Chelsea
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- angol foci
- Premier League
- Bajnokok Ligája
- átigazolás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A ManUnited elhódította a Chelsea-től a Szuperkupát
A Manchester United nyerte az angol labdarúgó Szuperkupát, a Community Shieldet, miután vasárnap 3-1-re verte a bajnok Chelsea-t a londoni Wembley-stadionban.
Lealázták a Chelsea-fakót
Felkészülési meccset játszott csütörtök este a Chelsea tartalékcsapata a Wycombe-bal. A negyedosztályú csapatban Jon-Paul Pittman négy perc alatt mesterhármast lőtt a londoniaknak, akiknek egyetlen sztárja sem lépett pályára.
Carvalho akár úszva is menne a Realhoz
Szívesen dolgozna ismét együtt Jose Mourinhóval Ricardo Carvalho, a Chelsea portugál labdarúgója.
Drogba kihagyja a szezonnyitót
Szinte biztos, hogy augusztus 8-án a bajnoki idényt nyitó Community Shield mérkőzésen nem léphet pályára a lágyékműtéten átesett Didier Drogba, írja a Sky Sports.
Joe Cole négy évig a Liverpoolé
A Liverpool négy évre szóló szerződést kötött az angol válogatott szélsővel, Joe Cole-lal, aki hét év után távozik a Chelsea-től.
Deco a Fluminensében folytatná
Brazil lapértesülés szerint Deco, a Chelsea brazil születésű, portugál légiósa a Fluminense labdarúgócsapatában szeretné folytatni a pályafutását.
- címkék:
- Deco
- foci
- átigazolás
- Chelsea
- Fluminense
- Címkefelhő »
Torres a Liverpool egyik riválisához igazolhat
Ügynöke szerint a Chelsea, esetleg a Manchester City csapatánál köthet ki Fernando Torres, a Liverpool Eb-győztes csatára a nyáron.
Hosszabbított a Chelsea-vel a renitens francia
Egy évvel meghosszabbította jövő nyáron lejáró szerződését Nicolas Anelka, a Chelsea francia válogatott támadója, aki botrányával tűnt ki a dél-Afrikában zajló labdarúgó-világbajnokságon.
Mutu rekord kártérítést köteles fizetni
Közel 17 millió eurós kártérítést köteles fizetni a román Adrian Mutu volt klubjának, a Chelsea-nek - ez az összeg rekord a futballban.
- címkék:
- Adrian Mutu
- foci
- angol foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Nem szerződne arab országba Ballack
Még nem gondol a visszavonulásra vagy a levezetésre Michael Ballack, akivel nem hosszabbított szerződést az angol bajnok Chelsea. Kiártnak nevezte, hogy az USA-ban vagy arab országban folytassa pályafutását.
- címkék:
- Michael Ballack
- német foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Két kulcsjátékos távozik a Chelsea-től
A Chelsea bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Joe Cole és Michael Ballack nyáron lejáró szerződését. Cole egy angol topcsapatnál folytathatja, Ballack akár Dubajban is kiköthet.
A Barca és a Chelsea saját vb-csapatot indíthatna
A vb elsősorban a válogatottak versengése, de a labdarúgók a klubjukat is képviselik, hiszen a semleges vagy nemzetiség alapján nem érintett drukkerek sokszor ez alapján szurkolnak valamelyik országnak. A vébére benevezett futballisták névsorából jól látszik, hogy mennyire koncentrálódott a futballelit: a játékosok több mint fele öt országban játszik.
El vannak átkozva a vébére készülő Chelsea-játékosok
John Obi Mikel személyében újabb Chelsea-játékos dőlt ki a sorból, s lesz kénytelen kihagyni nemzeti együttesének tagjaként a pénteken kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot.
A változás képessége repíti Mourinhót
José Mourinho nemcsak egy öntörvényű edzőzseni óriási egóval, de megvan az a képessége is, hogy mindig alkalmazkodni tud az őt körülvevő közeghez, futballkultúrához. Portóban és Londonban újjászervezett, Milánóban viszont forradalom helyett ő idomult a keret lehetőségeihez. A Real Madridnál vélhetően minden eddiginél nehezebb dolga lesz.
Ancelottinak nem tetszenek Mourinho viccei
Carlo Ancelotti, a Chelsea menedzsere "rossz viccnek" nevezete azokat az angol lapértesüléseket, melyek szerint José Mourinho szemet vetett a londoniak középpályására, Frank Lampardra.
Ancelotti a Chelsea-hez édesgetné Kakát
Az újdonsült angol futballbajnok és FA-kupa-győztes Chelsea az ismert londoni bulvárújság, a News of the World szerint meg akarja szerezni a Real Madrid aranylabdás brazil labdarúgóját, Kakát.
