Christopher Nolan

címke rss

Ilyen messze még soha nem jutott el ember

Film2014.11.05, 18:23

A Csillagok között visszahozza a régi romantikus képzetet, és az emberiség utolsó meghódítandó határvidékeként ábrázolja az űrt. A látványvilág káprázatos, filmen eddig soha nem látott valószerűséggel szembesülhetünk azzal, milyen is lehet áthaladni egy féregjáraton vagy az első lépéseket megtenni egy idegen bolygót. Ebben a sci-fiben még a száraz tudományos elméletek fejtegetése is leköti a nézőt. Kár, hogy az emberi dráma terjengőssé és csöpögőssé válik közben.  

Mindjárt mehetünk az űrbe

Film2014.11.04, 16:49

Szépen összerakták a Csillagok között látványvilágát Nolanék, az egyszer biztos. Hogy a film többi része is hozza-e ezt a magas színvonalat, az mindjárt kiderül, ugyanis most indulunk a vetítésre.

Új bolygóra lépni felér egy orgazmussal

Film2014.10.02, 12:12

A történet így egy hónappal a bemutató előtt nagyjából kirajzolódott: a két főszereplő azt a feladatot kapja, hogy derítsenek fel olyan bolygókat, ahol esély van az emberiség túlélésére. A hosszú, 169 perces játékidő is arra enged következtetni, hogy nem lesz egyszerű a küldetés teljesítése. Christopher Nolan űrutazós, világmegváltós sci-fijét november 6-tól vetítik a magyar mozik.

Esztergályos Cecília volt a legcukibb kiscsaj

Archívum2014.04.06, 18:32

Martin Scorsese a válásával kapcsolatos szorongását sűrítette néhány percbe, a Batman-filmek rendezője egy titokzatos bogár nyomába eredt, Szabó István a fiatal Esztergályos Cecília bájai előtt hódolt. Híres rendezők korai rövidfilmjeit gyűjtöttük össze, amelyek már sejtetik alkotójuk későbbi menőségét.

Mehetünk az űrbe vetni

Film2013.12.15, 01:53

A film történetét egyelőre homály fedi, annyit lehet csak tudni, hogy a közeli jövőben játszódik, amikor a Föld gyakorlatilag alkalmatlanná vált a nővénytermesztésre, ezért egy csapat tudós egy féreglyukon keresztül más dimenziókba utazik, termőföldet keresve. Az Interstellar szereplőgárdája erős: McConaughey mellett játszik a filmben a friss Oscar-díjas Anne Hathaway, a kétszeres Oscar-jelölt Jessica Chastain, Nolan kabalaszínésze, Michael Caine, illetve egy kisebb szerepben feltűnik Matt Damon is, aki Izlandon forgatta a jeleneteit a múlt hónapban. A forgatókönyvet a rendező az öccsével, Jonathan Nolannal együtt írta, a film zenééjét ...

Christian Bale először ereszti ki a híres Batman-hangját

Film2013.09.24, 12:01

Külön érdekesség, hogy a próbafelvétel alatt Bale azt a Batman-jelmezt viselte, amelyet Val Kilmer hordott az 1995-ös Mindörökké Batman-ben, illetve, hogy az egyik jelenetben az akkor még gyakorlatilag ismeretlen (a felvétel 2003 végén készülhetett), de azóta négyszeres Oscar-jelölt Amy Adams ugrott be Rachel Dawes szerepére, akit a filmben végül Katie Holmes játszott (a másik két részben pedig Maggie Gyllenhaal). Adams azóta kétszer is dolgozott együtt Christian Bale-lel (A harcos, American Hustle) és hamarosan a Denevérember közvetlen közelébe fog kerülni: ő alakítja ugyanis Lois Lane-t a Batman vs. Superman munkacímű 2015-ös szupperprodukcióban. ...

Matthew McConaughey eltűnik egy féreglyukban

Archívum2013.03.29, 11:01

Christopher Nolan felajánlotta készülő sci-fije, az Interstellar főszerepét Matthew McConaughey-nek, adta hírül a Deadline blog. Egy ajánlat elvileg persze még nem sokat jelent, de Nolan általában szinte betegesen titkolózik a projektjeivel kapcsolatban, így ennek a hírnek a kiszivárgása azt sejteti, hogy a dolog szinte biztos. Ha elvállalja a szerepet, McConaughey egy Cooper nevű figurát alakít majd az időutazós sztoriban, aki társaival átmegy egy különböző dimenziókat összekötő féreglyukon. Matthew McConaughey A szereposztásról annyit tudni még, hogy Michael Caine már bejelentette, hogy ő bizony szerepelni fog a filmben. Mint arróól ...

Christopher Nolan időutazós filmet csinál

Archívum2013.03.11, 18:01

Kiderült, mi lesz Christopher Nolan következő projektje a lezárult Batman-trilógiája után: egy Interstellar című sci-fit rendez, amit a Warner Bros. és a Paramount együtt gyárt. Az, hogy két stúdió társul a projektre, azt jelzi, hogy meglehetősen nagy volumenű filmről lehet szó. Egyelőre annyit tudni, hogy az Interstellar cselekménye az időutazás és az alternatív dimenziók körül forog, közelebbről egy felfedezőcsapatról szól, akik átmennek egy féreglyukon. A forgatókönyvet Christopher testvére, Jonathan írta Kip Thorne elméleti fizikus ötlete alapján. A szereposztásról még csak annyit tudni, hogy Michael Caine elkotyogta, hogy ő bizztosan ...

Batman az elmebetegek között

Film2012.08.01, 14:23

Joker antiszociális személyiség, aki bűntudatról még hírből sem hallott, a Macskanő narcisztikus, ezért képtelen tartós párkapcsolatra, a Madárijesztő pedig pszichotikus állapotba került a saját hallucinogénje miatt. Christopher Nolan Batmanjét és ellenfeleit elemezzük pszichológiai szempontból. A cikk külön nem jelölt spoilereket tartalmaz.

Batman nem halhat meg

Film2012.07.24, 17:58

Végre itt a nyár legjobban várt filmje, A sötét lovag - Felemelkedés, ami méltó lezárása Christopher Nolan Batman-trilógiájának, de elődjein sajnos csak játékidőben tud túltenni. Nolan Batmanje átírta a hollywoodi blockbusterek szabályait, és a rendezőtől még az is kitelne, hogy kinyírja a szuperhőst a fináléban.