Centrum Áruházak
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Centrum
- Népszabadság
- parkolás
- Marketing Centrum
- Budapest
- legfrissebb
- legrégebbi
Tisztázták a vitatott rákkezelést végző professzort
A fegyelmi vizsgálat megállapítása szerint sem mulasztást, sem etikai hibát nem követett el az a szegedi professzor, aki olyan készítménnyel kezelt rákos betegeket, amely a betegség első fázisára még nincs törzskönyvezve Magyarországon. A betegeknek ideiglenesen visszafizetik a kezelésért kért pénzt, az egyetem ugyanakkor fenntartja a jogot arra, hogy tovább vizsgálja, kinek is kell állnia a készítmény költségeit.
Meghalt a tévedésből megműtött beteg
Meghalt kedden az az idős férfi, akinek a koponyáját tévedésből egy másik betegé helyett nyitották fel a szegedi idegsebészeti klinikán - jelentette be Lonovics János, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos-és Gyógyszerésztudományi Centrumának elnöke. Az egyetem és az ügyben szintén érintett városi kórház vizsgálatot indított. Egy műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd szerint a felelősök akár öt év börtönt is kaphatnak.
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a szegedi klinikán
Kétórás figyelmeztető sztrájkot szerveznek július 22-re a Szegedi Tudományegyetem Orvos- és Gyógyszerész-tudományi Centrumának új klinikáján. A reggel 8-tól kezdődő sztrájkot az orvosi kamara is támogatja - írja a Népszabadság.
Nem maradhatnak a házfoglalók az Úttörő Áruházban
A házfoglalók művészi munkái hiába tetszenek a tulajdonos képviselőjének, a fiatalok nem maradhatnak az Úttörő Áruházban, mert az épület életveszélyes. A magukat Centrum Csopornak nevező fiatalok beleegyeztek, hogy csütörtökig kiköltöznek, de más házakban újabb akciókat helyeztek kilátásba. Az Úttörő Áruház helyén szálloda és irodaház épül, a német tulajdonos az építési engedélyre vár, a bontásról már megszületett a határozat.
Jogtalanul kerülhet kerékbilincs az autókra
A fővárosi közterület-felügyelet azzal vádolja a Centrum Parkolási Kft-t, hogy egy még hatályba sem lépett rendeletre hivatkozva törvénytelenül helyez fel kerékbilincseket. A felügyelet igazgatója, Varsányi Péter szerint a vállalat a minél több kerékbilinccsel igyekszik növelni bevételeit, a kirótt büntetés összege ugyanis a Centrum számlájára folyik be. Szerinte nemrég egy nap alatt hetven autót is jogtalanul bilincseltek meg. A Centrum Kft. visszautasítja a vádakat.
Szétesett a Centrum párt
Szétesett a Kupa Mihály nevével fémjelzett Centrum: a Harmadik Oldal Magyarországért, a Magyar Demokrata Néppárt és a Zöld Demokraták ugyanis 2004. december 31-vel kiléptek a pártszövetségből. Kupa Mihály, a szervezet elnöke azonban úgy nyilatkozott, hogy nem kapta meg a kilépésről szóló levelet - írja a Népszabadság.
Álparkolóőrket lepleztek le
Álparkolóőrt lepleztek le a Lövőház utcában. A szabályosan dolgozó parkolóellenőrökéhez megtévesztésig hasonló öltözéket viselő férfi szabályosan várakozó autókra helyezett fel fizetesi felszólítást - írja a Népszabadság.
Kínától fél Kupa
Kínától félti a magyar könnyűipart Kupa Mihály, a Centrum párt elnöke. Kupa keddi sajtótájékoztatóján méltatta ugyan a gazdaság 2004-es eredményeit, de a jelenlegi helyzetben szerinte nem kellene adócsökkentésről beszélni.
Műtrágyával síkosságmentesítene a Centrum
Saját pénzéből, pétisóval síkosságmentesítené az ellenőrzése alá tartozó terület egy részét a Centrum Parkoló Kft. Egy szakértő szerint a sózásnál sokkal drágább módszer - a cég állítása ellenére - nem is óvná a környezetet - írja a Népszabadság.
Forradalomról pusmognak az első pesti squatban
A Centrum Áruház három napos elfoglalása után a szervezők megcsináltak egy működő squat-közösséget is, csak kisebb helyen. Ház helyett csak pince jutott, nem is kellett elfoglalni, viszont már lassan fél éve működik. Szinte minden olyan, mint az igazi foglalt házakban: gyűlések, bulik, közös munka, propaganda és külföldi szállóvendégek. Az AK 57 az első budapesti intézmény, ami bekerült a házfoglaló-mozgalom nemzetközi vérkeringésébe.
- címkék:
- Centrum Áruházak
- pince
- elfoglalás
- Centrum
- AK
- Címkefelhő »