céghírek

címke rss

Újraindulhat a zalai baromfifeldolgozó

Archívum2013.09.26, 17:44

Érvényes megállapodással zárult a Zalai Baromfifeldolgozó értékesítése, a Puten Invest Kft. a szerzõdéskötést követõen november közepén újraindíthatja a pacsai üzemet - közölte a felszámoló TM-Line Zrt. vezérigazgatója.

Gyula megvette a húskombinátot

Archívum2013.09.26, 14:29

A tavaly válságba került Gyulai Húskombinát eszközei, márkái az önkormányzathoz kerültek 850 millió forintért. Budai Gyula szerint az állam is lehet jó gazda.

4 milliárdnál jár a Szentkirályi bevétele

Gazdaság2013.09.24, 15:51

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. 2013. elsõ félévi belföldi árbevétele megközelítette a 4 milliárd forintot, a cég év végére a tavalyi árbevételt 17 százalékkal tervezi növelni - közölte a gazdasági társaság kedden az MTI-vel.

Ötszáz új munkahely Budapesten

Gazdaság2013.09.24, 12:03

Több mint ötszáz új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat, a Systemax Budapesten létrehozott szolgáltatóközpontja - közölte Orbán Viktor miniszterelnök és Pim Dale, a Systemax EMEA Technology Group vezérigazgatója keddi megbeszélésük után az Országházban.

Bõvül a Print nyomda Kecskeméten

Gazdaság2013.09.12, 09:06

Az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió és a központi költségvetés 117,7 millió forintos támogatásával összesen 235,4 millió forint összegû fejlesztés történik a kecskeméti Print 2000 Nyomda Kft.-nél.

Túl kicsi volt a Spar vágóüzeme

Archívum2013.09.11, 17:27

A Spar Magyarország Kft. mintegy másfél milliárd forintból bõvíti bicskei húsüzemét, a fejlesztést követõen 35 új munkahely megteremtésére nyílik lehetõség – közölte a cég kommunikációs vezetõje.

Felfüggesztik az elbocsátást a Dunaferrnél

Archívum2013.09.10, 17:22

Egyelõre leáll az elbocsátási folyamat a Dunaferrnél. A kormány a tulajdonosokkal tárgyal tovább, addig fellélegezhetnek a dolgozók.

Haladék a pápai húsgyárnak

Gazdaság2013.09.05, 14:40

A november 11-én lejáró fizetési haladék meghosszabbításáról és az egyezség átdolgozásáról döntöttek a Pápai Hús 1913 Kft. leányvállalata, a csõdeljárás alatt álló sertéstenyésztéssel foglalkozó Pápa-Ser Kft. hitelezõi csütörtökön, az elsõ csõdegyezségi tárgyaláson, Pápán.

Jól megy a Legónak

Gazdaság2013.09.05, 13:43

Felszöktek a Lego eladásai az elsõ félévben, fõleg a lányoknak szánt építõelemek piaci sikerének köszönhetõen. 

Robbanhat a szolgáltatóközpontok piaca

Gazdaság2013.10.09, 10:30

Az EY nemzetközi tanácsadó cég idei elemzése szerint rendkívüli mértékben, évi tízezer milliárd dollárral bõvülhet a szolgáltató központok piaca a következõ három évben – közölte a társaság kedden. Az EY most induló felmérése során több mint hetven Magyarországon mûködõ szolgáltató központ vezérigazgatóját és pénzügyi vezetõjét kérdezik meg. 

Darabonként adják el a kapuvári húsgyárat

Gazdaság2013.08.26, 16:06

Hiába próbáltak két körben is befektetõt találni a kapuvári húsüzemre, nem érdeklõdtek, így a vagyont kettéválasztva kezdik értékesíteni a felszámolók.

Munkahelyeket vittek a bélapátfalvi vállalkozási zónába

Gazdaság2013.08.15, 20:03

Százkét új munkahelyet létesít a budapesti Fuvar Logisztik Kft. a bélapátfalvai ipari parkban épülõ brikettáló üzemében, az errõl szóló megállapodást Horváth László Heves megyei kormánymegbízott, a térség országgyûlési képviselõje jelenlétében csütörtökön írta alá Bélapátfalván Fazekas G. Albert, a cég ügyvezetõje.

