Christopher Walken

címke rss
Christopher Walken maga a megtestesült gonoszság a Dűne 2. új előzetesében

Christopher Walken maga a megtestesült gonoszság a Dűne 2. új előzetesében

A részben Magyarországon forgatott Dűne – Második rész november 2-án érkezik a mozikba. Denis Villeneuve már az első résszel igyekezett értő módon adaptálni Frank Herbert kultikus sci-fi regényét, a folytatáshoz érkezett friss előzetes alapján a második rész sem okoz csalódást a rajongóknak. Az máris kiderül, hogy milyen lesz az Oscar-díjas Christopher Walken IV. Shaddam császárként.

80 éves lett Christopher Walken, akinek banánok és nyári emlékek segítettek Oscart nyerni

Life.hu2023.03.30, 14:29

Egy német pék fia, különböző színűek a szemei, minden szerepébe csempész egy kis táncot, és 60 éve szereti ugyanazt a nőt. A zseniális színésznagyság Christopher Walken a 80. születésnapját ünnepli, az alábbi 10 dolgot pedig talán te sem tudtad róla.

A kommunista filmcenzorok leggyűlöltebb filmje

Film2018.12.10, 08:57

Negyven évvel ezelőtt mutatták be az egyik legszebb, egyúttal legnyomasztóbb háborús filmet. Michael Cimino második rendezése, A szarvasvadász egy évvel később tarolt az Oscar-gálán: öt díj, köztük a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb mellékszereplő elismerése. A díjátadón azonban kisebb botrány is volt. Jane Fonda, a legfontosabb kategóriákban szintén jelölt, három Oscarral jutalmazott másik poszt-Vietnám-film, a hagyományosan hollywoodi, didaktikus-baloldali Hazatérés főszereplőnője, amikor átvette a legjobb színésznőnek járó szobrot Hal Ashby filmjében nyújtott alakításáért, kritikusan beszélt Cimino filmjéről. Lerasszzistázta. ...

Sztárok, akik bizarr helyeken dolgoztak a befutásuk előtt: Danny DeVitótól Channing Tatumig

Life.hu2018.05.10, 07:27

Nehéz elképzelni, hogy a ma már nagy népszerűségnek örvendő sztárok is voltak egykor olyan ismeretlen, feltörekvő színészek, akiknek mindent el kellett vállalniuk a megélhetésért. Pedig Danny DeVitónak és Christopher Walkennek sem indult könnyen a karrierje, de Brad Pitt-nek is be kellett vállalni a legégőbb melót.

Christopher Walkennel együtt etettük a cicákat

Film2017.01.26, 21:04

Leonardo DiCaprio anyukája volt Steven Spielberg Kapj el, ha tudsz című szélhámosfilmjében, innen ismerik Nathalie Baye-t a legtöbben Magyarországon. Truffaut és Godard több filmjében is játszott, utóbbiról árulta el az Origónak például azt is, hogy gátlástalanul mindent elvesz, ami kell neki. A karizmatikus, mindig elegáns 68 éves színésznő egy cseppet sem vágyik amerikai karrierre, Spielberg filmjébe is csak azért keveredett, mert neki egyszerűen nem lehet nemet mondani. Christopher Walkennel összebarátkozott, DiCaprio szerinte cuki, Xavier Dolant ő vigasztalgatta, Vincent Cassel kora viszont elgondolkodtatta. Telefonon beszéltünkk ...

Együtt a sírig - Hollywood leghosszabb házasságai

Life.hu2016.04.15, 16:19

A folyamatos rivaldafény és a rájuk zúduló rosszindulatú pletykák miatt a hollywoodi álompárok élete nem mindig játék és mese. A kapcsolatok gyakran tiszavirág-életűek, és legtöbbször a problémák megoldása helyett a hírességek inkább egy új szerelemmel vigasztalódnak. Szerencsére azonban mindig vannak üdítő kivételek, akik fogadalmukhoz hűen kitartanak egymás mellett jóban-rosszban.