- címkék:
- Kaká
- foci
- átigazolás
- Chelsea
- Real Madrid
- Címkefelhő »
Ancelotti és Cech énekléssel nehezen csinálna karriert
A Chelsea története során először nyerte meg egy idényen belül a bajnokságot és az FA-kupát, a duplázást pedig nagy ünneplés követte, a csapat nyitott tetejű buszon vonult körbe Nyugat-Londonban. Az ünneplésbe az is belefért, hogy a játékosok és Carlo Ancelotti edző a szurkolókkal közösen énekeljenek Chelsea-t éltető dalokat, a felvételeket elnézve a slágerlisták élén sem Petr Cech, sem Ancelotti nevét nem érdemes keresni.
Majdnem 50 millió eurót áldozna a Chelsea Torresre
Brit lapértesülés szerint a Chelsea már megtette az első lépéseket, hogy leszerződtesse Fernando Torrest, a Liverpool Európa-bajnok labdarúgóját.
Drogba gólra váltotta a hatodik kapufát, kupagyőztes a Chelsea
Öt kapufa és két kihagyott tizenegyes mellett egy gól született a 2009-2010-es FA-kupa londoni döntőjében, ahol a Chelsea a papírformának megfelelően győzött a Portsmouth ellen, ezzel megvédte címét, és története során először nyerte meg a bajnokság mellett az FA-kupát is.
- címkék:
- foci
- angol foci
- Chelsea
- FA-kupa
- Portsmouth
- Címkefelhő »
FA-kupa-döntő: az első az utolsó ellen
A bajnok Chelsea a Premier League utolsó helyén végző, anyagi csődtől sújtott Portsmouth ellen játssza szombaton az FA-kupa döntőjét. A londoniak duplázásra, egyben pedig címvédésre készülnek, mivel tavaly 2-1-re legyőzték a fináléban az Evertont. A Portsmouth számára a rettenetes szezont követően gyógyír lenne az FA-kupa-siker.
Nem súlyos a sérülés, nincs veszélyben Terry vb-szereplése
Nem került veszélybe John Terry világbajnoki szereplése, mert kiderült, hogy a Chelsea angol válogatott futballistájának a szerdai edzésen nem sérült meg súlyosan a lába. Már a szombati FA-kupa-döntőn is pályára léphet.
- címkék:
- John Terry
- foci
- angol foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Ez volt a Premier League: Chelsea-arany, Portsmouth-csőd, Terry-affér
Nem szűkölködött az emlékezetes pillanatokban a hétvégén befejeződött angol labdarúgó-bajnokság. A bajnok kiléte ugyan nem jelent szenzációt a Premier League-ben, azonban az aranyérem sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el. Új rekordok születtek, a bulvársajtó Terry magánéletén csámcsogott, csődbe ment és kiesett a Portsmouth, miközben felborult a megszokott rend az élmezőnyben. Tíz dolog, amire emlékezni fogunk a 2009-2010-es idényből.
Ancelotti titka: nem fogta vissza a Chelsea-csatárokat
Az nem meglepetés, hogy a Premier League-ben a Chelsea végzett az élen, hiszen a szezon előtt is az esélyesek közé sorolták, az viszont már meglepőbb, hogy a londoniak rekordszámú gólt szerezve lettek bajnokok. Pedig a nyáron igazolt edzőt, az olasz Carlo Ancelottit előzetesen kifejezetten védekező felfogásúnak tartották, a klub a korábbi bajnoki címeit is inkább a védelmének köszönhetően szerezte.
Álomfocival lett bajnok a Chelsea, Drogba lepipálta Rooney-t
A Manchester Unitednek halvány reménye még volt arra, hogy megvédje bajnoki címét a Premier League-ben, ám ehhez a Chelsea-nek az utolsó fordulóban botlania kellett volna a Wigan ellen. Erről azonban szó sem volt, Carlo Ancelotti csapata 8-0-ra lemosta riválisát, így megtartotta egypontos előnyét, a ManUnited 4-0-s Stoke elleni diadala pedig csak a második helyhez volt elegendő. Didier Drogba a második félidőben klasszikus mesterhármast ért el, így - a 26 gólos Wayne Rooney-t megelőzve - 29 találattal lett angol gólkirály.
Chelsea: Ha Torres nincs, Higuaín is jó
Kész 40 millió eurót fizetni a Chelsea a Real Madrid argentin csatáráért, Gonzalo Higuaínért, de csak abban az esetben, ha nem tudja szerződtetni a Liverpool Európa-bajnok spanyol támadóját, Fernando Torrest.
Rockbandába tömörülnek a Chelsea sztárjai
A The Sun információja szerint a Chelsea labdarúgócsapatának négy csillaga, Didier Drogba, Florent Malouda, John Terry és Joe Cole rockzenekar alapítását tervezi. A lap úgy tudja, a sztárokat a Coldplay nagysikerű Wembley-koncertje inspirálta erre a lépésre.
Milan-játékosokat vinne a Chelsea-hez Ancelotti
Előző klubjától, az AC Milantól erősítené csapatát Carlo Ancelotti. A Chelsea olasz vezetőedzője mindenekelőtt a brazil Alexandre Patót és Thiago Silvát akarja megszerezni - írta kedden a Corriera dello Sport.