Hirtelen megszûnt 10 ezer magyar cég

Gazdaság2013.08.07, 11:56

Az elmúlt három hónapban 9813 cég szûnt meg Magyarországon, ez rekordnak számít - derül ki az Opten adataiból. A trafiktövény miatt viszont a szokottnál több új cég is alakult.

A General Electric Fóton bõvít

Gazdaság2013.08.08, 09:21

Csúcsszínvonalat képviselõ gyártóbázist épít ki a gáz– és gõzturbinás villamos erõmûvek központi vezérlõ egységeinek (UCP) elõállítására a General Electric (GE) Oil & Gaz üzletága Fóton – jelentették be az új, 6 ezer négyzetméteres csarnok alapkõletételével egybekötött sajtótájékoztatón szerdán.  

A cégek féltik a pénzüket

Archívum2013.07.30, 11:14

A kisvállalkozások 37 százaléka számít arra, hogy likviditási helyzete a következõ idõszakban romlani fog, ráadásul a valóságosnál lényegesen rosszabbnak ítélik külsõ forráshoz jutási lehetõségeiket az OTP Ingatlanlízing frissen közzétett kutatása szerint.

20 méteres mérõtornyot emelt az esztergomi gyár

Archívum2013.07.29, 17:13

A fémforgácsolással és alkatrészek tömeggyártásával foglalkozó Tari-Prod Kft. hétfõn felavatta új telephelyét az esztergomi ipari parkban, a csarnokban egy 20 méteres mérõtornyot alakítottak ki, ahol tartályszintmérõk hitelesítését végzik.

Bõvül a gyártás a Continental budapesti üzemében

Archívum2013.07.24, 16:44

A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárában 2,6 milliárd forint beruházással két új projekt valósul meg, amelyhez közel 500 millió forint uniós és állami támogatást nyert a cég - mondta Luc Quisthoudt, ügyvezetõ igazgató.

Nagyobb lett a tapolcai parkettagyár

Archívum2013.07.24, 16:35

Nyolcszázmillió forintból, 280 millió forintos támogatással fejlesztette a Bakonyerdõ Zrt. a tapolcai parkettagyárát - közölte a cég.

Gyõr körül nõnek ki a földbõl a palackozó üzemek

Archívum2013.07.23, 09:30

Két ásványvízpalackozó üzem épül Gyõr-Moson-Sopron megyében.

Már a tejet is elviszi az étterembe a vadas cég

Gazdaság2013.08.08, 09:03

Az új profil várhatóan 250 millió forinttal fejeli meg az idei 7,7 milliárd forintos értékesítési tervet - közölte a vállalat az MTI érdeklõdésére.

Ezrével hullhatnak el a cigaretta nélkül hagyott kisboltok

Gazdaság2013.07.16, 18:42

Olyan rossz állapotban van már a kiskereskedelmi szektor, hogy a dohányértékesítési jog elvesztése több ezer kisvállalkozást süllyeszthet el.

A Bloomberg londoni magyar sikerekrõl ír

Gazdaság2013.07.16, 14:06

Külföldre menekülnek a fiatal vállalkozók a magyar bürokrácia elõl.

Beindult az elektronikai üzem Orosházán

Archívum2013.07.15, 20:25

Elkészült a Woertz AG több száz négyzetméteres összeszerelõ üzeme Orosházán, a csarnokban a termelés a napokban elkezdõdött.

Drágult a Zsolnay

Archívum2013.07.15, 16:36

Emelte termékeinek árát a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. a közelmúltban, a lépésre a társaság mûködésének biztosítása érdekében volt szükség - írta az Új Dunántúli Napló hétfõn.

