Christian Wulff

címke rss

A német belügyminiszter szerint az iszlám nem része Németországnak

Horst Seehofer volt bajor miniszterelnök, frissen kinevezett német belügyminiszter szerint hazáját a kereszténység formálta, az ország kultúrájához tartozik a szabad vasárnap, és az olyan egyházi ünnepnapok, mint a karácsony, a húsvét vagy a pünkösd. Az iszlám viszont nem része Németországnak.

Politikai hadszíntérré változhat Blatter háborúja

Sport2015.07.05, 14:22

A legjobb védekezés a támadás, gondolhatta Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke, aki a Weltnek adott interjújában befolyásos politikusokat vádolt meg azzal, hogy befolyásukat latba vetve mindent elkövettek, hogy a 2022-es futballvébét Katar rendezhesse meg.

Vádat emeltek a volt német elnök ellen

Nagyvilág2013.04.12, 13:43

Christian Wulffot korrupcióval vádolják. Ő az első volt német szövetségi elnök, akit bűncselekmény elkövetésével vádoltak meg.

Megy is, jár is?

Vélemény2012.04.11, 13:16

Schmitt Pál a lemondása után is képviselheti Magyarországot mint egykori államfő, a törvény szerint őt megillető anyagi juttatások ugyanis mind e célt szolgálják. Ám a törvények szellemében méltó-e minderre a plágiumbotrányába belebukott Schmitt?

Nem Schmitt Pálé lenne az első nagy hátraarc

Itthon2012.03.30, 13:31

Schmitt Pál nem akar lemondani, annak ellenére sem, hogy bebizonyosodott: másolta doktori dolgozatát, ami miatt elvették tőle doktori címét. Schmitt csütörtök óta szinte láthatatlanná vált, ügyében fordulat állt be, kormánypárti források szerint fontolgatja lemondását. Nem ő lenne az első, aki látványos hátraarcot csinál: a szexmániás olasz miniszterelnök, a rokkantaknak beszóló edző és az ellenfeleit figyeltető elnök is így járt.

Házkutatás a lemondott német államfőnél

Nagyvilág2012.03.02, 23:57

A vesztegetés gyanúja miatt hivatalából távozott Wulff előre leegyeztette a házkutatás időpontját a rendőrséggel.

Szabadságharcos kommunistavadász lesz Németország elnöke

Nagyvilág2012.02.21, 14:40

Evangélikus lelkész, demokráciáért harcoló aktivista, majd a kommunista besúgók utáni vadászat vezetője volt Joachim Gauck, akit elsöprő többséggel jelöltek államfőnek vasárnap a német pártok. A politikus másfél éve még elbukta az elnökválasztást Angela Merkel jelöltjével szemben, most viszont a kancellár Merkel is mögé állt, és méltatta a 72 éves veteránt.

Joachim Gauck lehet a következő német államfő

Nagyvilág2012.02.20, 09:10

Egy keletnémet polgárjogi harcos lehet a következő német államfő. Joachim Gauck a 2010-es elnökválasztáson az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek közös jelöltje volt.

Az államfő lemondására számítanak Berlinben

Nagyvilág2012.02.17, 11:03

Hamarosan bejelentést tesz Christian Wulff, Németország támadások kereszttüzébe került államfője, majd a kancellár is a sajtó elé áll. Az elnök mentelmi jogát az ügyészség egy vesztegetési ügyben szeretné felfüggesztetni, ez a végső csapást mérheti amúgy is megtépázott tekintélyére.

A német államfő kiadatását kéri a hannoveri államügyészség

Nagyvilág2012.02.16, 22:53

A német parlament, a Bundestag kezébe került a döntés arról, hogy induljon-e büntetőjogi eljárás a német államfő ellen. A hannoveri államügyészség ugyanis kezdeményezte a hivatali visszaéléssel vádolt Christian Wulff mentelmi jogának felfüggesztését.

Rendőr is megsérült a német államfő elleni tüntetésen

Nagyvilág2012.01.08, 10:59

Nagyjából 500 ember tüntetett szombaton Berlinben Christian Wulff német államfő ellen, a demonstrálók Wulff lemondását követelték. Egy tüntető és egy rendőr is megsérült, amikor a demonstrálók meg akarták közelíteni az elnöki rezidenciát.

Nem mond le hivataláról a fenyegetőző német elnök

Nagyvilág2012.01.04, 19:47

A botrányok ellenére marad a posztján a német szövetségi elnök. Christian Wulff a német közszolgálati televízióknak adott interjúban magyarázkodott az elhallgatott kölcsönügyletéről és a Bild című lap megfenyegetéséről.

