cégek

címke rss
Ötezer cég rezsiterheit mérsékli az áramárplafon

Ötezer cég rezsiterheit mérsékli az áramárplafon

A kormány a leginkább érintett szektorok vállalkozásainak villamosenergia-szerződéseiben magasan rögzített árakat szorította kezelhetőbb szintre az áramárplafon júliusi bevezetésével, így az év végéig a korábbiaknál sokkal olcsóbban jut áramhoz a feldolgozóipari, szálláshely-szolgáltatási és raktározási ágazatokban működő több mint ötezer cég - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap.

Szijjártó Péter: Politikai motivációjú érzelmi zsarolókampány zajlik a német cégek elbizonytalanítására

Archívum2023.04.21, 16:54

Tényeket nélkülöző, pusztán politikai motivációjú kampány zajlik a Magyarországon befektetni kívánó német vállalatok elbizonytalanítása érdekében, ami már megy át egyfajta érzelmi zsarolásba - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Eljött az udvariasabb értékesítők ideje

Archívum2023.03.20, 14:11

Magyarországon továbbra is elmaradott az értékesítési kultúra a nyugati világhoz képest, pedig az egyik legjelentősebb profitnövelő tényező az, hogy miként kezelik a cégek a partnereiket és a vásárlóikat. Dienes Martin, a DMA ponthu Kft. Cégfejlesztési Mentora arról beszélt, ahhoz, hogy a gazdasági válságban a vállalatok növelni tudják a bevételeiket, először az értékesítési struktúrán kell fejleszteniük. Mint mondta, az embereknek a legtöbbször nincs semmi másra szüksége, csupán figyelemre, amiben a cégvezetőknek is nagy felelősége van.

Mosógépben mosták tisztára a lopott gázolajos csövet

Archívum2023.02.15, 15:33

Sorozatos lopások miatt nyomoznak a karcagi rendőrök hat férfival szemben, akik milliós lopási és rongálási károkat okoztak több Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei mezőgazdasági cégnek. A bűnözők közül már hármat elfogtak és kihallgattak.

Szijjártó Péter: A kormány továbbra is támogatja a magyar cégek külföldi terjeszkedését

Archívum2022.05.13, 14:32

A kormány továbbra is elkötelezetten támogatja a versenyképes magyar vállalatok külföldi terjeszkedését, ami a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez is nagyban hozzájárul a szomszédos országokkal - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Csíkszeredában.

Szijjártó Péter: 23 milliárd forinttal támogatnak 63 vállalatot a brexit okozta veszteségeik miatt

Archívum2022.03.28, 09:48

Lezárult a brexit miatt károkat szenvedett vállalatok támogatására szolgáló pályázat második köre, a kormány által megelőlegezett európai uniós alapból így összesen 23 milliárd forinttal járulnak hozzá 63 hazai cég beruházásaihoz - jelentette be hétfőn a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Letartóztatták gumiabroncsokkal kereskedő, adócsaló banda összes tagját

Archívum2022.03.24, 16:47

Letartóztatták azt a négyfős családot, és egy bűntársukat, akik 2018 és 2019 között többszáz millió forintos kárt okoztak az állami költségvetésnek azzal, hogy külföldről származó gumiabroncsokkal kereskedtek az országban, azonban nem fizették meg az ÁFA-t.

Javul a cégek jövedelemtermelő képessége

Archívum2022.02.24, 10:38

A magas készpénzállomány, a növekvő jövedelmezőség és a befektetések a legtöbb amerikai és európai vállalatot átsegítik a növekvő termelői árak okozta nehézségeken, így 2022-ben folytatódhat a nyereségek emelkedése – állítják az Euler Hermes hitelbiztosító és az Allianz Research elemzői legfrissebb gazdasági prognózisukban. Az alapvetően kedvező vállalati nyereségkilátásokat azonban beárnyékolja a nyersanyagárak, a bérköltségek és a kamatok vártnál gyorsabb emelkedése.

Százmilliókkal vert át több céget két internetes csaló

Archívum2021.12.14, 17:08

Csalás miatt emeltek vádat két Csongrád-Csanád megyei férfival szembe, akik ismert cégek nevében csaltak ki sok pénzt más vállalkozásoktól, míg további 18 embernek a kicsalt pénzekkel összefüggő pénzmosás miatt kell felelnie.

György László: A magyar cégek készen állnak a nyitásra

Archívum2021.04.20, 08:59

Csaknem 2000 milliárd forint értékű olyan beruházás megvalósulásához járult hozzá az állam, amely a járvány nélkül egyébként nem, vagy csak később valósult volna meg – mondta a Világgazdaságnak György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, aki szerint az elmúlt egy év igazolta a patrióta gazdaságpolitika működőképességét.

Előző
Következő