cigányság

címke rss

A franciák fele egyetért a romák kitoloncolásával

Nagyvilág2010.08.26, 09:36

A franciák körülbelül 48 százaléka támogatja az illegális cigánytelepek felszámolását és a romák hazatoloncolását - derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felméréséből.

Megérkeztek Romániába az első Franciaországból kitoloncolt cigányok

Nagyvilág2010.08.19, 23:10

Franciaországban elkezdődött a romák kitoloncolása. Az első, munkavállalási engedély nélkül francia cigánytáborokban lakó roma családok csütörtökön érkeztek vissza Romániába. A cigánytáborok felszámolását Nicolas Sarkozy francia elnök határozta el, mondván, azok a bűnözés melegágyai. Jogvédők szerint viszont a lépés megbélyegzi a romákat.

A cigányvita visszahozta a kőkemény Sarkozyt

Nagyvilág2010.08.01, 16:58

Már megszokott szigorúságával reagált Nicolas Sarkozy francia elnök azokra az összecsapásokra, amelyek vándorcigányok és rendőrök között törtek ki. A vándorlók táborainak felszámolását és a román, valamint bolgár romáknak a kiutasítását célzó intézkedéseket jogvédők ugyan felháborodva fogadták, az egyre népszerűtlenebb Sarkozy azonban a keménységével korábban már szerzett jó pontokat a választóknál.

A cigányok nem kapnak a jobbikos segélyből a TASZ szerint

Itthon2010.07.14, 09:10

A Jobbik aktivistái a Szalonna nevű településen nem adnak a párt monori szervezete által összegyűjtött adományokból az árvíz által sújtott cigányoknak - állítja a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet. A Jobbik közleményben reagált az állításra, amelyben nem tagadta a jogvédők állításait.

Több rendőrt és más életet ígért az országjárásra induló Orbán

Itthon2010.06.01, 14:47

Kódolt cigányozásnak nevezte a Fidesz első, a közbiztonságról szóló nemzeti konzultációján elhangzottakat egy roma egyetemista. Ózdon a helyi, többnyire fideszes kötődésű vezetők mondták el problémáikat, Orbán Viktor pedig kéréseiknek megfelelve több rendőrt, a pedagógusokat védő törvényt, a fogdák újbóli megnyitását ígérte, és azt, hogy a kormányalakítás után két héttel jobb lesz az élet.

Megnézné a magyar cigányokat Harlem megszelidítője

Itthon2010.04.11, 21:28

Egy bevált harlemi módszert másolna Magyarország, hogy cigány gyerekeket juttasson el a felsőoktatásig - derül ki a Huffington Post cikkéből, amely szerint a magyar kormány felvette a kapcsolatot a New York-i Remény Akadémiájának vezetőjével. A szegény fekete gyerekeket születésüktől a felsőoktatásig kísérő iskola szerinte a magyar cigány gyerekeknek is segítene. A módszer sikereire már Barack Obama is felfigyelt.

Hullámzó lelkiállapotúnak ismerték Daróczit

Itthon2010.04.03, 19:23

Bár tudni lehetett róla, hogy depresszióra hajlamos, mégis minden ismerősét megdöbbentette Daróczi Dávid korábbi kormányszóvivő péntek esti öngyilkossága. Régi ismerősei és korábbi kollégái egy romaságát megszenvedő, de azzal megbékélő embernek ismerték Daróczit, aki "a legkarakánabb volt mindannyiuk közül". Az utóbbi időben látni lehetett rajta, hogy megviselt - mondták ismerői, akik magánéleti okot sejtenek halála mögött.

A szutyoktelepig ér a Kanadában meggyanúsított magyarok ügye

Itthon2010.04.02, 15:09

"Emberkereskedelemhez hasonló" ügyben gyanúsítanak több Kanadában élő magyart a kanadai hatóságok. A kanadaiak ingyen dolgoztatott, pincében elszállásolt csicskákat keresnek, és arra gyanakszanak, hogy az ügy mögött álló családok átverték a helyi hatóságokat. Az ügy szálai Pápáig vezetnek, az [origo] itt kutatta a gazdag és hírhedt családi szövetség nyomait, amelynek tagjai a helyiek szerint napok alatt tűntek el otthonról, amikor szorulni kezdett a hurok.