Az Eva Group Magyarországon hozza létre európai kutató-fejlesztõ központját

Archívum2013.07.15, 15:40

Magyarországon hozza létre európai kutató-fejlesztõ központját az egyiptomi Eva Group, az észak-afrikai és a közel-keleti térség vezetõ gyógyszeripari és kozmetikai vállalatcsoportja - jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár hétfõn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Magyar sajtot esznek a jordániai katonák

Gazdaság2013.07.03, 12:19

Augusztus 1-jétõl egy éven át a Kõröstej szállít sajtot Jordánia mintegy 100 ezer fõs hadseregének, miután a cég elnyerte a hadsereg tenderét.

Egyetlen magánkórházat sem bír el ez az ország

Gazdaság2013.06.28, 09:23

Kovács Gábor befektetõ megelõzte a korát, amikor azt gondolta, hogy jó üzlet a magánkórház. Tizenöt év veszteség után világos, hogy Magyarország erre még nem áll készen. Az emberek inkább választják a hálapénzt.

5 millió palack víz, sok-sok sör

Archívum2013.06.21, 15:02

 Fogy a víz, a sör a Tescókban. Az eladott ásványvizek és jégkrémek mennyisége ilyenkor megduplázódik,  míg a sörbõl akár 90 százalékkal is több fogy.

Vegyen luxushotelt!

Archívum2013.06.19, 11:07

A CIB bank egy ingatlanügynökséget bízott meg Hévíz egyetlen ötcsillagos szállodájának eladásával.  

Budapest lekörözte Bécset és Prágát

Gazdaság2013.06.18, 16:06

Tavaly a magyar fõváros sokat javított a kereskedelmi ingatlanok 200 várost tartalmazó listáján, 11 új kiskereskedelmi márkával az 52.-rõl a 36. helyre ugrott, megelõzve olyan, nála jelentõsebb vásárlóerõvel rendelkezõ városokat, mint Barcelona, Bécs vagy Prága - közölte a CBRE ingatlan-tanácsadó.

Százan maradnak a Dunamenti Erõmûben

Gazdaság2013.06.17, 08:42

Az erõmû igazgatója szerint a jelenlegi piaci körülmények között nem érdemes Magyarországon erõmûvet üzemeltetni.

Csökkent a bedõlõ cégek száma

Archívum2013.06.14, 16:27

Az elõzõ év egészére vonatkozó 4,08 százalékról 3,79 százalékra csökkent az elsõ negyedévben a bedõlõ, azaz felszámolás vagy csõdeljárás alatt álló cégek arányát követõ mutató - közölte a Bisnode üzleti információs szolgáltató csütörtökön.

A londoni tõzsdére készül a Wizz Air

Gazdaság2013.06.14, 16:30

Bevezethetik a lodoni tõzsdére a Wizz Air fapados légitársaságot. A Budapeti székhelyû vállalt értékét több mint 270 milliárd forintra becsülik.

A Renault beleszeretett a Rába alvázába

Gazdaság2013.07.12, 10:56

Már az idén elkészülhet az a tûzoltóautó-prototípus, amelyet a francia Renault és a magyar Rába közösen fejleszt.

Optimisták vagyunk, de spórolunk

Gazdaság2013.06.14, 17:11

Hiába bíznak a magyar cégvezetõk a gazdasági növekedésben, elsõdleges céljuk a költségcsökkentés – derül ki az Ernst and Young felmérésébõl.

Zuhannak a beruházások

Gazdaság2013.05.31, 17:11

Már a feldolgozóiparban sem jön a pénz, tavalyhoz képest 8,7 százalékot esett a beruházások mértéke az év elsõ három hónapjában.

Tojástartógyárral gazdagodik az ország

Gazdaság2013.05.30, 16:46

Tojástartógyárat épít a Jász-Plasztik Kft. Nagyrédén 1,9 milliárd forintos beruházással, az alapkövét csütörtökön helyezték el. A gyár kezdetben 30, hosszabb távon 100 új munkahelyet teremt.

Cudar éve volt Demján Sándornak

Gazdaság2013.05.29, 08:11

Demján Sándor, a milliárdos vállalkozó fõ cége, a Trigránit óriási veszteséget szenvedett el tavaly. A 2011-es nyereséges után csúnya mínuszt produkáltak a cégek.