Dalolnak Clint Eastwood fiúkái

Archívum2014.04.18, 18:48

A film a legendás The Four Seasons nevű együttes felemelkedését meséli el, amely 1960-ban alakult, csúcskorszakában 30 dallal szerepelt Billboard slágerlistán, és összesen több mint 100 millió lemezt adott el. Az együttes frontemberét, a különös fejhangon éneklő Frankie Vallit az a John Lloyd Young alakítja a filmben, aki a Broadway-előadásban is ugyanezt a szerepet játszotta, és 2006-ban elnyerte érte a négy legrangosabb színházi elismerést (ez a mutatvány rajta kívül még egyetlen színésznek sem sikerült). A szólógitárost Vincent Piazza játssza, aki a Gengszterkorzó-ból lehet ismerős, a zenekar másik két tagját alakító színész sziintén ...

Legyen már a nyűtt vonóbul bot!

Film2013.06.22, 13:14

A magyar filmforgalmazók tényleg mindent megtesznek a nézőért: végre megérkezett az ideális film azoknak, akik ébren maradási zavarok miatt lemaradtak a Kvartett című, néhány hónapja bemutatott kamaradrámáról. A búcsúkoncert (eredeti címe szerint Kései kvartett) ugyanis szintén öregedés, önérzet és a klasszikus zene viszonyait boncolgatja - viszont ébren maradni semmivel sem egyszerűbb rajta, mint elődjén.

Al Pacinónak minden jól áll

Archívum2013.03.05, 22:12

Mostanában divat csapatba gyűjteni a régi, mára megvénült nagyágyúkat egy-egy film erejéig, és most a gengszterfilm is megkapta a maga nosztalgikus nyugdíjas-csapatát. Született gengszterek, kritika.

Mindenki kicsit pszichopata

Film2012.12.11, 13:09

Az Erőszakik rendezőjének új filmje egy fergeteges őrültködés, amely sok boldog pillanatot fog okozni az elborult dolgok kedvelőinek. A hét pszichopata és a si-cu ráadásul új szintre emeli az önreflexiót: a benne elhangzó mondatokból könnyedén össze lehetne állítani egy helytálló kritikát a filmről. Sam Rockwell eszméletlenül jó.

Colin Farrellt lehányja egy bérgyilkos

Archívum2012.08.15, 17:06

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=YgORdAucArrWnFGK Az előzetes sorra veszi a címben emlegetett hét pszichopatát, akik közül a Colin Farrell által alakított forgatókönyvíró még viszonylag normálisnak tűnik. Két haverja (Sam Rockwell és Christopher Walken) viszont már sokkal problémásabb eset. Tehetős gazdik házi kedvenceit rabolják el, és az értük kapott jutalmakból tartják el magukat. Munkájuk inspirálóan hat az írói válságban szenvedő barátjukra, és a kutyarablós biznisz egész jól is megy mindaddig, míg véletlenül el nem lopják egy gengszter (Woody Harrelson) hőn szeretett ölebét, aki hajtóvadászatot indít ellenük. Ezt követően pedigg ...

Al Pacino kivénhedt bűnözőként akciózik

Archívum2012.02.02, 14:08

A korábban Old Timers, most viszont Stand Up Guys címet viselő akcióvígjáték főbb szerepeire olyan nagy nevek szerződtek le, mint Al Pacino, Christopher Walken és Alan Arkin (A család kicsi kincse), adta hírül a SlashFilm blog. A Fisher Stevens (Egy csók és más minden) rendezésében készülő film két kiöregedett bűnözőről szól, akik közül az egyiket felbérelik, hogy ölje meg a barátját. Utolsó együtt töltött estéjükön még jól kirúgnak a hámból egy bordélyházban és ellopnak néhány kocsit, de a kicsapongás mellett kénytelenek lesznek szembenézni korábbi tetteikkel is. A forgatókönyvet az eddig rövidfilmeket író Noah Haidle készíti, arróól ...

