már senkinek sem szúrnak szemet. A roma kultúra bemutatása pedig felerészben cigány hírességekről szóló bulvárhírekből áll - állapítja meg a kutatás, amely azt vizsgálja, hogyan kezeli a cigányságot a sajtó.

Miskolcon járt a romák után érdeklődő kanadai nagykövet

Itthon2011.12.05, 08:25

A romák által lakott lakónegyedet, egy általános iskolát és a város polgármesterét is felkereste a Miskolcra látogató kanadai nagykövet, hogy romák életkörülményeiről tájékozódjon. A kanadai hatóságok statisztikái szerint eddig több ezer magyar kért menedékjogot idén, Kanada történetének legnagyobb emberkereskedelmi bűnügyében pedig az összes szereplő Magyarországról kivándorolt roma.

Betiltotta a Gyöngyöspatára bejelentett hétvégi tüntetést a jegyző

Itthon2011.12.01, 16:31

A döntés szerint sem az utcákon, sem a tereken nem lehet felvonulni a hét végén Gyöngyöspatán, és a helyi művelődési házba szervezett zártkörű rendezvényt sem engedi megtartani a falu jegyzője. Mátyás István a hétfői lövöldözéssel és a szerdai tömegverekedéssel indokolta döntését.

"Nincs is rá igényük" - szegregációs per Gyöngyöspatán

Itthon2011.11.29, 21:20

Bírósághoz fordult az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány, mert véleményük szerint a gyöngyöspatai iskola és az önkormányzat évek óta elkülönítve oktatja a roma diákokat. Az ombudsmani vizsgálat szerint a roma diákok nem használhatják az iskola uszodáját, számukra nincs napközi, és csak külön mehetnek ebédelni. Gyöngyöspatán vannak, akik szerint ez nem is baj.

"Mindenki igyekszik, hogy az otthona legyen Kanada"

Nagyvilág2011.12.01, 10:17

Stresszes és bizonytalan az életük Kanadában, mégis minden követ megmozgatnak, hogy maradhassanak. Van, aki küzd, hogy megtanuljon angolul és munkát találjon, van, aki kerülőutakon keresi a túlélést - így élnek a menedékjogot kérve Kanadába vándorló magyar romák. Egy kanadai iskola, ahol harcolnak a magyar gyerekekért, és más-más utat bejáró cigányok történetei - az [origo] riportja Torontóból, ahol már van olyan utca, ahol szinte csak magyar szót hallani.

Bizarr magyar menekültek játszanak a kanadaiak türelmével

Nagyvilág2011.11.28, 10:15

Elárasztják Kanadát a magyar menekültek, minden tizedik, az országba érkező menedékkérő magyar cigány. A kanadai hatóságok türelme fogytán, a rendszer rengeteg pénzükbe kerül, ráadásul sokan érzik úgy, hogy a magyar menekültek nagy része megalapozatlanul, pusztán a kanadai állam nagylelkűségének kihasználására menekül el Magyarországról. A politika kanadai és magyar oldalról is jócskán befolyásolja a Kanadába tartó cigányok sorsát.

"Aki megetetett, azt nem tudod utálni" - Marije Vogelzang ételdesigner budapesti performanszáról

Kultúra2011.11.10, 10:12

"Az etetés roppant intim tevékenység, az anya az élelemmel szeretetet is ad a gyerekeinek" - mondta Marije Vogelzang holland étkezés designer a hétvégén azon a háromestés performanszon, ahol tíz cigány nő és asszony adott ételt a vacsoravendégeknek és idézte fel az adott ételhez kapcsolódó személyes emlékeit. Az asszonyok és a vendégek nem látták egymást, az étkező vendég csak az adott asszonyra jellemző személyes tárgyakat látthatta, és közben hallotta vendéglátója hangját. Marije Vogelzang az előítéletek leküzdésére választotta a kapcsolatteremtés ilyen speciális módját: "Aki megetetett, azt csak szeretheted, nem tudod utálni" - mmagyarázta. ...

Nem "jóhiszeműek" a magyar romák egy kanadai miniszter szerint

Nagyvilág2011.11.06, 18:18

"Bizarrnak" és "különösnek" nevezte a Magyarországról érkező roma bevándorlók menekültstátuszra vonatkozó kérelmeit a kanadai bevándorlásügyi miniszter. Szerinte a kérelmek közül több nem volt "jóhiszemű". Egy helyi lap beszámolója szerint a bevándorlók a hosszú várakozási idő és a poloskák miatt panaszkodtak a miniszternek.

