Chevron

címke rss
Szijjártó Péter: Újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz létre a kínai Chervon Auto Miskolcon

Szijjártó Péter: Újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz létre a kínai Chervon Auto Miskolcon

A Chervon Auto kínai járműipari vállalat újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra, ahol csúcstechnológiás berendezésekkel fém öntvényeket fog előállítani elektromos járművek számára - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető a budapesti bejelentésen közölte, hogy az állam négymilliárd forinttal támogatja a 122 új munkahely létrehozásával járó fejlesztést. Ennek keretében kapacitásbővítést hajtanak végre a cég miskolci alkatrészgyártó üzemében, amelynek építését tavaly hirdették meg a társaság első, Kínán kívüli zöldmezős beruházásaként.

Dollármilliárdokat költött a legendás tőzsdeguru egy olajipari vállalat részvényeire

Gazdaság2021.02.19, 14:17

Az elmúlt hónapokban a befektetők egy igen tekintélyes része elkezdett távolodni az olajipartól, ami a szektor részvényárfolyamaira is erős hatással volt. Most azonban kiderült, az egyik leghíresebb amerikai befektető, Warren Buffett több mint 4 milliárd dollárért vásárolt Chevron részvényeket.

Mit érdemes vásárolni, ha kilő az olajár?

Gazdaság2020.10.09, 14:27

Az idei évben több iparág is komoly felfutást könyvelhetett el, miközben a világgazdaságot a mélybe rántotta a járvány. Az energiaszektor azonban eddig lemaradt, viszont egyes iparági vélemények szerint 2021-ben komoly fölpattanás jöhet az olaj piacán. Ez pedig bizonyos nagyvállalatok részvényeit is a magasba emelheti.

Kiderült, hogyan gazdagodtak meg a Rockefellerek

Gazdaság2020.10.04, 16:43

Egy nem túl jó képességű kisgyerekből rövid idő leforgása alatt a világ leggazdagabb embere lett: John D. Rockefeller 25 éves korára az Egyesült Államok egyik legnagyobb olajfinomítójának tulajdonosává vált, 31 évesen már a világ legnagyobb finomító kapacitása az övé volt, 39 évesen pedig az Egyesült Államokban finomított olaj 90 százalékát az ő üzemeiben állították elő. Amikor 58 évesen visszavonult az aktív üzleti élettől, az ország leggazdagabb embere volt, amikor pedig meghalt, már a világ leggazdagabbjának számított. Mindemellett igazi filantróp volt: mai árfolyamon számolva több mint 5 milliárd dollárt adományozott jótékonysággi ...

Kiderült, hogyan gazdagodtak meg a Rockefellerek

Gazdaság2019.05.19, 13:19

Egy nem túl jó képességű kisgyerekből rövid idő leforgása alatt a világ leggazdagabb embere lett: John D. Rockefeller 25 éves korára az Egyesült Államok egyik legnagyobb olajfinomítójának tulajdonosává vált, 31 évesen már a világ legnagyobb finomító kapacitása az övé volt, 39 évesen pedig az Egyesült Államokban finomított olaj 90 százalékát az ő üzemeiben állították elő. Amikor 58 évesen visszavonult az aktív üzleti élettől, az ország leggazdagabb embere volt, amikor pedig meghalt, már a világ leggazdagabbjának számított. Mindemellett igazi filantróp volt: mai árfolyamon számolva több mint 5 milliárd dollárt adományozott jótékonysággi ...

Lejár az utolsó mohikánok ideje is az olajiparban

Gazdaság2019.04.16, 11:43

Az egyik vezető amerikai olajtársaság, a Chevron, felvásárolta az Anadarko Petroleum céget, amely az egyik legnagyobb olajtermelő a Mexikói-öbölben és az egyik utolsó nagy független olajvállalat.

Elképesztő lépés három amerikai olajóriástól, ennek csak örülni lehet

Gazdaság2018.09.21, 15:24

Három nagy amerikai olaj- és gázipari vállalat, az Exxon, a Chevron és az Occidental (más néven: Oxy) bejelentette, hogy csatlakoznak az Oil and Gas Climate Initiative (OGCI) nevű klímavédelmi kezdeményezéshez - írja az Oilprice.

Korai még a vészharangot kongatni az olajpiacon

Archívum2016.01.26, 11:00

Ha a kínai energiakereslet lassul, hova megy majd az a rengeteg olaj, amely jelenleg túlkínálatot okoz a piacon? Ez napjaink egyik legfontosabb kérdése az energiaszektorban. Mindazonáltal úgy tűnik, a középosztály növekedése a jövőben is pörgetheti még a globális keresletet.