A nap sportképe: a labda puha vagy a fej kemény?
A Liverpool-Chelsea (0-2) angol futballbajnokin Dirk Kuyt és Alex párharca során merülhetett fel a címben feltett kérdés.
- címkék:
- Alex
- Dirk Kuyt
- foci
- sportkép
- Chelsea
- FC Liverpool
- Címkefelhő »
Gerrard nagy bakija Chelsea-aranyat érhet
A Chelsea hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé, amikor 2-0-ra nyert a Liverpool otthonában a Premier League utolsó előtti fordulójában. Az aranyéremről az utolsó forduló dönt, mivel a ManUnited sem hibázott, a címvédő 1-0-ra győzött a Sunderland vendégeként. A zárókörben az egypontos előnnyel vezető Chelsea a Wigant fogadja, míg a MU a Stoke-ot látja vendégül. A Fulham Gera Zoltán nélkül verte 3-2-re a West Ham Unitedet.
- címkék:
- foci
- angol foci
- Chelsea
- Liverpool FC
- Címkefelhő »
A Liverpool postázhatja a bajnoki címet a ManUnitednek
Liverpool-Chelsea rangadót rendeznek az angol bajnokság utolsó előtti fordulójában. Ha a vendégek nem nyernek, átadhatják helyüket a tabella élén a Manchester Unitednek, amely a Fülöp Mártont kölcsönvevő Sunderlandhez látogat. A Manchester City-Aston Villa találkozó vesztese bukhatja a BL-indulást.
Lampard és Gerrard szép, a Chelsea és a Liverpool sok gólt lőtt - videó
Két helyszínen is potyogtak a gólok Angliában: a Burnley-Liverpool meccsen a vendégek négyet lőttek (a hazai csapat ezzel kiesett a Premier League-ből), de még termékenyebb volt a bajnoki címre törő Chelsea, amely 7-0-ra kiütötte a Stoke Cityt. Nézze meg a két meccs tizenegy gólját! Nekünk a legjobban Lampard (4:50-nél látható) és Gerrard (0:50-nél látható) gólja tetszett.
Ancelotti Ballackék beáldozásával csinál helyet a fiataloknak
Carlo Ancelotti, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője közölte: a nyári átigazolási időszakban több játékostól megválnak, hogy helyet csináljanak a klub képzőközpontjából érkező tehetséges fiataloknak.
A ManUnited lehet a Tottenham újabb áldozata
Az elmúlt hetekben remek formában futballozó Tottenham az Arsenal és a Chelsea legyőzése után újabb rangadóra készül: a címvédő Manchester Unitednél vendégeskedik a Premier League 36. fordulójában.
Az FA-kupa-döntőre térhet vissza a Chelsea középpályása
A bajnokság utolsó három mérkőzésén várhatóan már nem lép pályára John Obi Mikel, az angol listavezető Chelsea nigériai futballistája.
- címkék:
- Obi Mikel
- angol foci
- sérülés
- Chelsea
- Címkefelhő »
Ballack: Vissza akarjuk szerezni az aranyérmet
A Bajnokok Ligája elhódítása ugyan ebben a szezonban sem sikerül a Chelsea labdarúgócsapatának, de a duplázásra, azaz a bajnokság és az FA-kupa megnyerésére jó az esély. A londoni együttes német középpályása, Michael Ballack szerint a Premier League aranyérme kárpótlást jelentene az elmúlt esztendőkért, de az elsőség nüanszokon múlhat.
Legyűrte a Boltont a listavezető Chelsea
Az éllovas Chelsea hazai pályán legyőzte a Boltont az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójának keddi mérkőzésén.
Könnyedén jutott FA-kupa-döntőbe a Chelsea
A címvédő Chelsea 3-0-ra nyert az Aston Villa ellen az angol labdarúgó FA Kupa első, szombati elődöntőjében. A Wembley-stadionban rendezett találkozón Didier Drogba a 67. percben törte meg a rivális gárda ellenállását, majd Florent Malouda növelte a gólok számát, és a 95. percben Frank Lampard állította be a végeredményt.
- címkék:
- foci
- angol foci
- FA-kupa
- Chelsea
- Aston Villa
- Címkefelhő »
Geráék Liverpoolba látogatnak, kupaelődöntők a Wembleyben
A Blackburn Rovers otthonában pályára lépő, címvédő Manchester United győzelme esetén az élre ugorhat vasárnap az angol labdarúgó Premier League-ben. Gera Zoltán csapata, a Fulham a Liverpool vendégeként lép pályára. Az FA-kupa már az elődöntőknél jár, a két mérkőzésre a Wembleyben kerül sor.
Méteres lesgóllal és Joe Cole sarkazásával nyert a Chelsea a MU ellen
A Chelsea 2-1-re győzött a Manchester United vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, ezzel megelőzte riválisát a tabella élén. A londoniak Joe Cole parádés sarkazós góljával szereztek vezetést, majd a csereként beállt Didier Drogba lesgóllal növelte az előnyt, és hiába válaszolt gyorsan Federico Macheda egy szintén szabálytalan találattal, a Chelsea végül elvitte mindhárom pontot az Old Traffordról. Az Arsenal az utolsó pillanatokban szerzett góllal győzte le a Wolverhamptont, a Manchester City hatot vágott a Burnley otthonában.
