Charlie Whiting

címke rss

Verstappen cenzúrázná a csapatrádiót

Gphírek2016.11.11, 13:45

Szerinte nem kellene mindent adásba tenni. Közben Sebastian Vettel és Charlie Whiting a Brazil Nagydíj elõtti sajtótájékoztatón is kezet fogtak, az FIA versenyigazgatója nem haragszik Vettelre, amiért alpári stílusban szidta õt a rádión.

Elvették Vettel 3. helyét Ricciardo kiszorításáért

Gphírek2016.10.31, 09:38

A Ferrari pilótája a díjátadás után bocsánatot kért Charlie Whitingtól, az FIA versenyigazgatójától a rázúdított szidalmakért. Szerinte meg kell érteni a felháborodását Max Verstappen vezetése miatt. A sportfelügyelõk nem kegyelmeztek neki Ricciardo elleni védekezéséért.

Szigorítottak a védekezés szabályain Verstappen miatt

Gphírek2016.10.22, 19:49

A pénteki versenyzõi eligazításon több versenyzõ is kikelt a Szuzukában is túl agresszívan védekezõ Verstappen ellen, de a holland kitart amellett, hogy nem csinált semmi rosszat. Ennek ellenére az FIA a jövõben szabálytalannak minõsítette a fékezés közbeni irányváltoztatást.

Nem tesztelhetnek Európán kívül az F1-es csapatok

Gphírek2016.10.21, 21:27

A Pirelli és a Mercedes nagyon szerette volna elérni, hogy a melegebb éghajlatú Bahreinben rendezzék a 2017-es téli teszteket, de az FIA nemet mondott a kérésükre. Szezon közbeni tesztet viszont rendezhetnek Szahírban.

Automata rendszer csökkenti az F1-es rajtbalesetek kockázatát

Gphírek2016.10.21, 20:02

Eddig csak a pilóták integettek, ha lefulladt az autójuk a rajtrácson, de az FIA által kidolgozott új rendszer automatikusan jelzi majd Charlie Whitingnak, ha meg kell szakítani a rajtprocedúrát.

Majdnem óriási baleset történt a malajziai rajtnál

Gphírek2016.10.08, 07:29

Félreértéshez vezetett, hogy a lefulladó Carlos Sainz elõször integetett, aztán mindkét kezével babrálni kezdett a kormányon. Csak az utolsó pillanatban sikerült újraindítania az autóját, errõl azonban a versenyirányításnál nem tudtak.

Vasszigor jön az idõmérõkön a sárga zászlók esetén

Gphírek2016.10.01, 10:12

Az FIA lépett, és egyértelmûsítette a sárga zászlókra vonatkozó szabályokat, miután Sergio Pérez szingapúri büntetése vitát váltott ki a versenyzõi eligazításon.

Verstappen befeketítheti a nevét, ha nem vigyáz

Gphírek2016.09.06, 18:50

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója szerint jó ötlet volt beszélni Max Verstappennel az Olasz Nagydíj elõtt. Megerõsítette, hogy a Red Bull versenyzõje Belgiumban nem sértett szabályt.

Csak röhög az F1 versenyigazgatója a botrányos pletykán

Gphírek2016.09.03, 14:53

Charlie Whiting egy pletyka szerint otthagyná közel két évtizede betöltött pozícióját, és az egyik csapatnál vállalna munkát, de szerinte nevetséges a feltételezés.

Az FIA figyelmeztette Max Verstappent

Gphírek2016.09.02, 17:18

Miután visszanézte a Belga Nagydíjon történteket, Charlie Whiting is arra jutott, hogy sportszerûtlen magatartás miatt be kellett volna mutatni a fekete-fehér zászlót a Red Bull versenyzõjének. A téma Monzában, a csapatmenedzserek csütörtöki megbeszélésén is szóba került, de Alonso szerint Verstappen nem volt szabálytalan.

Pályaelhagyások: az FIA nem enged a csapatoknak

Gphírek2016.08.22, 13:59

A Mercedesnél és a Red Bullnál azért lobbiztak, hogy lazítsanak a szigoron, vagy legalább legyen következetesebb a szabályozás, de Charlie Whiting szerint ez nem lehetséges.

Szélvédõ az F1-es autókon? Csak koszos lesz!

Gphírek2016.08.09, 16:28

Bár egy évvel elhalasztották a bevezetését, az FIA továbbra is az F1-es bukókeret, a glória megvalósítását támogatja. A rivális megoldás, a szélvédõ ellen hétköznapi érveket hoznak fel.