Kicsodák a cigányok?

Vélemény2010.03.24, 15:00

A magyar középiskolák olyan társadalmi képet erősítenek a diákokban, amely két részre osztja az embereket: "mi" és "ők". A cigánykérdés minden korábbinál aktuálisabb Magyarországon, az összes pártnak megvan a maga vélt megoldása, a fiatalok azonban nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy önálló véleményt alkossanak a témában. Hogyan oktassunk a cigányságról?  

Ígéretek földje - A romák

Itthon2010.03.29, 13:19

Tizenöt hétköznap kérdezzük a pártokat tizenöt olyan fontos problémáról, amire megítélésünk szerint válaszokat kellene találniuk. Volt már szó a korrupcióról, a nők helyzetéről, most pedig a cigányok jönnek. Nézze meg, mit mondanak a szakértők, a problémákat közelről figyelők, szavazzon, hogy ön milyen megoldást tartana jónak, és olvassa el, mivel kecsegtetnek a pártok! Jöjjön velünk az ígéretek földjére!

Tagadja a Jobbik, hogy gárdisták állták volna romák útját

Itthon2010.03.21, 15:54

Romák szerettek volna bejutni a Jobbik hajdúhadházi fórumára vasárnap, azonban gárdista egyenruhás férfiak megakadályozták ezt - közölte egy helyi roma szervezet vezetője. A Jobbik szerint azonban a gárdisták csak a színpad körül álltak, részt vettek romák a rendezvényen és egy bekiabáló volt, aki "fasisztáztott".

Elkezdődött a rasszista támadással vádolt romák pere

Itthon2010.03.11, 15:14

Megkezdődött annak az öt fiatalnak - köztük romáknak - a pere, akiket azzal vádolnak, hogy azért támadtak meg egy főiskolást a VIII. kerületben, mert magyar. A vád közösség tagja elleni erőszak, amelyért akár 8 év börtönt is ki lehet szabni.

Bombariadóval akasztották meg a cigánybált Szegeden

Itthon2010.02.22, 08:38

Közveszéllyel fenyegetés miatt nyomoz a rendőrség, mert szombaton bombariadóval tették tönkre a Szegedre szervezett cigánybált. A rendőrök éjfélig keresték a bombát, de nem találtak semmit.

Cigányokat fenyegető falfirkák miatt nyomoznak Hódmezővásárhelyen

Itthon2010.02.21, 16:38

Több mint tíz helyen festettek hódmezővásárhelyi házak falára a cigányokat fenyegető feliratokat szombat éjjel. Az ismeretlenek "A Jobb" aláírással azt írták a falakra: "A cigányokat lágerba!" A rendőrség közösség elleni izgatás miatt nyomozni kezdett, és megerősítette a járőrszolgálatot a városban.

"Jó, hogy a cigányok megijedtek kicsit" - kétkedik a tinigyilkosság megoldásában Kiskunlacháza

Itthon2010.02.12, 11:26

Megerősített rendőri jelenlét van Kiskunlacházán 2008 novembere, egy helyi tinilány megerőszakolása és meggyilkolása óta. Az ügy gyanúsítottja ellen múlt héten vádat emeltek, de a helyiek kétkednek, és még mindig nem szállt el belőlük a félelem. Többen helyi cigányokat gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel, és bár tisztázta őket a DNS-vizsgálat, sok kiskunlacházi szerint kapóra jött a cigányokkal szembeni indulat.

Dolgozik a cigánytelepeken a kitörési vágy

Itthon2010.02.06, 15:20

A konfliktust kerülik, egymást védik és támogatják a legvégsőkig, de kitörésre vágynak sok cigányközösség tagjai. Az előítéletek az ő életüket és a többségi társadalomhoz való közeledést is megnehezítik. A kriminológiai intézet tavaly megjelent tanulmánya ijesztő képet festett a legnyomorúságosabb telepeken élő cigányokról, de a kisebbségei ombudsman felháborodott a kutatás megállapításain, ezért másokat ajánlott helyette.