Hónapok hazugságait próbálja lemosni magáról a fenyegetőző elnök

Nagyvilág2012.01.04, 20:50

Elegük van a németeknek köztársasági elnökükből, aki előbb letagadott egy zsíros baráti kölcsönt, majd kiderült róla, hogy megfenyegette az erről cikkező lapot. Christian Wulff szerdán nagy interjúban igyekszik megmagyarázni sokak szerint elnökhöz méltatlan viselkedését. Ha lemond, komoly fejfájást okozhat az euróválsággal küzdő Angela Merkel kancellárnak, aki két éve jelölte őt az elnöki posztra, de alig tudta elfogadtatni.

Megfenyegette az őt leleplezni készülő újságot a német elnök

Nagyvilág2012.01.02, 19:26

A Süddeutsche Zeitung szerint Christian Wulff német államfő megpróbálta letiltani az első, félmillió eurós magánkölcsönéről szóló cikket a legnagyobb német bulvárlapnál, és büntetőjogi eljárással fenyegetőzött. Fenyegetését a szerkesztőség üzenetrögzítőjére mondta rá.

Dúsgazdag német vállalkozó pénzéből reklámozták a német elnök interjúkötetét

Nagyvilág2011.12.20, 10:35

A Bild című német napilap információi szerint a jelenlegi német elnök egyik gazdag vállalkozó barátja negyvenezer eurót költött Christian Wulff interjúkötetének reklámozására a 2007-es alsó-szászországi választási kampányban. Az elnök azt állítja, nem tudott erről. A német elnöknek rövid időn belül már harmadszor kell magyarázkodnia vállalkozói kapcsolatrendszere miatt.

Sajnálja a német elnök, hogy nem beszélt félmillió eurós magánkölcsönéről

Nagyvilág2011.12.15, 21:33

Jobb lett volna, ha az 500 ezer eurós hitelről már korábban beszámol - reagált közleményében Christian Wulff német államfő arra, hogy a hét elején kiderült, hazudott arról a kölcsönről, amelyet még 2008-ban kapott egy gazdag üzletember feleségétől.

Félmillió eurós magánkölcsöne miatt magyarázkodik a német elnök

Nagyvilág2011.12.13, 21:12

A német elnök tagadja, hogy hazudott volna arról a kölcsönről, amelyet még 2008 őszén kapott egy gazdag üzletember feleségétől. Az ellenzék a hitel visszafizetésének zavaros körülményei miatt az alsó-szászországi parlament megtévesztésével vádolja Christian Wulffot.

Tojással dobták meg a német államfőt

Nagyvilág2011.04.14, 16:30

Zakót kellett cserélnie Christian Wulff német szövetségi elnöknek, akit tojással dobott meg egy 48 éves férfi. A támadóról kiderült, hogy nem ismeretlen a hatóságok előtt, néhány éve a korábbi államfő nyakába ugrott.

A duisburgi polgármester lemondását kívánja a német államfő is a tragédia után

Nagyvilág2010.08.01, 20:54

Politikai felelősségére figyelmeztette Duisburg polgármesterét a német államfő a tragédiába torkolló Love Parade huszonegy áldozatának emlékére rendezett gyászmise másnapján. A polgármester - állítólag anyagi okokból - ragaszkodik a posztjához, noha országszerte szinte egyöntetűen sürgetik a távozását.

A második pofont is megkapták Merkelék a német államfőválasztáson

Nagyvilág2010.06.30, 20:04

Hiába van többsége a német kormánykoalíciónak az államfőt választó testületben, a titkos szavazáson sokan átszavaztak, így az első két körben nem sikerült szövetségi elnököt választani. A kormánypárti jelölt, Christian Wulff jóval kevesebb szavazatot kapott, mint ahány képviselője a koalíciónak van. Az ellenzéki jelöltek a várakozásokat messze meghaladó eredményt értek el, a Baloldal jelöltjének visszalépésével pedig el is üthetik a koalíciót az államfői poszttól.

Politikus a lelkész ellen - államfőt választ Németország

Nagyvilág2010.06.30, 10:36

Két esélyes és egy esélytelen jelölt közül választhat a német szövetségi gyűlés 1244 tagja a szerdai államfőválasztáson. A kormánypártok egy profi politikust, Christian Wulffot támogatják, az ellenzék nagyobb része egy 70 éves lelkész, Joachim Gauck mögött sorakozott fel. Elvileg a koalíciónak többsége van, de lehet, hogy a képviselők egy része átszavaz a népszerű Gauckra.

Merkelt megalázva választották meg az új német elnököt

Nagyvilág2010.07.01, 00:02

Csak harmadszori nekifutásra sikerült megválasztani Németországban a kormányzó pártok jelöltjét, Christian Wulffot az államfői posztra, ami rávilágít Angela Merkel kancellár gyengeségére. Papíron biztos többsége volt Merkelnek az elnököt választó testületben, de a titkos voksoláson többen is magára hagyták az amúgy is nehéz politikai helyzetben lévő kancellárt.

Előző
  • 1
Következő