Alonsónak elege van az állandó szabályváltozásokból

Gphírek2016.07.30, 11:29

A kétszeres világbajnoknál betelt a pohár, azt mondja, már nem is próbálja követni a folyamatosan változó szabályokat. Kifakadása után az FIA megint módosított a pályaelhagyások elbírálásán.

Maratoni hosszúságú F1-es idõmérõk jöhetnek

Gphírek2016.07.29, 17:38

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója kijelentette, veszély esetén piros zászlókkal megszakítják az idõmérõ edzést, miután a dupla sárgás figyelmeztetést haszontalannak bizonyul.

Visszavonul az F1-es futamok egyik alapembere

Gphírek2016.07.05, 21:12

Herbie Blash fél évszázada dolgozik az F1-ben, 1996 óta a versenyigazgató helyettese. A veterán szakember feladatait Baumgartner Zsolt egykori versenymérnöke, Laurent Mekies veszi át.

Glória vagy szélvédõ? Két hónapon belül eldõl

Gphírek2016.05.01, 16:05

Az FIA július 1-ig adott magának határidõt annak eldöntésére, hogy jövõre bevezessék-e a Forma-1-ben a kötelezõ fejvédõ elemet a pilótafülkékre, és hogy igen válasz esetén a glóriára vagy a szélvédõre tegyék le a voksot.

A Red Bull beveti a szélvédõt Szocsiban

Gphírek2016.04.28, 15:11

Az elsõ szabadedzésen egy újabb sisakvédõ megoldást láthat az F1 közönsége, ezúttal a Red Bull próbálja ki a saját megoldását, ami ha megfelel a teszteken, elkaszálhatja a kétes megítélésû glória bevezetését.

Megtartották a pályainspekciót az újraaszfaltozott Hungaroringen

Gphírek2016.04.08, 15:58

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elégedett volt az elvégzett változtatásokkal.

Brutális erõhatások lehetnek jövõre az F1-ben

Gphírek2016.03.30, 22:25

A 2017-es szabálytervezethez lefuttatott szimulációk szerint az autók az egyenesben jelentõsen lassabbá, a kanyarokban viszont sokkal gyorsabbá válnak majd, így javulhatnak a köridõk 4-5 másodperccel is.

Az FIA cáfolja, hogy veszélyes a rádiótilalom

Gphírek2016.03.30, 12:56

Charlie Whiting szerint a csapatok Ausztráliában is elboldogulnak vele, bár a Mercedesnél nehezményezték, hogy nem szólhattak Rosbergnek a gumikopásról.

Hamilton: Vettel mellett nem lehet szóhoz jutni

Gphírek2016.03.28, 13:57

A világbajnoki címvédõ szerint pont a lényeges kérdésekrõl nem kérik ki a versenyzõk véleményét, pedig szerinte azzal csak mindenki jól járna. Õ mégis úgy véli, feleslegesen menne el az FIA által szervezett megbeszélésekre.

A Red Bull szélvédõje hiába szebb a glóriánál

Gphírek2016.03.18, 10:23

Az FIA ragaszkodik ahhoz, hogy jövõre megjelenjen a sokat bírált bukókeret az F1-ben, de nem zárják ki, hogy késõbb más megoldást válasszanak. A Red Bull javaslatát kiforratlannak tartják.

Még tovább szigorították az F1-es rádiótilalmat

Gphírek2016.03.18, 05:24

Például azt sem lehet majd megbeszélni a versenyzõkkel, hogy a következõ kerékcserénél milyen gumikat tegyenek fel az autójukra. Button szerint a tilalmat lehetetlen lesz betartatni.

Button véleménye megváltozott a nyitott pilótafülkékrõl

Gphírek2015.09.04, 15:59

Kilépett azok táborából, akik a hagyományokhoz ragaszkodva mindenáron meg akarják tartani a nyitott pilótafülkéket a Forma-1-ben. A mezõny megosztott, Nico Hülkenberg például ellenzi a változtatást.

CFD-amnesztiát kaptak a csapatok

Gphírek2015.08.28, 17:04

A 2017-tõl bevezetésre kerülõ új aerodinamikai szabályok kidolgozásához a szokásosnál többet használhatják a számítógépes modellezést.

