cigányság

címke rss

"Te nem olyan cigány vagy" - diplomás romák Magyarországon

Archívum2009.10.06, 12:32

Felbukkanásuk sokakat összezavar: egyesek nem hiszik el, hogy cigánnyal állnak szemben, mások külföldinek nézik, vagy arról győzködik őket, hogy valójában nem is cigányok - mondják az [origo] által megkérdezett diplomás romák, akiknek a főiskolai vagy egyetemi papír nem sokszor könnyíti meg az életét. A kormány 200 diplomás cigányt venne fel a közigazgatásba, de szerintük ez csak csepp a tengerben, és ellenkező hatást is kelthet.

Rasszizmussal gyanúsít a rendőrség négy cigányt

Archívum2009.10.08, 08:08

Megvertek romák egy főiskolás fiatalt a főváros VIII. kerületében. Az eset még szeptember végén történt, a rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosította és elfogta a támadókat.

145 millió jogtalan megszerzésével vádolják Kolompárékat

Archívum2009.10.08, 18:56

Jogosulatlanul vett fel több mint 145 millió forintot Kolompár Orbán és öt társa olyan foglalkoztatási pályázatokon, amelyeknek a célja eredetileg a hátrányos helyzetűek munkához juttatása lett volna - ez áll a csütörtökön benyújtott vádiratban. A cigány önkormányzat elnöke ellen már egy másik ügyben is vádat emeltek.

Kés volt a főiskolást üldöző cigányoknál

Archívum2009.10.08, 20:09

Nyilvánosságra hozták a térfigyelő kamera felvételeit arról, ahogy egy VIII. kerületi cigány csoport bántalmazott és megkergetett egy főiskolai hallgatót. A felvételeken látszik, hogy a társaság a főiskoláig üldözi a fiatalt, egyiküknél egy több mint 20 centiméteres kés volt. A rendőrség szerint azért kötöttek bele a diákba, mert magyar.

Bírósági úton távolítanák el Kolompár Orbánt az OCÖ éléről

Archívum2009.10.10, 21:07

Megbukott Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke - határozott az önkormányzat Lakitelken tanácskozó 29 tagja. Az OCÖ feloszlatását nem kezdeményezik, Kolompárt törvényes úton fosztanák meg elnöki címétől. Kolompár ennek megfelelően hajlandó összehívni az OCÖ rendkívüli közgyűlését, ahol szerinte átláthatóság és rend uralkodik.

Hazaküldi Németország a koszovói romákat

Archívum2009.10.14, 07:36

Évente 2500 koszovói menekültet toloncolhat haza Németország egy tervezett kormányközi megállapodás alapján. A Baloldal nevű párt szerint ez az intézkedés a koszovói cigányok ellen irányul. Németországban 14 ezer koszovói él, többségük roma.

Forrtak az indulatok Sajóbábonyban

Archívum2009.11.16, 21:38

Az első hírekkel ellentétben a rendőrség és a sajóbábonyi polgármester szerint sem volt tömegverekedés, de az indulatok elszabadultak a borsodi településen, ahol helyi romák és Jobbik-szimpatizánsok kerültek egymással szembe a hétvégén. A konfliktus egy szombati Jobbik-gyűléssel kezdődött, de másnap durvult el a helyzet annyira, hogy a környék szinte összes rendőrét a településre kellett vezényelni. Hétfőn délután tudósítónk látta, amint egy roma férfit letartóztatnak, a rendőrök egy karóhoz erősített kést is lefoglaltak a házánál. A történtek miatt soron kívül összeül a kormány nemzetbiztonsági kabinetje.

Ráparancsolt az MSZP Draskovicsra Sajóbábony után

Archívum2009.11.17, 15:59

Felszólította a rendészeti minisztert a borsodi MSZP, hogy hozzon létre rendőrőrsöt Sajobábonyon, ahol hétvégén konfliktus támadt a helyi romák és a Jobbik szimpatizánsai között. Közben a politikusok a felelősöket keresik: az MSZP a szélsőjobbot, a Fidesz a szerinte rendteremtésre képtelen kormányt okolja a konfliktusért, míg a Jobbik szerint azok felelősek a robbanásveszélyes helyzetért, akik a cigányságot ellenük hergelik.

Valakik állhatnak a roma kivándorlás mögött

Archívum2009.11.17, 09:24

A kanadai hatóságok és a magyar Külügyminisztérium szerint szervezett segítséget is kaphatnak azok a roma családok, amelyek minden vagyonukat eladva Kanadába utaznak, és menedékjogot kérnek. A Külügyminisztérium többek között kanadai utazási irodákra gyanakszik, mások "belső segítséget", vagy nyerészkedő ügynököket sejtenek az utazási láz mögött. Nyíregyházán is megjelent egy segítséget kínáló szervező, a városszéli cigánytelepen azonban - ahonnan sokan távoztak az elmúlt hónapokban - állítják, hogy a saját szakállukra indulnak Kanadába.

Két újabb gyanúsítottja van a sajóbábonyi konfliktusnak

Archívum2009.11.17, 11:31

Közösség elleni erőszakkal gyanúsítják azt a két embert, akiket még hétfőn vettek őrizetbe a Sajóbábonyban történtek miatt. A borsodi kisvárosban vasárnap a rendőrségnek kellett rendet tenni, mert egy Jobbik-gyűlés után konfliktus alakult ki a helyi romák és a párt szimpatizánsai között.