Az ombudsman szerint nem megalapozott az OKRI romavizsgálata

Itthon2010.01.21, 17:01

Félrevezető és szakmailag nem megalapozott a kisebbségi ombudsman szerint az az [origo] által is bemutatott tanulmány, amelyet az Országos Kriminológiai Intézet kutatója készített a romatelepeken élők mentalitásáról. A tanulmány szerint a cigánytelepek lakói között az ellenállás érték, az erőszak a legegyszerűbb megoldás, és a panaszkodás a túlélés eszköze.

Elnézést kért a szolnoki roma vezető a megtámadott rendőröktől

Itthon2010.01.14, 00:50

Elnézést kért a történtekért és jobbulást kívánt a megsebesült rendőröknek Kozák Ferenc, szolnoki roma vezető. Egy verekedéshez kiérkező rendőröket támadtak meg garázdák a szolnoki Száva utcában. Két intézkedő rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérüléseket szerzett az akció közben.

Leszerelték a cigányveréssel gyanúsított rendőröket

Itthon2009.12.18, 09:22

Távozott a rendőrség kötelékéből az a két hevesi rendőr, akik állítólag a múlt héten súlyosan bántalmaztak egy cigány férfit. A leszereléssel megszűnt a rendőrök ellen folyó fegyelmi vizsgálat, de az ügyészség továbbra is nyomoz az ügyben.

Börtönt kaptak a roma kárpótlással visszaélők

Itthon2009.12.18, 14:08

Hamis papírokkal csalta ki a II. világháborúban kényszermunkára fogott romák kárpótlási pénzeit három ember, akiket pénteken börtönbüntetésre ítélt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. Az Ausztriába hurcolt romáknak létrehozott osztrák alapból több tucat ember kapott pénzt jogtalanul, az ügyben 55 embert vádolt meg az ügyészség.

Nem hallotta meg a feketék panaszait Bajnai

Itthon2009.12.15, 10:25

Az Egyesült Államoktól akar tanácsot kérni Bajnai Gordon miniszterelnök a cigányok integrációjához, pedig Amerikában a feketéket ma is keményebben sújtják a törvények, a szegénység, a betegségek, mint a fehéreket. A kormány a cigányoknak kedvező kvótarendszert és a romákkal érintkezők képzését mindenképpen követendő példának tartja, pedig ezek sikerében még az érintettek sem bíznak igazán.

Marják egymást a cigánytelepek lakói

Itthon2009.12.05, 12:52

Ha bejön valami kis pénz, van csoki, chips, rágó, ha pedig elfogyott, akkor nincs mit enni, marad a panaszkodás, mert ez az egyetlen dolog, amiről úgy érzik, hogy segíti a túlélést. Akinek kicsit is jobban megy, azt kigúnyolják, rosszabb esetben meglopják, hogy helyreállítsák a világképüket. A fiatalok egyre dühösebbek, a fizikai erőszakot is elfogadják, és nem látnak semmi kiutat. Így élnek a cigánygettók lakói.

Elkülönítette a cigány gyerekeket Kaposvár

Itthon2009.11.30, 14:59

Indokolatlanul elkülönítve tanították a cigány gyerekeket a kaposvári Pécsi utcai iskolában - állapította meg a Somogy megyei bíróság. A kaposvári önkormányzat ellen a szegregáció ügyében egy jogvédő alapítvány indított pert.

Nem fogják ellepni az országot a stratégiai gyerekek

Itthon2010.01.29, 12:43

A magasabb családi pótlék megszerzése érdekében magzatuknak ártó terhes nőkről szóló elmélet a rendőrség, a védőnők és a háziorvosok szerint is sületlenség. Két szociológiai kutatás szerint viszont léteznek olyan, nem csak cigány, munkanélküli családok, ahol más jövedelem híján stratégiai gyerekek vállalásával küzdenek a túlélésért. A téma a demográfusok között is tabu, az elméletben a szociológusok nagy része nem hisz, a szegény családokban szerintük teljesen más okból születik sok gyerek.

Egyesülési joggal visszaélés miatt is nyomoznak a sajóbábonyi konfliktus után

Itthon2009.11.19, 14:38

Csütörtökön ismét őrizetbe vettek két helyit a Sajóbábonyban a hétvégén kitört konfliktus miatt. Az újabb két embert csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítják. A rendőrség egyesülési joggal visszaélés miatt még két nyomozást is elrendelt csütörtökön.