Honda: A McLaren autója sem az igazi

Gphírek2015.08.28, 13:59

Ezt a csapatnál is elismerik, azt állítva, hogy jobb ugyan a tavalyinál, de túl nagy a légellenállása.

A balesetek ellenére sem lesznek zárt pilótafülkék az F1-ben

Gphírek2015.08.26, 12:14

Az FIA évek óta kísérletezik különbözõ konstrukciókkal a pilóták fejének védelme érdekében, de egyelõre nem találtak olyan megoldást, amely nem akadályozza sem a kilátást, sem a mentést. Charlie Whiting szerint a teljes biztonság csak illúzió.

Hamilton kérdõre vonta a Pirellit Rosberg bukása után

Gphírek2015.08.22, 11:36

A versenyzõi eligazításon emelte fel a szavát csapattársa balesete miatt, de egy bennfentes szerint nem volt igaza. A Pirelli közben tovább vizsgálja a Nico Rosberg balesetének körülményeit.

Az FIA nem korlátozza tovább a rádiós kommunikációt

Gphírek2015.03.12, 14:09

Tavaly még azt ígérték, hogy további szigorítások jöhetnek, de az FIA úgy döntött, egyelõre nem szólnak bele még jobban a csapatok és a versenyzõk közti rádióforgalmazásba. Továbbra is tilos a tanácsadás a pilótáknak.

Szigorúbban veszik a sárga zászlókat Bianchi balesete után

Gphírek2014.10.10, 20:27

Charlie Whiting szerint többé nem szabad a versenyzõkre bízni, mennyire lassítanak le a sárga zászlós szakaszokon. Kiderült, hogy Bianchi autója keresztbe állt a vízen a baleset elõtt, a francia túl sokat korrigált.

Hamilton: A versenyirányítás nem hibázott

Gphírek2014.10.05, 13:54

Megoszlanak a vélemények a  paddockban  azzal kapcsolatban, hogy a Japán Nagydíj versenyigazgatója helyesen járt-e el, amikor az esõ erõsödésekor nem szakította meg ismét a futamot. A gyõztes Lewis Hamilton szerint nem volt indokolt a  Safety   Car  beküldése Adrian Sutil  autójának mentése miatt , de mások nem értenek egyet vele.

A felvázoltnál is szigorúbb lehet a 2015-ös rádiótilalom

Gphírek2014.09.19, 17:11

Charlie Whiting szerint a kisebb kijelzõs kormánnyal versenyzõ csapatokkal szemben igazságtalan lett volna a tervezett tilalom azonnal bevezetése. Kitart amellett, hogy a pilótáknak segítség nélkül kellene vezetniük az autóikat.

Biztonsági okokból enyhíthetnek a rádiózási szabályokon

Gphírek2014.09.18, 16:46

Felipe Massa szerint akár nagy balesetekhez is vezethet az új elõírás, és azt sem tartja jónak, hogy a szezon közben került sor a tilalomra. A csütörtöki megbeszélés után az FIA enyhíthet a korlátozáson.

Betiltották a versenyzõket segítõ rádiózást az F1-ben

Gphírek2014.09.11, 14:13

A stratégiai és biztonsági jellegû kommunikáció továbbra is szabad, de vezetési tanácsokat többé nem lehet adni. Alain Prost szerint ez már éppen idõszerû volt.

A pilóták kérésére aszfaltozták le a Parabolica bukóterét

Gphírek2014.09.01, 16:55

A módosítást sokan tragédiaként élték meg, egy újabb nagy kanyart gyászolva, de az FIA azt állítja, a vitatott átépítés a versenyzõk kezdeményezésére történt.

Megkapja az engedélyt a versenyre a szocsi pálya

Gphírek2014.08.21, 12:56

Charlie Whiting elégedett a pálya állapotával, és valószínûleg nem kell még egyszer ellenõriznie a helyszínt az októberi futam elõtt.

A versenyzõknek biztonságosabban kell visszatérniük a pályára

Gphírek2014.07.23, 11:46

Kimi Räikkönen silverstone-i balesete miatt Charlie Whiting a Német Nagydíj versenyzõi eligazításán felhívta a mezõny tagjainak figyelmét arra, hogy mindig óvatosan nyomják a gázt a füves bukótérben, mivel ott bárhol lehetnek göröngyök.

Ezért nem büntették meg Räikkönent a balesetéért

Gphírek2014.07.10, 20:25

Többen felvetették, hogy a finn a Brit Nagydíj elején felelõtlenül tért vissza a pályára, emiatt szenvedett balesetet. Mint kiderült, az FIA is vizsgálatot indított az ügyben, de úgy ítélték, nincs szükség szankciókra.