"Nem lehet köpködni, kést dobálni" - cigány étterem nyílt Békésben

Kultúra2011.10.31, 15:41

Csirkefarhát, tyúkos káposzta és cigánypogácsa - ezek az ételek is rendelhetők abban az étteremben, amely október közepén egy kocsma helyén nyílt a húszezer fős Békésen. Az ország első cigány vendéglőjeként hirdetett hely megnyitásához a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán nyerte a pénzt a Nagy Cigány becenevű Ásós Géza és felesége, akik korábban hamburgereket kentek egy büfében. Szüleik tudását vitték be a konyhára, mégis tartottak a romák véleményétől.

Ismét bíróság előtt a magyarsága miatt megvert diák támadói

Itthon2011.10.17, 15:15

Megkezdődött hétfőn a Fővárosi Bíróságon a másodfokú tárgyalása annak a - közösség tagja elleni erőszak miatt indult - büntetőpernek, amelyben hét fiatalt azzal vádol az ügyészség, hogy magyarsága miatt támadtak rá egy diákra a fővárosban két évvel ezelőtt.

Negyedmilliárd forintot költöttek a rendőrségre Gyöngyöspata miatt

Itthon2011.10.11, 20:48

Bár a megyei rendőrkapitány szerint korábban két rendőr is elég volt Gyöngyöspatán, az országos rendőrfőkapitány szerint szükség van a huszonkét fős rendőrőrsre a településen. A tavaszi gyöngyöspatai konfliktust vizsgáló eseti parlamenti bizottság ülésén emellett központi kérdés volt Richard Field amerikai üzletember szerepe.

Három helyrepofozott lakás élteti a magyar gettólakók reményét

Itthon2011.10.10, 06:54

A cigánytelepek lakóinak felzárkóztatását ígérte a kormány, egyelőre három lakás felújításánál tartanak. Nem sikerült tartani a határidőket, amit a kormányzati felelős az uniós források lehívásának nehézségeivel magyaráz. Ha tényleg beindul a program, akkor olyan romáknak akarnak segíteni, akik maguk is hajlandók tenni a helyzetük javulásáért.

Visszarántanák a cigány nőket a szakadék széléről

Itthon2011.10.02, 20:00

Magyarországon közel 3 millió ember él a szegénységi küszöb alatt, közülük félmilliót tíz év alatt ki kell segítenie a kormánynak a mélyszegénységből egy uniós megállapodás szerint. A felzárkózásért felelős államtitkárság terve szerint a szegénység elleni harc célpontjai a cigány nők lesznek, mert az ő helyzetük különösen sanyarú.

Bírálja a TASZ a kormányt a gyöngyöspatai rendteremtés elmaradása miatt

Itthon2011.09.28, 17:47

Jelentést készített a gyöngyöspatai eseményekről a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet. A jelentés szerint "a rendőrség mulasztásaiért, tétlenségéért alkotmányos felelősség terheli a rendőrség vezetését és a belügyi irányítást". Szerda délután zárt ajtók mögött hallgatta meg a gyöngyöspatai eseti bizottság Balajti László altábornagyot, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját és Hellebrandt László dandártábornokot, az Információs Hivatal főigazgató-helyettesét.

Nemzetiségiekkel íratnák össze a nemzetiségieket a népszámláláson

Itthon2011.09.06, 13:39

A statisztikai adatok és a valós számok között nagy az eltérés, ezért kisebbségieket is alkalmaznának népszámlálási kérdezőbiztosként.

Macskakaparásra hivatkozva utasították el a cigány kérdezőbiztosokat

Itthon2011.09.06, 11:48

Tarnaleleszen és több más településen elutasították a népszámlálási kérdezőbiztosnak jelentkező cigányokat a helyiek szerint. Többüknél arra hivatkoztak, hogy csúnyán írnak, ezért nem alkalmazzák őket, de a körjegyző szerint problémát jelent az is, hogy nem elég jó kiállásúak.

Félmilliós bírságot kapott a "cigányterrorizmust" emlegető Echo TV

Itthon2011.09.05, 18:59

"Magyarországon cigányterrorizmus van" - jelentette ki a műsorvezető az Echo TV egyik februári műsorában. A Médiatanács szerint ezzel a csatorna megsértette a gyűlöletkeltés tilalmát, ezért félmillió forint bírságot szabott ki.

"Nem az a hatszázezer forint dühít" - miért nem kaptak kártérítést a lerázott romák?

Itthon2011.08.24, 11:19

Kártérítésre számítottak, ehelyett több tízezer forint perköltséget kell fizetniük azoknak a roma asszonyoknak, akiket 2007-ben származásuk miatt nem vettek fel egy édességcsomagolói állásra. Az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság és a Fővárosi Bíróság korábban milliós büntetéseket szabott ki az érintett cégekre, a kártérítési ügyben eljáró bíróság mégis úgy döntött, nem bizonyítható, hogy a munkaadó diszkriminálta a roma nőket.

