Charlie Hebdo

címke rss

Iszlamista szexhiéna miatt tett feljelentést a Charlie Hebdo

Nagyvilág2017.11.06, 12:59

Feljelentést tett hétfőn a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap, amely újabb halálos fenyegetéseket kapott, miután múlt heti számának címlapján a szexuális zaklatással megvádolt Tariq Ramadan iszlamológusról közölt karikatúrát.

„Aki bírálja a muszlimokat, arra azt mondják, hogy iszlámgyűlölő”

Nagyvilág2017.01.29, 12:28

Feljelentette két francia szervezet Pascal Brucknert, az egyik legjelentősebb francia írót és esszéistát, mert Bruckner felelőssé tette őket egyik írásában a Charlie Hebdo-terrortámadásért. Bruckner azt írta, hogy a két szervezet szélsőséges muszlimbarátsága és tulajdonképpen franciaellenessége is hozzájárult ahhoz, hogy muszlim terroristák meggyilkoltak nyolc újságírót a párizsi szerkesztőségben két évvel ezelőtt. Brucknernek a bíróság előtt kellett védekeznie. Végül neki adtak igazat, felmentették.

Légicsapás végzett az Iszlám Állam egyik vezetőjével

Nagyvilág2016.12.10, 13:13

Amerikai légicsapás végzett a szíriai Rakkában az Iszlám Állam egyik vezetőjével, akinek köze volt a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége elleni merénylethez is.

Merkellel a címlapján jelent meg a német Charlie Hebdo

Unikornis2016.12.01, 13:06

A francia szatirikus hetilap most már Németországban, német nyelven is kapható. Ez az első külföldi megjelenése a Charlie Hebdónak. A decemberi címlapon Angela Merkel és a Volkswagen-botrány szerepel. 

A Charlie Hebdo lebőgőmasinázta Magyarországot

Unikornis2016.10.16, 10:18

A híres francia szatirikus lap több oldalon karikírozza a magyarországi kvótanépszavazást, és élesen bírálja a menekültkérdésre adott válaszokat.

Vádat emeltek a Charlie Hebdo egyik támadójának sógora ellen

Nagyvilág2016.08.27, 20:53

Vádat emeltek a francia hatóságok szombaton a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap elleni tavalyi merénylet egyik elkövetőjének sógora ellen - közölte egy igazságügyi vezető.

Kiadták a franciáknak a Charlie Hebdo egyik támadójának sógorát

Nagyvilág2016.08.26, 23:28

Bulgária átadta Franciaországnak a Charlie Hebdo elleni merénylet egyik elkövetőjének sógorát. Mourad Hamydot már a támadás után őrizetbe vették, de bizonyítékok hiányában akkor elengedték. A 20 éves férfi ezután Törökországba akart eljutni, de onnan visszatoloncolták Bulgáriába.

Szeptemberben mutatják be a Charlie Hebdo dokumentumfilmet, itt az előzetes

Unikornis2016.08.25, 19:32

2015. január 7-én Párizsban két terrorista szabályos mészárlást rendezett a Charlie Hebdo szatirikus magazin szerkesztőségében. A rendőrség háromnapos hajtóvadászattal tudta csak elfogni őket. A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni merényletről Dan Reed most dokumentumfilmet rendezett, amelyet szeptember 19-én mutat be a HBO. 

Kiadják Charlie Hebdo elleni támadás egyik elkövetőjének sógorát

Nagyvilág2016.08.16, 15:24

Az egyik merénylő sógorát azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Államhoz akart csatlakozni. 

Miért megint Franciaország?

Nagyvilág2016.07.15, 14:43

Az észak-afrikai bevándorlók helyzete és társadalmi elszigeteltsége is szerepet játszhat a Franciaországban történt terrorakciókban. Ezekben – a nizzaival együtt – több mint 200 ember halt meg tavaly január óta.