Whiting: Laudának fogalma sincs a biztonságról

Gphírek2014.07.09, 16:48

Az FIA versenyigazgatója visszaszólt a silverstone-i intézkedéseket bíráló osztráknak. Úgy véli, Räikkönen hibáztatható a balesetért, nem pedig a pályát övezõ, egyenetlen füves rész.

Betilthatják a Mercedes egyik csodafegyverét

Gphírek2014.07.10, 18:27

Az FIA már a Német Nagydíjtól kezdve illegálisnak minõsítheti a FRIC rövidítéssel emlegetett interlink felfüggesztést. A Mercedes állítólag ennek a megoldásnak is köszönheti, hogy a mezõny élére került, de már szinte az összes csapat hasonló rendszert használ. Ha valamennyien beleegyeznek, 2015-ig halaszthatják a tiltást.

Az FIA ismét lecsap a pályaelhagyókra

Gphírek2014.07.05, 13:46

Ausztriához hasonlóan Silverstone-ban is automatikusan törlik az idõmérõn azoknak a köridejét, akik lesodródnak a Copse vagy a Club kanyarokban. Ezért Hamilton két héttel ezelõtt nagy árat fizetett.

A csapatokon múlik, hogy hangosabbak lesznek-e a motorok

Gphírek2014.07.04, 16:49

Charlie Whiting szerint van megoldás a turbók felhangosítására, cserébe viszont jelentõsen át kellene tervezni az autók hátulját. Az istállók eldönthetik, megéri-e ekkora áldozatot hozniuk a hang miatt.

FIA: Nem veszélyesek a futam közbeni állórajtok

Gphírek2014.07.04, 14:16

A pilóták aggódnak a jövõ évi szabálymódosítás miatt, de Charlie Whiting szerint nincs okuk rá. A versenyigazgató abban sem biztos, hogy az élen álló versenyzõ nagyobb hátrányba kerül majd, mint egy repülõrajt során.

Módosították a spielbergi bokszbejáratot

Gphírek2014.06.21, 13:01

A szabadedzések után számos versenyzõ panaszkodott a Red Bull Ring trükkös bokszbejáratára, ezért Charlie Whiting beleegyezett a fehér vonal átfestésébe. Az új ívhez azonban szigorúan tartaniuk kell magukat, ha nem akarnak büntetést.

Szigorúbban ellenõrzik a sárga zászlós szabály betartását

Gphírek2014.03.29, 08:29

Az FIA húsz különbözõ szektorra osztott fel minden pályát, hogy pontosabban ellenõrizni tudják, lassítottak-e a versenyzõk a sárga zászlók hatására.

Az FIA nem enged a Red Bullnak

Gphírek2014.03.29, 07:43

Christian Horner szerint el kellene törölni a pillanatnyi benzinátfolyásra vonatkozó szabályokat, de az FIA úgy véli, ez veszélyes vezetési stílushoz vezetne. Whiting szerint egyértelmû, hogy a Red Bull megszegte a szabályokat.

Nem változtatnak a vitatott üzemanyagszabályokon

Gphírek2014.03.28, 09:58

A továbbiakban is a hivatalos átfolyásmérõk lesznek a mérvadóak, és a zéró tolerancia elvén sem változtatnak. Az FIA továbbra is bízik a mérõeszközeiben.

Eltûnhetnek a csúnya orrok a Forma-1-bõl

Gphírek2014.03.15, 05:21

Az FIA azt ígéri, jövõre változtatnak az autók orrára vonatkozó szabályokon, miután több istálló nem az elképzeléseiknek megfelelõ megoldással állt elõ.

Nem fogják erõltetni a 107 százalékos szabályt

Gphírek2014.03.14, 07:45

Charlie Whiting szerint megfelelõ eszközök állnak rendelkezésükre az üzemanyagszint pontos méréséhez, és a legkisebb kihágást sem tolerálják majd. A 107 százalékos szabály tekintetében viszont engedékenyebbek lesznek.

Kis híján leállították a futamot a defektek miatt

Gphírek2013.06.30, 20:47

Charlie Whiting elismerte, megfordult a fejében, hogy a sorozatos defektek miatt piros zászlóval megszakítsa a Brit Nagydíjat.