Hétezer alkalmazottját bocsátja el egy olajipari vállalat

Gazdaság2015.10.30, 21:28

Az alacsony olajárak miatt kikényszerített költségcsökkentések keretében mintegy hétezer alkalmazottjától készül megválni a Chevron Corp. olajipari konszern. 

Van, amiből nem engednek a nagy olajcégek

Gazdaság2015.10.30, 12:19

Rájár a rúd az olaj- és energiaszektorban tevékenykedő cégekre az árupiaci termékek jelentős áresése miatt: nagy leépítéseket jelentenek be, óriásberuházásokat halasztanak el, számos eszköztől válnak meg. De egy dolog állandó: az osztalékot mindenáron kifizetik a részvény tulajdonosoknak, sőt akár még emelnek is rajta. 

Alulmaradt az Apple az olajcéggel szemben

Gazdaság2015.06.15, 09:50

Bár a márkaismertség és a piaci kapitalizációja alapján az Apple a világ legnagyobb vállalata, Kaliforniában mégsem viselheti ezt a címet az iPhone telefonok gyártója. Ott ez az érdem az olajipari óriásnak, a Chevronnak jár ki. 

Ez lehet a palaolaj termelők sorsa

Gazdaság2015.03.12, 15:02

A jelenleg látható 50 dollár körüli olajár egyértelműen a palaolaj termelőknek fáj a legjobban. Nem elég ugyanis, hogy ezek termelési és beruházási költsége a jelenleginél sokkal magasabb olajár mellett tud csak megtérülni, a többségüket jelentős hitelek is terhelik. A jelek szerint viszont a helyzet a vállalatok felvásárlásával oldódhat meg a közeljövőben.

Összefogott a falu és a zöldek az amerikai olajcég ellen

Környezet2015.02.21, 17:01

Felhagy a palagáz-lelőhelyek feltérképezésével Romániában és kivonul az országból az amerikai Chevron olajipari vállalat. Kutatófúrásai ellen összefogtak a helyiek és a környezetvédők.

Elverték a román csendőrök a palagáz-ellenes tüntetőket

Nagyvilág2013.12.02, 12:11

Két hónapja tartó ülődemonstrációt számoltak fel egy román faluban hétfő hajnalban a csendőrök. A tüntetőket ütlegelték és elvonszolták a területről, ahol egy olajcég akar palagázt kitermelni frakkolással.

Ezek a Föld legnagyobb szennyezői

Környezet2014.05.21, 12:52

Gyorsult a klímaváltozás a Chevron, ExxonMobil, Gazprom, Shell és társaik termékei miatt, de a cementipari vállalatok sem ártatlanok. Vissza lehet-e vezetni az utóbbi másfél évszázad üvegházgáz-kibocsátását kevesebb mint száz cégre?

Ukrajnában lesz a következő palagáz forradalom?

Gazdaság2013.10.21, 15:58

Az ukrán kormány és az amerikai Chevron rendkívül közel jár már ahhoz, hogy palagáz kutatási és termelési szerződést írjon alá. Az ukránok célja, hogy az orosz gázfüggőségüket csökkentsék, ráadásul erre meg is vannak a lehetőségeik. 

Finomítóján csúszik el a Chevron

Gazdaság2013.10.10, 11:14

Finomítói eredményességének visszaesésére és egy negatív devizaátváltási hatás miatt gyengébb lehet a vártnál a Chevron harmadik negyedéve. A szénhidrogén kitermelés se volt túl acélos a nyár végi hónapokban, így összességében az sem segített a társaságnak. A Chevron grafikonja is elég csúnyán fest, így a befektetőknek nincs sok okuk az örömre.

Pattan az olajár, ide még felférünk

Gazdaság2013.08.16, 13:58

Az egyiptomi feszültségek hatására az olajárban mutatkozó pattanásból akár a lemaradó olajpapírok is profitálhatnak. Az Exxon egy 2010 óta rendre kitartó emelkedő trendvonalhoz érkezett, és a Chevron árfolyama is olyan támaszoknál áll, ahol szűk stop loss alkalmazásával, jó kockázat-hozam alapú lehetőség látható. Augusztusban közelebbről is megismerkedhetnek ügyfeleink a New York Stock Exchange parkettjével, ugyanis legújabb akciónk keretében rendkívül kedvező díjak mellett lehet kereskedni amerikai részvényekkel! Az akció részleteiről ezen a linken olvashat.

Szenved az olajmamut

Archívum2013.08.02, 18:38

Nem sikerült túl jóra a második negyedéves gyorsjelentése a világ egyik legnagyobb olajcégének, a Chevronnak. A társaság sem profit, sem bevétel soron nem tudott pozitív meglepetést okozni. A kitermelési számok sem voltak túl jók, ettől függetlenül 25 százalékos növekedést akar a vállalat elérni 2017-ig kitermelésben. A részvény negatívan reagált a bejelentésekre, 2 százalékot meghaladó esést mutat papír.