Drogbát két európai meccsre eltiltották
Csapata következő két európai kupameccsén nem léphet pályára Didier Drogba. A Chelsea támadóját az Internazionale ellen Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján állították ki.
Lampard és a MU négyet, a Chelsea hetet szerzett
A Chelsea hazai környezetben 7-1-re kiütötte az Aston Villát szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. A találkozó legjobbja a négy gólt szerző Frank Lampard volt.
Megfiatalítaná idősödő keretét a Chelsea
A Bajnokok Ligája megnyerése továbbra is elérhetetlen cél a Chelsea számára, sőt, a londoniak idén a legjobb nyolc közé sem jutottak be, miközben a bajnokságban is fontos pontokat veszítettek. A hírek szerint Roman Abramovics a nyáron nagytakarításra készül, ám a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem a kispadon, hanem a játékoskeretben várhatóak változások.
Csamakkal az Arsenal, Govouval a Roma tárgyal
Nemcsak a DVSC-TEVA válogatott csatára, Rudolf Gergely írt alá úgy az olasz Genoához, hogy nyáron lejáró szerződése miatt a Bosman-szabálynak köszönhetően nem kell érte lelépési díjat fizetnie új klubjának. A magyar válogatott csatáránál nagyobb klasszisok is hasonló módon válthatnak, igaz, többségükről még nem tudni, hogy hol folytatják pályafutásukat. Nem véletlen, hogy több kérője is akad Maruan Csamaknak, Joe Cole-nak, Kevin Kuranyinak vagy éppen Sidney Govounak.
111 millió eurót kínál Schweinsteigerért a Chelsea
A Bajnokok Ligája-kiesés után máris a Chelsea megerősítését készíti elő a klubtulajdonos Roman Abramovics, 111 millió eurót kínál például a Bayern Münchent erősítő Bastian Schweinsteigerért.
- címkék:
- foci
- angol foci
- német foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Mourinho volt a meccs embere Londonban
A Chelsea négyéves hazai BL-veretlenségi sorozatának vetett véget az Inter kedden este a Stamford Bridge-en a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az olasz bajnok végig érvényesíteni tudta akaratát, az angolok nem tudtak mit kezdeni José Mourinho taktikájával. Massimo Moratti, az Inter elnöke szerint a portugál volt a mérkőzés hőse.
Terry áthajtott egy biztonsági őr lábán
John Terry rémálomba illő éjszakán van túl: nem elég, hogy a Chelsea kedden kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az Internazionaléval szemben, a meccs után autójával áthajtott a klub egyik biztonsági emberének lábán.
- címkék:
- John Terry
- foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Végzetes Honda-lövés és Eto'o-mestermunka - a BL-kedd góljai
A Bajnokok Ligája keddi nyolcaddöntőjében a CSZKA Moszkva a cseh Necid 16 méteres góljával szerzett vezetést Sevillában, s Perotti ugyan még a szünet előtt egyenlített, a második játékrészben Palop elintézte, hogy ne legyen hosszabbítás: a spanyol kapus Honda szabadrúgását a kapuba bokszolta (a videón 11:50-nél látható). A CSZKA mellett az Inter is nyolc közé jutott, José Mourinho nyerő embere a kameruni Eto'o volt, aki remekbe szabott, spiccel lőtt góllal (3:20-nál nézhető meg) ejtette ki a portugál tréner excsapatát, a Chelsea-t.
Mourinho menekül az érzelmei elől
José Mourinho a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján az Inter edzőjeként tér vissza egykori sikerei színhelyére, a Stamford Bridge-re, ahol várhatóan érzelemdús fogadtatásban részesül, de állítása szerint a 90 perc erejéig teljesen kizárja a külvilágot. Az első meccset hétszer megtekintő portugál Milánóban megnyerte a taktikai csatát Carlo Ancelottival szemben és abban bízik, hogy egyedülálló veretlenségi sorozata vendégként is folytatódik majd a Chelsea-stadionban. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés mellett szinte eltörpül, hogy a Sevilla és a CSZKA Moszkva közül az egyik biztosan ott lesz a legjobb nyolc között.
Lampard: Jobb ember lettem Mourinhónak köszönhetően
Különleges mérkőzés vár a Chelsea-re a Bajnokok Ligájában, hiszen az az edző látogat a Stamford Bridge-re, aki nagycsapattá tette a londoniakat. A José Mourinhóval való találkozás Frank Lampard számára is különleges, mert mint mondja, nagyon sokat köszönhet a portugál szakembernek, őt tiszteli a legjobban az eddigi mesterei közül.