Pénteken születik ítélet a Mercedes ügyében

Gphírek2013.06.20, 18:34

A Nemzetközi Bíróság csütörtökön meghallgatta az FIA, a Mercedes és a Pirelli álláspontját a barcelonai gumitesztrõl, de az ítélet kihirdetéséhez még idõre van szükségük.

A versenyigazgató Péreznek adott igazat Räikkönen ellenében

Gphírek2013.06.08, 18:53

A sportfelügyelõk versenybalesetnek minõsítették Pérez félresikerült monacói elõzését, de a mexikói szerint Charlie Whiting az õ pártját fogta. Nem változtat a hozzáállásán.

Véget érhet a szabályok kijátszása az F1-es edzõkkel

Gphírek2013.03.15, 06:17

A Forma-1-es istállók között vita tört ki arról, hogy a változatos szerepkörben tevékenykedõ személyi edzõk beleszámítanak-e abba a maximum 60 fõbe, akik az autón dolgozhatnak.

Hogy mûködik a bíráskodás az F1-ben?

Gphírek2013.02.15, 14:25

Az ítéletek néha következetlennek vagy indokolatlannak tûnnek, pedig amint az FIA nyilvánosságra hozta, a sportfelügyelõk a technika legmodernebb vívmányaira támaszkodva döntenek.

Minden pályára két DRS zónát akar az FIA

Gphírek2012.11.23, 16:45

Idén és tavaly csak pár pályán volt két elõzési zóna, 2013-ban ez megváltozik.

Betiltják a DRS korlátlan használatát

Gphírek2012.11.16, 15:34

A jövõ évtõl kizárólag a kijelölt zónában nyithatják fel autójuk hátsó szárnyát a Forma-1-es versenyzõk, az edzéseken és az idõmérõn megszûnik az eszköz használatának korlátlan lehetõsége. Az ok a balesetveszély.

Újabb lépés a hajlékony szárnyak ellen

Gphírek2012.11.16, 12:00

Újabb megoldással próbálja a Nemzetközi Automobil Szövetség kiszûrni az olyan légterelõket, amelyek túlságosan lehajlanak az aerodinamikai terhelés hatására. A jövõ évtõl több helyen mérik a szárnyak hajlékonyságát.  

Büntetõpontokat oszthatnak a Forma-1-ben

Gphírek2012.11.16, 18:54

A közúti rendszer mintájára bevezethetik a büntetõpontokat: aki összegyûjt egy bizonyos mennyiséget, automatikusan eltiltást kap a következõ versenyrõl. A csapatok azonban még megfúrhatják a tervet.

Zöld jelzés az USA Nagydíjnak

Gphírek2012.09.26, 17:07

Charlie Whiting nagyon elégedett az austini munkálatokkal, semmire sincs panasza. Úgy véli, a pályán sok elõzési lehetõség lesz.

Ezt rontotta el Schumacher a hungaroringi rajtnál

Gphírek2012.08.07, 14:22

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting szerint a Mercedesnek és a német pilótának tudnia kellett volna a Magyar Nagydíjon, hogy egy rajt elhalasztása esetén közvetlenül utána újabb felvezetõ kör következik. Amatõr videofelvételeken látszik, hogy Schumacher rossz rajtkockába állt be.

Keménynek tartja Vettel büntetését a versenyigazgató

Gphírek2012.07.24, 14:16

Charlie Whiting, az FIA szakembere elismerte, kemény büntetést szabtak ki a pályán kívül elõzõ német pilótára a hétvégén, de úgy érzi, a sportfelügyelõknek nem volt más választásuk. Már két futammal ezelõtt értesítette a csapatokat, hogy tilos elõnyt szerezni pályaelhagyással.  

Mostantól így nem szabad leszorítani

Gphírek2012.07.12, 17:22

Kiderült, hogy a Brit Nagydíjat megelõzõen az FIA tisztázta a féktávok elõtti védekezés eddig homályos értelmezésû szabályait. Igazi módosításról azonban nincs szó.

Pontosítani kell a sárga zászlós szabályokon

Gphírek2012.06.27, 15:50

A Red Bull csapatfõnöke hangsúlyozta, muszáj mielõbb tisztázni a DRS és a KERS használatára vonatkozó elõírásokat abban az esetben, ha az autó olyan helyre ér, ahol kötelezõ lassítani. Christian Horner azt mondja, már született egy megállapodás errõl.  