Spanyol cégeknek adják a németek pénzét

Gazdaság2013.06.14, 16:55

Német állami hitelprogram indulhat Spanyolországban.

Degeszre keresi magát a Bónusz Brigád

Gazdaság2013.05.28, 16:10

Az interneten bónuszokat értékesítõ cég, a Bónusz Brigád 16 millió forintos nyereséget ért el 2012-ben, forgalma az elõzõ évhez képest 79 százalékkal 1,86 milliárd forintra nõtt - közölte Kaprinay Zoltán, a cég "brigádvezetõje", alapító tulajdonos sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Minden második cég eltûnik öt év után

Gazdaság2013.06.14, 16:53

A kiszámíthatatlan gazdasági és politikai környezet következtében minden második cég lecserélõdik öt év alatt Magyarországon. A legrosszabb helyzetben a vendéglátás és az építõipar van.

Szijjártó Boszniába vinné a magyar vállalkozókat

Archívum2013.05.24, 20:10

Magyar vállalatok befektetési lehetõségeirõl tárgyalt pénteken Bosznia-Hercegovinában Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. A megbeszéléseken megegyezés született a Budapest-Szarajevó közötti vasúti közlekedés újraindításáról, amelyhez a horvát vasúttársaság engedélyét kell megszerezni.

A kormány kiemelte a nyíregyházi Lego-építkezést

Archívum2013.05.24, 19:26

Kiemelt jelentõségû üggyé nyilvánította a kormány a Lego Manufacturing Kft. Nyíregyháza nyugati iparterületén megvalósuló beruházásával összefüggõ közigazgatási hatósági ügyeket. Az errõl szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A Sanofi is a stratégiai vállalatok közt

Archívum2013.05.21, 17:21

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány a Sanofi gyógyszeripari vállalattal kedden Budapesten.

Nem kell a növekedést hajszolni

Archívum2013.05.17, 17:18

Még 1990 elõtt kezdett szoftverfejlesztõ céget építeni egy csapat magyar és német informatikus vállalkozó. A pécsi D akkorára nõtt, hogy a T-Systems megvette.

Puszedligyár épül Rétságon

Gazdaság2013.05.16, 14:37

Kétmilliárd forintos beruházással létesít ostyaüzemet Rétságon a dunakeszi székhelyû Urbán és Urbán Kft. Fél év múlva tervezik az üzem megnyitását, ahol ötven-hatvan embert foglalkoztatnak majd - jelentette be Balla Mihály fideszes országgyûlési képviselõ csütörtökön Rétságon.

Együtt készülnek az Amazon érkezésére

Gazdaság2013.05.14, 10:17

Egymásra talált a könyvpiac két nagysága: az internetes könyvkereskedelmet vezetõ Shopline és az ország egyik legkiterjedtebb bolthálózatát üzemeltetõ Libri. A fúzió elõnyeit elsõsorban a tulajdonosok érzik majd meg, de kényelmesebb helyzetbe kerülnek a vásárlók is, szinte minden Libriben átvehetik majd például a rendelésüket.

Hetven mozgássérültet vesz fel a Suzuki-beszállító

Gazdaság2013.05.13, 18:25

A megváltozott munkaképességûeket foglalkoztató MEMFÓ Kft. a Komárom-Esztergom megyei Ácson és Etén összesen 70 dolgozóval bõvíti létszámát, mert a cég a Suzuki új modelljéhez nyert el beszállítói megbízást - közölte a vállalkozás ügyvezetõje.

Összedugja a fejét 9 magyar informatikai cég

Gazdaság2013.05.09, 17:30

Innovációs platformba tömörül kilenc hazai infokommunikációs vállalkozás az Európai Unió Innovációs és Technológiai Intézete (EIT) budapesti társult tagjával; a platform célja a tudásmegosztás, valamint a kutatási, szakmai és képzési együttmûködés - közölte az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont.

Kipofozzák a plázákat

Gazdaság2013.04.29, 15:05

Több elsõ generációs bevásárlóközpont újult meg az elmúlt években, a plázák tulajdonosai megpróbálnak alkalmazkodni a vevõk változó igényeihez. A trend különösen Budapesten markáns, a Mammutban, a MOM Parkban és a Pólus Center is történtek változások.