Kiverte a Chelsea-t az Inter, Palop-lepkével búcsúzott a Sevilla
Komoly helyzet nélkül esélye sem maradt az angol Chelsea-nek az Inter ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így a hazai 2-1-es siker után Samuel Eto'o hajrában szerzett találatával az olasz együttes kettős sikerrel jutott tovább. A másik keddi mérkőzésen a hazai 1-1 után meglepetésre Sevillában tudott győzni a CSZKA Moszkva, a győztes gólt a hazaiak kapusának, Palopnak kapitális bakija eredményezte.
A Chelsea harmadik számú kapusa védhet az Inter ellen
Nincs könnyű helyzetben Carlo Ancelotti, a Chelsea trénere, hiszen elsőszámú kapusa, Petr Cech után a tartaléksorból előlépett Hilário is megsérült, így a hétvégi, West Ham elleni bajnokin Russ Turnbull védheti a Kékek kapuját, akire lehet, hogy az Inter elleni BL-visszavágón is főszerep vár.
- címkék:
- foci
- angol foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Lampard: Minél inkább szidják Terryt, annál jobb lesz
Hiába fütyülték és szidták a Stoke City drukkerek a szexbotrányba keveredett John Terryt, a Chelsea védője hibátlan játékkal és góllal válaszolt a lelátóról érkező üzenetekre az FA-kupa negyeddöntőjében. Frank Lampard szerint Terry erős egyéniség, és minél inkább szidják őt az ellenfél szurkolói, annál jobb teljesítményt hoz ki magából.
Négyet rúgott a Chelsea-nek a ManCity
Az utóbbi hetekben gyengélkedő Manchester City meglepetésre 4-2-re győzött a meccset kilenc emberrel befejező, listavezető Chelsea otthonában a Premier League 28. fordulójában. A vendégek 17 év után nyertek a Stamford Bridge-en, ahol a Chelsea 2008 novembere óta nem szenvedett vereséget. Az Arsenal a hajrában szerzett két találattal győzött a Stoke otthonában.
Lampard: Mindenben jobb a Chelsea az Internél
Az Inter 2-1-re legyőzte a Chelsea-t szerda este a Bajnokok Ligájában, ennek ellenére Frank Lampard, a Chelsea középpályása azt állítja, csapata mindenben egyértelműen jobb volt az Internél. A nap másik találkozóján otthon ikszelő CSZKA trénere kijelentette: igenis örül a Sevilla elleni eredménynek.
Győzött az Inter, de a Chelsea sem elégedetlen
José Mourinho jelenlegi csapatával legyőzte egykori klubját, az Inter ugyanis 2-1-re verte a Chelsea-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az olasz bajnok Diego Milito góljával már a harmadik percben előnybe került, de a bekapott gól után aktívabb Chelsea a második félidő elején Salomon Kalou révén egyenlíteni tudott. Az utolsó szó azonban az Interé volt, amely taktikusabban játszott, és szinte tökéletesen védekezett, így egygólos előnnyel készülhet a londoni visszavágóra.
Edzők presztízscsatája az Inter-Chelsea BL-meccsen
Szerda este először találkozik egymással a Bajnokok Ligájában az Internazionale és a Chelsea. A felek már az első randevú előtt is jól ismerik egymást, edzőik révén: a Chelsea trénere, Carlo Ancelotti nyolc évig dolgozott az Inter városi riválisánál, míg a kék-feketék edzője, José Mourinho állítja: korábban ő tette le a Chelsea újkori sikereinek alapjait. A nap másik nyolcaddöntőjében a CSZKA Moszkva a Sevillát fogadja.
Egy csapatra való Carragher és két Andy Goram
Mi a közös Kovács Zoltánban, Jamie Carragherben, Gael Clichyben, Bobby Zamorában és Shaun Goaterben? Mindannyian akkora kedvencnek számítottak csapatuknák, hogy a szurkolók külön dallal emlékeztek meg róluk. Van, akinek az életét változtatta meg a róla szóló rigmus, más viszont szívesen lemondott volna arról, hogy egy dal főszereplője legyen.
Átlépett a Chelsea Gyepeséken
A címvédő Chelsea könnyed győzelmet aratott a másodosztályú Cardiff City felett az angol labdarúgó FA-kupa szombati játéknapján, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A vendégeknél Gyepes Gábor végigjátszotta a találkozót.
- címkék:
- foci
- angol foci
- FA-kupa
- Chelsea
- Cardiff City
- Címkefelhő »
Terry kupameccs helyett a házasságát próbálja megmenteni
Kihagyja a Cardiff City elleni FA-kupa-nyolcaddöntőt John Terry, a Chelsea válogatott hátvédje, és helyette inkább Dubajba utazik, hogy megpróbálja megmenteni a félrelépése miatt romokban heverő házasságát.
Három hónapra lesérült Ashley Cole
Bokatörése miatt három hónapig nem léphet pályára Ashley Cole, a londoni Chelsea labdarúgócsapatának válogatott futballistája.