Gyújtóbombát dobtak Németországban egy roma család lakására

Nagyvilág2011.07.25, 13:34

Egy romák által lakott lakásba dobtak gyújtóbombákat Németországban hétfőre virradó éjszaka. A rendőrség szerint nem kizárható, hogy rasszista támadás történt, és két kopasz, sötét ruhás férfit keresnek, akik egy VW Golffal hajtottak el.

"Lehet, hogy rasszista lettem" - polgármester-választásra készül Gyöngyöspata

Itthon2011.07.15, 16:52

Nyugodt hangulatban várják a vasárnapi polgármester-választást Gyöngyöspatán. A helyiek a választás legfontosabb ügyének a cigány-magyar együttélés problémáját tartják, de sokan a megemelt rendőri jelenlétet is zavarónak nevezték. Ismerje meg, hogy kik küzdenek vasárnap Gyöngyöspatáért, ki ígér katonás mentalitást és ki együttműködőt!

"Törekvő embernek kell lenni" - Snétberger cigány zenei tábora Felsőörsön

Kultúra2011.07.07, 11:39

"Szigorú, de fain csávó" - mondta Szakcsi Lakatos Béláról a húszéves Lakatos Ádám, miután névrokona egy órán át javítgatta hibáit. Ő annak a felsőörsi tábornak az egyik lakója, ahol közel hatvan hátrányos helyzetű cigány fiatal a magyar jazzvilág vezető alakjaitól kap személyre szabott képzést idilli körülmények között. A Snétberger Ferenc által kigondolt táborban reggeltől estig szól a zene: a szabadőben spontán zenekarok születnek, amikor pedig nincsenek órák, a tanárok koncerteznek a diákoknak.

Elfogadták a romastratégiát az uniós kormányfők

Nagyvilág2011.06.27, 11:02

Rábólintottak az Európai Unió állam- és kormányfői arra a romastratégiára, amely a magyar biztos közereműködésével született. Orbán Viktor szerint a magyar EU-elnökség alatt kidolgozott terv komoly esélyt ad a cigányságnak arra, hogy elismert és hasznos tagja legyen az Uniónak. 

Miért nincs roma kissrác a magyar gyerekkönyvekben?

Vélemény2011.06.09, 09:42

Előbb találkozik egy magyar kisgyerek turbános szikh kisfiúval külföldi gyerekkönyvben, mint roma főhőssel egy magyar kiadványban. A hazai meseírók kínosan kerülik a kényelmetlen helyzeteket. Kell-e a meséknek a valóságról is szólni?  

Parlamenti bizottság vizsgálhatja a gyöngyöspatai események hátterét

Itthon2011.06.07, 11:16

Az ellenzéki pártok gyöngyöspatán játszott szerepét is vizsgálhatja az az új eseti bizottság, amelynek felállításáról hétfőn döntött a parlament. A fideszes javaslatra létrehozott testület az "egyenruhás bűnözés" felszámolását segítené, de ellenzéki képviselők között is kereshet majd felelősöket.

Etnikai nyilvántartást javasol a kormánynak az ENSZ megbízottja

Itthon2011.05.28, 02:02

Az elmúlt húsz évben nem javult a romák helyzete Magyarországon, a társadalom pedig mind megengedőbb a szélsőséges véleményekkel szemben, véli az ENSZ rasszizmusügyi megbízottja. A megfigyelő többnapos országjárása után azt javasolta a kormánynak, hogy készítsenek etnikai nyilvántartást - például a bűncselekmények elkövetőiről -, hogy reális képet kapjanak a problémákról.

Farkas Flórián sem tud a cigányoknak ingyen juttatott lakásokról

Itthon2011.05.26, 16:24

Téves az a hír, amely szerint a hátrányos helyzetű, elsősorban roma családok alanyi jogon jutnának lakáshoz - közölte Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke csütörtökön, aki cáfolta a Bruxinfo által közzétett neki tulajdonított mondatokat. A miniszterelnökkel létrejött megállapodás alapján arra lesz lehetőség, hogy a családok közmunka keretében újítsák fel és tegyék lakhatóvá akár saját tulajdonú, akár bérelt otthonukat.