Nem veszi meg Kapuvár a húsgyárat

Gazdaság2013.04.26, 18:35

Korábbi tervei ellenére a kapuvári önkormányzat mégsem pályázik a tavaly õsszel leállított kapuvári húsgyárat mûködtetõ két, felszámolás alatt lévõ cég vagyonára - erõsítette meg Hámori György polgármester (Fidesz-KDNP) az MTI értesülését.

A kormány partnere lett a magyar fuvarosmulti

Gazdaság2013.04.26, 12:11

A Waberes's fuvarozó társaság stratégiai megállapodást írt alá a kormánnyal.

Magyar beszállítókat keres az orosz atomcég

Archívum2013.04.25, 16:50

A nukleáris, a tradicionális és a megújuló energia területén megvalósítható együttmûködési lehetõségekrõl tájékoztatták a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern képviselõi a beszállítás iránt érdeklõdõ magyar vállalkozásokat.

Sorra köti megállapodásokat a kormány a cégekkel

Gazdaság2013.04.17, 10:14

Hét újabb vállalattal tervez stratégiai megállapodást kötni a kormány.

Mély sebekkel távozik a Tesco az USA-ból

Gazdaság2013.04.17, 09:16

1,2 milliárd font (400 milliárd forint) költségébe kerül a Tescónak, hogy elhagyja az amerikai piacot. Ez a cég nyereségességén is alaposan meglátszott, két évtizede elõször zuhant a társaság profitja.

Új bútorgyárat húznak fel Nógrádban

Gazdaság2013.04.16, 16:30

A Sinia Bútorgyártó Kft. új üzemet hoz létre Bátonyterenyén az ipari parkban 1,7 milliárd forintos beruházásban, a saját fejlesztésû bútorok gyártását 2014 áprilisában kezdik meg, és 150 embert foglalkoztatnak a Nógrád megyei városban - jelentette be Joost Vandendriessche, a belga tulajdonú cég ügyvezetõ igazgatója.

Aki tud zsarolni, annak könnyebb

Archívum2013.04.15, 07:06

Nem keveset kockáztat az a vállalkozó, aki kicsit is erõteljesebben követeli jussát a több milliárdos adósságot felhalmozó kórházaktól. A legegyszerûbb büntetés, hogy soha többet nem rendelnek tõle a kórházak. Az egészségügyi intézmények nem is restek élni ezekkel az eszközökkel - az [origo] olyan beszállítókkal beszélt, akik hónapokon át ingyen hiteleznek az államnak.

Amíg tudtuk, védtük a Magyar Posta egyeduralmát

Gazdaság2013.04.12, 13:40

Színre lép Budapesten az osztrák posta. A karácsonyi képeslapokat ugyan nem viszik el, a cégek számláit viszont igen. Hamarosan indul a verseny.

Kétmilliárdért vihetõ a Kapuvári Hús

Gazdaság2013.04.11, 08:36

Elsõ körben kétmilliárd forintért hirdette meg a felszámoló a kapuvári húsüzemet. A tavaly csõdbe ment társaságok együttesen mintegy 8 milliárd forintos veszteséget okozhatnak a költségvetésnek és a beszállítóknak.

Szia Kraft! Helló Mondelez!

Gazdaság2013.04.11, 10:35

Nevet vált, és az európai piachoz csatlakozik a Kraft Foods Hungária.

Gyõri médiacégbe fektet az állami alap

Gazdaság2013.04.09, 09:50

A négy nyugat-magyarországi megyében több hírportált, rádiót, televíziót üzemeltetõ Oxygen Media Groupba fektet 110 millió forintot az állami irányítású Széchenyi Alap.

Kevesebbet eszünk és tankolunk

Gazdaság2013.04.04, 09:44

Februárban is visszaesõben volt a magyar fogyasztás, ami a kiskereskedelmi forgalom adataiból látszott. Igaz, a csökkenés mértéke alacsonyabb lett, mint januárban. Az esés fõleg az élelmiszerek és az üzemanyagok forgalmára vezethetõ vissza.