Feltámadt az Arsenal, botlott a Chelsea
Három nyeretlen bajnoki után a Liverpool elleni rangadón győzött ismét az Arsenal. A Premier League szerda esti meccsein az éllovas Chelsea kikapott az Evertontól, a Manchester United ikszelt az Aston Villával, ezzel közelebb kerültek egymáshoz a dobogósok.
Drogba 23 perc alatt elintézte az Arsenalt
A Chelsea - Didier Drogba duplájával - 2-0-ra legyőzte az Arsenalt az angol labdarúgó Premier League 25. fordulójának a vasárnapi rangadóján. Carlo Ancelotti csapata továbbra is két ponttal vezeti a táblázatot a Manchester United előtt, amely szombaton 5-0-ra kiütötte a Portsmoutht. Vasárnapi vereségével az Arsenal aranyérmes álmai - gyakorlatilag - szertefoszlottak, hátránya ugyanis immáron kilenc pont az éllovas Chelsea mögött.
Feloldották a Chelsea átigazolási tilalmát
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön feloldotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Chelsea-re kiszabott átigazolási tilalmát, miután az angol klub megállapodott a Lens együttesével Gael Kakutáról.
- címkék:
- foci
- angol foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Ancelotti szívesen elengedi Terryt
Carlo Ancelotti, a Chelsea vezetőedzője szívesen ad pár nap szabadságot, ha csapatkapitánya, John Terry rendezni akarja válságba jutott házasságát. Az olasz vezetőedző szerint a klubnál semmi sem változott a Terry-botrány kirobbanása óta, és a csapaton belül egyáltalán nem téma a játékos félrelépése.
Kiesőjelölt otthonában ikszelt a Chelsea
Meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el a Chelsea labdarúgócsapata a Hull City otthonában a Premier League 21. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
Terry a szexbotrány után is maradhat csapatkapitány
Bár az angol bulvárlapok szombati kiadásai még arról írtak, hogy John Terryt kitehetik az angol válogatottból, miután elszerette Wayne Bridge barátnőjét, a Soccernet értesülése szerint nincs veszélyben a csapatkapitány vb-szereplése.
Amikor szinte mindenki edző lesz a csapatból
Senki sem lepődik meg azon, ha egy focista a visszavonulása után edzőként folytatja, az viszont már ritkaság, ha egy csapatból szinte mindenki élete így alakul. A tíz évvel ezelőtti Chelsea-ből heten is a kispadon dolgoznak, de az 1990-es német világbajnok csapatból is sokan kipróbálták magukat szakvezetőként, Otto Rehhagelnek pedig tucatnyi egykori játékosa próbálja megismételni a mester sikereit.
Ashley Cole száguldozását a jogosítványa bánta
Négy hónapra elvették a jogosítványát, és ezer fontra büntették pénteken Ashley Cole-t, a Chelsea angol válogatott futballistáját, aki még 2008 novemberében 166 km/órával száguldozott egy olyan zónában, ahol maximum 80-nal lehet haladni.
- címkék:
- foci
- angol foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Bosszút állt a ManUnited Tévezéken
Az első meccsen elszenvedett vereség ellenére a Manchester United jutott az angol Ligakupa döntőjébe, miután két góllal legyőzte a városi rivális Cityt szerda este. Az első találkozón két gólt jegyző Tévez ezúttal is betalált, ám ez kevés volt Alex Ferguson csapata ellen.
Gera-gól és Chelsea-diadal az FA-kupában
A címvédő Chelsea magabiztos győzelmet aratott a másodosztályá Preston otthonában, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé a labdarúgó angol FA-kupában. Ott van a nyolcaddöntőben Gera Zoltán csapata, a Fulham is, amely - többek között a magyar játékos góljával - 3-1-re nyert a negyedik ligás Accrington Stanley vendégeként.
Spanyol tehetségért verseng Európa futballelitje
A 18 éves Sergio Canales szórja a gólokat a Racing Santanderben, a támadó középpályást a Barcelona és a Real Madrid mellett angol élklubok is szerződtetnék. A Genoa szerb, a Mainz cseh játékossal erősített.
Essient sérülten kapja vissza a Chelsea
Térdsérülése miatt már biztosan nem léphet pályára az Afrika-kupa további küzdelmei során Michael Essien, a ghánai labdarúgó-válogatott meghatározó futballistája.
Képtelen megállapodni Joe Cole-lal a Chelsea
Nem tud megállapodni a fizetéséről Joe Cole a Chelsea-vel, így a játékos a Tottenhamben vagy a Manchester Cityben köthet ki. A Sampdoria, a Blackburn Rovers és a Birmingham City is középpályást igazolt.
Olaszországból igazolhat csatárt a Chelsea
Didier Drogba és Salomon Kalou hiányát alaposan megérezheti a Chelsea labdarúgócsapata. Az angol együttes két csatára vasárnaptól az afrikai kontinensbajnokságon szerepel, így alig marad bevethető támadója Carlo Ancelottinak. Nem véletlen, hogy újabb és újabb nevek röppennek fel, akik a Stamford Bridge-en folytathatják pályafutásukat.