Veszélyes precedens miatt nem kegyelmezhettek Hamiltonnak

Gphírek2012.05.16, 15:09

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója szerint Lewis Hamilton nem kaphatott a kizárásnál enyhébb büntetést azért a hibáért, amelyet a McLaren a Spanyol Nagydíj idõmérõjén elkövetett. Bátorító lett volna egy enyhébb szankció a többi csapat számára.

Hamiltonnak mázlija volt, hogy nem büntették meg

Gphírek2012.05.12, 12:01

A barcelonai versenyzõi eligazításon sokáig vitatkoztak a védekezés szabályairól, de végül nem Rosberget, hanem Hamiltont marasztalták el bahreini manõvere miatt.

Az FIA újra megvizsgálja a Mercedes szárnyát

Gphírek2012.04.03, 13:56

Charlie Whiting a Kínai Nagydíj elõtt, a Red Bull és a Lotus kérésére újra megvizsgálja a Mercedes vitatott hátsó szárnyát, de úgy tûnik, az FIA kitart az álláspontja mellett, és az ellenfelek érvei dacára nem tiltja be az eszközt.

Hiába tiltakoztak a Mercedes spéci szárnya ellen

Gphírek2012.03.22, 14:32

A Red Bull és a Lotus tiltakozása ellenére Malajziában sem változott az FIA álláspontja a csapat vitatott légterelõjével kapcsolatban: véleményük szerint nincs rajta olyasmi, ami miatt szabálytalannak kellene ítélni.  

Orrmûtétre készül az autókon az FIA

Gphírek2012.03.16, 09:20

Az FIA képviselõje elmondta, a Technikai Munkacsoport következõ ülésén feltétlenül kitérnek az autók esztétikailag kifogásolható orrára, és igyekeznek megoldást találni rá, hogy azok szebbek legyenek.  

Mostantól ezt szabad a Forma-1-ben

Gphírek2012.03.16, 02:50

Szigorúbb védekezési szabályok, még durvább töréstesztek, kevésbé hajlékony elsõ vezetõszárny - az elõírásokat évrõl évre finomítják. Idén is lesz néhány olyan változás, amely látványosan kihathat a pályán zajló küzdelemre.

A Red Bull megvédte gyanúsnak vélt kipufogóját

Gphírek2012.03.09, 11:18

Az ellenfelek szeretnék, ha az FIA alaposan átvizsgálná a Red Bull legújabb fejlesztésû kipufogóját, Chirstian Horner azonban biztos benne, hogy nem szegik meg a szabályokat. A Ferrari szerint hamarosan az összes csapat hasonló megoldáson dolgozhat.

A csapatok szerint nem lesz vita a kipufogók miatt

Gphírek2012.02.10, 16:35

A Williams és a McLaren mérnökei szerint a szabályok egyértelmûen meghatározzák, melyik kipufogó legális, így nem tartanak attól, hogy probléma adódhat a különbözõ koncepciók miatt.

Az FIA a csapatokat okolja a ronda autókért

Gphírek2012.02.06, 10:27

Charlie Whiting szerint nem õk találták ki, hogy az orrkúp alacsonyabb legyen a váz elejénél. A Red Bullnál azt ígérik, az õ autójuk nem lesz olyan idétlen, mint a Ferrari.

A DRS miatt nincs szükség újabb reformokra

Gphírek2011.12.30, 20:42

Paddy Lowe, a McLaren technikai igazgatója a DRS idei bevezetésével lezártnak tekinti az elõzések hiányával kapcsolatos régi vitát. Nem úgy Niki Lauda, aki alapjaiban hibásnak tartja a koncepciót.

Áthelyezhetik Interlagos bokszutcáját

Gphírek2011.11.26, 17:32

A pálya vonalvezetését nem tervezik megváltoztatni, de a bokszutcát a hátsó egyenes mellé költöztetik, és a bukótereken is javítanának.

Az FIA szerint a DRS izgalmassá teszi majd az idei Abu Dzabi Nagydíjat

Gphírek2011.11.09, 17:29

A tavalyi versenyt sok kritika érte a kevés elõzés miatt, de idén változhat a helyzet az állítható hátsó szárnynak köszönhetõen.

Már nem téma Hamilton és Massa szingapúri ütközése

Gphírek2011.10.07, 07:06

Bár korábban többen szerették volna, a szuzukai versenyzõi eligazításon valószínûleg mégsem lesz szó Hamilton vezetési stílusáról.