Obi lesz három Bricostore-ból

Gazdaság2013.03.29, 12:35

A tavaly bezárt kilenc Bricostore áruház közül három Obiként folytatja. A GVH szerint nem versenykorlátozó az ügylet.

Összeomlott a Retz bútorcég

Gazdaság2013.03.28, 13:19

Vagyon nélküli vállalatokat, bútorra váró vevõket, kifizetetlen alkalmazottakat hagyott maga után a Retz bútorkereskedõ cég. A felszámolás nem sok reménnyel kecsegteti a hitelezõket.

Álmagyar reklám miatt büntetik a Pennyt

Gazdaság2013.03.27, 14:01

A Penny Market Kereskedelmi Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor reklámkiadványában úgy hirdetett termékeket magyar termékként, hogy nem volt tekintettel a lehetséges fogyasztói értelmezésre - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, amely 5 milliós bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Három új OBI nyílik

Archívum2013.03.26, 11:39

Az OBI három új áruházat nyit még a tavasszal Magyarországon, Budapest környékén, az M0 autóút mellett. Az áruházak a budakalászi, a fóti és soroksári bevásárlóközpontokban nyitnak majd.

Véget érhet a pénzosztás a látványsportoknál

Gazdaság2013.03.22, 08:20

Tavaly több mint 40 milliárd forinthoz jutott a magyar sport egy speciális adókedvezmény miatt, egy márciusban benyújtott módosítás hatására azonban sok cég kedve elmehet a támogatástól. A sportvezetõk abban bíznak, hogy sokan eddig sem a haszon miatt irányították adóforintjaikat a sportegyesületeknek.

Bíznak az EU-s pénzekben a vállalkozások

Gazdaság2013.03.20, 11:00

Az agrárcégek 62 százaléka látja úgy, hogy van esélyük az uniós pályázatokon, a szolgáltató cégek 49 százaléka vélekedik ugyanígy.

Magyar beszállítókat keres a buszgyár

Gazdaság2013.03.19, 14:21

A Rába és a vele közösen buszokat gyártani tervezõ Volvo magyar kis- és középvállalkozásokat keres, hogy a beszállítói lehessenek.

Orosz raktárat nyit a Graboplast

Gazdaság2013.03.14, 11:20

Április elején nyitja meg elsõ oroszországi raktárát a Graboplast, amely az amerikai kontinensen már rendelkezik tárolókapacitással - közölte Németh Anett, a cég marketing és értékesítési igazgatója.

Magyarországi benzinkutakat zár be a Shell

Gazdaság2013.03.14, 09:35

A tavalyi 17 után az idén újabb 15 magyarországi töltõállomást zár be a Shell, a megmaradó egységek többségénél pedig megszûnik az éjszakai nyitva tartás. Az ország második legnagyobb üzemanyag-kiskereskedõje tavaly már sorozatban negyedik éve volt erõsen veszteséges.

Nagyot ugrott a megszûnt cégek száma

Gazdaság2013.03.06, 12:58

Több mint 2500 cég szûnt meg februárban, ez 14 százalékkal több, mint a tavaly ilyenkori adat. A cégalapítások száma is visszaesett.

Osztrákok törnének be a Bricostore helyére

Gazdaság2013.03.01, 20:40

Tovább terjeszkedne Magyarországon az osztrák 3e barkács- és szerszám-szakkereskedés, amelynek jelenleg 25 tagvállalata van a magyar piacon - közölte a társaság.

Aki adós, nem építhet

Gazdaság2013.02.27, 16:23

A kormány egy új rendelettel megakadályozná, hogy olyan cégek vállaljanak építési munkát, amelyeknek bíróság által elismert tartozása van.

Lázár: Megvédjük a dohányboltokat a gyártóktól

Gazdaság2013.02.18, 14:03

Lázár János szerint a kormány nem fogja engedni, hogy a dohánygyártók túl alacsony árrést kényszerítsenek rá a nemzeti dohányboltokra, ezért ha kell, törvényileg szabályozzák majd azt.