Vergődő Liverpool, beérő Arsenal, milanos Chelsea
A Premier League-ben ugyan nincsen téli szünet, de az FA-kupa harmadik fordulója miatt a bajnokságban másfél hétig nem lépnek pályára a csapatok, és ez a kis pihenő remek alkalom arra, hogy kicsit elemezzük az angol bajnokság eddigi történéseit. Az első helyért folytatott küzdelemben nincsen nagy változás, de az üldözőboly kiszélesedett előző idényhez képest, és immár a Liverpool is csak ide sorolható.
Agüero Madridban tervezi a jövőjét
Sergio Agüero, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Madrid támadója ismételten kifejezésre juttatta jelenlegi klubja iránti elkötelezettségét, egyúttal cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a januári átigazolási szezonban a londoni Chelsea-hez szerződne.
A Chelsea 49 millió eurós veszteséggel zárta az évet
Az angol labdarúgó-bajnokságban jelenleg listavezető Chelsea 49 millió eurós veszteséggel zárta a 2009-es esztendőt.
- címkék:
- foci
- angol foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Mourinho nem ünnepel, ha nyer a Chelsea ellen
Szívesen dolgozna újra Angliában José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Ancelotti nem hoz új játékosokat Drogbáék helyére
Carlo Ancelotti, az angol labdarúgó Premier League-ben listavezető Chelsea vezetőedzője nem szándékozik játékosokat szerződtetni a téli átigazolási időszakban.
Olaszos játéknap a Premier League-ben
Öt mérkőzés is döntetlenre végződött szombaton az angol futballbajnokságban. Az éllovas Chelsea Birminghamben veszített pontokat, Fülöp Márton csapata, a Sunderland az Evertonnal, míg a Gera Zoltánnal felálló Fulham a Tottenhammel ikszelt. A Manchester City - Roberto Mancini vezetőedző első angliai mérkőzésén - 2-0-ra legyőzte a Stoke-ot, a Liverpool ugyanennyire verte a Wolverhamptont.
"Állj fel, ha utálod Lampardot!"
Frank Lampardot valamiért nem szeretik a West Ham United drukkerei. Pedig már az édesapja 551 mérkőzésen szerepelt a klubban, míg a középpályás 1995 és 2001 között 148 alkalommal játszott WHU-mezben, mielőtt a Chelsea-hez távozott. Vasárnap West Ham-Chelsea londoni derbire került sor az Upton Parkban, és a hazai fanatikusok nem kímélték a világklasszis játékost, akit a meccs során többször "If you hate Lampard, stand up!/Ha utálod Lampardot, állj fel!" rigmussal próbáltak megzavarni.
Lampard háromszor rúgott büntetőt excsapatának
Az éllovas Chelsea 1-1-es döntetlent játszott a kiesés ellen küzdő - a tabellán utolsó előtti - West Ham United otthonában az angol labdarúgó Premier League 18. fordulójának vasárnapi játéknapján.
BL-győztest csináltunk a Real Madridból
Kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosításait, az előző évekhez hasonlóan most is összekerültek a végső győzelemre esélyes csapatok, elég csak a Milan-Manchester United és az Inter-Chelsea párharcot említeni. Az [origo] a nyolcaddöntőtől kezdve lejátszotta az összes meccset, a játékos tippelés során már az első körben elvérzett a MU és a Bayern München, a végén pedig a címvédő Barcelonán is túljutó Real Madrid ülhetett fel az európai trónra.
Inter-Chelsea és Milan-ManUnited csata a BL-ben
Kettős olasz-angol csata lesz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: az Internazionale a Chelsea-vel, az AC Milan pedig a Manchester Uniteddel találkozik majd. A címvédő Barcelona a Stuttgarttal csap össze.
Szenvedett, de nyert a Chelsea
Nagy csatában, Lampard hajrában szerzett büntetőjével 2-1-re győzött a Chelsea labdarúgócsapata a Portsmouth ellen a Premier League 17. fordulójának szerdai mérkőzésén. Az Arsenal mindössze 1-1-et ért el a Burnley otthonában.
Hatgólos meccseken ikszelt a ManCity és a Chelsea
Fülöp Márton csapata, a Sunderland a 93. percben kapott góllal 1-1-es döntetlent játszott a vendég Portsmouth együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának szombati játéknapján. A 77. percben pályára lépő Gera Zoltán klubja, a Fulham ugyancsak 1-1-re volt képes a Burnley otthonában.
Ancelotti elkerülné a Milant
Nem szívesen találkozna a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében korábbi csapatával, az AC Milannal Carlo Ancelotti, a Chelsea jelenlegi vezetőedzője.
Az Arsenal és a Chelsea is kiesett a Ligakupából
Az Arsenal simán kikapott a Manchester City otthonában az angol Ligakupa negyeddöntőjében, míg a Chelsea-t büntetőpárbajban múlta felül a Blackburn. A győztesek az elődöntőben folytathatják.
