cigányság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyöngyöspata
- roma
- Jobbik
- kékfény
- rasszizmus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A cigány gyerekek ebédjével kezdődött a huzavona a borsodi Kanadában
Példaértékűnek mondott megegyezés született a taktaharkányi általános iskola és a jogvédők között, miután az iskolát két évig vizsgálták, hogy elkülöníti és hátrányba hozza-e a cigány gyerekeket. Bár most mindenki azon igyekszik, hogy megnyugodjanak a kedélyek, többekben tüske maradt. Az iskola úgy érzi, igazságtalanul vádolták, a cigány szülők pedig úgy, hogy továbbra is elhanyagolják a gyerekeiket. Riport a taktaharkányi ingyenebédről és a kisegítőbe járó gyerekekről.
Diszkrimináció miatt marasztalta el Magyarországot egy ENSZ-jelentés
A romák diszkriminációja miatt kritizálja Magyarországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának csütörtökön kiadott jelentése, amely szerint Magyarországon "nagyon széles körű társadalmi előítélet" övezi a cigányokat. Az ENSZ szakértői a rendőrséget és a szólásszabadság magyar értelmezését is kritizálták, és a tolerancia erősítését követelték.
Egymillió eurós programmal segíti Franciaország a kitoloncolt romákat
Egymillió eurós programot indít a Romániába hazatoloncolt romák számra a francia kormány, hogy ezzel segítse a Franciaországból kiutasított emberek otthoni beilleszkedését.
Kirekesztés és befogadás: mi jön a multikulturalizmus után?
A BBC először címlapon idézte félre Angel Merkelt, miszerint Németország már nem látja szívesen azokat a bevándorlókat, akik nem beszélnek németül, majd az ellenkezőjére korrigált: a kancellár fontos beszédét először a kirekesztés, majd az integráció új politikájának mutatta be. Vajon nálunk hogyan fogják értelmezni a multikulturalizmus halálhírét?
Fizetnének az óvodások szülei, hogy gyerekük ne járjon "koszos" cigányokkal
Az ombudsman és egy hatóság is megállapította, hogy egy falusi óvodában külön csoportban nevelik a cigány és nem cigány gyerekeket, de az óvoda nem hajlandó váloztatni a törvénysértő gyakorlaton. A nem cigány gyerekek szülei azt mondták, inkább kifizetik a 100 ezer forintos büntetést, mint hogy a gyerekeiknek a "koszos és ápolatlan" roma gyerekekkel kelljen egy csoportba járniuk.
Kétszázezer magyar éhezik Európa egyik legkövérebb országában
Bár pontos számot nehéz mondani, körülbelül tizenötezer gyerek a szó szoros értelmében nem jut elegendő mennyiségű táplálékhoz Magyarországon, sok más gyerek pedig elhízik a minőségi éhezés miatt. A szegénység újratermelődésének ördögi körébe az éhezés is beleilleszkedik, és a jelenleginél nagyobb társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy Európa egyik legkövérebb államában megszűnjön ez a jelenség.
"Egy városi nomád kollekció" - újragondolt cigány tárgyak
- címkék:
- cigányság
- design
- Címkefelhő »
Elkülönítették a cigány gyerekeket egy győri iskolában
Az egyik győri általános iskolában nem hátrányos helyzetű társaiktól elkülönítve oktatták a cigány gyerekeket - mondta ki a Győr-Moson-Sopron megyei bíróság abban az ügyben, amelyet egy alapítvány indított szegregáció miatt.
- címkék:
- Győr
- cigányság
- szegregáció
- Címkefelhő »
Eljárást indított az EU a romákat kitoloncoló Franciaország ellen
Eljárást indított a romák kitoloncolása miatt az Európai Bizottság Franciaország ellen. Az EU igazságügyi biztosa szerint a francia kormány szabályt szegett, mert máig nem illesztette jogrendjébe a szabad mozgásról szóló EU-direktívát.
Groó Diana: A magyar társadalom zéróra vizsgázott
Groó Diana Vespa című második nagyjátékfilmje egy vidéki, roma kisfiúról szól, aki csokipapíron nyer egy robogót, és elindul Budapestre, hogy átvegye nyereményét és megkeresse az apukáját. A rendezőnővel beszélgettünk arról, hogy van-e olyan közönség, amelyik nem látja a főhős színét, hogy miért nem lehet egy roma kisfiúról felhőtlen filmet csinálni, és hogy miért nem cigányoznak a filmben. Groó elmesélte azt is, hogy szerinte miben fejlődött a Csoda Krakkóban óta, hogy kinek mutatja meg a forgatókönyvet, amin dolgozik, és kiderült az is, hogy Szabó Simon a legijesztőbb ember a világon.