Nem tud a kormány Farkas Flórián ingyenlakásos ötletéről

Itthon2011.05.26, 08:09

Nem a kormány nevében ígért alanyi jogon járó lakásokat a romáknak Farkas Flórián. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke a romastratégia brüsszeli bemutatása után beszélt arról, hogy alanyi jogon lakást kaphatnak azok a romák, akik iskolába adják a gyereküket és munkába állnak. A kormány szerint ez nem szerepel a 2015-ig előirányzott tervek között, de Farkas Flórián a kormány elé viheti az elképzeléseit.

Farkas Flórián: Alanyi jogon adna lakást a munkába álló romáknak a kormány

Itthon2011.05.28, 10:32

Saját jogán lakáshoz juthatna az a roma család, amely iskolába járatja a gyerekét, és legalább az egyik szülő munkába áll - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke a Bruxinfonak, miután a kormány bemutatta Brüsszelben az európai uniós romastratégiához benyújtott nemzeti tervet.

Bandaháborúk tanulságaiból okulhatnak a magyar rendőrök

Itthon2011.05.20, 17:24

Kiélezett etnikai konfliktusokon edződött és azok megoldására alaposan felkészített amerikai előadóktól tanulhatják meg a magyar rendőrök, hogyan kell kezelni a gyöngyöspataihoz hasonló feszültségeket. Bár a magyar rendőrtisztek is tanulnak roma népismeretet, az Egyesült Államokban a kormány külön békéltető szervezetet működtet, amely megpróbálja kiszúrni és csírájában elfojtani az etnikai konfliktusokat.

"A rendet tudom garantálni" - Pintér Sándor Gyöngyöspatán

Itthon2011.05.13, 21:17

"A békességet a helyieknek kell megvédeni" - mondta az amerikai nagykövettel Gyöngyöspatára látogató Pintér Sándor belügyminiszter. Pintér helyieket faggatott arról, hogy milyen a közbiztonság, néhányan pedig összekaptak azon, hogy ki tehet a gyöngyöspatai feszültségről. Bizottság felügyeli majd a rendet a faluban, lesznek benne amerikai szakértők és a helyi iskola igazgatója.

Rendvédelmi oktatótiszteket küld Magyarországra az USA

Itthon2011.05.13, 21:17

Vastapssal fogadták a gyöngyöspatai cigánysoron Pintér Sándor belügyminisztert és Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövetet. A község nem roma és roma lakói azonban a politikusok szeme láttára heves vitába keveredtek. Az amerikai nagykövet a Heves megyei településen bejelentette, hogy az Egyesült Államok rendvédelmi oktatótiszteket küld Magyarországra, hogy átadják a magyar rendőri erőknek a multikulturális környezetben szerzett tapasztalataikat.

Nem érkezett meg Navracsicshoz a "roma vizsla" jelentése

Itthon2011.05.10, 23:57

Két hónappal mandátumának lejárta után sem adta le végleges jelentését Farkas Flórián romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztos a közigazgatási minisztérium szerint. Farkas élete legfontosabb feladatának nevezte megbizatását, a minisztérium államtitkára szerint azonban eddig csak egy vázlatot kaptak, és "szomorú megállapításokat" láttak. Munkatársai szerint a "roma vizsla" nem lazsált, még Orbán Viktor miniszterelnök is szövetséget ajánlott neki.

"Szinte eltitkolják a tudásukat" - Pisont István cigány futballakadémiát alapítana

Sport2011.05.06, 16:58

A világ egyetlen cigány lovagrendje alakult meg a napokban Mátraverebélyen, a kilenctagú Boldog Ceferino Lovagrendben a harmincegyszeres válogatott labdarúgó, Pisont István is szerepet kapott. Az egykori kispesti kedvenc a vallás és a foci egymást erősítő hatására alapozza a rendben vállalt lelkipásztori tevékenységét. A fiatal cigány focistákban kiaknázatlan lehetőséget lát, amelyből szerinte megfelelő nevelőmunkával és tehetséggondozással a magyar válogatott is profitálhat. Álma egy cigány futballakadémia létrehozása, nem csupán cigány fiatalok számára.

Roma Önvédelmi Mozgalom alakult Csanádpalotán

Itthon2011.05.06, 20:05

Félkatonai csoportoktól óvná a cigány kisebbség tagjait a Csanádpalotán megalakult Roma Önvédelmi Mozgalom. A szervezet vezetője szerint egyetlen politikai párt sem reagált a roma közösséget ért támadásokra, ezért a rendőrséggel együtt lépnének fel a félkatonai szervezetek ellen. A helyi roma kisebbségi önkormányzat vezetője szerint a mozgalom riadalmat kelt a nem roma helyiekben.