Agüero nem akar a Chelsea-be igazolni télen
Sergio Agüero, az Atlético Madrid argentin labdarúgója cáfolta azokat a lapértesüléseket, melyek szerint a téli átigazolási időszakban a londoni Chelsea-hez szerződne.
Agüeróért angol átigazolási rekordot döntene a Chelsea
Bár a Chelsea nyáron nem tudta megszerezni a Sergio Agüerót, a londoniak a téli átigazolási időszakban újra harcba szállnak az argentin támadóért. Az ESPN értesülése szerint a játékos szívesen menne, és a nyáron akadályt képező magas vételárat is hajlandó csökkenteni az Atlético, de a transzfer így is túlszárnyalhatja az eddigi angol rekordot, amelyet a Manchester City tart 32,5 millió fonttal, amit Robinhóért fizetett ki a Real Madridnak.
Megműtötték a balesetet szenvedett Cudicinit
Csukló- és medencesérülései miatt pénteken megműtötték Carlo Cudicinit, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának olasz kapusát, aki csütörtökön motorbalesetet szenvedett.
- címkék:
- angol foci
- baleset
- Chelsea
- Címkefelhő »
A nap sportvideója: fogmosó drukker a Chelsea-MU meccsen
Sokféle furcsaságot láttunk már futballszurkolóktól, olyat speciel nem, hogy valaki meccs közben fogkefével a szájában drukkoljon csapatának. Most ezt is kipipálhattuk, a Chelsea-Manchester United angol rangadón ugyanis a kispadok mögött feltűnt egy színesbőrű fiatalember, aki úgy gondolta, nincs megfelelőbb idő a fogápolásra, mint a meccs utolsó pár perce.
Bruce Lee-t idézte a MU-védő
Elég feszült hangulatban zajlott a Chelsea-Manchester United angol rangadó második félideje, amiben a tabellán elfoglalt helyezések mellett az is szerepet játszott, hogy Martin Atkinson játékvezető néha elvesztette a fonalat.
A Chelsea legyőzte a MU-t, előnye öt pont
A listavezető Chelsea 1-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójának vasárnapi rangadóján, s a két csapat között így már öt pont a különbség. A címvédőt ráadásul már az Arsenal is megelőzi a táblázaton.
Kevésbé előzékenyek egymással a csatárok
A támadókat elsősorban a góljaik alapján szokták megítélni, pedig az előkészítés éppen anyira a feladtuk, mint a befejezés. Egy jól működő csatárduó - amelynek tagjai megértik és támogatják egymást - nagyon sokat érhet a csapat számára, ám a jelenlegi szezonban sztárklubok támadói közül csak kevesen szolgálják ki társukat a kapu előtt.
Mégis igazolhat januárban a Chelsea
Felfüggesztette a Chelsea labdarúgócsapatának átigazolási tilalmát a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), így az angol klub januárban szerződtethet játékosokat. Ez az ítélet a végleges döntésig marad érvényben, de a CAS nem közölte, mikorra várható határozat.
- címkék:
- foci
- angol foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Bayern-égés, MU-hajrá, madridi gólpárbaj
Nézze meg a Bayern München hazai bukását, a Manchester United pontmentését 1-3-ról, Agüero és Drogba gólpárbaját az Atlético Madrid-Chelsea-n. Videón a Bajnokok Ligája keddi játéknapjának összes gólja.
Fellebbez az átigazolásoktól eltiltott Chelsea
A Premier League-ben szereplő Chelsea benyújtotta fellebbezését a nemzetközi szövetség (FIFA) szeptemberi döntése ellen, amellyel a szervezet a következő két átigazolási időszakból kizárta a klubot. Az angolok 2007-ben szerződésszegésre bíztatták a Lens fiatal játékosát, Gael Kakutát.
- címkék:
- angol foci
- átigazolás
- Chelsea
- Címkefelhő »
Mutunak egyelőre nem kell milliókat fizetnie
A svájci legfelsőbb bíróság hétfő esti döntése értelmében egyelőre nem kell kifizetnie 17,2 millió eurós büntetését Adrian Mutunak, a Debrecennel azonos Bajnokok Ligája-csoportban szereplő Fiorentina román válogatott labdarúgójának, akit júliusban sújtott ezzel a szankcióval a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).
- címkék:
- Adrian Mutu
- foci
- Chelsea
- Címkefelhő »
Anelka: Ancelottinál több az elégedett focista
A Chelsea nem csak a Premier League-ben, hanem a Bajnokok Ligájában is remekül rajtolt és Nicolas Anelkának mindkettőben nagy szerepe volt, mivel az előző szezonhoz hasonlóan szorgalmasan lövi a gólokat. A francia csatár a fifa.com-nak adott interjújában dicsérte éktársát, Didier Drogbát, valamint nagyon jó véleménnyel volt a csapat új edzőjéről, a Milantól érkezett Carlo Ancelottiról.
- címkék:
- Nicolas Anelka
- foci
- angol foci
- Chelsea
- Címkefelhő »