Charles Pic

címke rss
Lefoglalhatják a Lotus autóit a Belga Nagydíj után

Lefoglalhatják a Lotus autóit a Belga Nagydíj után

Egykori tesztpilótájuk, Charles Pic pert indított ellenük, amiért nem teljesítették a szerződésében leírt feltételeket. A Lotus már dolgozik az ügy megoldásán, de az a veszély is fennáll, hogy Belgiumban marad a felszerelésük.

Át kellene tervezni az autókat a 18 colos gumikhoz

Gphírek2014.07.10, 20:11

Teljesen máshogy viselkedett rajtuk a Lotus a teszten, mint a mostani 13-asokkal. A Pirelli még nagyobb kerekeket szeretne, de elismerik, hogy van egy ésszerű határ.

Furcsa büntetést osztottak ki az időmérő után

Gphírek2013.10.12, 12:06

A Forma-1 történetében először azt a büntetést szabták ki a sportfelügyelők az egyik versenyzőre, hogy az időmérőn elkövetett vétsége miatt a futam elején át kell hajtania a bokszutcán. A bűnös Charles Pic, aki nem állt meg a piros lámpánál.

Ketten is tíz rajthelyes büntetést kaptak a Japán Nagydíjra

Gphírek2013.10.07, 13:25

A sereghajtó Caterham, illetve Marussia egy-egy versenyzőjének is összegyűlt a három megrovás a szezonban, ezért tíz rajthelyes büntetést kapnak a következő futamra.

Bianchit megbüntették Di Resta feltartásáért

Gphírek2013.10.05, 13:48

Háromhelyes rajtbüntetést és megrovást is kapott a koreai időmérő után. Charles Picet még pénteken rótták meg, mert kihagyott egy mérlegelést.

A Caterham nem bánta meg a két fiatal szerződtetését

Gphírek2013.07.19, 14:41

Cyril Abiteboul elismeri, hogy ráférne némi tapasztalat a Caterham versenyzőire, de nem csalódott bennük. Van der Garde elégedett az eddigi fejlődésével.

Caterham: Bátor volt mindkét versenyzőt lecserélni

Gphírek2013.02.19, 12:43

A csapat így sokkal rutintalanabb párossal vág neki a szezonnak, mint tavaly, de ez szerintük inkább előny, mint hátrány.

Petrov valószínűleg maradhat a Caterhamnél

Gphírek2012.12.28, 14:50

Bár az istálló még nem jelentette be, ki lesz Charles Pic csapattársa, finn sajtóértesülések szerint Vitalij Petrov a legesélyesebb az új szerződésre.

Maldonadót és Schumachert büntették a legtöbbször

Gphírek2012.11.28, 13:39

A venezuelai Schumacher és Pérez előtt toronymagasan vezeti a 2012-ben legtöbbet büntetett versenyzők listáját. A megrovásokat is beleszámítva Vettelt nyolcszor, Alonsót egyszer sem büntették.

Gutiérrez a Saubernél, Pic a Caterhamnél 2013-ban

Gphírek2012.11.23, 15:00

A Sauber várakozásoknak megfelelően a tartalékpilótáját léptette elő, a Caterham pedig több évre szerezte meg a Marussia francia tehetségét. Heikki Kovalainen és Kamui Kobajasi így valószínűleg versenyzőülés nélkül marad a 2013-as szezonban.

Közmunkára ítélték a Marussia versenyzőjét

Gphírek2012.09.22, 19:03

A sportfelügyelők előzetesen szabtak ki utólagos büntetést Charles Picre, akinek idejéhez 20 másodpercet adnak majd a vasárnapi futamon, mivel piros zászlók alatt előzött a szabadedzésen. Emellett közmunkára is ítélték.

Pic váltja D'Ambrosiót a Virginnél

Gphírek2011.11.27, 23:44

A 2012-ben már Marussia néven induló csapat hivatalosan is bejelentette, hogy az elmúlt két szezont a GP2-ben töltő francia versenyző lesz Timo Glock csapattársa.

Jövőre még kilenc versenyzőnek nincs biztos helye

Gphírek2011.10.24, 16:06

Adrian Sutil azonnali választ követel a Force Indiától, míg a Virginnél Jérome D'Ambrosiónak kell aggódnia, mert állítólag már ki is szemelték a helyére Charles Pic-et.

Előző
  • 1
Következő