Egyre többen alszanak magyar hotelben

Gazdaság2013.02.15, 19:10

A magyarországi kereskedelmi szálláshelyek 2012. évi adatai a 2011-es rekordév eredményeit is meghaladják, a növekedésben fontos szerepet játszott a belföldi turizmus - írja a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírlevelében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elõzetes adataira hivatkozva.

Két hónap múlva zárhat be a halimbai bánya

Gazdaság2013.03.22, 11:16

Bezár a Mal Zrt. halimbai bauxitbányája http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20130204-bezar-a-mal-zrt-halimbai-bauxitbanyaja.html Benyújtotta a halimbai bányaüzem bányabezárási mûszaki üzemi tervét a Magyar Alumínium Termelõ és Kereskedelmi (Mal) Zrt. - mondta Káldi Zoltán veszprémi bányakapitány az MTI-érdeklõdésére pénteken. Hozzátette: a bezáráshoz szükséges elõzetes környezetvédelmi vizsgálat lezárult. A környezetvédelmi felügyelõség a határozatában megállapította, hogy jelentõs környezeti hatás nem várható a bányászati tevékenység felhagyásától. A bányakapitányság a kérelmet bányászati szempontból megvizsgálja, az eljárásbba ...

Az utcára kell nyílnia a dohányboltnak

Gazdaság2013.02.08, 14:18

Megváltoztatták a nemzeti dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat feltételeit, és kizárták a tenderbõl a bevásárlóközpontokban lévõ boltokat.

Multikkal barátkoznak a nógrádi vállalkozások

Gazdaság2013.02.07, 17:54

Gyárlátogatással kezdõdik a multik és a helyi beszállítók összeismertetése Nógrád megyében. Az egyik helyi klaszter boronálná össze a nagyokat a helyi cégekkel.

Gyerek-gyorsétteremlánc készül Magyarországra

Gazdaság2013.02.06, 08:34

Magyar tõkést keres hálózatépítésre a 12 év alatti gyerekek számára kitalált amerikai gyorsétteremlánc, a Chuck E. Cheese's. Legalább három egységgel kezdene az országban.

Bezár a Mal Zrt. halimbai bauxitbányája

Gazdaság2013.02.05, 08:06

Kétszáz ember veszíti el a munkáját Veszprém megyében, miután a Mal Zrt. kénytelen bezárni a kimerülõben lévõ halimbai bauxitbányát. A szakszervezet csalódott, hogy a kormány nem segített a cégnek.

Czomba: 903 település tartozik a szabad vállalkozási zónákhoz

Gazdaság2013.02.01, 16:07

Az ország leghátrányosabb 47 térségében 903 település tartozik a szabad vállalkozási zónákhoz - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkár pénteken Nyíregyházán, sajtótájékoztatón.

Szaúd-Arábiába megy a Szentkirályi

Gazdaság2013.01.31, 17:24

A Szentkirályi Kft. a tervek szerint idén egymillió liter vizet exportál a Közel-Keletre, ennek jelentõs részét Szaúd-Arábiába.

Korábban marhára gurult minden

Gazdaság2013.01.31, 12:47

Ha félóránként csak egy vevõ jön be, abból nehéz fenntartani egy boltot. Induláskor mindenkinek volt egy álma, de azzal nem lehetett számolni, hogy a magyarok fogyasztása ennyire visszaesik. Tönkrement vállalkozók meséltek a biztosnak hitt üzletrõl.

Recesszióban zárt tavaly a magyar gazdaság

Gazdaság2013.02.18, 14:02

Londoni elemzõk szerint az utolsó negyedévben két százalékot esett vissza a magyar gazdaság.

Már a cégvezetõk is zálogházba járnak

Gazdaság2013.02.18, 13:59

Zálogházba jár a magyar, vonható le a következtetés a zálogházak megugró forgalmából, amelyrõl a Népszava számol be.

Minden tizedik építõipari cég bedõlhet

Gazdaság2013.01.28, 11:57

Az Opten kimutatása szerint 2012-ben 4000 új cég jött létre és 5268 szûnt meg az építõiparban. Ha az utolsó negyedév trendje folytatódik, minden tizedik cég csõdbe mehet idén.