Owen Wilson embereket fagyaszt le

Archívum2012.01.05, 15:39

Paul Rudd, Owen Wilson, Kristen Wiig és Christopher Walken is szerepet vállalt a vicces, Freezing People Is Easy (Embereket lefagyasztani könnyű) című filmben. A film ugyan vígjáték, de megtörtént eseményeken alapul, és az Oscar-díjas dokumentumfilmes, Errol Morris (A háború ködében) rendezi, aki az 1991-es A sötét szél óta nem csinált nagyjátékfilmet. Paul Rudd alakítja majd a filmben Bob Nelsont, az egyik első embert, aki halottak lefagyasztásával kísérletezett. A film részben az ő, We Froze the First Man (Lefagyasztottuk az első embert) című memoárján alapul majd. A forgatás a tervek szerint az év közepén kezdődik. Owen Wilson | Paul Rudd

Colin Farrell kutyarablásba keveredik

Archívum2011.10.03, 12:42

A sikeres drámaíróból (A kripli, Leenane szépe) lett rendező, Martin McDonagh első nagyjátékfilmje, az Erőszakik után ismét Colin Farrell-lel dolgozik. Seven Psychopaths című filmjében Farrell egy forgatókönyvírót alakít, aki nehezen hozza össze aktuális irományát, de aztán az élet megihleti, amikor két barátja (Sam Rockwell és Christopher Walken) arra vetemedik, hogy ellopja egy gengszter ölebét. Az ügyben Farrell figurája is érintetté válik, úgyhogy írás közben az irháját is mentenie kell. A forgatás hamarosan kezdődik Los Angelesben. A korábbi hírek szerint Mickey Rourke is szerepel a filmben, de nem tudni, ez még mindig áll-e. MMartin ...

Sharon Stone a szerelem szexmunkás istennője lesz

Film2011.07.06, 13:21

Parádés szereposztással filmesítik meg a brit Marie Phillips Csintalan istenek (Gods Behaving Badly) című első regényét. A sztori görög istenekről szól, akik a könyvben Londonban, a filmváltozatban New Yorkban élnek, és olyan hétköznapi gondokkal küszködnek, mint a megélhetés és közös, lerobbant házuk rendben tartása. Amikor az egyik istenség beleszeret egy halandó nőbe, az egész háztartás felbolydul. A szextelefonosként dolgozó Aphroditét Sharon Stone alakítja majd, Zeuszt Christopher Walken játssza, John Turturro pedig Hádész szerepében tűnik fel. A halandó nő pedig, akibe Apolló (Oliver Platt) beleszeret, Alicia Silverstone lesz.. ...

Philip Seymour Hoffman Parkinson-kóros zenészt játszik

Archívum2011.01.11, 12:35

Yaron Zilberman még csak egy dokumentumfilmet rendezett, a 2004-es Watermarks-t, első nagyjátékfilmjéhez mégis csodás szereplőgárdát tudott összeszedni: Philip Seymour Hoffman, Catherine Keener (ők már dolgoztak együtt a Kis-nagy világ-ban és a Capote-ban is), Christopher Walken és Imogen Poots (A kilencedik légió) is leszerződött az A Late Quartet című filmre. A dráma egy vonósnégyesről szól, amely fennállásának huszonötödik évfordulója környékén krízisbe kerül: a vezető Parkinson-kóros, mindenki feszült és felszínre jönnek a régi sérelmek és elfojtott szexuális vágyak. A forgatás még ebben a hónapban elkezdődik New Yorkban. Philipp ...

Akiktől a víz kiver

Archívum2010.03.05, 22:55

Martin Scorsese Viharsziget című filmjében hemzsegnek a paráztató figurák, és nem csak az Ashecliffe elmegyógyintézet ápoltjai, hanem az őrei közt is. Ebben az egy filmben négyen is szerepelnek korunk leghátborzongatóbb színészei közül, összeszedtük melléjük a másik hatot, akitől leginkább feláll a hátunkon a szőr a moziban.

Az év legviccesebb képei

Női Lapozó2009.01.02, 18:40

A Női Lapozó naponta szállít egy-egy képet a vicces, meghitt, megható vagy csak egyszerűen divatos pillanatok kedvelőinek - lássuk azt a tíz képet, amely mindenképpen mosolyt varázsolt az arcunkra 2008-ban!

Fatboy Slimé minden idők legjobb videoklipje

Kultúra2002.04.29, 18:40

Fatboy Slim videoklipje, a Christopher Walken főszereplésével készült Weapon Of Choice nyerte el a történelem legjobb videoklipjének megtisztelő címét.

Előző
  • 1
Következő