Olajgigásszal szövetkezik Argentína

Archívum2013.07.17, 19:40

Újabb megállapodást írt alá tegnap a világ egyik legnagyobb olajtársaságának számító Chevron az argentín állam tulajdonában lévő YPF SA vállalattal, mely szerint dollármilliárdos palaolaj és palagáz kutatásokat kezdenek Argentínában. Az egyezség mindkét fél számára előnyös, mivel a Chevron növelni tudja jelenlétét a második legnagyobb palagáz tartalékkal rendelkező dél-amerikai országban, míg Argentína csökkentheti importfüggőségét a kitermelésének bővítése révén.

Megmozgatja Venezuela az olajpiacot?

Gazdaság2013.05.29, 09:22

Ambiciózus terveket szövöget Venezuela 2013-ban, a tervek szerint a 2,9 millió hordós napi kitermelést 3,3 millió hordóra kívánják növelni és ezért cserébe rekordösszegű beruházásokat tervez az állami olajcég. A folyamat egyik lépcsője, hogy a társaság tegnap az amerikai Chevronnal kötött egy hitel megállapodást a kitermelés növelése érdekében. Azzal viszont érdemes tisztában lenni, hogy a tervek megvalósítása az országban hagy némi kívánnivalót maga után.

Sokkal nagyobb lehet a Chevron profitja

Archívum2013.01.11, 10:22

A negyedik negyedéves profit lényegesen meghaladhatja a harmadik negyedévben elért szinteket - közölte az egyik legnagyobb amerikai olajvállalat. Főként a növekvő olajárak, a finomítói szegmens jó teljesítménye, illetve egy gázmező elcseréléséhez kapcsolódó 1,4 milliárd dolláros tétel dobhatja meg az előző három havi teljesítményt. Közel 1 százalékot emelkedett a bejelentésre piaczárás után a részvény.

Spanyol leminősítésre esik Ázsia

Gazdaság2012.10.11, 10:18

A spanyol leminősítésre reagálva eséssel nyitják a mai napot az ázsiai piacok, de a saját házuk tájáról érkező hírek sem segítenek a hangulaton. Az amerikai piac ráadásul tegnap nem tudott kiszakadni az elmúlt napok negatív szériájából, a gyenge gyorsjelentést közzétévő Alcoa és a profit warninggal előrukkoló Chevron is erős nyomást gyakorolt a piacokra.

Elhibázott mélytengeri fúrás miatt ömlik az olaj Brazília partjainál

Nagyvilág2011.11.15, 13:14

Olaj szivárog az óceánba egy mélytengeri olajlelőhelyen Brazília partjainál - ismerte el a környéken fúrásokat végző amerikai olajcég. A helyi hatóságok szerint egy félresikerült olajfúrás miatt több száz hordó olaj jut a tengerbe naponta. A cég 18 hajóval próbálja megakadályozni az olajszivárgást.

Középmezőnyben a Mol a világ vezető energiacégei között

Gazdaság2011.11.08, 18:43

A világ 250 vezető energiaágazati cégét felsoroló lista 132. helyén áll a Mol, a listát egy amerikai olajcég vezeti. A ranglista két legnagyobb vesztese a BP és a fukusimai nukleáris katasztrófában érintett japán Tepco.

Az esőerdőkkel zsarol Ecuador

Időjárás2010.09.17, 11:32

Dollármilliárdokat követel Ecuador a nemzetközi közösségtől azért, hogy ne bővítse az olajkitermelést a rendkívül változatos élővilágáról híres Yasuni Nemzeti Park területén.

Vegyes nyitás a Wall Streeten

Gazdaság2009.07.10, 16:28

Vegyesen indult pénteken a kereskedés a New York-i tőzsdén: a DJIA 0,47 százalékkal csökkent, a Nasdaq Composite 0,09 százalékkal emelkedett. Nagyjából fél óra múltán a DJIA 0,03 százalékos csökkenésnél, a Nasdaq 0,64 százalékos emelkedésnél járt.

Kihullott a Dow indexb�l a GM �s a Citi

Gazdaság2009.06.02, 11:06

Elt�vol�tj�k j�nius 8-�t�l�az egyik legfontosabb New York-i t�zsdeindexb�l a Dow Jones Ipari �tlagb�l (DJIA) a General Motors Corp. �s a Citigroup Inc. v�llalatokat. A GM 1915 �ta volt a harminc legjelent�sebb New York-i r�szv�ny k�z�tt, �m h�tf�i cs�dje ut�n kihullott a DJIA-b�l.