Az indiai pálya "túlszárnyalta" az FIA várakozásait

Gphírek2011.09.01, 18:21

Charlie Whiting a csütörtökön tartott pályainspekció során állítólag azzal a benyomással távozott Újdelhibõl, hogy a pálya jobb, mint gondolta.

Megtörtént a technikai átadás a Hungaroringen

Gphírek2011.07.29, 11:35

A csütörtök délelõtti hivatalos technikai átadáson Charlie Whiting versenyigazgató elégedetten nyilatkozott a felújításokról és a pálya állapotáról.

Hivatalosan is kukába dobták a diffúzortilalmat

Gphírek2011.07.14, 15:06

Az FIA csütörtökön megerõsítette, hogy a csapatok egyöntetûen áldásukat adták a befújt diffúzorok tilalmának feloldására, amely így csak a Brit Nagydíjon volt érvényes.

Mégsem kapnak engedményt a Renault motorok

Gphírek2011.07.09, 16:38

Az FIA az utolsó utáni pillanatban, szombat reggel úgy döntött, mégis visszavonja a Renault motorokra vonatkozó engedményt, és nem teszi lehetõvé, hogy a többieknél nagyobbra nyissák a fojtószelepet gázelvételnél.

Módosíthatják a Safety Car-szabályokat

Gphírek2011.06.25, 16:33

Az FIA-nál felmerült, hogy a biztonsági autó mögött haladva a mezõny végére küldjék a lekörözött versenyzõket, a részletekben viszont még nem egyeztek meg.

Fél másodperccel lassíthat a motorelektronikai tiltás

Gphírek2011.06.25, 16:20

Charlie Whiting tagadja, hogy akár ez, akár a trükkös diffúzorok számûzése a Red Bull fölénye ellen irányul, bár tudja, hogy a közvélemény így gondolja.

Az FIA szerint nem mûködött a dupla DRS-zóna

Gphírek2011.06.25, 15:16

Miután Kanadában a második DRS-zóna nem segítette az elõzést, az FIA változtatni szeretne a szabályokon, de nem könnyû megoldani, hogy a két egyeneshez külön mérési pont tartozzon.

Véglegesítették a speciális diffúzorok tiltásának részleteit

Gphírek2011.06.17, 15:14

A Technikai Munkacsoport ülésén eldöntötték, hogy tiltják a diffúzorok szívóhatását gázelvétel közben is növelõ motorvezérlést, 2012-ben pedig teljesen számûzik a diffúzorba vezetett kipufogókat.

Tiltják a DRS használatát a monacói alagútban

Gphírek2011.05.24, 11:55

Biztonsági okokból nem használhatják majd a versenyzõk az állítható hátsó szárnyat a monacói alagútban.

Betilthatják a hátsó szárny használatát a monacói alagútban

Gphírek2011.05.23, 14:16

A pilóták negatív visszajelzései miatt a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) mégis megfontolja, hogy megtiltsa az állítható hátsó szárnyak használatát Monacóban, ahol az elõzési zónát éppen a pálya legveszélyesebb pontján, az alagútban jelölnék ki.

Tömeges kizárás lehet a trükkös kipufogó miatt?

Gphírek2011.05.21, 21:22

Bár az FIA haladékot adott a csapatoknak a gázelvételkor is forró gázt áramoltató kipufogók betiltására, ha valamelyik gárda fellebbez, az ügy a sportfelügyelõk elé kerül.

Dupla elõzési zóna lesz Montrealban és Valenciában

Gphírek2011.05.20, 21:13

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a pálya két szakaszán engedi majd az elõzést megkönnyítõ állítható hátsó szárny használatát a júniusi Kanadai és az Európa Nagydíjon.

F1: készülnek az új szabályok

Gphírek2004.09.07, 12:32

Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) technikai osztályának vezetõje hétfõn levelet írt a Forma-1-es csapatoknak, amelyben három új "szabálycsomagot" részletez.

Pánikban a Williams és a McLaren vezetõi

Gphírek2003.09.09, 12:45

Látszatra ugyan nyugodtak, de igazából nagyon idegesek a Forma-1-es Williams- és McLaren-istálló elöljárói a Ferrari által kirobbantott gumibotrány miatt. Mindezt alátámasztandó, a wokingiak fõhadiszállásán titkos találkozót tartottak, amelyen jelen volt a nemzetközi szövetség képviseletében Charlie Whiting versenyigazgató is.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