Ráparancsolt az MSZP Draskovicsra Sajóbábony után

Itthon2009.11.17, 15:59

Felszólította a rendészeti minisztert a borsodi MSZP, hogy hozzon létre rendőrőrsöt Sajobábonyon, ahol hétvégén konfliktus támadt a helyi romák és a Jobbik szimpatizánsai között. Közben a politikusok a felelősöket keresik: az MSZP a szélsőjobbot, a Fidesz a szerinte rendteremtésre képtelen kormányt okolja a konfliktusért, míg a Jobbik szerint azok felelősek a robbanásveszélyes helyzetért, akik a cigányságot ellenük hergelik.

Valakik állhatnak a roma kivándorlás mögött

Itthon2009.11.17, 09:24

A kanadai hatóságok és a magyar Külügyminisztérium szerint szervezett segítséget is kaphatnak azok a roma családok, amelyek minden vagyonukat eladva Kanadába utaznak, és menedékjogot kérnek. A Külügyminisztérium többek között kanadai utazási irodákra gyanakszik, mások "belső segítséget", vagy nyerészkedő ügynököket sejtenek az utazási láz mögött. Nyíregyházán is megjelent egy segítséget kínáló szervező, a városszéli cigánytelepen azonban - ahonnan sokan távoztak az elmúlt hónapokban - állítják, hogy a saját szakállukra indulnak Kanadába.

Két újabb gyanúsítottja van a sajóbábonyi konfliktusnak

Itthon2009.11.17, 11:31

Közösség elleni erőszakkal gyanúsítják azt a két embert, akiket még hétfőn vettek őrizetbe a Sajóbábonyban történtek miatt. A borsodi kisvárosban vasárnap a rendőrségnek kellett rendet tenni, mert egy Jobbik-gyűlés után konfliktus alakult ki a helyi romák és a párt szimpatizánsai között.

Forrtak az indulatok Sajóbábonyban

Itthon2009.11.16, 21:38

Az első hírekkel ellentétben a rendőrség és a sajóbábonyi polgármester szerint sem volt tömegverekedés, de az indulatok elszabadultak a borsodi településen, ahol helyi romák és Jobbik-szimpatizánsok kerültek egymással szembe a hétvégén. A konfliktus egy szombati Jobbik-gyűléssel kezdődött, de másnap durvult el a helyzet annyira, hogy a környék szinte összes rendőrét a településre kellett vezényelni. Hétfőn délután tudósítónk látta, amint egy roma férfit letartóztatnak, a rendőrök egy karóhoz erősített kést is lefoglaltak a házánál. A történtek miatt soron kívül összeül a kormány nemzetbiztonsági kabinetje.

Hazaküldi Németország a koszovói romákat

Nagyvilág2009.10.14, 07:36

Évente 2500 koszovói menekültet toloncolhat haza Németország egy tervezett kormányközi megállapodás alapján. A Baloldal nevű párt szerint ez az intézkedés a koszovói cigányok ellen irányul. Németországban 14 ezer koszovói él, többségük roma.

Bírósági úton távolítanák el Kolompár Orbánt az OCÖ éléről

Itthon2009.10.10, 21:07

Megbukott Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke - határozott az önkormányzat Lakitelken tanácskozó 29 tagja. Az OCÖ feloszlatását nem kezdeményezik, Kolompárt törvényes úton fosztanák meg elnöki címétől. Kolompár ennek megfelelően hajlandó összehívni az OCÖ rendkívüli közgyűlését, ahol szerinte átláthatóság és rend uralkodik.

145 millió jogtalan megszerzésével vádolják Kolompárékat

Itthon2009.10.08, 18:56

Jogosulatlanul vett fel több mint 145 millió forintot Kolompár Orbán és öt társa olyan foglalkoztatási pályázatokon, amelyeknek a célja eredetileg a hátrányos helyzetűek munkához juttatása lett volna - ez áll a csütörtökön benyújtott vádiratban. A cigány önkormányzat elnöke ellen már egy másik ügyben is vádat emeltek.