Grúzián múlhat az EU energiaellátása

Gazdaság2008.08.12, 16:19

Grúzia esetleges összeomlása után az EU kiszolgáltatottá válhat az orosz Gazpromnak, a világ legnagyobb gázipari vállalatának. A transzszibériai vasúthálózat konkurens nélkül bonyolíthatja majd az eurázsiai szárazföldi kereskedelmet és egy fontos, Oroszországot elkerülő olajvezetékre is ráteheti a kezét a Kreml.

Javított eredményén a Chevron

Archívum2008.08.01, 16:31

A kettes számú amerikai olajcég, a Chevron pénteken közölte, hogy 5,98 milliárd dollár volt a második negyedévi, s ezzel 11,14 milliárd dollár a félévi adózott eredménye, míg egy évvel korábban az eredményadatok 5,38 és 10,01 milliárd dollár voltak. Az eredmény eszerint 10-11 százalékkal javult, részvényarányosan számolva kisebb mértékben, miként az elemzők várták.

Tengizi �gyletre k�sz�lhet a Mol

Gazdaság2008.07.30, 08:59

A vil�g hatodik legnagyobb olajlel�hely�t, Tengizt a Fekete-tengerrel �sszek�t� olajvezet�kben szerezhet tulajdonr�szt a magyar olajt�rsas�g. Om�n ugyanis eladja 7 sz�zal�kos �rdekelts�g�t, �s az el�v�s�rl�si joggal rendelkez��Oroszorsz�g �s Kazahszt�n�mellett �ll�t�lag sz�ba ker�lt a Mol is potenci�lis vev�k�nt.

Kazahsztánban épít a Chevron

Gazdaság2008.06.06, 15:46

Az amerikai Chevron belföldi olajvezetéket épít Kazahsztánban, ami része lenne egy 3 milliárd dolláros, a kazahsztáni olajat a nemzetközi piacra eljuttató olajvezeték projektnek.

Olajat találtak a Mexikói-öbölben

Archívum2006.09.06, 10:24

Hatalmas kőolajlelőhelyet fedeztek fel a Mexikói-öbölben. Az olaj az USA tartalékait több mint 50 százalékkal növelheti.

Külföldi cég nem bányászhat a legfontosabb orosz lelőhelyeken

Archívum2005.02.11, 11:28

Oroszország az idén kizárja a külföldi cégeket a stratégiai fontosságú lelőhelyeinek kiaknázására hirdetendő pályázatokból az ásványkincs-tárca elhatározása szerint. A korlátozás jól illeszkedik a Kremlnek a stratégiai ágazatok állami ellenőrzésének erősítésére irányuló politikájába. Egyes elemzők szerint a készletekhez való könnyű hozzáférés Oroszország egyik fő tőkevonzó ereje volt.

Gázban fizetnének a kazahok

Gazdaság2003.04.02, 08:19

A volt szovjet államok közül egyedül Kazahsztán tartozik még Magyarországnak. A tervek szerint a kazah állam az adósságot gázban törleszti. Így Magyarország összesen 1,4 milliárd köbméter gázhoz juthat - abban az esetben, ha sikerül aláírni a megállapodást.

Lassan stabilizálódik a globális olajpiac

Archívum2002.05.04, 10:39

Újabb biztató jelként értelmezték az első negyedévben "padlót fogott" olajpiacon a British Petrol óriásvállalat bejelentését, amely szerint a Mexikói-öbölben felfedezett mélytengeri olajmező, az Atlantis csaknem kétszer akkora, mint korábban gondolták.

Egy cégóriás születése: Chevron-Texaco

Gazdaság2001.10.09, 15:52

Az Amerikai Kereskedelmi Bizottság (FTC) már korábban jóváhagyta a Texaco és a Chevron 35 milliárd dolláros egyesülését. Ezzel az Egyesült Államok harmadik és a világ negyedik legnagyobb olajipari társasága jönne létre; a társaság az Exxon, a BP és a Royal Dutch/Shell-t követné. A társaságok közgyűlése a keddi napon dönt az egyesülésről.

Megvalósul a Chevron-Texaco fúziója

Archívum2001.09.10, 15:25

Az Amerikai Kereskedelmi Bizottság (FTC) pénteken jóváhagyta a Texaco és a Chevron 35 milliárd dolláros egyesülését. Az egyesüléssel az Egyesült Államok harmadik és a világ negyedik legnagyobb olajipari társasága jön létre.

A Chevron megveszi a Texacot

Archívum2000.10.16, 12:35

Az Egyesült Államok harmadik olajtársasága, a Chevron megveszi egyik legnagyobb riválisát, a Texacot. A két cég vasárnapi megállapodása - amellyel a világ negyedik olajtársasága jön létre - szerint a Chevron részvénycserével, és adóssága átvállalásával, összesen 35 milliárd dollár értékben vásárolja meg a második amerikai olajcéget.

Előző
  • 1
Következő