Nyáron ad pénzt az állam a minimálbérre

Gazdaság2013.01.17, 12:17

A Világgazdaság szerint márciustól igényelhetnek támogatást a tizenegy veszélyeztetett ágazatban lévõ cégek a minimálbéremelés finanszírozására, és júniusban kaphatják meg a pénzt.

Összeolvadhat a két magyar fuvaróriás

Gazdaság2013.01.16, 16:57

A GVH döntése után semmi akadálya, hogy közös cégben mûködjön a Waberer's és a Szemerey fuvarcég. Összesen 700 teherautójuk, kamionjuk van.

Hírét vinné Magyarországnak a Zsolnayval

Gazdaság2013.01.16, 08:53

Katarban és Ománban ismerik a Zsolnayt, az ottani kapcsolatait is kihasználja majd, hogy 4-5 éven belül már nyereséges céget faragjon a Zsolnay porcelángyárból Bachar Najari. A szír származású svájci-magyar üzletember a gyár új tulajdonosa.

Csõdbe ment az egyik legnagyobb lemezboltlánc

Gazdaság2013.02.18, 14:06

Nem tud tovább mûködni a jelenlegi üzleti modellben, ezért csõdvédelmet kért a nemzetközi HMV lemezbolthálózat. A brit tulajdonú láncnak csak a Brit-szigeteken 240 üzlete van veszélyben.

Megvette 19. óramárkáját a Swatch

Gazdaság2013.02.19, 13:56

A feltörekvõ piacokon egyre jobban fogynak a luxusórák, a svájci óracég ezért vásárolta fel a Harry Winstont.

Arab befektetõé lesz a Zsolnay

Gazdaság2013.01.14, 13:51

Bachar Najari szír származású svájci-magyar üzletember nyerte a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonrészének értékesítésére kiírt pályázatot - jelentette be Csizi Péter, Pécs alpolgármestere hétfõn a baranyai megyeszékhelyen.

150 milliárd jut bérkompenzációra

Gazdaság2013.01.10, 13:34

30 ezerrel többen fognak dolgozni idén, mint tavaly Czomba Sándor szerint, aki szerint 150 milliárdba kerülhet a bérkompenzáció.

Túlbiztosítják magukat a cégek

Gazdaság2013.01.09, 11:37

Közép- és Dél-Európában összesen 20 milliárd euró feleslegesen beragadt pénz áll a cégekben. Pedig a forgótõke okosabb felhasználása akár a túlélést jelentheti a mostani hitelhiányos idõszakban.

Visszaállt a két mûszakra az esztergomi Suzuki-gyár

Gazdaság2013.01.09, 13:30

Újra két mûszakban dolgoznak a Suzuki esztergomi gyárában, miután novemberben és decemberben csak egy mûszakban dolgoztak a munkások.

Kétszer annyi cég dõl be most, mint öt éve

Gazdaság2013.01.08, 13:48

Az elmúlt öt évben lineárisan nõtt a cégek bedõlési aránya és mára csaknem megduplázódott a 2008-as szinthez képest a Bisnode PartnerControl céginformációs szolgáltató adatai szerint.

Négymillió család örülhet - de kinek fáj?

Gazdaság2013.01.08, 11:42

Az év elsõ energiaszámlája durván ezerforintnyi spórolást hoz minden magyar családnak, de a tízszázalékos rezsicsökkentést valakinek meg kell fizetnie. Az energiaszolgáltatók egyre nehezebb helyzetbe kerülhetnek, a magyar cégek szolgáltatásai drágulhatnak. Így lesznek tételek, amelyeket maguk a háztartások állnak. Csak kicsit késõbb, szinte észrevétlenül.

Felszámolják a salgótarjáni vegyiipari gépgyárat

Archívum2013.01.08, 17:21

Hatvan egy dolgozót küldenek el, mert felszámolják a salgótarjáni SVG-2000 vegyiipari gépgyárat.

Elõzõ
Következõ