Kés volt a főiskolást üldöző cigányoknál

Itthon2009.10.08, 20:09

Nyilvánosságra hozták a térfigyelő kamera felvételeit arról, ahogy egy VIII. kerületi cigány csoport bántalmazott és megkergetett egy főiskolai hallgatót. A felvételeken látszik, hogy a társaság a főiskoláig üldözi a fiatalt, egyiküknél egy több mint 20 centiméteres kés volt. A rendőrség szerint azért kötöttek bele a diákba, mert magyar.

Rasszizmussal gyanúsít a rendőrség négy cigányt

Itthon2009.10.08, 08:08

Megvertek romák egy főiskolás fiatalt a főváros VIII. kerületében. Az eset még szeptember végén történt, a rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosította és elfogta a támadókat.

"Te nem olyan cigány vagy" - diplomás romák Magyarországon

Itthon2009.10.06, 12:32

Felbukkanásuk sokakat összezavar: egyesek nem hiszik el, hogy cigánnyal állnak szemben, mások külföldinek nézik, vagy arról győzködik őket, hogy valójában nem is cigányok - mondják az [origo] által megkérdezett diplomás romák, akiknek a főiskolai vagy egyetemi papír nem sokszor könnyíti meg az életét. A kormány 200 diplomás cigányt venne fel a közigazgatásba, de szerintük ez csak csepp a tengerben, és ellenkező hatást is kelthet.

Kétszáz romát neveznének ki köztisztviselőnek

Itthon2009.10.05, 18:28

Október közepéig pályázhatnak a roma diplomások a közigazgatásban meghirdetett helyekre. Először vizsgát kell tenniük, majd 200 jelentkezőt kineveznek köztisztviselőnek.

Visszakozott az edelényi polgármester

Itthon2009.09.23, 10:30

Mégsem tesz feljelentést roma nők ellen az edelényi polgármester, aki korábban azt állította: több terhes cigány nő szándékosan árt a gyermekének a nagyobb családi pótlék érdekében. A polgármester azt állítja, a bizonyítékait igazoló tanúk félnek.

A rasszista szavazókról se mondana le az MSZP

Itthon2009.09.05, 08:57

Tanulmány készült az MSZP-ben a Népszabadság szerint arról, hogy szerezhetne minél több roma szavazatot a párt a 2010-es választásokon, de úgy, hogy a rasszista szavazókat se veszítse el. A tanulmány szerint többek között diplomás romák kellenek a miniszterelnök-jelölt mellé.

Cigányellenes kijelentései miatt feljelentik az edelényi polgármestert

Itthon2009.09.03, 21:40

Az edelényi polgármester szerint a terhes roma nők gumikalapáccsal ütik a hasukat, hogy nyomorék gyerek szülessen, vagy olyan gyógyszereket szednek, amik károsítják a gyermekük agyát, hogy több családi pótlékot kapjanak. A szendrőládi kisebbségi képviselők feljelentést tesznek.

Hangoskodó romákat emleget a rendőrség

Itthon2009.09.03, 16:30

A szokásos rendőrségi gyakorlatnak ellentmondva a Komárom-Esztergom megyei rendőrség egy csütörtöki közleményében többször is leírta, hogy romák voltak azok az emberek, akikhez csendháborítás miatt kivonultak a rendőrök. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint a törvények alapján nem lett volna szabad nyilvánosságra hozni az érintettek etnikai hovatartozását. Az ORFK szerint nem volt jogsértő a közlemény, de a főkapitány felhívta telefonon az eset miatt az esztergomi rendőri vezetőt.

Sokallja az állam az ártatlanul bezárt nő kárigényét

Itthon2009.09.02, 18:41

Az általa kért harmincmillió helyett kevesebb mint nyolcmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság szerdán egy három évet előzetesben töltő, majd jogerősen felmentett nőnek. Az alperes az állam volt, de csak a nem vagyoni kártérítés jogosságát ismerte el. A sértett cigányasszony azt állítja, a börtönben maradandó egészségügyi károsodást szenvedett és számos megaláztatás érte.