"Meg kellett tanulni hallgatni" Gyöngyöspatán

Itthon2011.05.05, 11:37

Nem törődnek a Gyöngyöspatán megjelent egyenruhás csoportok tagjai azzal a hétfői törvénymódosítással, amelyik alapján akár évekre is börtönbe kerülhetnek. Mindannyian azt mondják, rájuk nem vonatkozik a szabály. Gyöngyöspatán csend van, de rengeteg a rendőr, állandóak az igazoltatások. A helyiek szerint a nyugalom csak látszat, "Pintér ne mondja azt, hogy itt nincs baj, mert baj van" - mondják.

Cserbenhagyott ország

Vélemény2011.05.05, 17:00

Az elmúlt húsz év társadalompolitikájának kudarca után a kettéosztott magyar politika még mindig saját magával van elfoglalva. Mely lépések szükségesek ahhoz, hogy végre közös erővel és tettekkel forduljunk a társadalom peremére szorultak felé? Schiffer András, az LMP frakcióvezetőjének az [origo] felkérése adott válasza Lázár János Gyöngyöspatáról írt cikkére.

Gyöngyöspata: a valóság újrafelfedezése

Vélemény2011.05.04, 11:33

Miért okoz feszültséget a cigányság helyzete még 2011-ben is? Mi a politika felelőssége abban, hogy 21 évvel a rendszerváltás után arról kell vitatkozni, létezik-e cigánybűnözés? Hogyan látják a helyzetet azok, akiknek az lenne a dolguk, hogy változtassanak ezen? Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének írása az [origo] felkérésére Gyöngyöspatáról.

Hirtelen ötlet volt az "egyenruhás bűnözőknek" kiosztott pofon

Itthon2011.05.03, 12:30

Senki nem támadta nyíltan, de megosztotta a kormánypártokat az a törvénymódosítás, amely alapján büntetni lehet a kormány által "egyenruhás bűnözésnek" nevezett jelenséget. Több kormánytag és kormánypárti képviselő szerint a javaslat hirtelen ötletből született, a kormány hetekig nem tudott mit kezdeni a vidéken járőröző egyenruhásokkal. Orbán Viktor több forrás szerint is örült, hogy ezzel vége "a masírozós történetnek", de a módosítás miatt még megszorulhat a kormány.

Júliusban választanak új polgármestert Gyöngyöspatán

Itthon2011.05.03, 16:14

A helyi választási bizottság július 17-re írta ki az időközi polgármester-választást Gyöngyöspatán. A község korábbi polgármestere egészségi okokra hivatkozva mondott le posztjáról, de nem cáfolta, hogy döntésében szerepet játszott a faluban kialakult feszült helyzet.

Gyöngyöspata: az állam a zsarolók kezére játszik

Vélemény2011.05.01, 19:36

A félkatonai szervezetek megjelenése Gyöngyöspatán és más településeken nem magyarázható csupán a helyi viszonyokkal: logikus következménye a magyar állam és a magyar demokrácia rendellenes működésének. Változik-e majd bármi a büntetőtörvénykönyv legújabb módosításával?

Az integráció túl nagy szó Balog Zoltán számára a Süddeutsche Zeitung szerint

Itthon2011.04.30, 15:02

A magyarországi cigányok helyzetéről jelent meg cikk a Süddeutsche Zeitungban, amely szerint Balog Zolán felzárkózásért felelős államtitkár számára túl nagy szó az integráció. A cikk szerint Balog a munkahelyek újraelosztásánál legalább 25 százalékos romakvótát követel.

A titkosszolgálatok is vizsgálódnak Gyöngyöspatán

Itthon2011.04.29, 07:44

A magyar elhárítás és a hírszerzés is vizsgálja, hogy ellenérdekelt titkosszolgálatok és üzleti körök szerepet játszottak-e a gyöngyöspatai romák utaztatásában - írja a pénteki Magyar Nemzet.

Ki, kit és miért? - ez történik most Gyöngyöspatán

Itthon2011.04.27, 16:53

Véres tömegverekedésig fajult kedd este a gyöngyöspatai konfliktus, ahol két társaság csapott össze a hetek óta tartó konfliktus eddigi legmélyebb pontjaként. Mi indította el a szembenállást, kik szítják a feszültséget, és kik próbálják rendezni a helyzetet? Összeszedtük röviden, hogy mit lehet tudni a gyöngyöspatai helyzetről.

Feloszlatta magát a tiszavasvári cigányönkormányzat

Itthon2011.04.27, 08:48

A helyi rádió információja szerint a 2010-es őszi választások óta nem tudott elnököt választani a tiszavasvári cigányönkormányzat, ezért a szervezet feloszlatta magát. A hatályos jogszabály szerint nincs lehetőség időközi választásokra.