Helyiek vigyáznak a rendre az ózdi romatelepeken

Itthon2009.08.12, 01:26

Néhány hete úgynevezett telepgondnokok dolgoznak az ózdi cigánytelepeken, akiket a helyiek közül választottak ki, és akiknek az a feladatuk, hogy megakadályozzák a környékre jellemző bűncselekményeket - írja a Népszabadság, amely szerint a rendszer bevezetésénél szempont volt az is, hogy biztonságban érezzék magukat a rendőrség szerint egymással összefüggő cigányellenes támadások idején.

A roma holokausztra emlékeznek vasárnap

Itthon2009.08.02, 13:38

Világszerte a holokauszt roma áldozataira emlékeznek vasárnap. A haláltáborokban mintegy félmillió cigányt öltek meg. Magyarországon virrasztást, megemlékezést rendeznek az áldozatok emlékére.

Komposztálás romáknak - a Hulladék Munkaszövetség tapasztalatai Szlovákiában

365 környezettudatos ötlet2009.07.28, 11:12

Másfél esztendővel ezelőtt a Hulladék Munkaszövetség két munkatársa Szlovákiában tett látogatása során a helyi komposztálás újszerű formájával találkozott. Egy 2600 lakosú községben, Raszlavicában a Föld Barátai nemzetközi környezetvédelmi szervezet szlovák munkatársainak segítségével, a lakosság részvételével már 2004-óta folyik a házi komposztálás. A népesség közel 15%-át kitevő cigányság esetében azonban a közösségi komposztálás érdekes formáját honosították meg.

Megint vádat emeltek Kolompár Orbán ellen

Itthon2009.07.17, 11:15

Sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt vádat emelt az ügyészség Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat vezetője ellen, akivel szemben egy másik ügyben decemberben történt vádemelés. A frissebb ügyben az ügyészek egyebek mellett azzal vádolják Kolompárt, hogy az önkormányzattól felvett több mint ötmillió forintot, amellyel aztán később nem számolt el. Rajta kívül még az önkormányzat két másik munkatársa ellen is vádat emeltek.

Havas Henrik beszólásait vizsgálta az ORTT

Tévé2009.06.26, 10:04

Az Országos Rádió és Televízió Testület a romák médiaképével kapcsolatban marasztalta el a Story TV-t.

Szavazzunk a cigányokra!

Vélemény2009.06.04, 14:52

Az európai parlamenti választásokon nem csak Romániában és Szlovákiában, hanem Magyarországon is indul kisebbségi párt. Miért érdemes a többség tagjainak is elgondolkodniuk azon, hogy szavazatukkal a cigányság európai politikai képviseletét is támogathatják?

A cigányok máshogy reagálnak - lováriul tanulnak az oroszlányi rendőrök

Itthon2009.05.15, 13:59

Cigány nyelvtanfolyamra jár néhány oroszlányi rendőr. A nyelvóráktól a cigányok megértőbb rendőröket várnak, a rendőrök pedig azt, hogy konfliktushelyzetben is értik majd a saját nyelvükön sutyorgó romákat. A nyelvtanár szerint nem szabad eltúzlozni a dolog jelentőségét, de a tanfolyam segíthet abban, hogy a rendőrök jobban megértsék a számukra szokatlan helyzeteket, és a rendőrök megbecsülése nagyot nőhet a cigányok körében.

Összehívja a helyi cigányokat Kiskunlacháza polgármestere

Itthon2009.05.02, 13:01

Találkozóra hívja a kiskunlacházi cigányok képviselőit a település polgármestere, miután a héten megpróbált kirabolni egy bicikliző kislányt egy fiatalokból álló csoport. A polgármester azt mondta: az alapvető együttélési normák betartásáról akar beszélni a találkozón. A rendőrség közölte: a kislány megtámadásának nincs köze a Kiskunlacházán tavaly történt gyilkossághoz.

Újabb ügyben lett gyanúsított Kolompár Orbán

Itthon2009.04.22, 08:58

A vámnyomozók szerint 140 millió forint támogatás felhasználását próbálta fiktív számlákkal igazolni egy, Kolompár Orbán OCÖ-elnök által vezetett civil szervezet. A cigány vezető, akit jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével gyanúsítanak, nem tett vallomást és panasszal élt gyanúsítás ellen.